Lesz VOLT! A VOLTra készül Sopron

A hagyományok szerint július 1-től a VOLT színeibe öltözik Sopron első számú jelképe, a Tűztorony. Ez az a nap ugyanis, amikor az eredeti tervek szerint 28. alkalommal indult volna el a város másik jelképének számító esemény, a Telekom VOLT Fesztivál. Az idei VOLT elmarad ugyan, július 4-re azonban egy nagyszabású filmbemutatóval készülnek a szervezők. A “Lesz VOLT” című alkotást szombat este Sopronban és Budapesten szabadtéren vetítik, vasárnap pedig országos TV-premierként az M2-Petőfi TV tűzi műsorára.

Július első napjaiban Lenny Kravitz, a My Chemical Romance, Marshmello és még vagy 200 hazai és nemzetközi produkció várta volna Sopronba a VOLT rajongóit. Ahogyan az augusztus közepe előtti fesztiválok, így a Telekom VOLT Fesztivál is elmarad idén, a közönség mégis megidézi a megszokott és várva várt VOLTos hangulatot. Július 4-én 20:30-kor a soproni Fő téren és Budapesten az Akvárium Klub teraszán láthatja először a közönség azt a zenés filmet, amely a VOLT történetét mutatja be.

“A közönség, a fellépőink és mi, szervezők is nehezen viseljük, hogy két és fél évtized után idén nem találkozhatunk Sopronban. Sokat törtük a fejünket, mivel próbáljuk legalább részben pótolni a pótolhatatlan élményeket, köszönteni a közönségünket. Könyves Dina rendezővel az elmúlt 27 év fontos pillanatait gyűjtöttük össze: emlékezetes koncertek, interjúk, emlékek, 90 percben – ez az “Ami VOLT, az csak LESZ” gerince. Azt remélem, nemcsak nekünk, de mindenkinek jó érzés lesz ezt megnézni. Azoknak, akik valaha jártak nálunk, akik alig várják, hogy újra Sopronban találkozzunk” – mondta el Lobenwein Norbert, a VOLT alapítója.

Az “Ami VOLT, az majd lesz” című filmben az alkotók részleteket mutatnak többek között a Linkin Park emlékezetes, egyik utolsó koncertjéből, amelyet éppen a VOLTon celebrált, a rendszeres VOLTos fellépők közül pedig megszólal Ákos, Lukács Laci, Marsalkó Dávid, Lovasi András, Müller Péter Sziámi, a Punnany Massif, a Wellhello és a fesztivál szervezői is.

“A VOLT az ország legjobb és egyik legnagyobb fesztiválja, melyre joggal lehetnek büszkék a soproniak. Ahogyan az emberek többsége, úgy én is készültem arra, hogy újra birtokba vehetjük majd a tavaly felavatott, új fesztiválhelyszínt és szeretettel fogadhatjuk azt a több tízezer turistát, akik ilyenkor ellátogatnak hozzánk. Erre a pandémia időszaka miatt ugyan várnunk kell egy évet, annak azonban örülök, hogy a hétvégén közösen megidézhetjük a VOLT Fesztivál hangulatát” – fogalmazott Farkas Ciprián, Sopron polgármestere.

A nyilvános vetítések két helyszínen zajlanak. A belépés feltétele, hogy a nézők VOLT-os pólót viseljenek.

“A bemutatót a VOLT szombati napján, július 4-én este fél 9-re tervezzük, a soproni Fő téren és a budapesti Akvárium klub teraszán, egyidőben. Mindkét helyen azt kérjük a vendégektől, hogy vegyenek fel egy VOLTos pólót, ezzel is egymást ünnepelve. Sopronban DJ Jokó nyitja az eseményt, az Akváriumnál pedig a Halott Pénz tagjai, Dedmani, Venom és a Brains-Irie Maffia frontember, Columbo bulijával folytatódik az este a vetítés után” – tette hozzá Fülöp Zoltán, főszervező.

