Archives: sopronban-
Füredi sétány Sopronban – de milyen? Fotók
A lehangoló gaztenger mellett egy kettétört támlájú pad emlékeztet arra, hogy jobban ügyeljünk környezetünkre.
55 bóját loptak el Sopronban – Jelzőbója nélkül veszélyes a kátyúzás
Eddig több mint ötven utca kátyúit tüntették el Sopronban. A munkálatok hat hete alatt ötvenöt olyan jelzőbója tűnt el, amely a felmart úttestek miatti balesetveszélyre hívta fel a figyelmet. Emiatt történt is kerékpáros-baleset.
tovább:
55 bóját loptak el Sopronban – Jelzőbója nélkül veszélyes a kátyúzás
Remekül érzi magát Sopronban a Berlini küldetés stábja
Már napok óta Sopronban dolgozik a Berlini küldetés című kémsorozat stábja, a széria harmadik évadát forgatják a filmesek. A szükséges jelenteket jövő hét végéig rögzítik Sopronban és környékén. A producerek azt mondják, Sopron pont azt nyújtja számukra amire szükségük van: gyönyörű környezetet és gördülékeny szervezést.
tovább:
Remekül érzi magát Sopronban a Berlini küldetés stábja
Egy hónapos szünet Sopronban a polgármesteri hivatalban
Szerdánként intézheti az ügyeket Sopronban nyáron.
tovább:
Egy hónapos szünet Sopronban a polgármesteri hivatalban
Bezárt a Danubius belvárosi étterme Sopronban – fotók
Zárt ajtók fogadják a Füredi sétány Juventus éttermét felkeresőket. Az idei tanév végén végleg bezárt a Danubius Hotels alapítványi vendéglátós szakiskolája, vele együtt a tanétterem.
tovább:
Bezárt a Danubius belvárosi étterme Sopronban – fotók
Füsttel telítődött a laktanya padlása Sopronban, gyakorlatoztak a tűzoltók – fotók
A kiképzési szünetet is gyakorlásra használják fel a soproni tűzoltók.
tovább:
Füsttel telítődött a laktanya padlása Sopronban, gyakorlatoztak a tűzoltók – fotók
Tele vannak a szállók Sopronban
Tele vannak a soproni szálláshelyek, s bár a főszezonban eddig sem volt nagyobb panaszra ok, az idei nyár jobb, mint a korábbiak. A belföldi vendégek, elsősorban a családosok körében Sopron kedvelt úti cél.
tovább:
Tele vannak a szállók Sopronban
Uszodaprojekt – Vasalják a medencéket Sopronban
Télre el kell készülnie a Lövér fürdő kinti, átalakított medencéinek, hogy sátor alá bújtatva ideiglenesen befogadja az úszókat. Csak ezután kezdődhet meg a Csík Ferenc Uszoda bontása, majd az új, modern sportuszoda építése.
Filep Márk a képviselő: több mint kétharmaddal győzött Sopronban a Fidesz
A szavazatok 69,01 százalékával nyert Filep Márk az időközi választáson.
tovább:
Filep Márk a képviselő: több mint kétharmaddal győzött Sopronban a Fidesz
Hatalmas küzdelemben 5. helyet szerzett Sopronban az U20-as válogatott
A Sopronban zajló U20-as A-divíziós Európa-bajnokság helyosztóján a magyar válogatott 61-58-ra legyőzte Franciaországot. A magyar csapat hatalmasat küzdött, 14 pontos hátrányból állt talpra és ezzel a szép sikerrel megszerezte az 5. helyet a tornán.
tovább:
Hatalmas küzdelemben 5. helyet szerzett Sopronban az U20-as válogatott
U20-as női kosárlabda Eb – Az ötödik helyért játszhat a magyar válogatott
Az ötödik helyért játszhat a házigazda magyar válogatott a Sopronban zajló U20-as női kosárlabda Európa-bajnokságon, miután szombaton 72-55-re legyőzte Portugália csapatát.
tovább:
U20-as női kosárlabda Eb – Az ötödik helyért játszhat a magyar válogatott
Vegyen magának 1400-as években épült házat Sopronban! Még milliárdok sem kellenek hozzá!
