Sopronban is járhatott a párizsi merénylő?

A Kronen Zeitung online kiadásában jelent meg egy cikk, melyben arról írnak , hogy a párizsi merénylő, Salah Abdeslam január végén Sopronban is járhatott. “Félek, féltem a családomat” – mesélte a lapnak az egyik olvasójuk, ezért is kérte, hogy nevét ne jelentessék meg. A burgenlandi hölgy a következőket mondta: “Nyomon követtem a párizsi terrortámadással kapcsolatos híreket, konkrétan emlékeztem fotóról, hogy hogy is néz ki Salah Abdeslam. Januárban egy barátnőmmel a Harrer Kávézóban jártam, amikor is tapasztaltam, hogy Abdeslam a mellettünk levő asztalnál ül, és telefonál az okostelefonjával”. A feltételezett elkövető egy másik arab kinézetű férfival egy, a helyiség hátuljában lévő asztalnál ült, mindketten laptopot használtak, és többször is telefonáltak. Ez nagyjából háromnegyed órán keresztül volt így, amikor is a szemtanú távozott a kávézóból. A határátkelőnél akarta jelenteni a jelen lévő rendőrnek a történteket, barátnője azonban lebeszélte erről. Másnap a kismartoni alkotmányvédelmi hivatalban tett feljelentést, amit a hivatalnok elmondása szerinte a belügyminisztériumba továbbítottak. Az ügy viszont azóta valahol elakadt. “Biztos vagyok benne, hogy az elkövetőt láttam” – mondta el a lapnak a szemtanú.

tovább:
Sopronban is járhatott a párizsi merénylő?

Aroma – Színek, képek és arcok a romák világából a Deák téren

A művészeti koncepció szerint az „Aroma” tárlat arra az alapgondolatra épül, hogy minden embert nemesít, minden ember lényegét adja a kultúra. Függetlenül attól, hogy hogy a befogadó és az alkotó roma vagy nem roma származású. Ha kulturális élmény hatása alá kerülünk, képesek vagyunk meghaladni az előítéleteinket, közelebb kerülünk egymáshoz és a valóság is teljesebb arcát mutatja felénk.

tovább:
Aroma – Színek, képek és arcok a romák világából a Deák téren

Új áruházak

Épül az Aldi. Épül a Lidl. Épülni fog még egy Lidl. Én speciel szeretem a diszkont áruházakat, de nem hiszem hogy túl sok jót tesznek a városi kisboltoknak, illetve CBA-nak, Coopnak, Reálnak … Csak nehogy az legyen a sorsuk, mint például az IKVA/Fenyő áruháznak, utóbbiban egy órás meg egy kulcsmásoló van, előbbiben meg egy “Ázsia áruház” illetve fodrászat. De van még kb 6 üzlethelyiség üresen, a többségük nagy. Legalább használja már ki valaki, ha egyszer gyakorlatilag a városközpontban van, és ne kelljen kimenni a p___ába a Győri útra, majdnem minden új áruház ott épül. Aranyhegyen meg csak kisboltok vannak… Erről ennyit. Végezetül egy kép, hogy hogy is halad a Lídöl

tovább:
Új áruházak