Enni adok – Enni kapok ételszekrény Sopronban

Az Irgalmas Betegápoló Rend Rendháza és Kórház kerítéséhez illesztette Morvay Imre Pió Atya az első magyar ételszekrényt 2012 novemberében. A pécsi mozgalom egyre több városban is elterjedt, így Sopron sem maradhatott meg nélküle. A doboz célja, hogy gondoljunk azokra is, …

tovább:
Enni adok – Enni kapok ételszekrény Sopronban

Működik az egyik új totemoszlop

Tegnap végre működött az egyik új totemoszlop, mégpedig a Fapiacon. Gery kollégámmal kivártuk azt a 20 percet, amíg megérkezett a következő busz, erről azonban valósidejű információt nem nyújtott az eszköz, a kb 20 éves busz ugyanis kijelző nélkül, egy tollal felírt táblával érkezett a megállóba… A totemoszlop egyébként mintha szebb kijelzőt kapott volna, mint régebbi társai, a menetrendben jelölt megállók azonban a LED-ekhez képest kicsit el vannak csúszva. a 14-es busz érkezéséről hangban pedig a következő információ nem hangzott el: hogy mi a járat száma, és hogy honnan indult. Na mindegy, ki lesz ez még fejlesztve. Az viszont vicc, hogy amíg itt álldogáltunk, a túloldali totem üzemképtelenné vált. Egyébként a buszmegálló padját már elkezdték kiégetni, a totemoszlop tetejére pedig gyanta kezdett folyni.

tovább:
Működik az egyik új totemoszlop

ROKO Sopronban járt

A hírhedt bécsújhelyi rongáló, ROKO Sopronban, konkrétabban a VOLT Fesztiválon járt. Legalábbis a fesztivál területén talált matrica erről tanúskodik. Tavaly év végén már “vérdíjat” tűztek ki rá Ausztriában, mert Bécsújhely számos pontját elcsúfította monogramjával, de az iparnegyed több másik településén is feltűntek feliratai.

tovább:
ROKO Sopronban járt

Nem leszel a Volton? Sebaj, megmondom mi várna rád!

Aranykeretes Ray-Ban Mintha már-már több lenne belőle mint a -300 forintos- Wayfarer-ekből. Naphosszat vághatnám a képeket, de most példának legyen csak elég ennyi 400 forintos sajtos rúd és kakaós csiga Egységesen 400ft/db minden péksütemény Ágyú-objektívek Toborzás a Magyar Honvédségbe TOI rendszámú Toi Toi szállítók NAV Robur Nem is egy, hanem rögtön három is! MVM Mármint Magyar Villamos Művek (lásd: Paks) Szerencsejáték Zrt Élőhúzással Biztonságiak Trafik

A buszmegálló helyén…

Emlékeztek még arra a tavalyi esetre , amikor a brennbergbányai alsó (Brennbergbánya, Soproni út 4.) buszmegálló az akkori csapadékos idő következtében megcsúszott? A beállót akkor el is szállították, a környéket pedig leszalagozták. Most, kicsivel több, mint egy évvel később ez így néz ki: Mintha sose lett volna itt buszmegálló. Talán az a szoci pad az, ami emlékét őrzi. A jelenlegi buszmegálló pedig így néz ki: “peron” nincs, ülőalkalmatosság nincs, és még a GPS-es utastájékoztató rendszerben sincs ide húzva a pötty a térképen, tehát a megállót a régi helyén mondja be.

tovább:
A buszmegálló helyén…

170 perces késéssel ért be a Sopron-Pécs vonat!

A 8902 személyvonat a tervezett 13:36 helyett,  16:25-kor érkezett meg Pécsre! A több mint kétórás késés időjárási okok miatt történhetett. Update : Végül 16:25 helyett 16:30-kor (27? ) érkezett Pécs állomásra. A Szombathely-Pécs viszonylatban közlekedő 8904-es személyvonat is jelentős, 98 perces késést szedett össze, szintén a fenti okok miatt. Nagykanizsához 110 perc késéssel érkezett meg, és még az út fele hátra van!

Habzott az Ikva

Ma háromnegyed kettőkor készült az alábbi feltétel a Híd utcai hídnál.  Mint ahogy az látható a patak sokáig, perceken keresztül fehér habokat sodort magával.  Talán valaki mosogatószert öntött a vízbe. Sajnos máshol is sok a szennyezés, pedig a Rák patakban már kisahalak is vannak, de ha így folytatjuk még ez a kevés élővilág is eltűnik. Balra a szennyezett, jobbra a pár órával későbbi állapot A kiszelesített résznél még késő délutánra is maradt: Nem égett ki a videó, és nem is a gyors folyástól habzott