-Az általunk ígért kulturális paradigmaváltás alapvető részeként hívtuk életre a SopronDrumot, amely minőségében egyértelműen világszínvonalú volt és európai kitekintéssel bírt. Szélesítettük a kínálati palettát és újabb támpillérrel erősítettük meg a város turisztikai kínálatát. Talán nem túlzó, ha meghatározó lépésnek tartom a jövő szempontjából ennek a fesztiválnak a létrejöttét – mondta Pataki András, rendezvényt szervező a Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. ügyvezetője.
Archives: Kultúra
40 előadás és tematikus programok a Barlangszínház idei kínálatában
A jól kiszámítható jövőképe az egyik legpozitívabb tulajdonsága a Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft-nek, hangzott el az intézmény sajtótájékoztatóján. Az eseményre a szervezők főleg turizmussal foglalkozó szakembereket hívtak meg, ahol fontos részleteket tudtak megbeszélni a jövővel kapcsolatban.
tovább:
40 előadás és tematikus programok a Barlangszínház idei kínálatában
GYSEV Zrt.: Közlekedési Kultúra Napja a pályaudvaron
A Közlekedési Kultúra Napján, május 11-én, pénteken vasúti és közlekedésbiztonsági bemutatókkal várta az érdeklődőket a GYSEV Zrt. a soproni vasútállomáson.
tovább:
GYSEV Zrt.: Közlekedési Kultúra Napja a pályaudvaron
Bemutatóra várják a gyerekeket a soproni vasútállomáson
A Közlekedési Kultúra Napján, május 11-én, pénteken vasúti és közlekedésbiztonsági bemutatókkal várja az érdeklődőket a GYSEV Zrt. Sopronban.
tovább:
Bemutatóra várják a gyerekeket a soproni vasútállomáson
Bemutatóra várják a gyerekeket vasútállomáson Sopronban
A Közlekedési Kultúra Napján, május 11-én (péntek) vasúti és közlekedésbiztonsági bemutatókkal várja az érdeklődőket a GYSEV Zrt. Sopronban.
tovább:
Bemutatóra várják a gyerekeket vasútállomáson Sopronban
Tetőtől talpig – Kiállítás a bécsi szépségiparról
Fodrászok, borbélyok, kozmetikusok és a testápolási kultúra állnak a Wien Museum Karlsplatz legújabb kiállítása középpontjában. A „Tetőtől talpig” című tárlat arra is rávilágít, miként keletkeztek és milyen jelentést hordoztak egyes stílusok és divathullámok.
Szárnybontogató a Liszt Központban- ahol az egész család szárnyalhat!
2018 nemcsak a Családok Éve, hanem a Madarak Éve is… és szárnysuhogva közeleg a XI. Soproni Tündérfesztivál. Hát ezért szervez a Pro Kultúra egy szárnybontogató családi napot a tavasz kellős közepén, április 14-én a Liszt Központban.
tovább:
Szárnybontogató a Liszt Központban- ahol az egész család szárnyalhat!
Költészet Napja 2018 (videó)
A Magyar Költészet Napja alkalmából soproni közismert személyiségek szavalják Arany János költeményét. A produkció a Sopron Tv és a Pro Kultúra együttműködésében készült.
tovább:
Költészet Napja 2018 (videó)
NépmesePont szeptembertől a Lisztben
NépmesePont nyílik szeptembertől a Liszt Központban, ahol csecsemőszínházi foglalkozások, bábelőadások, gyermek és ifjúsági programok is láthatók az elkövetkezendő három évben, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) 79,8 millió forinttal támogatja ennek létrejöttét – jelentette be sajtótájékoztatón Pataki András, a Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. ügyvezetője.
Jazzrobbanás és megújult ünnepi hetek
Európában először Sopron adhat otthont a műfaj világsztárjait felvonultató nemzetközi ütősfesztiválnak, a SopronDrumnak idén júniusban. Mindemellett megújult formában, tematikus hetekkel jelentkezik a leghűségesebb város ünnepi kulturális fesztiválja. Erről tartottak sajtótájékoztatót a Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. vezetői Budapesten.
ELSŐ – Torma Sándor fotókiállítása
ELSŐ címmel nyílik meg Torma Sándornak, a Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. audiovizuális munkatársának fotókiállítása február 24-én (szombaton) az Ármány & szerelem című előadás premierjének szünetében a Soproni Petőfi Színházban.
Horváth László színművésztől búcsúztak
Családtagok, kollégák, barátok, tisztelők, a társulat tagjai, a Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. munkatársai, dolgozói és a város képviselői vettek végső búcsút 46 éves korában elhunyt Horváth László színművésztől a Soproni Petőfi Színházban.