A nyilvános premiereken mindkét helyszínen csak ötszázan vehetnek részt, másnap, július 5-én, vasárnap este azonban a Petőfi TV műsorváltoztatás mellett országos premierként mutatja be a filmet.

 

The post Lesz VOLT! A VOLTra készül Sopron appeared first on Ikvahír.

eredeti link

A Soproni Advent elfáradt

Mint minden nagyobb településen, így Sopronban is van évről-évre karácsonyi vásár, vagy ahogy nálunk hívják Soproni Advent. A Várkerület felújítása után ennek legnagyobb része már nem is a Fő téren van, nem úgy, mint régen, amikor körberakták bódékkal a Szentháromság-szobrot.

A Mária-szobor előtti tér, valamint a Várkerület szervízútja kiválóan alkalmas vásárok tartására, és ezt lehetőség szerint ki is használják. A Soproni Advent nyilván nem csak ennyiből áll, van színpad is, ahol naponta programokat tartanak, legyen szó iskolai csoportok fellépéséről, mini musical előadásról vagy akár könnyűzenei koncertről. Csakhogy ennyi már nem elég…

A közösségi médiában az idei (meg a tavalyi, meg a tavalyelőtti…) programmal foglalkozó posztok alatt rendre elégedetlen kommentek tűnnek fel, meg a “vicces” reakciók is elszaporodnak, nem véletlenül. Félreértés ne essék, nekem nincs semmi bajom a soproni diákok előadásaival, már csak azért sem, mert nekem is van hozzátartozóm, aki örömmel táncol a nagyközönség előtt. Örömteli és kifejezetten pozitív, hogy emellett kisebb helyi előadóknak is biztosítanak lehetőséget évről-évre a szervezők, azonban a városlakók és a városba látogatók ma már ennél többre vágynak. Idén valahogy a sztárfellépők is elmaradoztak, csak Balázs Fecót és Keresztes Ildikót találtam a programban, ráadásul az eredetileg kiadott flyerhez képest változott is a műsor.

A faházikók, a színpad, a város adventi koszorúja, minden pontosan ugyan ott van, ahol az elmúlt években is volt, egyszerűen megfásult kicsit a téma. Azért sem mentem ki a város karácsonyfájának érkezésére, mert a tavalyi livestreamhez képest nem tudtam volna sok újdonságot mutatni, maximum annyiban különbözött a mutatvány idén, hogy sikerült a kanyart elsőre bevenni. Pedig az emberek ingerküszöbe egyre emelkedik, az ünnepvárás is örömtelibb, ha maradandó emlékeket tartogat mindenkinek.

Vegyük például Szombathelyet. Az ottani vásárban vannak bizony attrakciók, felállítottak például egy óriáskereket a Szent Márton utcában, mely nem csak rohadt jól néz ki, de felszállva rá belátni róla az egész környéket. Gondoljunk csak arra, milyen a VOLT-os óriáskerék, na ez pont ugyan az, csak a város közepén. Egy másik érdekes attrakció Szombathelyen a gömbsátor, melyben különféle kulturális programokat rendeznek, de van korcsolyapálya is a Fő téren. Ha egy másik város vásárával szeretnénk példálózni, akkor itt van Bécsújhely, ahol az adventi vásárban krampuszjárást, Kismartonban pedig mesefelvonulás is tartanak.

Hasonlóan színvonalas a soproni Szilveszter műsora is, amit pont most tettek közzé. A Cyberpress megosztása alatt nézegetem a kommenteket, és egyértelmű, a többség szerint ez is kevés, ezért inkább máshova mennek szilveszterezni, vagy csak simán otthon maradnak Netflixezni. Csak hogy pár hozzószálást idézzek:

“Ezért járunk el karácsonyi vásárkor is más városba… Sopron egyre gázabb :(“

“Görgettem lefelé, hátha lesz még valami, de semmi!!! SEMMI! 0!!! Nulla! :D”

“Én nem értem,hogy Sopronban miért nincsen egy kicsit színvonalasabb műsor? Hát ez vicc!!!”