A 497 négyzetméteres, történelmi múlttal rendelkező épület ugyanis mindössze 179 millió forint.
tovább:
Vegyen magának 1400-as években épült házat Sopronban! Még milliárdok sem kellenek hozzá!
Átadták a lővereki kerékpárút-hálózatot Sopronban – fotók
A 276 millió forintos beruházás eredményeképpen a biciklisek az Ady út és a Deákkúti út kereszteződésétől a Lőver körúton keresztül a Mikoviny-Bajcsy Zsilinszky utcákon át haladva juthatnak vissza a Béke útra.
tovább:
Átadták a lővereki kerékpárút-hálózatot Sopronban – fotók
U20-as női kosárlabda Eb – Nem jutott elődöntőbe a magyar válogatott
Nem jutott elődöntőbe a házigazda magyar válogatott a Sopronban zajló U20-as női kosárlabda Európa-bajnokságon, miután a csütörtöki negyeddöntőben 73-61-re kikapott a szerb csapattól.
tovább:
U20-as női kosárlabda Eb – Nem jutott elődöntőbe a magyar válogatott
Sopronban terjesztették a kábítószereket, elítélték a droghálózat tagjait – fotó
Letöltendő szabadságvesztésre ítélte a Győri Törvényszék csütörtökön azt a bűnszövetséget, amelynek tagjai Sopronban terjesztettek drogot 2015-2016-ban. Az ítélet egyelőre nem jogerős.
tovább:
Sopronban terjesztették a kábítószereket, elítélték a droghálózat tagjait – fotó
U20-as női kosárlabda Eb – Negyeddöntőben a magyarok
A házigazda magyar válogatott 66-48-ra legyőzte Belgiumot, ezzel a negyeddöntőbe jutott a Sopronban zajló U20-as női kosárlabda Európa-bajnokságon.
tovább:
U20-as női kosárlabda Eb – Negyeddöntőben a magyarok
Időközi önkormányzati képviselőválasztás 2018.
Időközi önkormányzati képviselő-választást tartanak vasárnap Sopronban, mert a belvárosi körzetet képviselő Barcza Attila (Fidesz) lemondott posztjáról, miután április 8-án országgyűlési képviselővé választották.
Ököllel esett egy lánynak egy 40 éves nő a buszpályaudvaron Sopronban
A veszekedés abból indult, hogy a nő kérdőre vonta a fiatalkorú lányt, amiért korábban pofon ütötte az ő gyermekét.
tovább:
Ököllel esett egy lánynak egy 40 éves nő a buszpályaudvaron Sopronban
Csárdást jártak a kosaras lányok!
Nem csak parkettán mozognak otthonosan a kosaras lányok, hanem a táncban is megállják a helyüket! Kedden délelőtt 16 nemzet, 200 játékosa járta a tradicionális csárdást Sopronban a Fő téren, a Szentháromság szobor körül. A figurákat soproni táncosoktól leshették el a sportolók. A városunkban zajló U20-as Kosárlabda Európa Bajnokság csapatainak nem mindennapi produkciójába a turisták és az érdeklődő soproniak is beszálltak, így percek alatt remek hangulat kerekedett a körtánc során.
Elektromos töltőállomásokat adtak át Sopronban – fotók
A soproni vasútállomás parkolójában elektromos autó gyorstöltő-berendezést adtak át az önkormányzat vezetői hétfőn. A Jereván-lakótelepen a Kodály téren is üzembe helyeztek egyet. A két töltőállomás kiépítésének összköltsége 5.2 millió forint, ebből az állami támogatás összege 4.9 millió forint volt.
tovább:
Elektromos töltőállomásokat adtak át Sopronban – fotók
Bikesafe regisztráció és bűnmegelőzési tanácsadás is volt a Deák téren
Komplex, bűnmegelőzési rendezvény tartottak Sopronban a rendőrök. Az érdeklődők a kerékpárok országos adatbázisába is regisztrálhattak, valamint hasznos tanácsokat kaphattak például a vagyonvédelemmel kapcsolatban.
tovább:
Bikesafe regisztráció és bűnmegelőzési tanácsadás is volt a Deák téren
Háromszáz tő virágot ültettek el Sopronban a Fidesz aktivistái
A növények az evangélikus templom előtti téren, illetve a vasútállomásnál.
tovább:
Háromszáz tő virágot ültettek el Sopronban a Fidesz aktivistái
Szemtanúk jelentkezését várja a rendőrség!
