20 évig még biztosan marad a JUVINA

Sopronkeresztúr (Deutschkreutz) önkormányzata újabb 20 évre meghosszabbította a Starzinger italgyártó vállalattal kötött szerződését a JUVINA ásványvíz kitermelésére. Az 1975-ben kötött szerződés 50 év után lejárt, a meghosszabbított szerződés értelmében viszont a kitermelési díj húsz százalékkal emelkedik, és az önkormányzat számára évente legalább 40 ezer euró bevételt biztosít, de ez akár több is lehet. A döntést az ÖVP és a LBL frakciók támogatták, a SPÖ helyi képviselői viszont bírálták a folyamatot. Jürgen Hofer alpolgármester szerint túl későn kezdődtek meg a tárgyalások, az egyezség így más érdeklődők kizárásával született meg. A szociáldemokraták módosító javaslatot is benyújtottak, hogy a díjat az inflációhoz igazítsák, és a vízjog ne legyen átruházható az önkormányzat jóváhagyása nélkül – ezt azonban a többség leszavazta. A húszéves hosszabbítást és a díjemelést végül többségi szavazással, az SPÖ tartózkodása mellett fogadták el.

(A cikk szövege részben mesterséges intelligencia segítségével íródott)

The post 20 évig még biztosan marad a JUVINA appeared first on Ikvahír.

Épp arculatot vált a környék kedvenc ásványvize

Ausztria legismertebb ásványvizei közül 3-at is Burgenlandban palackoznak. A Römerquellét északon, a Waldquellét és a Juvinát Közép-Burgenlandban. Utóbbi ráadásul az államhatártól párszáz méterre, Sopronkeresztúr területén tör fel a felszínre. Azonban Magyarországon sajnos nem lehet kapni, még az egy kilométerre lévő Harkán sem. Ennek ellenére ismert és kedvelt ásványvízről van szó a határ magyar oldalán is, sokan fogyasztják a Nyugat-Dunántúlon is. Ezért érdekes adalék, hogy ismét arculatot vált az ásványvíz. A dizájn egyébként leginkább az egyel korábbira hasonlít, csak természetesen modern köntösbe bújtatva.

Amúgy ezen a képen látszik az előző dizájn, illetve egy harmadik térségbeli ásványvíz is: Horvátzsidányban palackozzák az Alpokaqua-t.

The post Épp arculatot vált a környék kedvenc ásványvize appeared first on Ikvahír.

Reaktiválják a régi kutat Sopronkeresztúrnál

Sopronkeresztúr (Deutschkreutz) és Harka között nagyjából félúton, a mostani JUVINA palackozóüzem mellett található a régi Rudolfquelle, történelmi magyar nevén Rezső-forrás maradványa, melyet a második világháború után temettek be. A palackozóüzem közelében van is egy emlékmű, mely azoknak a harkaiaknak állít emléket, akik 1946-ig innen vitték az ásványvizet. A BVZ hetilap információi szerint most ismét kibontják a régi kutat, ezzel együtt pedig rendezik a környezetet is, a tervekben pedig szerepel, hogy eredeti formájában állítsák helyre a régi forrásépületet – írja az enyugat.hu.

Sopronkeresztúr önkormányzata már megtisztíttatta a közeli patak medrét, rendbe tették a környék útjait. Sopronnyék (Neckenmarkt) irányában pedig egy új rekreációs területet kívánnak létrehozni, játszótérrel, tűzrakóhellyel, kerékpáros pihenővel, de terveznek egy mászófalat is a szomszédos golfpályán. A környék bővelkedik vadállományban, arra is lehetőséget biztosítanának, hogy az érdeklődők megfigyelhessék az állatokat, tervben van egy biotóp tó létrehozása is. Az enyugat.hu cikkében további fotókat is találhatunk a környékről.

The post Reaktiválják a régi kutat Sopronkeresztúrnál appeared first on Ikvahír.

Kisteherautót sodort el a Keresztúrra tartó vonat

Szombaton Sopronkeresztúr (Deutschkreutz) közelében, a JUVINA palackozóüzem mellett történt közlekedési baleset. Egy magyar rendszámú kisteherautó Harka irányából a vasúttal párhuzamos földúton tartott Sopronkeresztúr felé, amikor egy balra kanyarodásnál nem vette észre a fénysorompó tilos jelzését, a sínekre hajtva pedig nekiütközött a Sopron felől érkező motorvonat. A helyszínre két mentőautó is érkezett, a kisteherautó 78 éves sofőrje, valamint két utasa azonban szerencsére sértetlenül úszta meg a balesetet, ahogy a GYSEV motorvonatán sem sérült meg senki. A tűzoltók a mozgásképtelen teherautót valamint a leszakadt karosszériaelemeket az út szélére vontatták, ahonnan trélerrel szállították el.

Fotó: Freiwillige Feuerwehr Deutschkreutz

Fotó: Freiwillige Feuerwehr Deutschkreutz

Fotó: Freiwillige Feuerwehr Deutschkreutz

Kerékpár- és mezőgazdasági utakat újítottak fel

Több környékbeli kerékpárutat, és mezőgazdasági utat is felújítottak a közelmúltban a Felsőpulyai, a Nagymartoni, és a Kismartoni járásokban. A Nagymartoni , és a Kismartoni járásokban több güterweg (B31, B311, EV13) is új aszfaltburkolatot kapott, amire azért volt szükség, mert a szélerőművek építési munkálatai során a régi burkolat teljesen tönkrement. Most vadonatúj, vastag aszfaltréteg lett itt újra lefektetve, ami biztosítja a kerékpárosok, a mezőgazdasági járművek, és a nagyobb határátkelőt elkerülni vágyók kényelmes közlekedését. Szintén a kerékpárosok örülhetnek egy felújításnak a Felsőpulyai járásban, Harka és Sopronkeresztúr közelében, a Juvina ásványvíz palackozó mellett közvetlenül új aszfaltréteg került lefektetésre a kerékpárúton (B47, R62), ami évek óta nagyon rossz minőségű volt.

tovább:
Kerékpár- és mezőgazdasági utakat újítottak fel