“Életem szilveszteri bulija lesz!!!44!4! 😀 Elvitte a lóvét az aranyhegyi Hooligans buli? 😀

Mi legyen a konklúzió? Talán annyit írhatnék, egy ilyen rendezvény megszervezése előtt érdemes figyelembe venni a környező nagyobb városok kínálatát, programjait, kicsit körülnézni a Világban a mai trendeket illetően,  valamint elengedhetetlen felmérni az emberek igényét.

eredeti link

Kékbe borult a Tűztorony

Ma, november 20-án ünneplik a Gyermekjogi Egyezmény elfogadásának 30. évfordulóját. Az egyezmény a mai napig a legszélesebb körben elfogadott emberi jogi dokumentum, Magyarország annak létrejötte után egy évvel, 1990-ben írta alá. Az egyezmény összefoglalja azon jogok minimumát, amelyek minden gyermeket megilletnek szerte a világon. Sopronban ismét a Tűztorony került középpontba, a mai nap alkalmából kék színben pompázik városunk egyik jelképe.

eredeti link

A felújított Megyeháza éjjel-nappal jól néz ki

Emlékszünk még, mekkora perpatvar kerekedett abból, hogy a német kancellárasszony érkezésére mintás lepellel takarták el az épp felállványozott Megyeházát? A Sopron Fő terén található épület felújítása befejeződött, és valljuk be, szükséges is volt már egy renoválás, főleg az udvaron bizony elég rossz állapotú volt már a homlokzat. A helyszínt felkerestem napvilágnál és sötétedés után egyaránt, íme a képgaléria.

IkvaHír: IMG 20191111 170234 - indafoto.hu

IkvaHír: IMG 20191111 170403 - indafoto.hu

IkvaHír: IMG 20191111 170430 - indafoto.hu

IkvaHír: IMG 20191111 170602 - indafoto.hu

IkvaHír: IMG 20191111 170556 - indafoto.hu

IkvaHír: IMG 20191111 170502 - indafoto.hu

IkvaHír: IMG 20191114 152629 - indafoto.hu

IkvaHír: IMG 20191114 152729 - indafoto.hu

IkvaHír: IMG 20191114 152752 - indafoto.hu

IkvaHír: IMG 20191114 152835 - indafoto.hu

IkvaHír: IMG 20191114 152822 - indafoto.hu

IkvaHír: IMG 20191114 152905 - indafoto.hu

TELJES FOTÓGALÉRIA IDE KATTINTVA ÉRHETŐ EL

eredeti link

Kórusok foglalták el a soproni belvárost

A közösségi éneklés tucatnyi formáját, műfaját vonultatta fel július 6-án a Soproni Kórusünnep, amelyet immár másodszor rendeztek meg Sopron barokk belvárosában. A félnapos program során 13 magyar és osztrák énekkar lépett fel műsorával, akik az ezernél is több látogatóval is megosztották a kóruséneklés örömét. A Soproni Kórusünnep célja, hogy rendhagyó környezetben adjon bemutatkozási lehetőséget a város és környéke énekkarainak, közelebb hozva az együtteseket meglévő és leendő közönségükhöz.

A kórusünnep programját az idén debütáló egyházzenei koncert vezette fel a soproni Kecske-templomban. A hangversenyen a Kapuvári Haydn Vegyeskar, a Soproni Liszt Ferenc Pedagógus Énekkar, a Csornai Bárdos Kórus és az ausztriai Felsőpulya (Oberpullendorf) római katolikus plébániatemplomának vegyes kara előadásában, mások mellett Giovanni Pierluigi da Palestrina, Johann Sebastian Bach, Orbán György és Szokolay Sándor egy-egy műve csendült fel.