Ismeretlen személy, ismeretlen rendszámú gépkocsival közlekedett Sopronban, a Juharfa utca 2. szám előtt és eddig tisztázatlan okok és körülmények között nem biztosított elsőbbséget a parkolóból való kihajtásakor egy menetrend szerinti autóbusznak.
Virágosabb és szebb lett Sopron két közterülete
Háromszáz tő virággal lett gazdagabb Sopronban a nemrég megújult Evangélikus templom előtti tér illetve a vasútállomás környéke köszönhetően a Fidesz Soproni Szervezetének, akik az aktivistáik bevonásával szebbé varázsolták az említett két közterületet.
Nem adta meg az elsőbbséget a busznak, egy utas megsérült az autós miatt Sopronban
Az ismeretlen sofőr a helyszínről adatainak hátrahagyása nélkül távozott, a rendőrök szemtanúkat keresnek.
tovább:
Nem adta meg az elsőbbséget a busznak, egy utas megsérült az autós miatt Sopronban
68. Vasutasnap – ünnepelt a vasutas társadalom Sopronban – fotók
A 68. Vasutasnap alkalmából a GYSEV Zrt. területi ünnepségeken köszöntötte munkatársait szerdán Sopronban és Szombathelyen.
tovább:
68. Vasutasnap – ünnepelt a vasutas társadalom Sopronban – fotók
Két körözött férfit is elfogtak tegnap Sopronban – egyiküknél kábítószer is lehetett
Az elmúlt 24 órában a megyében két körözött személyt fogtak el a rendőrök. Egyiküknél kábítószergyanús anyagot is találtak.
tovább:
Két körözött férfit is elfogtak tegnap Sopronban – egyiküknél kábítószer is lehetett
A felezővonalig áll a víz Sopronban – Javítják a hibát a Faraktár utcában – fotó
A lefolyórácsok a legmagasabb pontok, így esély sincs, hogy elnyeljék a vizet.
tovább:
A felezővonalig áll a víz Sopronban – Javítják a hibát a Faraktár utcában – fotó
Főszerepben a klassz muzsika Sopronban
A Címlapon a design – betekintés a kottakészítés világába című, stílszerű tárlattal kezdődött az ünnepi hetek klasszikus zenei blokkja, a Sopron Classic a Liszt-központban.
Kedvezményes ablakcserére kérnek előleget a csalók Sopronban és környékén – fotón a hamis papírok
A határozott fellépésű, jól szituált csalók miután az előleget megkapták, soha nem térnek vissza az ígért új ablakokkal.
tovább:
Kedvezményes ablakcserére kérnek előleget a csalók Sopronban és környékén – fotón a hamis papírok
Kedvezményes ablakcserére kérnek előleget a csalók Sopronban és környékén
A határozott fellépésű, jól szituált csalók miután az előleget megkapták, soha nem térnek vissza az ígért új ablakokkal.
tovább:
Kedvezményes ablakcserére kérnek előleget a csalók Sopronban és környékén
Főszerepben a muzsika Sopronban – fotók
Címlapon a design – betekintés a kottakészítés világába című, stílszerű tárlattal kezdődött a Sopron Classic a Liszt-központban kedden este.
Együtt élnek a fecskékkel Sopronban
Három év alatt tizenöt fecskepár rakott fészket Sopronban egy Rozsondai utcai épületen. A ház bérlői békésen élnek együtt a madarakkal, amelyek gondoskodnak arról, ne legyen a környékükön légy vagy szúnyog.
