Az új helyszínen is hatalmas siker volt az idei Telekom VOLT Fesztivál

Vasárnap hajnalban ért véget a 27. Telekom VOLT Fesztivál. Magyarország egyik legnagyobb múltú turisztikai eseményére idén 143.000-en látogattak el Sopronba.

A közönség és a fellépőink visszajelzése alapján úgy látjuk: sikerrel debütált az új helyszín. A nyitónapi nézőcsúcs megmutatta, hogy 40.000 vendéget is kényelmesen képes fogadni és ellátni a terület. A VOLT után az idei tapasztalatok alapján természetesen szükséges további fejlesztés a helyszínen, azonban nagy öröm számunkra, hogy elsőre jól vizsgázott a VOLT új területe, amely nagyobb, komfortosabb és jóval biztonságosabb a korábbinál. Az új helyszín arra vontakozóan is biztosítékot jelent, hogy legalább 10 évre előre tervezni lehessen Sopronban az eseménnyel

– mondta el Lobenwein Norbert, a Telekom VOLT Fesztivál alapítója.

A legnagyobb érdeklődés az első napon fellépő rock bandákat kísérte. A headlinerek mindegyike, a Slipknot, Slash, a Black Eyed Peas és Parov Stelar is nagy sikernek bizonyult, de ugyancsak tízezrek voltak kíváncsiak a Halott Pénz 15 éves, jubileumi showjára, amelyből az év végére film is készül.

Újabb szobor-székekkel gyarapodott a „Sopron – a Csillagok Városa” projekt. Idén Németh Annától, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgató helyettesétől a Slipknot és a Halott Pénz kapott ajándékba egy-egy műalkotást, amelyek a következő hónapokban Sopron belvárosában lesznek felállítva.

Négy napra teljesen megtelt Sopron és környéke. Az utcákon, tereken, éttermekben, kávézókban a megszokottnál jóval többen fordultak meg, a szálláshelyek pedig többszörös áron keltek el. A VOLT turisztikai jelentőségét mutatja, hogy szabad szobát Sopron környékén se lehetett már találni.

A VOLT minden évben fontosnak tartja, hogy a vendégei figyelmét egy-egy kiválasztott ügyre irányítsa. Tavaly az autizmus volt a fő téma, idén pedig a Média Unió kampányához kapcsolódva a tanárok megbecsülése, illetve a 30 éve Sopronpusztán megrendezett Páneurópai Piknik. A VOLT egyik jelképének számít Ef Zámbó István Trabantja, amelyet a rendszerváltás huszadik évfordulóján a VOLTon készített a művész. Idén, a harmincadik évfordulón egy újabb Trabant alakult át Ef Zámbó keze alatt, amely a nyáron több fesztiválon bemutatkozik majd.

Büszkék vagyunk arra, hogy a VOLT egyre inkább családi eseménynek számít. Sopronból ezernél is többen érkeztek hozzánk biciklivel és feltűnően sokan hozták magukkal a gyerekeiket is. A gyerekeknek a belépőért egy olyan rajzzal kellett fizetniük, amelyet a VOLT inspirált. Négy nap alatt közel 500 rajzot kaptunk, ezek jó része a VOLT oldalán is megnézhető

– mondta el Fülöp Zoltán, a Telekom VOLT Fesztivál másik főszervezője.

A Telekom VOLT Fesztivál a kezdetek óta törekszik arra, hogy ne lehessen besorolni a hagyományos zenei fesztiválok közé. Ezt a célt szolgálta idén a számtalan művészeti alkotás, amelyekkel a helyszínen lehetett találkozni. Jelen volt a Láthatatlan Kiállítás, ahol egy sötét konténerben vakok segítségével lehetett tájékozódni. Krasznai János fotóművész mozgó műtermében fekete-fehérben örökítette meg az ezerarcú fesztiválozókat.

Nagy büszkeség a szervezők számára, hogy a helyszíni véradó állomáson minden eddiginél többen adtak vért és ismét országos rekord született. A VOLT vendégei egy magyar nagyváros vérellátásnak megfelelő mennyiségben adtak vért.

A 2020-as Telekom VOLT Fesztivál időpontja: július 1-2-3-4.

A HARMADIK ÉS NEGYEDIK NAP GALÉRIA IDE KATTINTVA ÉRHETŐ EL!

Nem VOLT hideg a VOLT 1-2. napján

Pont az egyik legnagyobb hőhullám ideje alatt rendezik a Telekom VOLT Fesztivált. Szerencsére tegnap, azaz csütörtök este egy kisebb hidegfront érte el térségünket, ami záport, és gyenge lehűlést is hozott magával. Pénteken és szombaton is 30°C-os maximummal számolhatunk, ami azt hiszem, az évnek ezen időszakában abszolút optimális. Aki egy kis lehűlésre vágyik, fogyaszthat hideg italokat, egy sima csapolt Soproni 640Ft-ért megy, egy akármilyen Óvatos Duhaj 720Ft-ért találhat gazdára. Ez soknak tűnhet, de ha összehasonlítjuk például egy akármilyen osztrák étterem kínálatával, már nem is annyira vészes. Azt viszont már én sem tudom megbocsájtani, hogy egy félliteres ásványvíz 450Ft-ba kerül, a vizet szerintem kb ingyen kellene osztani… Kajákból az égvilágon minden megtalálható, a zsíros kenyértől a ZING burgeren át az indokolatlan gyros -okig.

AZ 1-2. NAP GALÉRIÁJA IDE KATTINTVA TEKINTHETŐ MEG!

Végre van éjszakai buszjárata Sopronnak!

Igaz, csak a VOLT Fesztivál idejére, de ez is valami. Június 25. és június 30. között éjszaka is közlekedik a 12V jelzésű buszjárat a GYSEV pályaudvar és Lövér Kemping (VOLT Fesztivál) megállóhelyek között. A GYSEV pályaudvartól éjjel is 23:00, 23:30, 0:00, 0:30, 1:00, 1:30, 2:00, 2:30, 3:00, 4:00, 4:30 órakor, a Lövér kemping (VOLT Fesztivál) megállóhelyről pedig 23:15, 23:45, 0:15, 0:45, 1:15, 1:45, 2:15, 2:45, 3:15, 4:15, 4:45-kor indul a 12V.