Az egyházzenei koncertet és a hivatalos megnyitót követően útjára indult az énekkarok szabadtéri kavalkádja a soproni Fő tér környékén. A barokk belváros kis utcáin, terein egymást érték a minikoncertek, a látogatóknak elég volt a távolból hallatszó énekszót követniük, hogy újabb, a közös éneklés mentén szerveződő közösségekkel ismerkedjenek meg. A soproni Sonitus Scarbantiae Nőikar a klasszikus kórusirodalomból merített, az ausztriai Doborjánból (Raidingból) érkezett Liszt Ferenc Férfikar pedig bordalokkal vonzotta magához közönségét. A Völcseji Népdalkör vasi és zalai népdalokkal, a Bánfalvi kórus és az ágfalvi Morgenröte Énekkar a Sopron környéki németek énekeivel, a Fertőszentmiklósi Férfi Dalkör katonanótákkal színesítette a Soproni Kórusünnep műsorát.

A délutáni minikoncerteket családi és szakmai program is kísérte: a legkisebbek a Felhőtáncoló Kreatív Műhellyel és a résztvevő együttesek tagjaival közösen szervezett játszóházban kézműveskedhettek, és zenés játékokban is részt vehettek. Akiket pedig a karnagyok hivatása érdekelt, részt vehettek az Avizó! Karvezetői Kurzus nyilvános foglalkozásán, Kocsis-Holper Zoltánnal és a Kórus Spontánusszal. A Soproni Kórusünnepet kották és ajándéktárgyak vására is kiegészítette a Kontrapunkt és az Editio Musica Budapest kiadók, valamint a Cédrus Könyvkereskedés jóvoltából.

A programot színpadi szabadtéri koncert zárta a Fő téren, amelyen közreműködött a Kalimba Gospel Gyermekkórus, a Völcseji Népdalkör, a Sonitus Scarbantiae Nőikar, a doborjáni Liszt Ferenc Férfikar, a Fidelissima Vegyeskar és a Kórus Spontánusz. Az énekkarok a reneszánsz madrigáloktól, népdaloktól a modern gospelig és karibi dallamokig kalauzolták több száz fős közönségüket, akik a koncertet néhány percre megszakító zivatar ellenére is a téren maradtak. A szabadtéri hangversenyt közös éneklés zárta a művészeti vezető, Kocsis-Holper Zoltán vezetésével.

A Soproni Kórusünnepet az 5. Szólam szakmai közössége szervezte a Soproni Ünnepi Hetek keretében. A rendezvény együttműködő partnere a Pro Kultúra Sopron Nkft, támogatója pedig Sopron MJV Önkormányzata.

eredeti link

Íme a HétTánc Fesztivál – Sopron FolkFest idei programja

Több napon keresztül ismét a népzenéé és a népi kultúráé lesz a főszerep Sopronban. A színpadok a Várkerületen és a Fő téren kapnak helyet, és színes programkínálat várja mindazokat, akik ellátogatnak a soproni belvárosba. A több mint két évtizedes múlttal rendelkező Soproni Néptáncfesztivál 2019-ben is színvonalas néptánc produkciókkal, népzenei és világzenei koncertekkel várja a nézőket. Mindezek mellett nagy érdeklődésre számot adó kiegészítő programok várják a közönséget Sopron Belvárosában több helyszínen!