X. Vasútmodell kiállítás a Liszt Központban
A Liszt Ferenc Kulturális Központban három napon át, január 26. és 28. között várják az egykori, a jelenlegi és a leendő vasútbarátokat: hiszen a vasútmodell mindenkit lenyűgöz, aki bármikor kapcsolatba került a sínek és a mozdonyok világával. A Pro Kultúra jóvoltából ebben a három napban három nagyszerű modellező klub mutatkozik be: házigazdaként a soproniak, a tapolcaiak és a legnagyobb asztallal érkező szombathelyiek.
Vastaps a soproni diákságnak
Zúgó vastapsot kapott a soproni diákság a magyar kultúra napi különleges előadásért, amely a város történelmének különböző legendáiról, eseményeiről, hőseiről szólt a Petőfi Színházban.
tovább:
Vastaps a soproni diákságnak
A magyar kultúra napját ünnepelte a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének soproni szervezete
A Keresztény Értelmiségiek Szövetségének Soproni Csoportja a Magyar Kultúra Napja alkalmából rendezett ünnepséget a Soproni Egyetem Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Karán.
tovább:
A magyar kultúra napját ünnepelte a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének soproni szervezete
A magyar kultúra napját ünnepelte a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége soproni szervezete
A Keresztény Értelmiségiek Szövetségének Soproni Csoportja a Magyar Kultúra Napja alkalmából rendezett ünnepséget a Soproni Egyetem Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Karán.
tovább:
A magyar kultúra napját ünnepelte a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége soproni szervezete
A Magyar Kultúra Napjára emlékeztek Sopronban
Megemlékezést tartottak Sopronban a Magyar Kultúra Napja alkalmából. Az eseményre a Deák tér végén, Kölcsey Ferenc szobránál került sor. A színpadon az Eötvös József Evangélikus Gimnázium és Egészségügyi Szakgimnázium tanulói tartottak előadást. A rendezvényen részt vett többek között Dr. Simon István, Sopron alpolgármestere, Dr. Farkas Ciprián és Barcza Attila képviselők, Mágel Ágost, a városfejlesztési bizottság elnöke… Az emlékműsor után Kölcsey Ferenc szobrának koszorúzásával végződött a program. A megemlékezést élőben közvetítettük Facebook oldalunkon.
A Magyar Kultúra Napjának rendezvényei Sopronban
A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük meg január 22-én, annak emlékére, hogy – a kézirat tanúsága szerint – Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le Csekén a Himnusz kéziratát.
Márton napot tartottak Sopronban – fotók
Családi napot hirdetett a Pro Kultúra az idei Márton napra, amely valójában is Márton neve napjára esett. Többek között ezért is az idén nagyobb hangsúlyt kapott az egyes programhelyszíneken Szent Márton lelki hagyatéka: a javaink megosztásának, a felebaráti szeretetnek a hangsúlyozása.
Pro Kultúra Sopron – Gazdag a zenei kínálat
Meghódította hangjával az egész világot a soproni rokonsággal rendelkező Megyesi Schwartz Lúcia. Ő lesz az egyik szólistája a Liszt-központban Mozart Requiemjének.
Horror drágán árulja egy netes oldal a jegyeket Fertőrákosi Barlangszínház előadásaira?
Pro Kultúra Sopron közleménye szerint, ezzel az oldallal nem állnak kapcsolatban.
tovább:
Horror drágán árulja egy netes oldal a jegyeket Fertőrákosi Barlangszínház előadásaira?
Divat a videojátékozás
A videojátékozás nem csupán egy kikapcsolódási forma ma már hanem egy egész kultúra épül köré és vannak akik életmódszerűen játszanak ők gyakran „gamer”- nek is nevezik magukat. Az interneten rengeteg ezzel a világgal foglalkozó cikket olvashatunk vagy találhatunk fórumokat ahol ők maguk beszélhetnek, osztják meg tapasztalataikat egy-egy témáról, mint a PS4 vagy a legújabb játékok . Ezek a fórumok azért jók mert nem reklám felületek tehát nem a gyártók fizetnek a véleményért hanem egyszerű emberek mondják el. Vannak a neten a témával foglalkozó blogok is ahol egy-egy ember írja le hosszabban és naplószerűen a tapasztalatit a játékokkal kapcsolatban ez is nagyon hasznos tud lenni ha valaki valami újat keresgél és objektív véleményre lenne kíváncsi. Aztán ott vannak még a népszerű videoblogerek akik a legnépszerűbb video megosztó portálokra töltik fel ahogy játszanak a játékokkal. Véleményt mondanak az adott játékról és láthatjuk azt „akcióban” és nem csak a csomagolásában. Többek között ezeknek a platformoknak is köszönhető, hogy ennyire terjed egy videojátékos kultúra, ezek nélkül nagy valószínűséggel nem tudna ilyen messzire jutni egy-egy játék hírneve és sokkal kevesebben próbálnák ki. Príspevok Divat a videojátékozás zobrazený najskôr Blog search .