Elindult a VOLT, ott VOLTunk a sajtóbejáráson és a 0. napon

27. alkalommal dübörög a VOLT Sopronban. A Lövérekbe idén is tízezreket várnak, akik számtalan könnyűzenei koncerten, színi előadáson, beszélgetésen, vagy akár gyermekprogramokon vehetnek részt, de persze a fesztivál nem csak ebből áll. Az egyik attrakció idén a Páneurópai Piknik 30. évfordulója alkalmából összeállított rész, félbevágott (és egész) Trabantokkal, fotókiállítással. Több újdonság is van az idei fesztiválon, az egyik az a helyszín. Idén maga a Lövér Kemping területe már nem szolgálja ki a fesztiválozókat, ott többnyire csak a háttérmunka folyik. A fesztiválkemping is máshova költözött, az egész fesztivál egy kicsit közelebb került a Gida-patak utcai lakóparkhoz. A területen az elmúlt hónapokban kormányzati támogatásból fejlesztették az infrastruktúrát, így az a VOLT-on kívül más rendezvények lebonyolítására is alkalmas lett.

Tehát a helyszín új, viszont nagyon közel van az eddigihez. A fesztivált viszont jelentősen átrendezték, a nulladik napon még kóvályogtak az emberek, azért is, mert egy nagy rész le is volt még zárva. Ez feltehetőleg ma már nem jelent majd problémát, ugyanakkor azoknak, akik az elmúlt években is rendszeres látogatói voltak a VOLT-nak, szerezniük kell egy térképet, mivel nagyjából semmi nem ott van, ahol az elmúlt években. Ami viszont egy fix támpont lehet, az talán maga a Telekom Nagyszínpad, ami a Gida-patak utcai lakóparknak pont háttal áll, illetve az óriáskerék is elég látványos, valamint az NKM-Petőfi Rádió Színpadot is meg lehet azért találni (ez utóbbiak egyébként már Alsópéterfa [Unterpetersdorf] határából is látszódnak).

Apropó térkép, abból készült egy interaktív verzió is, ami IDE kattintva tekinthető meg. A hagyományos PDF formátumút pedig ITT tudjátok letölteni.

Lobenwein Norbert, a fesztivál egyik főszervezője a sajtóbejáráson elmondta, túl sok árnyék sajnos nincs a fesztivál területén, de mától érkeznek olyan sátrak, melyek megfelelő árnyékot és vízpárát is biztosítanak. Apropó árnyék: a legtöbb fa a Sopron Színpad előtt, a Poncichter Borfesztiválon található. Nem véletlenül a soproniak kedvenc helye ez, hiszen itt kaptak helyet a soproni pincészetek is, egyfajta meeting pointnak is tekinthető ez a környék.

Izgalommal várjuk a mai napot is, a headlinerek között ma az Amaranthe, a Slipknot, a Cypress Hill és a Papa Roach is fellép, de lesz például Wellhello, Bagossy Brothers Company, Ivan and the Parazol, Cloud9+, Andro is. Találkozunk fent!

A SAJTÓBEJÁRÁS ÉS A NULLADIK NAP GALÉRIÁJA IDE KATTINTVA TEKINTHETŐ MEG!

Gyerekkel is buli a Telekom VOLT

A VOLT idén egy sereg izgalmas programmal várja a gyerekeket is: lesz fesztivál túra, pompom party, mesejátékok, különféle kézműves műhelyek, sőt, gyerek tehetségkutató is. 12 éven aluliak számára ráadásul a belépő csupán egy, a fesztiválról szóló rajz. Minden lurkót lufival és vattacukorral várnak június 26. és 29. között, Sopronban.

Ha anya-apa bulizni megy, az mostantól a gyerekek számára is lehet szórakozás. A Telekom VOLT Fesztiválon ugyanis együtt kapcsolódhat ki az egész család. A Lővérekben megbújó fesztiválon egy tucat programmal készülnek, kizárólag a kicsik örömére. Már a belépés is olyan, mint egy kaland kezdete: egy, a VOLT-ról szóló rajz vagy festmény jelenti a belépőt, amit a közönségszolgálatnál tudnak karszalagra váltani a 12 év alattiak, akiket welcome lufival és vattacukorral üdvözölnek.

A VOLT programtengerében elmerülve pedig kezdődhet az igazi kaland! Szombaton például egy fesztivál túrán mutatják meg a szervezők, milyen is a VOLT beülről: lehull a lepel arról, mi van a sztárok uralta nagyszínpadon és mögötte, milyen járgányokkal építik fel ezt a csodavilágot, és hogyan kommunikálnak egymással a szervezők ekkora területen. Aki szeretne mindennek a tudásnak a birtokában lenni, az ezen a linken regisztrálhat a Fesztivál túrára.

Az igazi buli élménybe is belekóstolhatnak a kicsik, szombaton, amikor egy fergeteges családi Pompom partyba csöppenhetnek bele, a Telekom VOLT legnagyobb diszkójába, ahol anyu, apu és a gyerekek együtt rophatják.

De ezentúl is érdemes felfedezni az egész fesztivált. A Kezes-lábas játszóházban például eszement eszközökkel, kézzel-lábbal készülnek a legkülönfélébb művek, a Kockavadászoknál Lego kiállítás, rajz-és építő verseny várja a lurkókat, a HangolÓranál pedig mindenféle hangszert ki lehet próbálni.

Fotó: Bodorkós Máté

Külön a gyerekekhez szólnak az Aranyszamár Bábszínház látványos, a humort egyáltalán nem nélkülöző, tanulságos előadásai is, ahogy a Világjáró marionettek c. sokszorosan díjnyertes, világjáró, egyszemélyes produkció és a Trillmanók is, akik közös játékra és zenélésre invitálnak mindenkit a Ligetben.

