Lezúztak pár autót az Ógabona téren

Péntekről szombatra virradó éjjel több parkoló autó is megrongálódott abban a közlekedési balesetben, mely az Ógabona tér-Újteleki utca kereszteződésében történt. Meg nem erősített információk szerint egy sárga Mustang sofőrje okozott tetemes kárt több parkoló autóban, illetve minden valószínűség szerint a sajátjában is. Valamelyik parkoló autó oldala lett benyomva, több személygépjérművet pedig szó szerint egymásra tolt. Hogy a baleset oka mi lehetett, egyelőre nem tudni.

eredeti link

Akár tetszik, akár nem: ennyi autó nem fér el Sopronban

Sopron szűk történelmi utcái megteltek. Csak nem emberekkel, nem kutyákkal és nem is facsemetékkel. Az egész város csurig van autókkal, ha lehetne, egymás fölötti parkolóhelyeket is igényelnének sokan (és ezt meg is kapják majd, a parkolóházzal). Egy biztos: ez így nem mehet tovább.Főként a távol-keleten úgy szokták mérni egy-egy ország fejlettségét, hogy hány autó jut x főre. Na de vajon ez tényleg fejlettség? Bizonyos értelemben igen, bizonyos értelemben nem. Fejlettségnek nevezhetjük, ha az embereknek alapból van annyi pénze, hogy megvásárolhassanak egy személygépjárművet. Ugyanakkor elmaradottság, ha a gondolkodásmódot nézzük, mármint azt, hogy mindenhova autóval járjunk.

Nemrég jött ki a statisztika, mely szerint Ausztriában, illetve azon belül Burgenlanban is egyre több gépjármű koptatja az utakat. Az Őrvidéken ráadásul ez hatványozottan igaz, 1000 főre 668 személygépjármű jut a tartományban, tavaly pedig összesen 284.171 gépjármű futott forgalmi engedéllyel a térségben. Győr-Moson-Sopron megyéből 2017-es adatokat sikerült szerezni. Eszerint 180.768 személygépjármű volt Győr-Moson-Sopron megyében forgalomban, a Nyugat-Dunántúlon összesen ez a szám 388.655 darab volt. És ez csak személygépjármű, ehhez jönnek még a motorkerékpárok, az autóbuszok, a tehergépjárművek, és a többi… Így összesen Győr-Moson-Sopron megyében 219.512 gépjármű plusz vontató volt forgalomban 2017-ben.

Jó lenne, ha nem járna mindenki mindenhova autóval Sopronban, márpedig ez történik, és most itt nem csak az ingázókról van szó, hanem azokról is, akik a szomszéd kisboltba sem képesek elgyalogolni, illetve azokról, akik gyereküket az X5-ös BMW-vel egészen az iskola bejáratáig viszik, mert a csemete már képtelen 500 métert is gyalogolni. Persze lehet itt közbiztonsággal, meg közlekedésbiztonsággal példálózni, de ha többen járnának gyalog per busszal iskolába, kevesebb autó is lenne az utakon, jobban figyelnének egymásra az emberek, ráadásul kisebb esély is lenne arra, hogy elüt valaki.

Szokták kritizálni az önkormányzatot, hogy parkolókat vettek el például a Várkerületen, vagy a Széchenyi téren. Ez, amellett hogy jótékony hatással van a látképre, pszichológia is: >elméletileg< ha kevesebb a parkolóhely, kevésbé is van ingere arra a gépjárművezetőnek, hogy behajtson az adott területre, és megpróbáljon parkolóhelyet vadászni. Ez pont olyan, mint hogy ha mondjuk kétszer kétsávos útból kétszer egysávos utat csinálunk, ott lecsökken a forgalom is, hiszen az emberek közül sokan inkább más utakat keresnek. Milyen kár, hogy Sopronban ez sem úgy működik, ahogy működnie kéne.

Csúcsidőben a Várkerületen is végig áll a sor, nem  beszélve a Híd utcáról, a Csengery utcáról, a Lackner Kristóf utcáról, és így tovább…

EL KELL DÖNTENÜNK, HOGY MAGUNKNAK ÉPÍTJÜK A VÁROST, VAGY AZ AUTÓINKNAK. 

