NYME: lassan cserélhető a felirat…

Várhatóan Soproni Egyetem néven folytatja a pályafutását januártól a Nyugat-magyarországi Egyetem. Az elmúlt évek során fokozatosan fogytak a NYME sopronon kívüli karai, először a székesfehérvári Geoinformatikai Kar került az Óbudai Egyetemhez, aztán a Mezőgazdasági- és Élelmiszertudományi Kar került a Széchenyi István Egyetemhez, most meg a komplett Savaria Egyetemi Központ lesz az Eötvös Loránd Tudományegyetemé, mondjuk egy asztrofizikai obszervatóriumuk már amúgy is volt ott. Ezzel a Nyugat-magyarországi Egyetem kizárólag Sopronra húzódik vissza, több karral. Palkovics László, oktatásért felelős államtitkár múlt héten bejelentette: Kiemelt státuszú intézmény lehet a soproni. Ilyen azokból az egyetemekből válhat, amelyek nemzetstratégiai céloknak  megfelelően kulcsfontosságú területeken végeznek európai szinten is meghatározó oktatói és kutatói munkát. Egy biztos: a főbejáratnál lassan cserélhető a felirat…

tovább:
NYME: lassan cserélhető a felirat…

Floridai egyetem – Öt évre szóló tudományos, kutatási együttműködést kötött az NYME

A tengerentúlon ismeretlen az ingyenes bölcsődei és óvodai ellátás – tudtuk meg az NYME Benedek pedagógiai karára Floridából érkezett szakemberektől.

tovább:
Floridai egyetem – Öt évre szóló tudományos, kutatási együttműködést kötött az NYME

Robotika, mobil appok, design autó – Innovációs kiállításon az NYME

Hetedik alkalommal rendezték meg a Nyugat-dunántúli Innovációs Kiállítás ésTalálmányi Vásárt Győrött, ahol harmincöt standon mutatkoztak be azok a találmányok, amelyek néhány év múlva talán a mindennapjaink részei lesznek.

tovább:
Robotika, mobil appok, design autó – Innovációs kiállításon az NYME

NYME Erdőmérnöki Kar: élhető világ teremtése a küldetésük erős gyakorlati képzéssel

Új szakkal bővül szeptembertől a Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Karának képzési palettája: a földmérő és földrendező alapszakra február 15-ig lehet beadni a jelentkezéseket.

Egyedülálló szakmai képzés a Simonyi-karon

Az NYME Simonyi Károly Kar az a fakultás, amely – hazánkban és Közép-Európában egyedülálló módon – egymást kiegészítve műveli a műszaki és a művészettudományokat, ez azonban csak az egyik előnye annak a különleges környezetnek, amire büszkék az itt végzett hallgatók.

tovább:
Egyedülálló szakmai képzés a Simonyi-karon

Nyugdíjasegyetem Sopronban – Válságban van a világgazdaság

“Válságban van a világgazdaság” – jelentette ki dr. Pogátsa Zoltán, az NYME Közgazdaság-tudományi Kar egyetemi docense a Soproni Nyugdíjasegyetemen kedden tartott ,,Recesszió vagy rendszerkrízis” című előadásában, amelynek stílusa szűnni nem akaró vastapsot érdemelt a hallgatóságtól.

tovább:
Nyugdíjasegyetem Sopronban – Válságban van a világgazdaság

NYME: Selmectől számolva a 281. tanévnyitót tartották az intézmény életében

Lezárulóban van egy korszak: a Nyugat-magyarországi Egyetem nagy valószínűséggel jövőre már a mosonmagyaróvári és a győri Apáczai kar nélkül kezdi a tanévet. Az említett két kar a győri egyetemhez kerül 2016. január elsejével.

tovább:
NYME: Selmectől számolva a 281. tanévnyitót tartották az intézmény életében

NYME: csődhelyzet nincs, de a bérkifizetésekkel késtek

A Nyugat-magyarországi Egyetemnek az elmúlt hónapokban átmeneti fizetési nehézségei voltak, aminek következtében valóban csúszott a bérek és a hallgatói juttatások kifizetése – közölte az intézmény vezetősége.

tovább:
NYME: csődhelyzet nincs, de a bérkifizetésekkel késtek

Nyugdíjasegyetem: Márai Sándor a középpontban

„Személyiségnek lenni a legtöbb… Elvek, eszmék, eszmények egy írói életmű kapcsán. Közelítések Márai Sándorhoz” címmel dr. Czetter Ibolya, az NYME Savaria Egyetemi Központ professzora tart irodalomórát a Soproni Nyugdíjasegyetem hallgatóinak kedden délután 4-kor.

tovább:
Nyugdíjasegyetem: Márai Sándor a középpontban

A soproni kultúra, képzőművészet és bor sikeres bemutatkozása

Április 13-án a Bajai Belvárosi Bemutatóteremben a soproni Cseh Gabinak tűzzománc kiállítása nyílt meg. A kiállítást támogatta a soproni dr. Kovács Rita és dr. Barla-Szabó István, megnyitotta Prof. Dr. Molnár Sándor a NYME tanára, gitáron közreműködött a szintén soproni Varga Richárd. A nagyszámú közönség érdeklődése meglepetésbe váltott át, amikor meglátta Cseh Gabi, bajai származású és

tovább:
A soproni kultúra, képzőművészet és bor sikeres bemutatkozása

Oxigénpalack nélkül a Lhoce csúcsán – élménybeszámoló a NYME-n – galéria

A tavaszi Lhotse expedícióval a Mount Everest közvetlen közelében járt Gál László hegymászó, aki a Nyugat-magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Kara és a Világjáró Klub közös szervezésében október 18-án, kedden 18 órakor élménybeszámolót tart a kar Erzsébet utcai aulájában.

tovább:
Oxigénpalack nélkül a Lhoce csúcsán – élménybeszámoló a NYME-n – galéria

NYME: Indokolatlan a jód tabletta szedése Sopronban a fukushimai szennyezés miatt

A Nyugat-magyarországi Egyetemen a Faipari Mérnöki Karon működik az Országos Sugárjelző és Ellenőrző Rendszer (OSJER) egyik laboratóriuma. A labor munkatársai folyamatosan ellenőrzik a sugárzási szintet.

tovább:
NYME: Indokolatlan a jód tabletta szedése Sopronban a fukushimai szennyezés miatt

…Gyümölcs a jogobellában?

… … Comenius Tanítóképző Főiskolai Kar ME-CTFK Sárospatak Nyugat-Magyarországi Egyetem – Benedek Elek Pedagógiai Kar NYME-BPK Sopron Pécsi Tudományegyetem- Illyés Gyula Főiskolai Kar PTE-IFK Szekszárd Szet István Egyetem- Pedagógiai Kar SZIE-PK … …

tovább:
…Gyümölcs a jogobellában?