Ha valaki nemcsak szemlélné, de szívesen fel is lépne a világot jelentő deszkákra, az most megmutathatja tehetségét a VOLT tehetségkutatóján. A Liget színpadon szombat délután mindenki bemutathatja, milyen ügyesen táncol, énekel, zenél vagy éppen milyen tehetséges szavaló. A produkciókat szakmai zsűri is pontozza.

Csak a fantázia szabhat határt, hogy éppen kivé válunk a fesztiválon: a társasjátékok garmadájával érkező Játszóház Projektnél a gyerkőcök kipróbálhatják milyen mamutra vadászni, lehetnek seriffek a vadnyugaton, megmenthetik a világot a pusztulástól vagy óriás szörnyek bőrébe bújhatnak. Az alkotókedvűek a KACS Műhelyben készíthetik el saját akváriumukat csodálatos vízi lényekkel, majd a textil bábokat életre is kelthetik saját meséjükben. A Játszóház Projekt és a KACS Műhely egész héten tárt kapukkal várja a gyerekeket, ahogy a fesztivál is. A gyerekprogramokról további infó ezen a linken érhető el.

Fotó: Bodorkós Máté

Íme egy kis VOLT-os zenei ajánló

A Telekom VOLT Fesztiválra mindig is jellemző volt, hogy nem csak egy zenei stílust vonultattak fel. Idén is az eklektika jellemzi a nemzetközi kínálatot, az elektronikus zenétől a metálig minden lesz itt. Íme egy kis zenei ajánló, csak azoktól az előadóktól, akik a VOLT.hu főoldalán kint vannak, hiszen mindenkinek egy videóját ebbe a cikkbe belesűríteni szinte lehetetlenség lenne…

 












Széket kapott a Depeche Mode Sopronban

A VOLT fesztivál szervezői 2011-ben hozták létre a Csillagok Városa projektet azzal a szándékkal, hogy a városlakók és a városba látogatók számára ne csak a fesztivál idején, hanem egész évben megmutathassák, milyen különleges város is Sopron. A főszervezők ef Zámbó István szobrászművésszel közreműködve minden évben egy különleges széket ajándékoznak az aktuális headlinereknek, melyet ők dedikálnak. A zenészek pedig nem szokták magukkal vinni az ülőalkalmatosságot, hanem a városban hagyják, a lakók nagy örömére. Egy ilyen széket adtak át tegnap is Sopronban, az Erzsébet utca-Széchenyi tér sarkán. A háromszemélyes alkotás mellett további 40 széken foglalhatunk helyet a város különböző pontjain, amelyeket többek között a Linkin Park, a Prodigy, a 30 Seconds to Mars, David Guetta, Fatboy Slim, az Iron Maiden, illetve például Slash dedikáltak. (Radio OP)

Színházzal, slammel, inspiráló beszélgetésekkel erősít a Telekom VOLT

A Telekom VOLT Fesztivál idén igen erős lineuppal készül, hiszen kiemelt fesztivál koncertet ad a Black Eyed Peas, fellép a Cypress Hill, a Papa Roach, a Slipknot, visszatér Slash és a Parov Stelar, de itt ünnepli 30. születésnapját a Tankcsapda és jubileumi, 15 éves show-val készül a Halott Pénz is. Ám nem csak a zene miatt érdemes elindulni a VOLT-ra, hiszen az esti koncertek mellett napközben is izgalmas előadások tucatja várja a fesztiválozókat: újszerű színházi darabok, érdekes emberek, inspiráló témák és ezekhez kapcsolódó hírességek társaságában.

A buliból felébredve déltől Detox Jógával frissítik a fesztiválozókat: a dinamikus detox jóga mozdulatai hatékonyan segítik elő testünk természetes tisztító folyamatait, visszarepítve mindenkit régi önmagához, legyűrve az előző este fáradalmait. Ha pedig már mindenki friss és energikus, jöhetnek a lélekfeltáró, szakmai és inspiráló beszélgetések. Ahogy az előző években megszokhattuk, a Majdnem Híres Rocksuli idén is zeneipari beszélgetésekkel készül, ismert zenészek, zeneipari szereplők társaságában, de a vállalkozószelleműek a FesztiQuizen is megmérettethetik magukat.

Újabb nappali programhelyszínnel is bővül a fesztivál, ahol például Fábry Sándor 80 nap alatt a Föld körül című műsorával támadja meg a nevető izmokat, mely során Jules Verne hőseihez hasonlóan, a lehető legkalandosabb úton fedezi fel a világot: a szekrény tetején, a szennyesládán túl, autóstoppal, mentőautóval és Cadillac-kel, Sanyikaként, Sándorként, Söndörként végül pedig Satya báként járja az útját. Ezen a helyszínen hallhatjuk majd Csernus Imrét és egy éles műfaji váltással a kiváló Janklovics Péter is itt fog majd fellépni. Egy különös utazásra visz el a TÁP színház Virtuális valóság darabja, melyben a modern technika helyett a nézők a színészek irányításával a saját képzeletük ismeretlen vidékeire utaznak el, bolygókon, történelmi korokon és időn át. Egy biztos, az utazás végén egy egészen más világba érkezünk majd, mint ahonnan elindultunk… Az új helyszínen mutatkozik be a Szépírók Társasága is, ami a fesztivál új, irodalmi műsorsávja. Itt minden nap egy hívószó mentén kötnek össze egy írót és egy slammert.

Highlights of Hungary minden évben összegyűjti az adott év leginspirálóbb történeteit, példaértékű teljesítményeit. A délutáni beszélgetések során 2018 legmotiválóbb történeteit ismerhetjük meg. Itt lesz például a Talpalatnyi Történetek szerzője, a csomagolásmentes Ligeti Bolt vezetője, a Filmek múltja és jövője kapcsán a Ruben Brandt producere és Köbli Norbert, filmrendező kerülnek fókuszba, de lesz szó arról, miként lehet civil katalizátorként támogatni egy-egy jó ügyet és olyan értékteremtő közösségek sikersztoriját is megismerhetjük, mint a Poket vagy maga a Hightlights of Hungary.

