Három jobb hely egy Burger Kingnek Sopronban

Januárban mi is megírtuk, hogy Burger King gyorsétterem nyílik Sopronban. Akkor már ki is derült, hol fog megvalósulni az étterem: az AlphaPark bevásárlóközpont mellett, közvetlenül a KFC-vel szemben, a Győri út túloldalán épül majd az új étkezde. A Cyberpress most azt írja,  hogy a 2020. július 27-i kifüggesztés szerint az eljáró hatóság 2020. július 23-án indította meg az étterem kiszolgálását biztosító belső utak, parkolók és járdák útépítési engedélyezését.

Sokan várták már, hogy végre Burger King is nyíljon a városban, hiszen a McDonald’s és a KFC mellet ez az egyik legnépszerűbb nemzetközi étteremlánc, Sopronhoz pedig legközelebb Kismartonban, Bécsújhelyen és Szombathelyen található. Az viszont azt hiszem, érthető, hogy sokan elégedetlenkednek a helyválasztás miatt. Hiszen tény, három bevásárlóközpont, egy lakberendezési- és egy barkácsáruház is található a közelében, viszont ezáltal nem javul a város különböző területeinek ellátottsága. Persze azt senki nem kívánja, hogy az Aranyhegy egyik társasházának a garázsában legyen Burger King, de mutatunk három helyet, ami szerintünk optimálisabb lenne a városban.

Színház utca 6.: frekventált helyen van, tömegközlekedéssel és keréképárral is könnyen megközelíthető, ráadásul egy köpésre van a vidéki buszpályaudvar. Legutóbb a upc ügyfélszolgálata működött itt, de korábban volt kínai áruház és zálogház is. A múlt évszázad elején pedig Peck János Kávéháza működött itt, tehát volt már itt vendéglátóhely korábban is.

Balfi út / 84-es út kereszteződése: a körforgalom érdekessége, hogy 4 helyett 5 kiágazása van, viszont ezek közül egy nem vezet sehova. Állítások szerint egy benzinkút lett volna itt, de sosem valósult meg. A hely tökéletes lenne egy gyorsétteremnek, hiszen forgalmas főút mellett helyezkedik el, az M85-ös elkészülte után pedig (ismét) a Balfi út lesz a város egyik fő bevezető útja. A közelben ráadásul 3 lakópark és lakótelep is található, ahonnan akár el is lehetne idáig sétálni. A közelben buszmegálló és gyalogkerékpárút is van.

Hajnal tér 1.: Az egykori Bánfalvi Áruház, ÁFÉSZ, Coop tavaly év végén zárt be végleg, azóta kiadó az ingatlan. Sopronbánfalva központi helyén található, könnyen megközelíthető gyalog vagy akár busszal. Igaz, a városközponttól már valamelyest távol esik, de nem lehet különösebb probléma akár kerékpárral, akár tömegközlekedéssel eljutni ide. Parkolási lehetőség viszont gyakorlatilag nincs, de 2020-ban az környezettudatosság és a társadalmi felelősségvállalás jegyében ez már nem is egy elvárható szempont.

The post Három jobb hely egy Burger Kingnek Sopronban appeared first on Ikvahír.

eredeti link

Úgysem találja ki, hol lesz Sopronban Burger King

Szerkesztőségünk hirdetményi közzétételi úton értesült, hol nyit éttermet Sopronban egy újabb nemzetközi gyorsétterem-lánc, a Burger King. Az ÉTDR, avagy Építésügyi hatósági engedélyezési eljárásokat Támogató elektronikus Dokumentációs Rendszer adatai alapján “Burger King étterem építése” tevékenységre 2019.11.21-én emelkedett jogerőre az építési engedély.

Forrás: ETDR, MePAR

Na de hol is lesz pontosan az étterem?

A helyrajzi szám alapján A KFC-VEL SZEMBEN, A GYŐRI ÚT TÚLOLDALÁN, AZ ALPHAPARK 2 MELLETT kap helyet Sopron legújabb hamburgerezője.

Vajon jó helyen lesz itt?

Forrás: ETDR

eredeti link

Veteránjárművek a parkolóban

Veteránjármű Kiállításra került sor Sopronban, az AlphaPark I. parkolójában. Az érdeklődők autócsodákat, motorokat tekinthettek meg szombaton délelőtt, és a kora délutáni órákban, de voltak katonai járművek, egy tűzoltóautó, illetve egy klasszikus, régi Ikarus is befutott. A teljesség igénye nélkül Škoda, Wartburg, Fiat, Trabant, Volkswagen, Citroen, Barkas, Mercedes, Lada gépjárműveket is meg lehetett csodálni.

IkvaHír: DSC 2628 (Egyedi) - indafoto.hu

IkvaHír: DSC 2591 (Egyedi) - indafoto.hu

IkvaHír: DSC 2620 (Egyedi) - indafoto.hu

IkvaHír: DSC 2616 (Egyedi) - indafoto.hu

IkvaHír: DSC 2598 (Egyedi) - indafoto.hu

IkvaHír: DSC 2600 (Egyedi) - indafoto.hu

IkvaHír: DSC 2601 (Egyedi) - indafoto.hu

IkvaHír: DSC 2586 (Egyedi) - indafoto.hu

IkvaHír: DSC 2574 (Egyedi) - indafoto.hu

IkvaHír: DSC 2565 (Egyedi) - indafoto.hu

RENGETEG FOTÓ GALÉRIÁNKBAN IDE KATTINTVA!

eredeti link

Kigyulladt egy autóbusz a Győri úton

Kigyulladt egy autóbusz Sopronban, a Győri úton. A városi hivatásos tűzoltók kiérkezése előtt két porral oltóval megfékezték a tüzet, az egység áramtalanította és hűti a járművet. A körülbelül harminc utas közül senki nem sérült meg, értük egy másik járat érkezett. A forgalom az érintett útszakaszon egy sávon halad, kérjük, fokozott figyelemmel közlekedjenek! Fotók: Michi Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság

tovább:
Kigyulladt egy autóbusz a Győri úton