Hogy is kezdődött? – közkinccsé tették Szokolay Sándor fiatalkori műveit

Vasárnap mutatták be Sopronban a „Hogy is kezdődött?… című könyvet, a kötethez tartozó CD mellékletet és a Zene-Bona című kottát, melyek a néhai Szokolay Sándor Kossuth-díjas zeneszerző, Sopron Díszpolgára fiatalkori műveit tartalmazzák. A Pannónia Hotelben rendezett esemény díszvendége Bogányi Gergely Kossuth-díjas zongoraművész volt.

tovább:
Hogy is kezdődött? – közkinccsé tették Szokolay Sándor fiatalkori műveit

Színesedik Sopron buszparkja

A címet szó szerint kell érteni. Hol vannak már azok az idők, amikor a soproni helyi buszok sárgák, a Győr-Moson-Sopron megyei helyközi/távolsági járatok pedig fehérek voltak, piros-narancs csíkkal. A Volán-társaságok összevonásával, és a közlekedési központok létrehozásával egy elég nagynak mondható előny jelentkezett: több helyről, több helyre lehet buszokat átcsoportosítani. Így fordulhat elő az ÉNYKK-nál, hogy egy pápai, kék-fehér színű (és elég szakadt) 415-ös Ikarus teljesít szolgálatot Sopronban, felváltva helyi, és helyközi üzemben. Fotó: Gery Emellett nemrég érkezett egy Rába Premier is Győrből, “vidéki” Kisalföld Volán festésben, de helyi kivitelben. Ez az előbb említett Ikarushoz hasonlóan helyi, és helyközi üzemben is teljesít szolgálatot. Fotó: Gery Információink szerint pedig hamarosan a buszpark fiatalítására is sor kerülhet végre . Mondjuk ezt már 2013-ban is mondtam , aztán 15-20 éves buszok cserélődtek csak, ugyan ilyen korúakra… Nyitókép: Koszorú Mihály

tovább:
Színesedik Sopron buszparkja

Ilyen volt az első Soproni Gombás Mulatság – fotók

Hosszú készülődés és tervezgetés után október 26 –án Szőke Gergely ötlete nyomán, hagyomány teremtőnek szánt rendezvény vette kezdetét vasárnap reggel, a GYÍK Rendezvényházban dr.Börcsök Zoltán fotókiállításának megnyitójával.

tovább:
Ilyen volt az első Soproni Gombás Mulatság – fotók

Posztumusz elismerést kapott az üzemi sztrájkok egykori szervezője Sopronban – fotók

– Nincsenek erős közösségek közös ünnepek nélkül – mondta beszédében az 1956-os forradalomra emlékezve a soproni ünnepségen Gulyás Gergely, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője. Baranyai László, az 56-os soproni események hőse posztumusz oklevelet kapott.

tovább:
Posztumusz elismerést kapott az üzemi sztrájkok egykori szervezője Sopronban – fotók

Fiatalos lelkesedés a színpadon és a nézőtéren – fotók

Antonín Dvořák: IX., Újvilág-szimfóniáját hallgatta meg több mint 200 fiatal szerdán délelőtt a Liszt-központban. A rendhagyó énekóra vendége ezúttal a Győri Egyetemi Zenekar volt, akiket Ménesi Gergely vezényelt.

tovább:
Fiatalos lelkesedés a színpadon és a nézőtéren – fotók

Sikert arattak a soproni fiatal zongoristák

Kettős sikert arattak az V. Országos Zeneiskolai Ferenczy György Zongoraversenyen fiatal soproni zongoristáink. A megmérettetésen Bábinszki Gergely és Bóna Márton saját korcsoportjában első helyezést ért el, sőt egy-egy különdíjat is elhoztak Ferencz Éva tanítványai.

tovább:
Sikert arattak a soproni fiatal zongoristák

Liszt Fesztivál Sopron 2011

Bogányi Gergely Kossuth-díjas zongoraművész hangversenyével fejeződött be szombat este a jubileumi év Liszt Fesztiválja Sopronban. Az egykori Sopron vármegyében 200 éve született zongoraművész és zeneszerző tiszteletére rendezett programok szépszámú közönséget vonzottak és nagy erkölcsi elismerést hoztak a városnak.

tovább:
Liszt Fesztivál Sopron 2011

A magyar szabadságharc hőseinek emlékére – A legfiatalabb Kossuth-díjas

A Liszt Fesztivál március 19-i soproni koncertjének műsorán szerepel Liszt Ferencnek az az 1849 októberében keletkezett műve (Funérailles), melyet a magyar szabadságharc hőseinek tiszteletére írt, amelyet Bogányi Gergely ad elő.

tovább:
A magyar szabadságharc hőseinek emlékére – A legfiatalabb Kossuth-díjas

Osztrák újságíró-delegáció a Fidesz-KDNP frakciónál

A Fidesz parlamenti képviselőcsoportja csütörtökön egy 18 tagú osztrák újságíró-delegációt fogadott. A zsurnaliszták kérdéseire, amelyek elsősorban gazdaságpolitikai, alkotmányügyi, illetve a médiaszabályozáshoz kapcsolódtak, Rogán Antal és Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezető-helyettesei, valamint Firtl Mátyás KDNP-s képviselő válaszoltak.