A késő délutáni sávban a lélekhez, önismerethez, társadalmunk mindennapi problémáihoz kerülhetünk közelebb a beszélgetések során. Szó lesz Az önismeret és önbecsülés szerepéről párkapcsolatokban – ebben Kiss Nemes Veronikapszichológus lesz segítségünkre -, míg Hevesi Kriszta és Zacher Gábor kerekasztalbeszélgetésén a Digitális függőségeink és mindezek párkapcsolatokra gyakorolt hatása lesz a téma. Mindemellett a Funzine TALKS A szolgálólány meséjének aktualitását boncolgatja majd napjaikban, a Mindset beszélgetésén pedig A lehetőségek illúziójának korát járják körbe.

A Telekom VOLT nem zenei programjai folyamatosan bővülnek, éppen ezért érdemes követni a fesztivál honlapját a további izgalmas programokért.

Teljes a Telekom VOLT Fesztivál 2019-es nemzetközi programja

Teljessé vált a Telekom VOLT Fesztivál nemzetközi programja. Június 26-tól négy napon át várja Sopron a hazai és Európa számos pontjáról érkező vendégeket. Az új nevek között igazi legendák és a legaktuálisabb kedvencek is helyet kaptak: a Black Eyed Peas-től a Papa Roach-on át a Cypress Hill-ig, vagy éppen Martin Solveig-től a Jan Blomqvist & Band-ig.

A sok év után újra színpadra lépő Black Eyed Peas a VOLTot választotta az európai turné egyik kiemelt állomásaként. A mainstream hip-hop talán legmeghatározóbb legendája nemcsak új albumát, hanem a legnagyobb slágereit is magával hozza.

A VOLT nyitónapja egy igazi rockfesztivállá alakult, hiszen a már korábban bejelentett Slipknot elé igazolt a Cypress Hill, a Papa Roach és az Amaranthe, így a Tankcsapda a tervezettől eltérően egy nappal később, Slash előtt mutatja be 30 éves, jubileumi showját. Szintén csütörtökön, újdonságként lép színpadra a hard rock, funk, rap és thrash jellegzetességeit elegyítő Ugly Kid Joe.

Minden bizonnyal teltház várja majd Sopronban az elektro pop egyik legfontosabb és legaktuálisabb európai művelőjét, Jan Blomqvistot, aki teljes zenekarával érkezik a VOLTra. Az elektronikus zenei felhozatalt erősíti még Lost Frequencies és Martin Solveig is. A sok-sok születésnap és jubileum között – sokak örömére – az osztrák Kruder & Dorfmeister páros ugyancsak itt ünnepel, de fellép még a Kollektiv Turmstrasse duó is.

20. születésnapját ünnepli a drum and bass specialistáit tömörítő Bladerunnaz csapata, akik a kezdetek óta fontos szereplői a VOLT programjának. Az ünnepi eseményre DJ Friction és a The Prototypes érkezik Sopronba, miközben ugyanezen a napon a Next Level est keretében Habstrakt lép színpadra.

Végül, de nem utolsó sorban, a legfrissebb hírek szerint visszatér a VOLTra a hazai közönség két nagy kedvence, a Nouvelle Vague és a !DelaDap is.

Slash, a Slipknot és Robin Schulz is a VOLT-on 2019-ben!

Ma délelőtt bejelentették a 27. Telekom VOLT Fesztivál első fellépőit. A négynapos rendezvény 2019-ben június 26-tól 29-ig tart. A nyitónapon a nagyszínpad a rockereké: a fő műsorszám a kilenctagú amerikai metálegyüttes, az 1995 óta működő Slipknot koncertje, előtte a jövőre 30. születésnapját ünneplő Tankcsapda is zenél – közölték a szervezők csütörtökön az MTI-vel.

A legismertebb Guns N’ Roses-dalok is elhangzanak a fesztivál második napján, 2019. június 27-én, amikor a GN’R gitárosa lép fel saját zenekarával, a Slash ft. Myles Kennedy & The Conspiratorsszel. A csapat idén ősszel adta ki legújabb, Living the Dream című lemezét, de a koncerten minden  bizonnyal felhangzik a GN’R számos ismert száma, köztük a Paradise City, a Welcome to the Jungle vagy a You Could Be Mine.

A VOLT történetében többször adott már emlékezetes koncertet Parov Stelar csapata, amely jövőre visszatér. Az osztrák elektro-szving előadó (eredeti neve Marcus Fuereder) napjainkra a legnagyobb fesztiválokat is meghódította, legutóbb tavaly jelentetett meg lemezt The Burning Spider címmel.

Szintén eljön jövőre Sopronba a népszerű német dj-producer, Robin Schulz, akárcsak a három évvel ezelőtt Lost on You című slágerével ismertté vált amerikai dalszerző-előadó, LP (Laura Pergolizzi). A VOLT-szervezők a hazai színtér szereplői közül Rúzsa Magdi, Majka és a Ők, valamint a Punnany Massif 2019-es koncertjét is bejelentették.

„A következő hetekben a terveink szerint újabb hazai- és világsztárok leigazolásáról adhatunk majd hírt a VOLT rajongóinak. Az early bird-jegyelővétel azonban már december 5-én elindul, amikor 72 órán át kedvezményesen áron lehet hozzájutni a bérletekhez. Újdonság, hogy a napijegyek esetében a jegyárforduló nem dátumhoz, hanem mennyiséghez kötött, vagyis aki gyorsabb, olcsóbban juthat belépőhöz” – mondta el Lobenwein Norbert, a Telekom VOLT Fesztivál alapító-főszervezője. 

HIVATALOS FACEBOOK ESEMÉNY ITT!

A TESCO is felkészült a fesztiválra

A  VOLT Fesztivál ideje alatt attrakciók és akciók nem csak a fesztivál területén, de az egész városban találhatóak. Ilyenkor a fesztiválbelépővel bizonyos helyeken akár jelentős kedvezményekkel is lehet vásárolni. Hogy idén is van-e közvetlen ingyenes TESCO buszjárat, arról semmi információt nem találtam, az viszont biztos, hogy az áruházban felkészültek a rohamra, legalábbis a kaja és pia tornyok, meg a fesztiválozókat üdvözlő köszöntések erről árulkodnak.