Vendégtáncosok A szving meg a tangó produkcióban Sopronban
Együttműködési megállapodást kötött a Soproni Petőfi Színház és a St. Pölten-i Europabalett, a következő évadban A szving meg a tangó produkcióba vendégtáncosok érkeznek Ausztriából a leghűségesebb városba.
tovább:
Vendégtáncosok A szving meg a tangó produkcióban Sopronban
Ilyen VOLT Sopronban: a 10 legemlékezetesebb pillanat az idei fesztiválról – fotók, videók
Visszanéztük a képeket, felidéztük az emlékeket. 152 ezren buliztak öt nap alatt Sopronban, számunkra ezek VOLTak a legjobb pillanatok.
tovább:
Ilyen VOLT Sopronban: a 10 legemlékezetesebb pillanat az idei fesztiválról – fotók, videók
VOLT: búvárruha helyett selyeming, avagy Hurts az özönvízben Sopronban – fotók
Figyelem! A következő beszámoló nélkülözi a tárgyilagosságot, ám nem kicsit elfogult és elragadtatott. Újra Sopronban járt a Hurts.
tovább:
VOLT: búvárruha helyett selyeming, avagy Hurts az özönvízben Sopronban – fotók
Soproni születésű író kapja idén a Georg Büchner irodalmi díjat
A legjelentősebb német irodalmi díjat a Sopronban született, 37 éves Terézia Mora (Móra Terézia) érdemelte ki 2018-ban. Az 50 ezer euróval (16,4 millió forint) járó elismerés a legjelentősebb német irodalmi díj, amelyet 1951 óta oszt ki a darmstadti német nyelv- és irodalmi akadémia. Korábban a német nyelvű írók közül Günter Grass, Heinrich Böll és Elfriede Jelinek is megkapta az elismerést.
tovább:
Soproni születésű író kapja idén a Georg Büchner irodalmi díjat
Személyautó és motorkerékpár karambolozott Sopronban
A baleset az Ipar körút és a Fuvaros utca kereszteződése közelében történt.
tovább:
Személyautó és motorkerékpár karambolozott Sopronban
Meghallgatták Sopronban a bécsi asszonyt a halálos kimenetelű baleset ügyében: „Reszket a kezem, ha…
– Ha valaki most az úton megelőz, vagy a másik sávból hirtelen kivágódik egy kocsi, reszketni kezd a kezem. Nagyon megviselt a tavaly februári, halálos kimenetelű baleset – mondta a szemtanú bécsi asszony a Soproni Járásbíróságon.
tovább:
Meghallgatták Sopronban a bécsi asszonyt a halálos kimenetelű baleset ügyében: „Reszket a kezem, ha…
Rajongó gitározott a VOLT nagyszínpadán: Dávid újra együtt zenélt a Hollywood Undeaddel
Két évvel azután, hogy a Strandon is fellépett kedvenc zenekarával, Sopronban újra bevette a színpadot a várpalotai Bense Dávid.
tovább:
Rajongó gitározott a VOLT nagyszínpadán: Dávid újra együtt zenélt a Hollywood Undeaddel
Elhurcolt és meggyilkolt zsidókra emlékeztek Sopronban
A soproni zsidóság tragikus történelmi eseményére emlékeztek a zsidó temetőben vasárnap: 1944. június 29-én csendőrkülönítmények egy gyárépületbe terelték a gettóból a soproni zsidóságot, majd pár nap múlva a pályaudvarról Auschwitzba szállították őket.
tovább:
Elhurcolt és meggyilkolt zsidókra emlékeztek Sopronban
VOLT Fesztivál 2018 – Óriási retró buli jött: Eiffel 65, Safri Duo Sopronban, teljesül Marci kívánsága – fotók, videó
Vasárnap délelőtt már búcsúznak a fesztiválozók Soprontól.