tovább:
Divat a videojátékozás
Jövő héten indul a VOLT
Kevesebb, mint egy hét múlva, június 26-án a -1. nappal kezdetét veszi a 25. jubileumi Telekom VOLT Fesztivál Sopronban, a Lövér Kempingben. 25 éve 5 zenekarral és 800 vendéggel indult útjára a fesztivál, mely azóta több ezer magyar, és több száz világsztár produkciójának adott otthont. Idén második alkalommal adják át a Petőfi Zenei Díjakat is. “Az első VOLTot nem lehet egy lapon említeni a maival. Amíg 1993-ban mindössze 800-an voltunk jelen, addig tavaly már 150.000-en és idén még több vendéget várunk. A fesztiválturizmus igazi húzóágazat lett idehaza, mi pedig büszkék vagyunk arra, hogy ennek egyik zászlóshajója lehet a Telekom VOLT Fesztivál. A legnagyobb érdeklődés a Linkin Park első magyarországi koncertjét kíséri, amelyre a napijegyek már elővételben elkeltek, de bérletek még a helyszínen is kaphatók. A VOLT ma már nemcsak a Lővéreket lakta be, de szerte a városban éttermekben, kávézókban, klubokban és teraszokon programok, kedvességek, látványosságok várják a látogatóinkat. De bővül a fesztivál kínálata is: a világ több pontjáról utcaszínházi produkciók érkeznek hozzánk.” – mondta el Lobenwein Norbert , a Telekom VOLT Fesztivál alapító-főszervezője. “Pár évvel ezelőtt úgy gondoltuk, hogy abból a hangulatból és abból a felfokozott figyelemből, amely a VOLT kapcsán Sopronra irányul, szeretnénk egy darabot konzerválni a városban. Ekkor indítottuk útjára a “Sopron, a Csillagok Városa” projektet, amely keretében évente 5 világsztárt Ef Zámbó István alkotásával, egy-egy közterületi székkel ajándékozunk meg. Idén már harmincnál is több világsztár székét próbálhatják ki és szelfizhetnek ott azok, akik Sopronban járnak – a napokban avatjuk fel az Iron Maiden, a Slayer, Wiz Khalifa és az Axwell Λ Ingrosso páros székeit, de természetesen a Linkin Park, Ellie Goulding, Martin Garrix, az Imagine Dragons és a Pendulum is számíthat idén az ajándékunkra” – tette hozzá Fülöp Zoltán , a VOLT másik alapító-főszervezője. A VOLT mára egész Sopront belakta: a fesztivál idején nem csak a Lövér Kempingben, de…
tovább:
Jövő héten indul a VOLT
Feljelentés a fertőrákosi Aida-jegyek miatt
A rendőrségen tett bejelentést a Pro Kultúra Sopron vezetése, amiért valószínűleg szándékos félrevezetésként azt közli az egyik weboldal: a fertőrákosi Barlangszínház valamennyi Aida-előadására elkelt minden jegy. Ez a téves információ erősen visszavetette a belépők értékesítését.
Közlekedés Kultúra Napja Sopronban a GYSEV-el – fotó
A GYSEV Zrt. idén is csatlakozott a Közlekedés Kultúra Napja 2017-es programsorozathoz.
tovább:
Közlekedés Kultúra Napja Sopronban a GYSEV-el – fotó
Díjak értékteremtőknek Sopronban
Két díjat alapított Nyerges Ferenc, a Pro Kultúra Sopron Kht. korábbi ügyvezetője, az István bíróról és a Szent Mihályról elnevezett díjakat és okleveleket első alkalommal adták át az arra érdemeseknek. A díjalapítónak egy adományozó testület segített az elismerésre érdemesek kiválasztásában.
tovább:
Díjak értékteremtőknek Sopronban
Februártól már új korszak kezdődik a Pro Kultúra Sopronban
Pataki András február elsejétől foglalja el ügyvezető igazgatói posztját a Pro Kultúra Sopron élén. E jogkörét a Liszt-központban, míg színházi irodájában a főrendezői munkakörét fogja gyakorolni. A következő hónapokban állítja fel a Pro Kultúra új szervezetét.
