Minden idők legdurvább kampányidőszaka volt

Őszintén megmondom, örülök, hogy végre vége ennek a kampánynak. Az IkvaHír fennállása óta ez volt a harmadik önkormányzati választás, de szinte teljes bizonyossággal mondhatom, ennek volt eddig a legdurvább a kampánya. Ráadásul a nem kormánypárti jelöltek iszonyatosan nagy ellenszélben kellett, hogy kampányoljanak, ami igaz a képviselőjelöltekre és a polgármesterjelöltekre egyaránt.

A FIDESZ-KDNP jelöltjei kényelmes helyzetben voltak, komplett kampánystáb dolgozott mögöttük, ráadásul szinte végtelen mennyiségű pénz és hirdetési felület állt rendelkezésre maguk és programjuk népszerűsítésére. Farkas Ciprián programja mindössze ennyiből áll: “Folytassuk közösen”. Hogy mit, azt a tisztelt választópolgárra bízták. Egyértelmű, mire gondolnak, a választás előtt hirtelen megszaporodó játszótérátadásokra, a Fertő tó magyar oldalának rendezésére, a Szent Mihály templom rekonstrukciójára, a Várkerület felújításának 2. fázisára, illetve például az M85-ös gyorsforgalmi út megépítésére. Persze az elmúlt években városunkkal történt más is, mégpedig hogy gombamód szaporodtak a szolgáltatásokat teljesen mellőző lakótelepek, rengeteg belső migráns érkezett, a város közlekedésszervezése pedig teljes kudarcot vallott. Gondolhatunk akár erre is, meg persze a FIDESZ-KDNP ideológiájának és morális értékrendjének terjesztésére is amikor azt mondják, folytassuk közösen. Folytassák velünk közösen a város élhetetlenné tételét?

Varga Norbert független polgármesterjelölt és kampánystábja, valamint az ellenzéki összefogás jelöltjei ilyen ellenszélben kellett, hogy végezzék kampánytevékenységüket az elmúlt másfél-két hónapban. Nem véletlen, hogy Norbertnek mindössze két óriásplakát jutott az egész városban, a legtöbb plakáthellyel ugyanis Sopronban természetesen a kormányközeli Publimont rendelkezik, náluk pedig azért nem lehetett hirdetni, mert “már minden plakáthely foglalt volt” nyilván. Varga Norbert egy 12+1 pontos programcsomagot tett közzé, melyben helyet kapott az okos város kérdése, a város bezöldítése, egyik sarkalatos pontként pedig a rejtett migráció kérdésének megoldása. Az ellenzéki összefogás jelöltjei több különböző pártból kerültek ki választókörzetenként, mindenhol egyetlen jelölt.

Azért nem érdemes amellett sem elmenni szó nélkül, hogy ez az összefogás alapította meg a Fertő tó barátai nevű “civil” mozgalmat is, mely felkarolta a Fertő tavi vízitelep fejlesztésének témáját, köztudott ugyanis, hogy az egyébként kormánypárti vezetőséggel rendelkező fejlesztő cég nem oszt meg túl sok információt azokkal, akikkel leginkább kellene: a felhasználókkal. Persze felmerülhet a kérdés, mennyire “civilek” azok, akik egyúttal egy önkormányzati választáson mérettetik meg magukat. Csak egy kampányfogás az egész? Reméljük, nem.

Gibicsár Imre és Jakál Adrienn a harmadik erő. Ők azokat akarják megszólítani, akik sem a FIDESZ-KDNP, sem az “ellenzéki összeborulás” tevékenységével nem értek egyet. Az első egyeztetéseken még ők is az összefogásban voltak, ám kiváltak, és saját programot állítottak össze. A Leghűségesebb Városért Egyesület programjában szintén szerepel a zöld város kérdése, a megfelelő lakhatás biztosítása mindenkinek, illetve persze itt sem maradhatott ki a közlekedés.

A legkisebb anyagi kerettel a kampány ideje alatt egyébként talán ők rendelkeztek, és sok kritika is érte őket, legfőképpen azért, mert külön úton indultak, az ellenzéki összefogással szemben, ezzel pedig esetlegesen megtörve az ellenzéki szavazatokat a kormánypárti jelöltekkel szemben. Ők ezt a kritikát határozottan visszautasítják, igazi lokálpatrióták révén pedig nem is valószínűsíthető a kollaboráció. A program érdekes és mindenféleképpen figyelemre méltó, az időzítés azonban talán nem a legjobb, lehet, hogy tényleg ezen fog múlni az újabb kormánypárti győzelem?