A Depeche Mode-dal MA indul a 26. Telekom VOLT Fesztivál!

5 nap alatt 150.000-nál is több vendéget várnak Sopronba, a 26. Telekom VOLT Fesztiválra, ahol a legnagyobb küzdőtér elé épülő Telekom Nagyszínpad hét emelet magas, szélessége 24 méter, a súlya pedig több, mint 200 tonna. Nem csoda, hogy a méretek is gigantikusak, hiszen ma már a világ könnyűzenei élvonala adja egymásnak a mikrofont a VOLTon. “Pár éve még álmodni se mertünk arról, hogy a Depeche Mode első, magyarországi fesztiválkoncertjével éppen a Telekom VOLT Fesztiválra érkezik majd.” – mondta el a hétfői sajtóbejáráson Lobenwein Norbert, a VOLT egyik alapító-főszervezője.

Fotó: Sipőcz Ármin

A legszerethetőbb hazai fesztiválként nyilvántartott VOLT egyben a legeklektikusabb esemény címére is joggal pályázhatna. A Depeche Mode-ot az Iron Maiden, az itthon először koncertező Avenged Sevenfold, a Limp Bizkit, a Hurts és Steve Aoki követi a headlinerek soréban, de tízezres közönség várja a szombati záróbulit is, amelyen a ’90-es évek legnagyobb dance-sztárjai lépnek színpadra – mint például a Safri Duo, az Eiffel65, vagy a Mr. President. “Minden bizonnyal ennek a sokszínűségnek is köszönhető, hogy idén a rekordszintű bérleteladás mellett több tízezerrel nőtt az eladott napijegyek száma is.” – tette hozzá Fülöp Zoltán, a VOLT másik főszervezője, akitől azt is megtudtuk, hogy a csütörtöki nap már teltházas, a többi napra még a helyszínen is lehet jegyet váltani. Szállást csak nagy szerencsével találhat, aki Sopronban és környékén keresgél: hónapokkal ezelőtt már a környező osztrák szálláshelyek is megteltek a VOLT vendégeivel. Nem véletlen, hiszen a VOLT elismerten az egyik legnagyobb turisztikai attrakció idehaza.

Az OTP Junior-Petőfi Rádió Nagyszínpad fölé idén 1.000 m2es fedés kerül, a talajt 10.000 m2-en fedik különféle talajtakarók. Az új helyen felépülő óriáskerékről egy tízemeletes ház magasságából nézhetünk körül a VOLTon, de Sopronra és a környező osztrák városokra is rálátunk majd innen. A Telekom Téren egy időben összesen 1400 ember használhatja az ingyenes wifit, a 252 db telefontöltő pedig (a nyitva tartási időn belül) minden nap déltől éjfélig, összesen 56 órán keresztül áll majd a fesztiválozók rendelkezésére.

Fotó: Sipőcz Ármin

600 db WC, 150 tusoló, 400 fős biztonsági szolgálat, 200 fős egészségügyi bázis és egy minikórház is felépül a VOLTon. “Az idei újdonságok között említésre érdemes a Hello Hungary Village, ahol az ország legismertebb YouTube-erei közül négyen égész nap élőben mutatják be Sopront és a VOLTot. Ugyancsak új helyszín a Telekom Secret Garden, ahol – nevéhez hűen – csak meglepetések és titkok várják a fesztiválozókat.” – mondta el Filutás Anna, a VOLT főkoordinátora.

Jelentős újítás, hogy a VOLTon csak ún. repoharat használnak. A fesztiválozók 450 Ft-ért vásárolhatnak olyan, egyedi tervezésű poharat, amely nem visszaváltható ugyan, de nem kell mindvégig magukkal hordaniuk, bármikor tokenre váltható a VOLT ideje alatt, majd ennek átadásval egy újat szerezhetnek be a következő vásárláskor. A VOLT szervezői biztosra veszik, hogy ezzel egészen minimálisra csökken idéntől a hulladéktermelés a fesztiválon.

Fotó: Sipőcz Ármin

Bár a VOLT a számok tükrében a magyarok kedvence, egyre nagyobb az érdeklődés külföldről is. A Visegrádi Csoport Magyar elnöksége alkalmából a VOLT nyitónapján egy cseh, egy szlovák és egy lengyel zenekar is fellép Sopronban, “cserediákként” pedig a Nagy-Szín-Pad! verseny döntősei a három ország fesztiváljain vendégszerepelnek.

Fotó: Sipőcz Ármin

A világsztárok igényeit a legtöbb esetben igen költséges megoldani. Főként azért, mert már az érkezésük is sokszor különrepülőkkel történik, Bécs legdrágább szállodáihoz ragaszkodnak, de persze akadnak érdkes kívánságok is.
Az idei fellépők között a virág a menő: az egyikük egy váza frissen vágott csokrot kért, hangsúlyozva, hogy liliom nem lehet közte, és felírt még további egy nagy csokor virágot, ebben nem volt megkötés. Mindemellett még három levendula illatú folyékony szappan is áll a kívánságlistájukon. Egy másik fellépő pontosan 36 fehér rózsát kíván, a kérés, hogy hosszúszárú legyen, tüske és levél nélkül. Mások – egyebek mellett – egy nagy üveg babaolajat írtak a listára, egy sztár DJ 8 db AA-s és 4 db AAA-s ceruzaelemet, 12 pár fülhallgatót, 6 pár férfi alsót és ugyanennyi sportzoknit szeretne. Az idei VOLT egyik legkeményebb csapata pedig egy mosógéppel érkezik, amit a szervezőknek kell bekötni a backstage-ben. A legizgatottabb azonban minden bizonnyal az a soproni fodrász lehet, aki lehetőséget kap, hogy kedvenc csapata, a Depeche Mode frizuráját készítse el a koncert előtt a backstage-ben…

A Depeche Mode-dal MA indul a 26. Telekom VOLT Fesztivál!