Nem csak egy újabb motorszalon, hanem egy életérzést is kínáló kereskedés nyílt Sopronban
Szombaton Sopronban nyílt meg Magyarország harmadik hivatalos Harley Davidson kereskedése és szervize, amelyben egy DINERS jellegű kávézó is várja azokat, akik útjuk során egy frissítő mellett egy kicsit megpihennének.
tovább:
Nem csak egy újabb motorszalon, hanem egy életérzést is kínáló kereskedés nyílt Sopronban
VOLT Fesztivál 2018 – Mécseseket gyújtottak a Linkin Park székénél, maszkos amerikai rapperek Sopronban – fotók, videók
Ma tovább zúz a volt, a Hollywood Undead és Limp Bizkit is koncertet ad. Megható megemlékezéssel felavatták a Linkin Park székét.

VOLT Fesztivál 2018 – Mécseseket gyújtottak a Linkin Park székénél Sopronban – fotók, videók

Fidesz sajtótájékoztató Sopronban: együtt a jövőért
Két hét múlva időközi önkormányzati választás lesz Sopronban az 1. számú választókerületben
VOLT Fesztivál 2018 – Zúzott az Iron Maiden, Linkin Park széket avatnak Sopronban – fotók, videók
A zene mellett a látvány is szenzációs volt az Iron Maiden koncertjén. Ma tovább zúz a volt, jön a Hollywood Undead és Limp Bizkit is.
tovább:
VOLT Fesztivál 2018 – Zúzott az Iron Maiden, Linkin Park széket avatnak Sopronban – fotók, videók
VOLT Fesztivál 2018 – Az Iron Maiden újra teltház előtt zúzott Sopronban – fotók, videók
A zene mellett a látvány is szenzációs volt az Iron Maiden koncertjén: az ikonikus zenekar képregénye megelevenedett a háttérben.
tovább:
VOLT Fesztivál 2018 – Az Iron Maiden újra teltház előtt zúzott Sopronban – fotók, videók
Figyelem! Óriási dugó van Sopronban – fotó
Két tudósítónk is jelentette, hogy legjobb esetben araszol a forgalom a városban.
Óriási dugó van Sopronban – fotó
Két tudósítónk is jelentette, hogy legjobb esetben araszol a forgalom a városban.
tovább:
Óriási dugó van Sopronban – fotó
Közgyűlés Sopronban – függetlenként folytatja két volt jobbikos képviselő, kitüntetés az atyáknak
Sopronért Emlékérmet kapott a két távozó plébános, a jobbikosok függetlenek lettek és bérlője lett az Előkapu egyik üzletének. Közgyűlést tartott a képviselő-testület.
tovább:
Közgyűlés Sopronban – függetlenként folytatja két volt jobbikos képviselő, kitüntetés az atyáknak
Semmelweis nap Sopronban: díjazták a kiemelkedő munkát végzőket – fotók
A Soproni Gyógyközpont Semmelweis napi ünnepséget rendezett a Liszt-központban szerdán.
tovább:
Semmelweis nap Sopronban: díjazták a kiemelkedő munkát végzőket – fotók
Olvasónkat felháborította, hogyan gyűjtenek adományokat fiataloktól Sopronban – tanulságos történet
„Ki a kicsit nem becsüli, az a nagyot nem érdemli” – szól a mondás. Olvasónk nem véletlenül választotta ezt a régi igazságot írásához.
tovább:
Olvasónkat felháborította, hogyan gyűjtenek adományokat fiataloktól Sopronban – tanulságos történet
VOLT Fesztivál 2018 – A mankó sem akadály, mindenki induljon időben a Depeche Mode miatt – videó, fotók
Kedden hivatalosan is megnyitott a VOLT Sopronban, az ország minden pontjáról érkeznek a fesztiválozók.
Családok vették nyakukba a várost Sopronban
Minden előzetes jóslatra rácáfolt az elmúlt hétvége: valószínűleg senki sem maradt otthon szombat este, inkább részt vett a régió valamelyik kulturális rendezvényén. FolkFest, Múzeumok Éjszakája, Nemzetközi Fúvóstalálkozó – volt itt minden.