A jelölteknek egy nem annyira új keletű, de csak az elmúlt pár évben igazán “népszerűvé” váló problémával is meg kellett küzdeniük, ezt pedig úgy hívják, hogy lejáratás, és egyoldalú tájékoztatás. Mivel a legtöbb fajsúlyos sajtóorgánum, főleg a helyi médiumok a KESMA kezében vannak, így nyilván kevesebb lehetőséget kaptak az ellenzéki jelöltek, sok esetben pedig olyan anyag jelent meg róluk, ami direkt kiforgatta a szavaikat. Erre tett rá még egy lapáttal egy bizonyos Facebook oldal, a Soproni Polgárok Közössége, mely leírása szerint “a polgári értékek mellett” akar kiállni. Ehhez képest Varga Norbertet folyamatosan azzal támadták, hogy hegykői, miközben Sopronban született, itt tanult, itt szerezte meg doktoriját, esküvője is itt volt, és lakása is van, na meg persze itt is oktat az egyetemen. Emellett muszlim terroristákkal, bevándorláspártisággal, valamint patkányozással is egy kalap alatt emlegették. Gibicsár Imréékről pedig egyenese azt állították, hogy embereket akarnak akasztani, és terjesztették a Fidesz pártközpont üzenetét is, mely szerint ő az alkalmatlanok jelöltje. Ezt nevezik ők polgári értékeknek?

Végére pedig csak annyit írnék, mivel állampolgári kötelességünk szavazni, mára pedig ez az egyetlen olyan demokratikus jog, melyet, bár kissé megcsorbítva is, még gyakorolhatunk, ezért kérek mindenkit: mindenki arra a jelöltre szavazzon, aki a legtöbbet tudná tenni annak érdekében, hogy Sopron egy megbecsült, helyből irányított, nyugatias gondolkodású

eredeti link

Két hét múlva nyit a soproni Mömax bútoráruház

A visszaszámlálás megkezdődött, a marketinggépezet beindult, egész pontosan két hét van hátra, és megnyílik Sopron új bútoráruháza, a Mömax. Május 22-étől a Győri úton, az egykori Baumax helyén, mintegy 10.000 négyzetméteren vásárolhatunk, nézegethetünk bútorokat az XXXLutz csoport magyarországi leányvállalatának áruházában. Nyitás reggel 7 órakor. 

eredeti link

Erre vártak az üres reklámhelyek

Ismét sokunknak feltűnhetett, hogy Sopronban városszerte igen sok üres reklámfelület található. Legyen szó óriásplakátról vagy citylight-ról, az utóbbi néhány évben egyre gyakrabban fordul elő, hogy a legtöbb, főleg a nagyobb cégek által üzemeltetett (JCDecaux, Publimont) plakáthelyek üresen tátonganak. Felmerülhet a kérdés, miért van ez?

Az egyik lehetőség erre az, hogy Sopronban nem éri meg hirdetni. Ez azonban elég valószínűtlennek tűnik, hiszen ha tényleg legalább másfélszeresére nőtt a város lakossága, akkor bizony ők fogyasztanak is, meg persze látják is a reklámokat.

A másik lehetőség, hogy nincs, aki hirdessen. Ez benne van a pakliban, akármennyire is “dübörög a gazdaság”, nem mindenki teheti meg, hogy óriásplakáton, citylighton hirdessen. Hogy a például Budapesten reklámozó országos jelentőségű cégek itt miért nem hirdetnek, az kérdéses.

Harmadik verzióként pedig azt lehetne felvetni, hogy az üresen álló plakáthelyek le vannak foglalva. És az utóbbi időben ki az, aki a legtöbbet költi hirdetésre? Hát nem más, mint Magyarország Kormánya.

A mai Kisalföldben pedig egy egész oldalas új, Soros/Juncker ellenségképző reklámot találhatunk, ezzel pedig lehet, hogy meg lett fejtve, miért van annyi üres reklámhely a városban. Talán már nem sokáig lesznek üresek…

eredeti link

Ismét Sopronban a BILLA? Majdnem…

A szemfüles járókelők, autóvezetők, tömegközlekedők, kerékpározók észerevehették, hogy a Soproni járásban több helyen is piros-sárga reklámplakátok tűntek fel. A BILLA az, melynek arculata ilyen színkombinációkat tartalmaz, és igen, ezek a BILLA plakátjai. Úgy tűnik, a REWE-csoporthoz tartozó áruházlánc marketingesei láttak fantáziát a szomszédos nagyvárosban (nevezzük Sopronnak) és környékében, ugyanis környékbeli burgenlandi áruházaikat reklámozzák itt. A Pozsonyi úton például a somfalvi üzlet van a plakáton, Nagycenk mellett pedig a sopronkeresztúrit hirdetik. A BILLA ezek szerint egy igazi határtalan áruházlánc, viszont Magyarországra (egyelőre) nem térnek vissza .