5 nap alatt 150.000-nál is több vendéget várnak Sopronba, a 26. Telekom VOLT Fesztiválra, ahol a legnagyobb küzdőtér elé épülő Telekom Nagyszínpad hét emelet magas, szélessége 24 méter, a súlya pedig több, mint 200 tonna. Nem csoda, hogy a méretek is gigantikusak, hiszen ma már a világ könnyűzenei élvonala adja egymásnak a mikrofont a VOLTon. “Pár éve még álmodni se mertünk arról, hogy a Depeche Mode első, magyarországi fesztiválkoncertjével éppen a Telekom VOLT Fesztiválra érkezik majd.” – mondta el a hétfői sajtóbejáráson Lobenwein Norbert, a VOLT egyik alapító-főszervezője. Fotó: Sipőcz Ármin A legszerethetőbb hazai fesztiválként nyilvántartott VOLT egyben a legeklektikusabb esemény címére is joggal pályázhatna. A Depeche Mode-ot az Iron Maiden, az itthon először koncertező Avenged Sevenfold, a Limp Bizkit, a Hurts és Steve Aoki követi a headlinerek soréban, de tízezres közönség várja a szombati záróbulit is, amelyen a ’90-es évek legnagyobb dance-sztárjai lépnek színpadra – mint például a Safri Duo, az Eiffel65, vagy a Mr. President. “Minden bizonnyal ennek a sokszínűségnek is köszönhető, hogy idén a rekordszintű bérleteladás mellett több tízezerrel nőtt az eladott napijegyek száma is.” – tette hozzá Fülöp Zoltán, a VOLT másik főszervezője, akitől azt is megtudtuk, hogy a csütörtöki nap már teltházas, a többi napra még a helyszínen is lehet jegyet váltani. Szállást csak nagy szerencsével találhat, aki Sopronban és környékén keresgél: hónapokkal ezelőtt már a környező osztrák szálláshelyek is megteltek a VOLT vendégeivel. Nem véletlen, hiszen a VOLT elismerten az egyik legnagyobb turisztikai attrakció idehaza. Az OTP Junior-Petőfi Rádió Nagyszínpad fölé idén 1.000 m2es fedés kerül, a talajt 10.000 m2-en fedik különféle talajtakarók. Az új helyen felépülő óriáskerékről egy tízemeletes ház magasságából nézhetünk körül a VOLTon, de Sopronra és a környező osztrák városokra is rálátunk majd innen. A Telekom Téren egy időben összesen 1400 ember használhatja az ingyenes wifit, a 252 db telefontöltő…

tovább:
A Depeche Mode-dal MA indul a 26. Telekom VOLT Fesztivál!

Hello Hungary Village a VOLT-on

Egy igazi újdonsággal is találkozhatunk idén a Telekom VOLT Fesztiválon. A 26. születésnapját ünneplő fesztivál nagy hangsúlyt fektet a nem zenei attrakciókra is, ilyen lesz idén például a Hello Hungary Village. Itt négy népszerű magyar YouTuberrel lehet találkozni, ők név szerint Abosi Barni, Viszkok Fruzsi, Szirmai Gergő, és egy később csatlakozó társuk. Ők négyen arra vállalkoztak, hogy a VOLT-ot és Sopront bemutatják a saját kamerájuk lencséin át több százezer követőiknek. Természetesen a helyszínen is lehet velük találkozni, aki pedig nem tud kilátogatni a fesztiválra, az eseményeket online élőben követheti.

Hello Hungary Village a VOLT-on

Egy igazi újdonsággal is találkozhatunk idén a Telekom VOLT Fesztiválon. A 26. születésnapját ünneplő fesztivál nagy hangsúlyt fektet a nem zenei attrakciókra is, ilyen lesz idén például a Hello Hungary Village. Itt négy népszerű magyar YouTuberrel lehet találkozni, ők név szerint Abosi Barni, Viszkok Fruzsi, Szirmai Gergő, és egy később csatlakozó társuk. Ők négyen arra vállalkoztak, hogy a VOLT-ot és Sopront bemutatják a saját kamerájuk lencséin át több százezer követőiknek. Természetesen a helyszínen is lehet velük találkozni, aki pedig nem tud kilátogatni a fesztiválra, az eseményeket online élőben követheti.

tovább:
Hello Hungary Village a VOLT-on

Itt a 2018-as VOLT Fesztivál himnusz!

A Wellhello és Halott Pénz 2016-os, A Punnany Massif, Pásztor Anna, Charlie és Pető Szabolcs 2017-es VOLT Fesztivál himnusza után itt az új, a 2018-as! Ebben Majka, Curtis és Pápai Joci működött közre, a dal címe pedig: Irány Sopron! A fesztivál egyik főszervezője, Lobenwein Norbert egy interjúban elmondta, 2018-ban a szakma képviselői szerint is Majkáról fog szólni minden, ezért esett rá is a választás. Apropó fesztivál, már kevesebb, mint egy hónap van hátra, június 26-án kezdődik a banzáj a Lövér Kempingben! Találkozunk? www.volt.hu

Itt a 2018-as VOLT Fesztivál himnusz!

A Wellhello és Halott Pénz 2016-os, A Punnany Massif, Pásztor Anna, Charlie és Pető Szabolcs 2017-es VOLT Fesztivál himnusza után itt az új, a 2018-as! Ebben Majka, Curtis és Pápai Joci működött közre, a dal címe pedig: Irány Sopron! A fesztivál egyik főszervezője, Lobenwein Norbert egy interjúban elmondta, 2018-ban a szakma képviselői szerint is Majkáról fog szólni minden, ezért esett rá is a választás. Apropó fesztivál, már kevesebb, mint egy hónap van hátra, június 26-án kezdődik a banzáj a Lövér Kempingben! Találkozunk? www.volt.hu

tovább:
Itt a 2018-as VOLT Fesztivál himnusz!

Erre nem számítottunk – Total Dance a VOLT-on!