tovább:
Februártól már új korszak kezdődik a Pro Kultúra Sopronban
Fiatalok műsorával ünnepelték a kultúra napját Sopronban – fotók
Képriport az idei kultúra napjáról Sopronból.
tovább:
Fiatalok műsorával ünnepelték a kultúra napját Sopronban – fotók
Közgyűlés Sopronban – Pataki András a Pro kultúra új igazgatója – nyilatkozat
A három jelentkező közül Pataki Andrást választották meg a képviselők a Pro kultúra nonprofit kft. ügyvezető igazgatójának. További kettő intézmény vezetőjéről is döntött a város közgyűlése.
tovább:
Közgyűlés Sopronban – Pataki András a Pro kultúra új igazgatója – nyilatkozat
Újra vasútmodell kiállítás Sopronban
Ha október, akkor Vasútmodell kiállítás! A népszerű programot 9. alkalommal szervezi meg a Pro Kultúra.
Kávézz Sopron! – Egy nap, amikor minden a kávéról szól – videó
A nemzetközi kávé nap alkalmából Sopron először ad otthont a hazai kávékultúra és barista szakma kiváló képviselőinek.
tovább:
Kávézz Sopron! – Egy nap, amikor minden a kávéról szól – videó
Megyei Fidelitas tagok a fővárosban tartottak csapatépítő programot – fotó
A sport, a kultúra és a szórakozás sem maradt ki a rendkívüli változatos programok közül.
tovább:
Megyei Fidelitas tagok a fővárosban tartottak csapatépítő programot – fotó
GYSEV a Közlekedési Kultúra Napján
A GYSEV Zrt. is csatlakozott a „Közlekedés Kultúra Napja” 2016-os programsorozatához. A vasúttársaság munkatársai tegnap, azaz május 11-én a soproni Bastányi-úti vasúti átjárónál szórólapokkal, kvízjátékokkal és matricákkal hívták fel a figyelmet a vasúti közlekedés biztonságára, illetve arra, hogy minden esetben megfelelő figyelemmel kell közlekedni a vasúti átjárókban. A Közlekedéstudományi Egyesület Magyarországon idén is megrendezte a „Közlekedés Kultúra Napja” eseményét, melynek keretében a GYSEV Zrt. munkatársai szerdán délelőtt és délután is kitelepültek a Batsányi-úti átjáróhoz Sopronban. A sorompó tilos jelzésekor várakozó járókelők szórólapokat kaptak és lehetőség volt kvízjátékok kitöltésére is. A vasúttársaság különböző korosztályoknak szóló tájékoztató anyagokkal és kérdésekkel arra kívánta felhívni a gyalogosok és járművezetők figyelmét, hogy minden esetben figyelmesen és körültekintően haladjanak át a vasúti átjárókon. Szó esett még a magyarországi, és az ausztriai vasúti átjárók közti különbségekről is. A GYSEV Zrt. az elmúlt években két, nagyértékű projekt keretében jelentősen javította a vasúti közlekedés biztonságát szolgáló eszközrendszert magyarországi vonalhálózatán. Ennek keretében rengeteg vasúti átjáróban emelte a vasúttársaság a biztonsági szintet például LED-es fénysorompókkal, félsorompóval… A GYSEV Zrt. emellett azt is fontosnak tartja, hogy a hasonló, figyelemfelhívó akciók segítségével támogassa a gyermekek biztonságos közlekedésre nevelését, valamint a szemléletformálást. Mindezen eszközökkel a GYSEV Zrt. azt szeretné elérni, hogy minél kevesebb legyen a figyelmetlenség miatt bekövetkező balesetek száma a vasúti átjárókban. A vasúttársaság akciójához a Wilfing Áron Egyesület is csatlakozott. Az egyesület önkéntesei a kijelölt gyalogos átkelőhelyeken történő átkelés és a kerékpározás veszélyeire hívták fel a gyermekek figyelmét.
Rendhagyó énekóra Sopronban – fotók
Több, mint 250 tanuló vett részt a Pro Kultúra rendhagyó énekóráján, melyen bibliai részleteket is hallhattak a diákok.
Colleen Bell Eszterházán ünnepelte a magyar kultúrát – fotók
Magas rangú diplomatát fogadtak az Esterházy-kastély öreg falai: Colleen Bell amerikai nagykövet a magyar kultúra napja alkalmából látogatta meg a történelmi emlékhelyet. A Kisalföldnek elárulta, el tudná képzelni magát a kastély úrnőjeként…
tovább:
Colleen Bell Eszterházán ünnepelte a magyar kultúrát – fotók
Ennek megint mi értelme volt?