Búcsúzó plébánosok – Henczel Szabolcs és Kálmán Imre új feladatot kapott
Új feladatokkal bízta meg Veres András megyés püspök több papját, köztük két, Sopronban hosszú ideje szolgáló plébánosát. Henczel Szabolcs a dómtemplomtól, Kálmán Imre a Szent Imre-templomtól és közösségeiktől búcsúzik. A hívek fájó szívvel engedik útjukra őket.
tovább:
Búcsúzó plébánosok – Henczel Szabolcs és Kálmán Imre új feladatot kapott
Hét nap múlva nyitás: épül a VOLT Fesztivál Sopronban – fotók
Környezetkímélőbb és még inkább látogatóbarát lesz idén a VOLT, amit már építenek a harkai platón.
tovább:
Hét nap múlva nyitás: épül a VOLT Fesztivál Sopronban – fotók
Törvény büntetné az illegális hulladéklerakókat
A közeljövőben az eddiginél is erőteljesebb fellépésre számíthatnak a hazai illegális szemétlerakók. Nyugaton már képesek voltak a jelenség felszámolására – hangzott el a Sopronban rendezett szakmai fórumon.
Ennél cukibb ma már nem lesz: mókuscsalád látogatott olvasónk kertjébe Sopronban – szenzációs fotók
Németh Erika egészen közelről fotózhatta a mókusokat a kertjében.
tovább:
Ennél cukibb ma már nem lesz: mókuscsalád látogatott olvasónk kertjébe Sopronban – szenzációs fotók
Gázszivárgás Sopronban az Elit moziban, átszellőztették az épületet – fotók
A tűzoltók 130 embert kísértek biztonságos helyre – közölte a katasztrófavédelem.
tovább:
Gázszivárgás Sopronban az Elit moziban, átszellőztették az épületet – fotók
A Sopronban élő angoltanár zeneműve
Fúvós kvintettre írt öt zeneművet dr. Richard von Fuchs, a Kanadában született, ám már 1990 óta Sopronban élő angoltanár.
Kiderült, miért volt rendőrségi autós üldözés Sopronban – videón az elfogás
A városban valószínűleg jó ideje üldözték a fekete színű kocsi sofőrjét – kezdte Olvasónk.
tovább:
Kiderült, miért volt rendőrségi autós üldözés Sopronban – videón az elfogás
Rendőrségi autós üldözés volt Sopronban – videón az elfogás
A városban valószínűleg jó ideje üldözték a fekete színű kocsi sofőrjét – kezdte Olvasónk.
tovább:
Rendőrségi autós üldözés volt Sopronban – videón az elfogás
Kigyulladt egy autó motortere Sopronban – fotók
Az eset során személyi sérülés nem történt.
Kigyulladt egy autó motortere Sopronban
Az eset során személyi sérülés nem történt.
Multifunkciós sportpályát kapott két óvoda Sopronban – fotók
A Trefort téri, illetve a Hermann Alice óvoda udvarán állítottak fel multifunkciós sportpályát.
tovább:
Multifunkciós sportpályát kapott két óvoda Sopronban – fotók
Gyerekeknek készült, de tönkreteszik a Boszorkány Meseösvényt Sopronban
A vártnál is nagyobb sikere van a Taeg Zrt. tavasszal avatott és gyerekeknek készített legújabb attrakciójának, a Boszorkány Meseösvénynek. Csakhogy valakik állandóan tönkreteszik az eszközöket, lehetetlenné téve mások játékát.
tovább:
Gyerekeknek készült, de tönkreteszik a Boszorkány Meseösvényt Sopronban
Díjeső a színházi évadzárón Sopronban
A közönség szavazatai alapján Savanyu Gergely színművész és Szalay Dóra táncművész vehette át első alkalommal az idén alapított Honda Kudo művészeti nívódíjakat a Soproni Petőfi Színház évadzáró társulati ülésén.
Időseket fosztott ki a banda Sopronban és még 15 városban – videón ahogy kiterítik a bandatagokat
Az elkövetők minden esetben vízműves szakembereknek adták ki magukat és egyedül élő, idős embereket szemeltek ki áldozatul Sopronban.
tovább:
Időseket fosztott ki a banda Sopronban és még 15 városban – videón ahogy kiterítik a bandatagokat
Tómalmi juniális Sopronban – fotók
Ezen a hétvégén szervezte meg szezonnyitó juniálisát a Sopronkőhida-Tómalom-Jánostelep Településrészi Önkormányzat a tómalmi játszótéren.