 

2019. június 20. csütörtök
17:00-20:00 SopRondo – Sopron Táncol – Sopron művészeti csoportjainak interaktív bemutatói a Várkerületen

FESZTIVÁLSZÍNPAD (Várkerület)

2019. június 21. péntek
17:00 Brass Line
17:30 Néptáncgála
18:00 Ünnepélyes megnyitó
18:15 Néptáncgála
19:30 Blues Hangers
21:00 Sonny and his Wild Cows

2019. június 22. szombat
10:30 Gyermeknéptánc csoportok bemutatkozó műsora
15:00 Ifjúsági néptánc csoportok bemutatkozó műsora
16:00 Quartetto Swing
17:30 Pogányt vittünk, keresztényt hoztunk! – Eredeti gyűjtésű népszokásaink bemutatója
19:00 Néptáncgála
20:30 Parno Graszt zenekar

2019. június 23. vasárnap
15:00 Néptáncgála – Gyermek és Ifjúsági csoportok közös bemutatója
16:30 IRAM – CIMBALIBAND ÉS DANICS DÓRA közös koncertje
18:00 Soproni Horvát Napok gálaműsora

MESÉS TÉR (Fő tér)

2019. június 21. péntek
18:00 HOPPAA! – Tarkabarka Kompánia 8egy vidám és poétikus bohócszínház) Liechtensteinből
19:00 Háry János csodálatos története – Boka Színház előadása a soproni Kacagányok segítségével
20:00 HOPPAA! – Tarkabarka Kompánia 8egy vidám és poétikus bohócszínház) Liechtensteinből

2019. június 22. szombat
16:00 Drazsé zenekar – Gyermekműsor
17:00 Hangszersimogató – interaktív népzenei program a Figurás Banda előadásában
18:00 HOPPAA! – Tarkabarka Kompánia 8egy vidám és poétikus bohócszínház) Liechtensteinből
19:00 Mesefolyam – Meseszó Egyesület
20:00 HOPPAA! – Tarkabarka Kompánia 8egy vidám és poétikus bohócszínház) Liechtensteinből
21:00 Mesekocsma – Meseszó Egyesület

2019. június 23. vasárnap
16:00 Dudora együttes gyermekkoncertje
17:00 HOPPAA! – Tarkabarka Kompánia 8egy vidám és poétikus bohócszínház) Liechtensteinből
18:00 Sanzonok: Varjaskéri Anita ének, Erős Sándor harmonika
19:00 HOPPAA! – Tarkabarka Kompánia 8egy vidám és poétikus bohócszínház) Liechtensteinből

HIVATALOS FACEBOOK ESEMÉNY ITT!

eredeti link

Felháborító! Megint megrongálták a húsvéti dekorációt

Tavaly és 2016-ban is vandálok áldozatává vált a húsvéti dekoráció Felsőpulya Fő terén. Mondhatnánk, hogy “várható volt” idén is, de szerintem erre ember nem tud felkészülni. A rongálók sajnos idén sem kímélték a kihelyezett díszeket, pedig még csak pár napja gazdagítják a felsőpulyai belváros látványát.

A dekoráció részét képezi egy húsvétinyúl-család, apuka, anyuka, és két gyerek. Emellett több nagyméretű húsvéti tojás is van a díszítésben, ezek közül a rongálók idén többet elmozdítottak, egy kisebb méretű pedig el is tűnt. Állítólag péntekről szombatra virradó éjjel az egyik szórakozóhelyre vitték be, és az elkövető még instagram story-t is kitett az esetről.

A kihelyezett szobrok az újhegyi (Neuberg im Burgenland) Norbert ART-URO munkái, valószínűleg nem túl szívderítő látvány számára sem, amikor megrongálják azokat. Az elmúlt években volt, hogy a nyúlapuka lábát törték el, egyszer pedig a nyúlfiú szobrát egészen a postbus garázsáig cipelték el, ahol össze is törték azt.

eredeti link

Így nyílt meg a Soproni Advent

December 1-jén, szombaton hivatalosan is megnyitott a Soproni Advent 2018 rendezvénysorozat és vásár. Idén a Várkerületen egészen a Bástyagödörtől a Hűségkútig tartanak a bódék, ahol kulináris élvezetek, ajándékötletek, forralt bor és puncs várja mindazokat, akik át akarják érezni a Karácsony per Advent hangulatát. A megnyitón Dr. Fodor Tamás, Sopron polgármestere köszöntötte a város polgárait és a városba látogatókat, beszédében kitért arra, a város minden évben megrendezi az adventi vásárt, és ez  a vásár mindenki igényét kielégíti. Nem csak a felnőttekét, hanem a gyerekekét is, hiszen a Karácsony és az Advent a gyermekekről is szól.