tovább:
Osztrák újságíró-delegáció a Fidesz-KDNP frakciónál

Mesterek és Mesterségek- Lángh Gábor Fotókiállítása

… … Fotóklub elnöke, valamint Csigó Gergely (AFIAP, E-MAFOSZ) fotóművész, a Soproni Fotóklub alelnöke nyitják meg. Közreműködik a Sopron Néptánc Együttes, és a Fajkusz Banda. A kiállítás november 26-ig tekinthető meg, hétköznap 8-18 óráig, szombaton pedig … …

tovább:
Mesterek és Mesterségek- Lángh Gábor Fotókiállítása

Sopron környéki szieszta (terjedelmes írás)

… … egymást előzgető időtöltő szórakozása. Úton Sopron felé Mikor már Bábolna magasságában az … a Pék Múzeumot nem tudtam megtekinteni. Sopron belváros Mindettől eltekintve egy nagyon … az út mentén és még a Sopron Plázában is olyan gyér volt … …

tovább:
Sopron környéki szieszta (terjedelmes írás)

FÉNYVADÁSZAT – Tóth Jenő Tibor Fotókiállítása a Central Park Café-ban…

… … Feketén-Fehéren Tóth Jenő Tibor első önálló fotókiállítása Sopron – Central Park Café Galéria   Üdvözlök mindenkit … hogy megnézik a kiállítást, amit ezennel megnyitok!   Sopron , 2010-06-20 Csigó Gergely Fotóművész (AFIAP, E-MAFOSZ … …

Első Látásra – Fotókiállítás a GYÍK-ban…A megnyitó

… … Tamásnak és Gergőnek pedig továbbra is gazdag élményeket kívánunk, és azt, hogy azokat a megfelelő módon tudják megörökíteni.   Gratulálunk nekik! Csigó Gergely és Folcz Tóbiás fotóművészek Sopron , 2010. február 11. GyIK”   …

tovább:
Első Látásra – Fotókiállítás a GYÍK-ban…A megnyitó

4.332 – A Jobbik Magyarországért Mozgalom több hónapos képviselőjelölt-állítási folyamatának végén, most központilag közzéteszi a 176 országgyűlési …

… … ): Kopetti Tamás Győr-Moson-Sopron 5. (Csorna): Takács Krisztián Győr-Moson-Sopron 6. (Kapuvár): Magyar Zoltán Győr-Moson-Sopron 7. ( Sopron ): Göbl Gábor Hajdú-Bihar 1. (Debrecen): Kulcsár Gergely Hajdú-Bihar 2. (Debrecen): Kőszeghy Csanád Ábel … …

Étékekről, amelyek a mentális higiéné velejárói

Tizedik alkalommal ad otthont a Soproni Mentálhigiénés Napoknak a Gyermek-és Ifjúsági Központ. Az október 14. és 16. között megrendezendő szakmai seregszemle középpontjában a nyelvhasználat mentálhigiénéje áll. A rendezvénysorozat előadásain többek között olyan neves szakemberek osztják meg gondolataikat a közönséggel, mint Dr. Czeizel Endre, Grandpierre Attila, Born Gergely, Vekerdy Tamás, vagy Pap Gábor.

tovább:
Étékekről, amelyek a mentális higiéné velejárói

Soproni Mentálhigiénés Napok

Tízedik alkalommal ad otthont a Soproni Mentálhigiénés Napoknak a Gyermek-és Ifjúsági Központ. Az október 14. és 16. között megrendezendő szakmai seregszemle középpontjában a nyelvhasználat mentálhigiénéje áll. A rendezvénysorozat előadásain többek között olyan neves szakemberek osztják meg gondolataikat a közönséggel, mint Dr. Czeizel Endre, Grandpierre Attila, Born Gergely, Vekerdy Tamás, vagy Pap Gábor. A Mentálhigiénés Napok részletes

tovább:
Soproni Mentálhigiénés Napok

Erős szezonra készülnek a sÖrdögök kosarasai

A Soproni sÖrdögök férfi kosárlabdázói még pihennek, a klub- és a szakvezetés viszont gőzerővel dolgozik azon, hogy a felsőházi rájátszásba jutott csapat a következő szezonban ezt megismételhesse. A reméltnél sokkal nagyobb változások lesznek a gárdánál. Érzékeny veszteség lesz Körtélyesi Gergely eligazolása. Körte remek évadot produkált, bekerült a válogatottba, nem véletlen, hogy lecsapott rá a bajnokcsapat Paks.

tovább:
Erős szezonra készülnek a sÖrdögök kosarasai

sÖrdögi helyzet

Utánajártunk, hogy alakul a Soproni sÖrdögök következő évi kerete. Amint azt Bokor Ákos ügyvezetőtől megtudtuk, jelentős változásokkal lehet számolni a rájátszásba 9 év után bejutott együttesnél. A nyártól régi-új másodedző, Palotai Péter fogja segíteni Meszlényi Róbert edző munkáját. A csapattól eddig biztosan távozott Körtélyesi Gergely (Atomerőmű) és Csorvási Milán (visszatért Kecskemétre). A régiek közül marad a következő évadra

tovább:
sÖrdögi helyzet