Robotika, mobil appok, design autó – Innovációs kiállításon az NYME

Hetedik alkalommal rendezték meg a Nyugat-dunántúli Innovációs Kiállítás ésTalálmányi Vásárt Győrött, ahol harmincöt standon mutatkoztak be azok a találmányok, amelyek néhány év múlva talán a mindennapjaink részei lesznek.

tovább:
Robotika, mobil appok, design autó – Innovációs kiállításon az NYME

Befejeződött a Vándor Sándor utca felújítása

Befejeződött a Vándor Sándor utca felújítása, amely része a Nyugat-dunántúli Operatív Programban megvalósuló „Gyűjtőutak kialakítása és felújítása Sopronban a minőségi közlekedés érdekében” elnevezésű nyertes önkormányzati pályázatnak. Ma Sopron város vezetői adták át ünnepélyesen a felújított utat.

tovább:
Befejeződött a Vándor Sándor utca felújítása

Új bölcsőde épül a Kőműves közben

Negyvennel bővül a soproni bölcsődei férőhelyek száma az önkormányzat nyertes pályázatának köszönhetően. A Nyugat-dunántúli Operatív Program keretében megvalósuló Kőműves közi bölcsőde kialakítására 120 millió forint áll rendelkezésre. A támogatás mértéke 80 millió forint, míg a város 40 millió forintos önrészt vállalt.

tovább:
Új bölcsőde épül a Kőműves közben

Megkezdődött a Vándor Sándor utca felújítása!

A munkaterület átadását követően megkezdődött a Vándor Sándor utca felújítása, amely része a Nyugat-dunántúli Operatív Programban megvalósuló „Gyűjtőutak kialakítása és felújítása Sopronban a minőségi közlekedés érdekében” elnevezésű nyertes önkormányzati pályázatnak. Ma, a helyszínen Abdai Géza alpolgármester, Mágel Ágost, az önkormányzat Városfejlesztési bizottságának elnöke, Kerekes Attila városi főmérnök a tervező, a kivitelező jelenlétében tekintette meg a megkezdett munkálatokat.

tovább:
Megkezdődött a Vándor Sándor utca felújítása!

Bővíti gyártókapacitását a Pannónia-Dekor Kft. Sopronban

Bővíti gyártókapacitását a tavaly mintegy 500 ezer eurós forgalmat bonyolító Pannónia-Dekor Kft. Sopronban. A karácsonyfadíszeket gyártó vállalkozás telephelyének fejlesztésére mintegy 20 millió forint európai uniós támogatást nyert el a Nyugat-dunántúli Operatív Program keretében – mondta Wratschko Erzsébet Zsófia ügyvezető igazgató az MTI-nek hétfőn.

tovább:
Bővíti gyártókapacitását a Pannónia-Dekor Kft. Sopronban

Kópháza: korszerű fejlesztés a csapadékvíz-elvezetésre

Kópháza Község Önkormányzata 61,3 millió forintot nyert a Nyugat-dunántúli Operatív Program „Belterületi vízrendezés” nevű pályázati kiírásán. A 72,1 millió forint összköltségvetésű beruházás révén a Vasút utca, a Savanyúkút utca és a Kerti sor csapadékvíz elvezetése oldódott meg. Az átadási ünnepségen Firtl Mátyás, a térség országgyűlési képviselőjeként szólt a fejlesztés jelentőségéről.

tovább:
Kópháza: korszerű fejlesztés a csapadékvíz-elvezetésre

Uniós támogatással épült meg Kópházán a csapadékvíz elvezető rendszer

Kópháza Község Önkormányzata 61,3 millió forintot nyert a Nyugat-dunántúli Operatív Program „Belterületi vízrendezés” nevű pályázati kiírásán. A 72,1 millió forint összköltségvetésű beruházás révén a Vasút utca, a Savanyúkút utca és a Kerti sor csapadékvíz elvezetése oldódott meg.

tovább:
Uniós támogatással épült meg Kópházán a csapadékvíz elvezető rendszer

Kutatólabor épül 1,6 milliárdból a soproni egyetemen

Központi kutatólaboratórium és tudományos bemutatóközpont épül európai uniós támogatással a Nyugat-magyarországi Egyetemen Sopronban.