Vasárnap pedig már meg is gyújtották az első gyertyát az adventi koszorún. A Fő téri eseményen Dr. Simon István alpolgármester mellett Kovács Gergő egyetemi lelkész, püspöki biztos osztotta meg gondolatait az összesereglett közönséggel. Az első gyertyát egyébként Vágány Luca Sára, a Szent Orsolya iskola 6. évfolyamos tanulója gyújthatta meg.

IkvaHír: DSC 3216 (Egyedi) - indafoto.hu

IkvaHír: DSC 3225 (Egyedi) - indafoto.hu

IkvaHír: DSC 3236 (Egyedi) - indafoto.hu

IkvaHír: DSC 3242 (Egyedi) - indafoto.hu

IkvaHír: DSC 3251 (Egyedi) - indafoto.hu

IkvaHír: DSC 3258 (Egyedi) - indafoto.hu

IkvaHír: DSC 3257 (Egyedi) - indafoto.hu

TELJES KÉPGALÉRIA ITT TALÁLHATÓ!

eredeti link

Megújult belváros várja a vásárlókat

Bécsújhelyen a hónap elején adták át ünnepélyes keretek között az új belvárost. “Új” alatt most értelemszerűen nem az épületeket értem, hanem a környezetet, a történelmi belváros többszáz éves házai között ugyanis a kor követelményeinek megfelelő burkolat, utcabútorok találhatóak, meg persze rengeteg vásárlócsalogató üzlet, vendéglátóhely és szolgáltató portál.

A Fő tér már évekkel ezelőtt rendbe lett téve, mostanra viszont itt egy kisebb bazársort is kialakítottak, valahogy a Naschmarkthoz tudnám hasonlítani talán, zöldség, gyümölcs, étel, ital, illetve gasztronómiai különlegességek találhatóak itt egy helyen. A mintegy 3,2 millió eurós beruházás főként a Herzog Leopold-Straße és a Wiener Straße -t, illetve környéküket érintette. Itt elvégezték a közművek esedékes cseréjét, majd vadonatúj, sima díszburkolattal látták el az utcákat.

Az új díszburkolaton kívül vakvezető sávokat is kialakítottak az utcákban, illetve új, modern, mégis környezetbe illeszkedő padokat, kerékpártámaszokat is elhelyeztek. Ezek mellett van több turisztikai kioszk is, melyek a város látványosságairól, rendezvényekről tájékoztatják az érdeklődőket. Újak még a modern LED-es közvilágítási lámpák is.

A Fő téren az egyik kerékpártároló mellett egy köztéri pumpa is található, illetve a közelben megmaradt a NEXTBIKE közösségi bérbringa rendszer dokkolóállomása is. Bár sétálóutcákról van szó, több helyen, ha bizonyos időszakokra korlátozva is, de engedélyezett a kerékpározás, de csak schritttempoban, azaz lépésben. A felújított utcákban egyébként fák is vannak, ahogy az a fotókon is látható. A belváros több pontján lehet továbbra is hozzájutni ingyenesen OE24 illetve Heute napilapokhoz, de meglepetésként még IKEA katalógust is lehetett vinni kihelyezett tartóból.

A bécsújhelyi belvárosban mintegy 300 vállalkozás telepedett meg, amivel a régió egyik legnagyobb, egybefüggő “bevásárlóközpontjának” tekinthető, azonban ahogy máshol, így itt is vannak problémák, ugyanis több üres üzlethelyiség is akad az utcákban. Ezen a szituáción talán javíthat a mostani felújítás, de a nagy a verseny a város nagy bevásárlóközpontjaival, mint a Fischapark vagy a Merkur City.