tovább:
Ismét Sopronban a BILLA? Majdnem…

Eltűntek Simicska oszlopai, DE NEM AZÉRT

2010-ben telepítették Sopronba is az Euro Publicity Kft. hirdetőoszlopait (NEM a MAHIR Cityposter Kft. volt az üzemeltető). Akkoriban sok kritika érte a városvezetést emiatt, mondván, hogy rontja a városképet, egyébként nekem sem tetszett annyira a dolog, főleg, mert sok politikai tartalom is került rájuk. Most, 7 évvel később váratlanul eltűntek ezek az oszlopok a városból. Megkérdeztük Sopron MJV sajtóosztályát, hogy mi ennek az oka, erre egy elég rövid és tömör választ kaptunk: lejárt a szerződés . Mondjuk talán nem is baj, hiszen jelenleg is rengeteg üres reklámfelület van városszerte, úgy tűnik, Sopronban továbbra sem éri meg hirdetni sem magyar, sem osztrák vállalkozásoknak.

tovább:
Eltűntek Simicska oszlopai, DE NEM AZÉRT

Egészen a Balatonig kell menni a legmenőbb Soproni reklámokért

A Balatoni bringakör népszerű turistaútvonal. Télen mondjuk nem takarítják, de nyáron megtelik kerékpárosokkal, longboardosokkal, elektromos rolleresekkel, miegymás… Érthető, hogy ennek a marketingértékét is kihasználják páran, így például a Heineken Hungária. Több helyen van a kerékpárúton kijelölt rész, ahova reklámot lehet felfesteni. Hogy milyen technikával csinálják, azt nem tudom, de az biztos, hogy jól néz ki. És hogy hogy jön össze a sör és a kerékpározás? Egyrészt egy pár évvel ezeelőtti törvénymódosításnak köszönhetően már lehet 1-2 sör elfogyasztása után kerékpározni. Másrészt a reklámon szereplő termékek alkoholmentesek és éppenséggel a Soproni idei (alkoholmentes) húzótermékei. De vajon ilyen menő reklámokkal a Fertő-parton, vagy SOPRONBAN miért nem találkozhatunk?

tovább:
Egészen a Balatonig kell menni a legmenőbb Soproni reklámokért

Mit vétett a szerencsétlen buszmegálló?

1-2 éve volt Kisalföldes cikk, hogy “felújították” a Frankenburg úti aluljárónál lévő két buszmegállót, vagyis inkább az esőbeállót. Ami tény az tény, újra lett festve, az üvegek kicserélve, rendben volt. Egy ideig. Most azonban már más a helyzet, több üveg kitörve, ami meg nincs, az is totál retkes, a reklámokat pedig elég ritkán cserélik. Azonban az utóbbi időben egy újabb “változáson” is átmentek a buszmegállók, az 1-es kocsiállás például így nézett ki szeptember 11-én: és így szeptember 20-án: Azt hittem, a tagelés már kiment a divatból a 2000-es évek végén, ezek szerint nem. A 2-es kocsiállásban levő esőbeálló sem fest szebben: Úgy tűnik, a SNAF-os fiúk bevetették magukat a városba, de vannak itt más bandák is… Javasolnám, hogy inkább a saját karotokat illetve autótokat dekoráljátok ki ezekkel a firkálmányokkal, és ne tegyetek olyat, ami az emberek közérzetét, és a városképet is rontja…

tovább:
Mit vétett a szerencsétlen buszmegálló?

Dömping

Július 1, szerda. Ravazd utcai lakótelep. A következő hirdetések lettek bedobva: ALPHAPARK, EURONICS, BESTBYTE, OBI, HERVIS, HÖRMANN, TESCO, PENNY MARKET, SATURN, KIK, PRAKTIKER, SPAR, még egy SPAR, JYSK, INTERSPAR, még egy INTERSPAR, XXXLUTZ, MÖBELIX, BAUMAX. És ez nem épp a belváros. Kérdem én, mi lehet akkor mondjuk a Várkerületen ?

tovább:
Dömping