A június 30-án éjfélkor induló Total Dance fesztivál vendége lesz – többek között – az Eiffel 65, a Safri Duo, Mr President és Alice Deejay. A programban természetesen az évtized emlékezetes slágereivel érkezik a hazai előadók közül Kozsó és az Ámokfutók, a Happy Gang, az UFO, a Splash, Náksi és DJ André. A VOLT fesztivál kedvezményes jegyei május 9-ig kaphatók. Európa-szerte klubokban és fesztiválokon is újra hódítanak a kilencvenes évek pop-himnuszai és sztárjai. Nincs ez másképp Magyarországon sem: a korszak emlékezetes dalait játszó DJ-k a legnagyobb budapesti és vidéki klubokban csinálnak teltházas partykat a retróra építve. A Telekom VOLT Fesztivál utolsó napján azonban az eredeti előadók személyes tolmácsolásában csendülnek majd fel az olyan mega-slágerek, mint a Coco Jumbo, a Blue (Da Ba Dee), a Better of Alone, vagy a Played-A-Live (The Bongo Song). Az éjféltől kifulladásig tartó buli során természetesen az évtized már-már emblematikussá vált magyar csapatai is színpadra lépnek, így érkezik a slágergyáros Kozsó az Ámokfutókkal, a tinik egykori kedvence, a Happy Gang, az extravagáns megjelenéséről is híres UFO, a több rádiós slágert is jegyző Splash, a lemezeket pedig Náksi és DJ André pörgeti majd. Érkeznek tehát a „kicsi, kék, szomorú” olaszok, akik szeretnek táncolni. Az Eiffel 65 természetesen előadja a Blue-t is, azaz egy igazán nagy, nemzetközi klasszikust a poppiac dance palettájáról. A Safri Duo világszerte ismert és elismert, elektronikus ütős hangszereken játszó duó, a VOLT-on a maximumra pörgeti a fesztiválhangulatot a Played-A-Live-val. A slágerlisták éléről érkező óriás kókusz-bomba robban és beterít mindent. A Mr. President formáció gyógyíthatatlan dallamtapadást okozó dalokkal ostromolja majd a fesztiválközönség hallójáratait. Coco Jumbo élőben a Telekom VOLT Fesztivál záró estéjén kihagyhatatlan élmény. Nem sokkal jobb együtt bulizni, mint egyedül? Gondoltuk volna, hogy az 1999-es rádiós játszási lista vezetője, az Alice DJ 20 …

tovább:
Erre nem számítottunk – Total Dance a VOLT-on!

Ami VOLT az most LESZ, huszonötödször

Egy 800 fős házibuliból ma már egy 150 ezres, Európában is elismert fesztivállá cseperedett az idén 25. alkalommal jelentkező Telekom VOLT Fesztivál. A szervezők minden eddiginél nagyobb érdeklődésre számítanak: a Nagyszínpad megnövelt nézőterén, kedden 45 ezres rajongótábor várja a jubileumi VOLT legnagyobb dobását, a Linkin Parkot. Hogy volt, hol volt és miért éppen VOLT? Valamikor a ’90-es évek elején nagyjából húsz számot élt meg a VOLT névre hallgató popkulturális magazin, amely a rendszerváltás utáni években igazán új színfoltot hozott a hazai lappiacra. A magazin méretét tekintve akkora volt, hogy egy lakótelepi WC-ben képtelenség volt átlapozni, tartalmilag, szerkesztésileg, küllemileg pedig máig emlékezetes a szerencsés olvasók számára. Fülöp Zoli és Lobenwein Norbi 19 évesek voltak, amikor a lap szerkesztőitől „kölcsönkérték” a VOLT nevet azzal a szándékkal, hogy fesztivált szervezzenek a helyi Sportcentrumban. Az első VOLT-nak a Csarnok legkisebb terme adott otthont. Április 4-ét írtunk. 1993-ban még bájos geget jelentett „(F)elszabadulásnak” hívni egy épp’ április 4-re eső bulit, utalva ezzel arra, hogy 4 évvel korábban még állami ünnepnek számított e szép tavaszi vasárnap. A jegyár ’93-ban 220 Ft volt, a fellépők száma 5, a közönségé 800. A fellépő ötösből a meghirdetettől eltérően hiányzott az Európa Kiadó, az őket menedzselő kft. a buli napján egy kétsoros faxban tudatta: „a koncert betegség miatt elmarad”. 2002-ben a VOLT szervezői megállapodást kötöttek a Szigettel, amely értelmében a VOLT az elsőszámú hazai fesztiválszervező cég portfoliójába került. Ugyanebben az évben, a VOLT a tavaszi időszakról nyárra költözött, és azóta a meseszép soproni Lővérekben várja vendégeit. A VOLT Fesztivál „új időszámítása” ez idáig igazolni látszik a szervezők szándékát. Amellett, hogy a közönség visszajelzései alapján a VOLT jó hangulatúnak, tartalmasnak és színvonalasnak mondható, a fesztivál mára országosan elismert esemény lett. 2003-ban a Magyar Turizmus Rt. „Kiemelt kulturális esemény” címet adományozott a VOLT-nak, 2004 decemberében pedig a két főszervező vehetett át „Sopronért” érdemrendet, tavaly pedig “Pro …

tovább:
Ami VOLT az most LESZ, huszonötödször

Én és a VOLT: Marsalkó Dávid [Halott Pénz]

Holnap indul a 25. VOLT. A hivatalos Instagram csatornára pedig ezúttal a Halott Pénz egyik tagja, Marsalkó Dávid interjúja került fel. Nézzétek! Én és a VOLT – Marsalkó Dávid a Halott Pénzből mesél nektek a kedvenc VOLT-os élményeiről. Mi már nagyon készülődünk, holnap találkozunk! #volt2017 #voltfesztival #amiVOLTazmajdlesz #sopron #halottpenz @dedmani VOLT Fesztivál (@voltfesztival) által megosztott bejegyzés, 2017. Jún 25., 11:00 PDT

tovább:
Én és a VOLT: Marsalkó Dávid [Halott Pénz]