Külön bónusz egyébként még a városi múzeum felújítása, ami nemsokára szintén befejeződik, meg kiemelném még az új szökőkutakat, illetve azt a napelemes fedett buszvárót is, ami a Johannes Nepomuk-Platzon található. Az autóval érkezőknek több parkolóház is rendelkezésükre áll, de fizetős, ahogy a felszíni parkolás is, VISZONT a városmarketing a csütörtök délutánt bevásárlónapnak nevezte el, így ekkor nem kell fizetni az utcákban a parkolásért!

TELJES KÉPGALÉRIA A MEGÚJULT BELVÁROSRÓL IDE KATTINTVA!

eredeti link

Ma nyit a 27. Borünnep Sopronban – RÉSZLETES PROGRAM

Immáron 27. alkalommal tartják a Borünnepet Sopronban. A helyszín ezalkalommal is a Várkerület, a Hűségkútnál felállított színpadon színes programok, a környéken pedig kirakodóvásár, kulináris élvezetek, és persze jobbnál jobb borok (és sörök) várják a látogatókat.

Íme a részletes program:

2018. május 25. péntek

18:00 Sopron Város Fúvószenekara
19:30 Ünnepélyes megnyitó [ÉLŐBEN az IkvaHír Facebookján]
20:00 Hanság Big Band

2018. május 26. szombat

13:00 Brass Brothers Sopron
14:00 Juventus Koncertfúvószenekar
15:00 Ajka Város Fúvószenekara
16:00 Sopron Néptánc Együttes
17:00 Present Day
18:30 Local Vintage Company
20:30 Flört Band

2018. május 27. vasárnap

14:00 Radler Buam Polkaparti
15:15 Fahnenschwinger Blaskapelle Sopronnyék
16:30 Balatonfüred Város Fúvószenekara
17:45 Lajtha László Néptáncegyüttes
19:15 Blue Cafe Band

Emellett pedig a Fő téren a Nemzeti Parkok Hete rendezvényre kerül sor, érdemes ide is ellátogatni.

HIVATALOS FACEBOOK ESEMÉNY PEDIG ITT!

eredeti link

Meg nem írt cikkek 2015: Új kormányablakot avattak

Június 18-án bezárt az okmányiroda Sopronban, a Fő téren, a volt megyeháza épületében. Ennek apropója az volt, hogy elkezdték kialakítani az új kormányablakot. Az épület belső udvarára néző homlokzatok mindegyike gyakorlatilag romos volt, ezzel egy fel lett újítva, az, ahol a kormányablak is helyet kapott. Az új, Fő téri kormányablak október 29-én nyílt meg. Sopronban ezzel együtt összesen 2, Győr-Moson-Sopron megyében pedig már 7 kormányablakban intézhetik ügyeiket a polgárok.

tovább:
Meg nem írt cikkek 2015: Új kormányablakot avattak

A város karácsonyfája idén kissé különös

Akárhogy is nézem, mintha valami probléma lenne ezzel a fenyőfával, amit egyébként sajtóinformációk szerint a TAEG szolgáltatott Sopron Fő terére. Vagy az előző években is volt ilyen hézag a fa ágai között? Mintha beleharaptak volna…

tovább:
A város karácsonyfája idén kissé különös

Rajzolj városvezetőket – videó

“Soha nem tudhatod, hogy mikor lesz arra szükséged, hogy egy rajzon jelenítsd meg például Sopron polgármesterét és alpolgármesterét.” – állítják a szerzők, akik egy videót is készítettek Dr. Fodor Tamás és Dr. Simon István ceruzával való ábrázolásáról. Az alábbi ötletes felvételt készítők között van kollégánk is, aki ezt a GIF képet társította a videó mellé:

tovább:
Rajzolj városvezetőket – videó