tovább:
Kutatólabor épül 1,6 milliárdból a soproni egyetemen

Két soproni városrész vízrendezése uniós támogatással

Belterületi vízrendezést célzó projektek indulnak Sopronban európai uniós támogatással. A két program eredményeként csaknem háromezer ember életfeltételei javulnak, és csökken több száz lakásnál, illetve lakóteleknél a vízkár kockázata az érintett városrészekben. A Nyugat-dunántúli Operatív Program keretében több mint 280 millió forint támogatást nyert a soproni önkormányzat a két projektre. A támogatási szerződéseket hétfőn írta alá

tovább:
Két soproni városrész vízrendezése uniós támogatással

1600 lakos ingatlanát óvják az ártvízveszélytől

Több mint 280 millió forintos támogatással kezdődik meg az a két, belterületi vízrendezést célzó soproni projekt. A támogatási szerződéseket Fodor Tamás polgármester és Horváth Jácint, a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség ügyvezető igazgatója írta alá hétfőn a Rák pataknál.

tovább:
1600 lakos ingatlanát óvják az ártvízveszélytől

A közoktatás fejlesztéséről tanácskoztak

A Nyugat-dunántúli Regionális Hálózatkoordinációs Központ szervezésében tartották ma Nyugat-magyarországi Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Karának dísztermében azt a projektbemutatót, amelynek célja a minőségi közoktatás érdekében megvalósítandó hálózatos együttműködés.

tovább:
A közoktatás fejlesztéséről tanácskoztak

Negyvenmillióból épülhet a kerékpárút Sopronban

A városházán Fodor Tamás polgármester és Horvát Jácint, a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség ügyvezető igazgatója aláírta a Hubertusz út–Major köz–Szent Mihály utca közötti belterületi kerékpárút-építés nyertes pályázatának támogatási szerződését.

Indonéz vendégek jártak Sopronban

Sopronba látogatott Indonézia magyarországi nagykövete, Mangasi Sihombing, akit Nyugat-dunántúli látogatására többeb is elkísértek, így Nusa Eka, az Indonéz Promóciós Központ budapesti igazgatója és Bézi Péter, az Indonéz-Magyar kulturális Egyesület titkára is.

tovább:
Indonéz vendégek jártak Sopronban

Sopron nyert pénzt kerékpárútra, Máriakálnok nem

Nyugat-Dunántúl – Összesen 580 millió forintot osztott szét a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács a kerékpárforgalmi hálózat fejlesztésére kiírt európai uniós pályázaton – tájékoztatott Balogh József elnök sajtótájékoztatón csütörtökön Győrben.

tovább:
Sopron nyert pénzt kerékpárútra, Máriakálnok nem

Erdő Péter bíboros celebrált szentmisét

Erdő Péter bíboros, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye érseke, Magyarország prímása öt – közte szlovák és osztrák – püspökkel együtt ünnepi szentmisét celebrált szombaton délelőtt Sopronban, a Táncsics utcai templomban.

tovább:
Erdő Péter bíboros celebrált szentmisét

Mesterségesen fenntartott egyetlőnlenség, kasszában hagyott uniós források

Aránytalanul kevés pénz jutott uniós pályázati forrásokból a Nyugat-dunántúli régióba, miközben az uniós támogatások legnagyobb részét nem a gazdaság fejlesztésére, hanem saját magára költi az állam- mutatott rá Firtl Mátyás, országgyűlési képviselő, a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat alelnöke mai győri sajtótájékoztatóján.

tovább:
Mesterségesen fenntartott egyetlőnlenség, kasszában hagyott uniós források

A Páneurópai Piknik évfordulójára emlékeztek

A Bajtársi Egyesületek Országos Szövetségének Nyugat-dunántúli Régiója szervezésében a Páneurópai Piknik helyszínére látogattak az eseményen résztvevő határőr-, rendőr – és honvéd nyugdíjasok a mai nap folyamán.

további részletek: 
A Páneurópai Piknik évfordulójára emlékeztek

AGROEXPERT szőlő növényvédelmi előrejelzés – 2009. június 11.

A héten emelkedett ugyan a hőmérséklet, de még nem éri el a június elején megszokottat.A helyi záporok, zivatarok miatt nagy eltérések alakultak ki a csapadékviszonyokban.

további részletek: 
AGROEXPERT szőlő növényvédelmi előrejelzés – 2009. június 11.