Én és a VOLT: Fluor Tomi

Folytatódik a Telekom VOLT Fesztivál Instagram csatornáján az “Én és a VOLT” sorozat, ezúttal Fluor Tomit kérdezték. Én és a VOLT – Palvin Barbi után Fluor mesél nektek a VOLT-ról! – a teljes videó a Facebookon! @fluortomi #fluor #volt2017 #volt #voltfesztival #enesavolt #sopron #hianyoztok VOLT Fesztivál (@voltfesztival) által megosztott bejegyzés, 2017. Jún 11., 11:00 PDT

tovább:
Én és a VOLT: Fluor Tomi

Én és a VOLT: Palvin Barbi

A VOLT Fesztivál Instagram csatornáján videósorozat indult, amelyben népszerű művészeket, előadókat kérdeznek meg, mit jelent számukra a VOLT Fesztivál. Az első rész tegnap került fel a közösségi oldalra, melyben Palvin Barbi beszél élményeiről. Hétfő este indul az Én és a VOLT… sorozatunk, elsőként Palvin Barbival! #volt2017 #voltfesztival #enesavolt #palvinbarbara #sopron @realbarbarapalvin VOLT Fesztivál (@voltfesztival) által megosztott bejegyzés, 2017. Jún 2., 11:01 PDT

tovább:
Én és a VOLT: Palvin Barbi

VOLT Allstars + Zävodi: Jelszó: Love

Idén második alkalommal rendezik a Petőfi Zenei Díj átadóját Sopronban, ami a VOLT Fesztivál 0. napján kap helyet. Múlt héten sajtótájékoztatót tartottak a témában, ahol kiderült: nyolc kategóriában hirdetnek győztest, miközben élőzenei koncertet is adnak a díjazottak. Az életműdíjat Demjén Ferenc kapja, ezért Lobenwein Norbert, a fesztivál egyik fő szervezője úgy döntött, hogy idén egy Allstars csapat Závodi Marci segítségével Demjén zenekarának, a Bergendynek egyik dalát dolgozza fel.

tovább:
VOLT Allstars + Zävodi: Jelszó: Love

6 napos lesz a VOLT!

2016-ban hagyományteremtő szándékkal indult útjára a Petőfi Rádió díjátadó show-ja. A Telekom VOLT Fesztivál nyitónapján megrendezett Petőfi Zenei Díj gálát a helyszínen húszezren, a több platformon zajló közvetítéseknek köszönhetően pedig közel egymillióan követték figyelemmel. Idén nyáron folytatódik a Petőfi Zenei Díj, ezúttal a VOLT mínusz egyedik napján, június 26-án, hazai és világsztárokkal. A jubileumi Telekom VOLT Fesztivál így már 6 napon át várja vendégeit Sopronban. A monstre show-ra az ötnapos bérletek érvényesek. A hazai popszakma egészét megmozgató Petőfi Zenei Díj gálán 2016-ban a legfontosabb hazai- és világsztárok színe-java lépett színpadra, de a nomináltak körét is igazi sztárparádé jellemezte. Közülük a legtöbb díjat a Halott Pénz zsebelte be: ők lettek az Év együttese és az Év dalát is ők jegyezték, miközben a Wellhello-val közös Emlékszem, Sopronban lett Az év legjobb videoklipje. Rúzsa Magdit az Év női, Szabó Balázst pedig az Év férfi előadójának választották. Megosztott díjat vehetett át Freddie és a Fran Palermo – őket Az év felfedezettjének választották, Karányi az Év DJ-je, Ákos pedig az Év Koncertje díjhoz járó szobrot vihette haza. Életműdíjat kapott Bereményi Géza. „A tavalyi gála után a fellépőinktől és a nomináltaktól egyaránt igazán pozitív visszajelzéseket kaptunk, de ami még nagyobb sikert jelentett számunkra, az a nézők és a hallgatóink reakciója. A hazai televíziózás-rádiózás történetében korábban soha nem volt példa arra, hogy egy ilyen gigantikus showt számos platformon élőben közvetítsenek, ráadásul igen nagy érdeklődés mellett. Büszkék lehetünk arra, hogy a Petőfi Zenei Díj már a születésekor Magyarország legnagyobb könnyűzenei gálája lett. Ugyanígy fontosnak tarjuk, hogy a jelöltek és a díjazottak névsora méltó lenyomata az adott évnek, hiszen a végeredmény a Petőfi Rádió játszási listája, a szakma és a közönség szavazatai alapján alakul ki” – mondta el Pető Zoltán, a Petőfi Rádió csatornaigazgatója. A közmédia idén is élőben közvetíti majd az eseményt, …

tovább:
6 napos lesz a VOLT!

VOLT 2017: itt az első név

A 25. jubileumi VOLT Fesztiválon 2017-ben is lesz nulladik nap. De nem is akármilyen! Ma bejelentették, egy igazi világsztár zenekar érkezik Sopronba, akik egyébként Magyarországon még soha nem léptek fel! A 20 éves amerikai rockzenekar több, mint 60 millió eladott lemezzel és 2 Grammy-díjjal a hátuk mögött érkezik Sopronba. Több tízezres hazai közönség várja évek óta ezt a pillanatot, hiszen a VOLT kívánságlistáján szinte minden alkalommal ők az elsők. (A zenekar egyébként június elején a Nova Rockon is fellép)

tovább:
VOLT 2017: itt az első név

Megérkeztek a 2016-os VOLT első nevei

Bejelentették a 2016-os VOLT Fesztivál első két húzónevét. Az egyik az angol heavy metal együttes, az Iron Maiden , mely a világszerte több mint 100 millió eladott lemezével a műfaj egyik legsikeresebb képviselője. A másik fellépő nem más, mint Wiz Khalifa amerikai rapper, dalszövegíró, akinek például az idei év egyik legnagyobb slágerét, a See You Again -t is köszönhetjük. Ez pedig a hivatalos aftermovie

tovább:
Megérkeztek a 2016-os VOLT első nevei