Beázott a tagóvoda Sopronban, teljes tetőcserére lesz szükség
Alkalmatlanná vált a Soproni Egyetem Ferenczy János utcai tagóvodája a gyerekek fogadására. Alul-felül elázott, a kicsik egy részét a Zsilip utcai intézmény fogadta be.
tovább:
Beázott a tagóvoda Sopronban, teljes tetőcserére lesz szükség
Eltűnt egy 83 éves bácsi Sopronban
Boda Jánost keresi a rendőrség, a lakosság segítségét kérik.
Tündérfesztivál Sopronban: idén kétnapos lesz a gyerekprogram
Jövő hétvégén, június 9-én és 10-én rendezik meg Sopronban a Tündérfesztivált, amellyel kezdetét veszi a 61. Soproni Ünnepi Hetek programsorozata.
tovább:
Tündérfesztivál Sopronban: idén kétnapos lesz a gyerekprogram
Csütörtökön munkaszüneti nap lesz Ausztriában!
Csütörtök munkaszüneti nap Ausztriában – ekkor ünneplik az Úr napját. Az ünnep miatt itthon lesznek azok, akik Ausztriában dolgoznak – ezért megnövekedett autóforgalomra kell számítani a városban. Sok osztrák is érkezhet, hogy Sopronban és környékén töltse el idejét. A forgalom pénteken is erős lehet, hisz sok munkavállaló megkapja azt a napot is szabadnapnak.
Licisták évfordulós élőláncot alkottak Sopronban
A Líceumi Diákszövetség megalakulásának századik évfordulója alkalmából családi és öregdiák-találkozót is tartottak a Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnáziumban.
Reszkethetnek a szúnyogok Sopronban és környékén
Az önkormányzat és a katasztrófavédelem is üldözi a szúnyogokat. Ebben a párás, meleg időben nem lesz egyszerű kiirtani a repülő kellemetlenkedőket. De legalább megpróbálják…

Fehér port is találtak a rendőrök a fiatalok autójában Sopronban
A belvárosban igazoltatták a két férfit, a rendőröknek feltűnt a zavart viselkedésük.
tovább:
Fehér port is találtak a rendőrök a fiatalok autójában Sopronban
Gáláztak a táncosok Sopronban, fotókon mutatjuk a legjobb pillanatokat!
A Mozgás Ritmus Lendület Club évzáró gálaműsort tartott a soproni Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központban.
tovább:
Gáláztak a táncosok Sopronban, fotókon mutatjuk a legjobb pillanatokat!
Kábítószergyanús anyagot találtak a soproni rendőrök
A rendőrök két fiatal férfit fogtak el Sopronban, akiknél kábítószergyanús anyagot találtak.
tovább:
Kábítószergyanús anyagot találtak a soproni rendőrök
Remek műsorral indult az Iron Maiden turnéja, hamarosan Sopronban zúznak
Tallinban útnak indult az Iron Maiden ‘Legacy Of The Beast’ turnéja, ahol több meglepetéssel is készültek Bruce Dickinsonék.
tovább:
Remek műsorral indult az Iron Maiden turnéja, hamarosan Sopronban zúznak
Rengetegen tekernek a VasVilla´ Családi Kerékpártúrán Sopronban – fotók
Ez már a 27. alkalom, hogy megrendezték a túrát.
tovább:
Rengetegen tekernek a VasVilla´ Családi Kerékpártúrán Sopronban – fotók
Európa-bajnokságot tartanak Sopronban
Huszonegy ország erdésztanuló-válogatottja részvételével Európa-bajnokság kezdődött Sopronban. A magyar csapatot a helyi Roth Gyula-középiskola képviseli.