Ismét bemutatkozott az antikultúra Sopronban. Nemrég telepítették a belsőbb városrészekben ezeket a tematikus városi sétaútvonalakat bemutató táblákat. Képünkön az Árvaház közben található tábla látható, mely már az átadás pillanatában is tartalmazott egy szignót , azt azonban nem sokkal utána letakarították. Ami azóta történt, egyszerűen szánalmas. A kép magáért beszél.
tovább:
Ennek megint mi értelme volt?
Farkas Ciprián: az MSZP saját politikai érdekeit nézi
A soproni MSZP sportellenes, kultúraellenes, bevándorláspárti beszédet folytat – jelentette ki Farkas Ciprián (Fidesz).
tovább:
Farkas Ciprián: az MSZP saját politikai érdekeit nézi
Világszerte népszerűsíti kultúránkat XIII. Esterházy Antal herceg
XIII. Esterházy Antal herceg évtizedek óta használja széles kapcsolatrendszerét a magyar kultúra megismertetésére. Ősszel Brüsszelbe, majd Párizsba utazik, hogy a fertődi műemlékegyüttes kulturális értékeit népszerűsítse.
tovább:
Világszerte népszerűsíti kultúránkat XIII. Esterházy Antal herceg
A Barlangszínház új évada
A Pro Kultúra már össze is állította a 2016-os tervet, amiből az is jól látszik: mindenki találhat kedvére való programot.
tovább:
A Barlangszínház új évada
8. Tündérfesztivál: Hírül vitték Érdre a soproni gyerekek örömét
Igazi ünnepet rendezett a gyerekeknek a Pro Kultúra Sopron. A 8. Tündérfesztivál eseményei örömöt és vidámságot szereztek a kicsiknek, nagyoknak.
tovább:
8. Tündérfesztivál: Hírül vitték Érdre a soproni gyerekek örömét
Pipacs Fesztivál Nagylózson
Kultúra, feltöltődés, játék, sport – többek között ezt kínálja a hétvégén a nagylózsi Pipacs Fesztivál.
tovább:
Pipacs Fesztivál Nagylózson
Harrach Péter Sopronban: A bevándorláspolitika kettős felelősség
Az európai kultúra és a magyar emberek védelme, valamint a bajbajutottak megsegítése – Harrach Péter szerint ez a bevándorláspolitika kettős felelőssége a KDNP szemszögéből.
tovább:
Harrach Péter Sopronban: A bevándorláspolitika kettős felelősség
Közgyűlés Sopronban – A nap, amikor együtt szavazott a baloldal a Fidesszel
Veszteséges a hulladékkezelés, azért az STKH 230 millió forintra pályázott a rezsicsökkentési alapnál. A kultúra esetében is százmilliós a hiány. Közgyűlés online.
tovább:
Közgyűlés Sopronban – A nap, amikor együtt szavazott a baloldal a Fidesszel
Környezettudatosság és természetvédelem – a Föld Napja Sopronban
Az embereknek van sz
Városi Ki Mit Tud – díjazottak
Amint arr
A szép Cerceruska visszatér
A Pesti Magyar Sz
Kiállítás a Jereván lakótelep Lövéri Nyugdíjas Klubjában
Sopron legakt
Társadalomkritika Gogoltól – Sopronban A revizor
Gogol műve a vil
Rajzban kifejezett gondolatok
Sopron v
Húsvéti forgatag – hagyomány a közösségi rendezvény
A tavaszias,
Két nagyszínpad a Telekom VOLT Fesztiválon
Pontosan 3 h
Dr. Csik Ferenc emléktáblát avattak ma az olimpiai bajnokról elnevezett utcában
Nagyszerű emberek voltak az utc
Magyar évad Sopronban
Magyar
Sopronikon – először, de nem utoljára
Szombaton rendezt
Bábszínházi Világnap a GYIK Rendezvényházban
Sopronban a GYIK Rendezv
Internet Fiesta a könyvtárban
Az Informatikai
Katona Imre kitüntetése
Magyar Arany
Sopron még vonzóbbá tétele a cél
Sopron idegenvezetői
Sikeresek, soproniak – jön a Sopronikon
Soproni sikert
Soproni Ifjúsági Pódium a GYIK-ban
Harmadszor rendezt
Tavaszi Tárlat a Várkerület Galériában
A Soproni K
Társadalomkritika Gogoltól
– Gogol műve a vil
Turisztikai kiadványok Sopronról
Fiatalos hangulattal,