 

eredeti link

Veteránjárművek a parkolóban

Veteránjármű Kiállításra került sor Sopronban, az AlphaPark I. parkolójában. Az érdeklődők autócsodákat, motorokat tekinthettek meg szombaton délelőtt, és a kora délutáni órákban, de voltak katonai járművek, egy tűzoltóautó, illetve egy klasszikus, régi Ikarus is befutott. A teljesség igénye nélkül Škoda, Wartburg, Fiat, Trabant, Volkswagen, Citroen, Barkas, Mercedes, Lada gépjárműveket is meg lehetett csodálni.

IkvaHír: DSC 2628 (Egyedi) - indafoto.hu

IkvaHír: DSC 2591 (Egyedi) - indafoto.hu

IkvaHír: DSC 2620 (Egyedi) - indafoto.hu

IkvaHír: DSC 2616 (Egyedi) - indafoto.hu

IkvaHír: DSC 2598 (Egyedi) - indafoto.hu

IkvaHír: DSC 2600 (Egyedi) - indafoto.hu

IkvaHír: DSC 2601 (Egyedi) - indafoto.hu

IkvaHír: DSC 2586 (Egyedi) - indafoto.hu

IkvaHír: DSC 2574 (Egyedi) - indafoto.hu

IkvaHír: DSC 2565 (Egyedi) - indafoto.hu

RENGETEG FOTÓ GALÉRIÁNKBAN IDE KATTINTVA!

eredeti link

Sopron, a gépjárműváros

Sopron egyik legalapvetőbb problémája nem is az, hogy túl sok az ember, hanem az, hogy túl sok az autó. Persze a két dolog elég szorosan összefügg, de teljes egészében mégsem, hiszen elég gyakori, hogy egy tősgyökeres soproni családban is már 2 vagy akár 3 autó van, ami régebben nem volt jellemző. Bizonyos országok fejlettségét azzal szokták mérni, hogy mennyi az autó. Tényleg ez jelentené a fejlettséget 2018-ban? Sopron közterületein rengeteg az autó. Ugyanakkor sok helyen egyszerűen érthetetlen, miért nem járnak be a kapun? Ugyanis olyan helyen is rengeteg autó áll a házak előtt, ahol 1-2 autó simán beférne az udvarra, kapualjba, stb… Sokan hibáztatják az önkormányzatot, hogy egyre kevesebb a belvárosban aparkolóhely, ennek az oka az, hogy ahol rengeteg autó van, ott a környezet élhetetlenné válik, tapasztaltuk ugyebár. Ezt pedig mindannyian szeretnénk elkerülni, és akkor itt jön a képbe a pszchológia, mely szerint ahogy egyre kevesebb a parkolóhely, kevésbé is van kedve az embernek autóval menni, hiszen “úgysem tudom hol lerakni az autót”. Vannak, akik azonban pusztán kényelemből mégis megteszik, ők azok, akik szitkozódnak illetve “csinálnak” maguknak parkolóhelyet, és ebben az esetben történik meg, hogy az addig zöldfelületként funkcionáló területekből mocsár lesz. Sopron egyszerűen nem bír el több gépjárművet, mert nincs hely, és a város adottságai miatt nagy valószínűséggel nem is lesz. De tényleg szükség van ennyi autóra? Persze, kényelmesnek tűnhet a városon belül, vagy akár az agglomerációba úgy közlekedni, hogy otthon be a kocsiba, munkahely előtt ki a kocsiból, edzés gyanánt pedig a szabadidőnket eltölthetjük a konditeremben, mert ezzel ugyebár testmozgás nem jár. Viszont minek mindenhova autóval menni? Egy olyan városban, ahol a város másik felére átlag 30 perc alatt át lehet sétálni? Ahonnan óránként/félóránként jár vonat Bécsbe, Bécsújhelyre, Sopronkeresztúrra, Győrbe, Szombathelyre? Nem akarok kertelni, szerintem sokan teljesen indokolatlanul autóznak, pedig megtehetnék, hogy más közlekedési módot válasszanak. Parkoló autók mindenütt Az…

tovább:
Sopron, a gépjárműváros