Klingenbach-i halálos baleset – „Kegyetlenül haragszom a vétkes autóvezetőre”
Gyászolja a Sopronban és Tolna megyében élő családja a frontális ütközésben Kelénpatak (Klingenbach) közelében elhunyt asszonyt, Novákné Szakály Terézt. Nehezen dolgozzák fel, hogy mások felelőtlen gyorshajtása okozta szerettük halálát.
tovább:
Klingenbach-i halálos baleset – „Kegyetlenül haragszom a vétkes autóvezetőre”
Tovább épül a kerékpárút a Lőverekben Sopronban
Újabb szakaszához érkezett a kerékpárút építése a Lőverekben, a Deákkúti út alsó szakaszán is megkezdték a munkát.
Tovább épül a kerékpárút a Lőverekben Sopronban
Újabb szakaszához érkezett a kerékpárút építése a Lőverekben, a Deákkúti út alsó szakaszán is megkezdték a munkát.
Nyolc éve rossza tető – Esőzéskor lavórt kell tenni a szekrényre Sopronban
Szilágyi Istvánék állítják, lakásuk tetőzete nagyon rossz, esőzéskor lavórral kell felfogni a vizet a szobájukban. Nyolc éve kérik a tetőzet megjavítását, mindhiába. A közös képviselő most lépett a gond megoldása érdekében.
tovább:
Nyolc éve rossza tető – Esőzéskor lavórt kell tenni a szekrényre Sopronban
Zavartan viselkedett a sofőr, gyanús tabletta és por került elő a kocsiból Sopronban
A rendőrök elfogtak a harkai férfit, akinél kábítószergyanús tablettákat és port találtak.
tovább:
Zavartan viselkedett a sofőr, gyanús tabletta és por került elő a kocsiból Sopronban
Megújul a geodéziai kutatóintézet Sopronban
Jó ütemben halad a Csatkai utcai geodéziai kutatóintézet komplett felújítási munkálata.
Baleset lett a parkolásból Sopronban a Jereván lakótelepen – fotó
„A manőver után le kell fogni, nehogy elmenjen” – írta a fotó mellé olvasónk.
tovább:
Baleset lett a parkolásból Sopronban a Jereván lakótelepen – fotó
Kábítószerrel volt megtömve a fiatalok táskája Sopronban – fotó
19 éves fiúnál és 16 éves lánynál találták meg a 26 adag zacskóba csomagolt növényi törmeléket.
tovább:
Kábítószerrel volt megtömve a fiatalok táskája Sopronban – fotó
Kertészetét is fejleszti a vasúttársaság Sopronban
Évente százhúszezer virágpalántát, egynyári és évelő növényt nevelnek a GYSEV soproni kertészetében. A vasúttársaság az idegenforgalmi szezonra a Hotel Sopront is fejleszti.
Gazos zöldjeink Sopronban – fotó
Az Ikva Áruház előtti zöldterületen több a zöld, mint kellene.
tovább:
Gazos zöldjeink Sopronban – fotó
Látott már ennél szebb behajtani tilos táblát Sopronban? – fotó
Ön milyen címet adna a fotónak?
tovább:
Látott már ennél szebb behajtani tilos táblát Sopronban? – fotó
Magyar Nemzeti Parkok Hete Sopronban
Nemzeti parkunk szervezésében rendezik meg Sopronban a Magyar Nemzeti Parkok Hetét.
Stoptáblával a biztonságért Sopronban a Póda Endre utcában
Megoldást ígért az önkormányzat a Póda Endre utcaiak problémájára, s meg is született a határozat: stoptábla tiltja majd a gyors kanyarodást. A balesetek számának csökkenését remélik az intézkedéstől.
tovább:
Stoptáblával a biztonságért Sopronban a Póda Endre utcában
Valétálás Sopronban – fotók
Szombaton este elbúcsúztak egyetemüktől és a várostól a végzős hallgatók, a valétálók.
tovább:
Valétálás Sopronban – fotók
Valétálás Sopronban – fotók
Szombaton este elbúcsúztak egyetemüktől és a várostól a végzős hallgatók, a valétálók.
tovább:
Valétálás Sopronban – fotók