Nem lesz VOLT Fesztivál 2023-ban

„A Telekom VOLT Fesztivál egy igazi „love brand”, a hazai fesztiválpiac jelentős rendezvénye, nekünk is szívügyünk, azonban már az idei soproni fesztivál is csak jelentős költségmegszorításokkal tudott létrejönni” – mondta Kádár Tamás, a Sziget, a Balaton Sound és a Telekom VOLT nagyfesztiválokat rendező Sziget Szervezőiroda cégvezetője. „Sajnos, a bizonytalan gazdasági helyzetben jelenleg nincs lehetőségünk a VOLTot olyan színvonalon megszervezni, ahogy azt a közönség korábban megszokta” – tette hozzá. A szervezők kiemelték, hogy bíznak abban, hogy a gazdasági környezet javulásával újra megtölthetik a soproni Lővéreket. 

Dr. Farkas Ciprián, Sopron város polgármestere elmondta, tudomásul veszik a szervezők döntését, Sopron városa mindig is szeretettel és támogatóan fogadta be a rendezvényt, és bíznak abban, hogy a nehezebb időszak elmultával ismét otthont adhatnak ennek a nagymúltú és sokak által várt fesztiválnak.

„Több, mint 10 éve vagyunk főszponzorai a Telekom VOLT Fesztiválnak, több mint 10 éve teszünk azért, hogy egy rendkívüli élménnyel induljon a nyár a fesztiválozók számára. Sosem passzív szereplői voltunk ennek a kapcsolatnak, mindig azon voltunk, hogy általunk még különlegesebb legyen az esemény. Nehéz elképzelni a következő nyarat Telekom VOLT Fesztivál nélkül, de természetesen megértjük a szervezők döntését. Azt viszont nem szeretnénk, hogy a fesztiválozók élmény nélkül maradjanak, így az előttünk lévő hónapokban azon fogunk dolgozni, hogy valahogyan betöltsük azt az űrt, amit ebben az időszakban az elmaradó fesztivál okoz” – mondta Szabó Béla, Magyar Telekom márka és kommunikációs igazgatója.

The post Nem lesz VOLT Fesztivál 2023-ban appeared first on Ikvahír.

eredeti link

A magyar élvonal a VOLT-on

A Telekom VOLT – az erős nemzetközi felhozatal mellett – hagyományosan a hazai élvonalban lévő zenekarok és előadók legnagyobb seregszemléje, a most bejelentett nevekkel együtt – csak a két nagyszínpadon – több mint 50 kedvenc lép majd fel a július 1-4-ig tartó soproni fesztiválon.

Nézzük a mostani listát, ABC sorrendben. Eszerint a Telekom VOLTra érkeznek – a korábban bejelentett Tankcsapda, Halott Pénz, Majka & Curtis, Kowlasky meg a Vega, a Bagossy Brothers Company, Irie Maffia, AWS, Supernem sor mellé – a következő hazai bandák és előadók: 30Y, Andro, Anna & The Barbies, Bëlga, Bohemian Betyars, Brains, ByeAlex és a Slepp, Cloud 9+, Csaknekedkislány, Dublic, Erik Sumo Band, Esti Kornél, Fish!, Follow The Flow, Fran Palermo, Ganxsta Zolee és a Kartel, Horváth Tamás, Jumodaddy, Kiscsillag, Krúbi, Lazarvs, Lotfi Begi, Margaret Island, Paddy &The Rats, Péterfy Bori & Love Band, Punnany Massif, Ricsárdgír, Road, Szabó Balázs Bandája, Vad Fruttik valamint a Wellhello.

Az idei Telekom VOLTon természetesen helyet kapnak majd a Nagy-Szín-Pad!2020 jelöltjei valamint a DAL 2020 győztese. A Magenta Színpadon az első napon Tesco Disco fejezi be az estét, míg a fesztivált egy fergeteges Necc Party zárja majd.

Jegyek még kedvezményes áron kaphatók: itt.

eredeti link

Kész a Telekom VOLT Nagyszínpadának programja

Három élvonalbeli rockbanda, a My Chemical Romance, a Bring Me The Horizon és a The Offspring iratkozott fel a napokban – a korábban bejelentett fellépők mellé – a Telekom VOLT Fesztivál idei fellépőinek listájára. Ezzel, valamin a Halott Pénz, a Bagossy Brothers Company, Majka & Curtis, a Tankcsapda és még néhány hazai kedvenc bejelentésével – öt hónappal a fesztivál előtt – elkészült a Telekom Nagyszínpad programja, ami július 1-től 4-ig várja Sopronba a rajongókat.

2013-as feloszlásuk után – a rajongók nagy örömére – 2019. decemberében újra összeállt a 21. század első évtizedének egyik legsikeresebb bandája, a My Chemical Romance. Idén pedig már turnéra is indulnak, hogy Ausztrália, Új-Zéland, Japán és az Egyesült Királyság koncerthelyei mellett, a soproni VOLT fesztivál Telekom Nagyszínpadán is megörvendeztessék a fanokat. A VOLT előtt 10 nappal Londonban indul a turné két stadionkoncerttel, melyekre 20 perc alatt kelt el az összes jegy. Az európai aréna és fesztiválkoncertek sorában itthon a Telekom VOLT fesztiválon lép fel a tavaly új lemezt megjelentető Bring Me The Horizon. Szintén a VOLTon köszönthetjük idén a modern amerikai punk rock alapvetését, Dexter Holland csapatát, a The Offspringet.

A Telekom VOLT, a változatos zenei kínálata mellett, arról is híres, hogy itt lép föl a legtöbb hazai előadó, közülük idén a Telekom Nagyszínpad vendége lesz a Tankcsapda, akik mindössze 11 koncertet vállalnak idén idehaza, a Halott Pénz, Majka & Curtis, a Kowlasky meg a Vega, a Bagossy Brothers Company, a 15. születésnapját ünneplő Irie Maffia valamint az AWS és a Supernem.

Ezzel tehát elkészült a Telekom Nagyszínpad programja, melyben – a korábbi bejelentés szerint – ott lesz Lenny Kravitz, Marshmello, a The Pretty Reckless és Yungblud is.
Kedvezményes diákbérletek még kaphatók.

My Chemical Romance – https://www.youtube.com/watch?v=RRKJiM9Njr8
Bring Me The Horizon – https://www.youtube.com/watch?v=B9wvTuDC-H0
The Offspring – https://www.youtube.com/watch?v=7iNbnineUCI

eredeti link

Lenny Kravitz és Marshmello is jön a VOLTra

Tízezer fát ültet a Telekom VOLT Fesztivál

A Telekom VOLT Fesztivál első fellépői között tucatnyi világsztár szerepel: többek között Lenny Kravitz, Marshmello, Passenger és Yungblud. Idén először jelentős kedvezménnyel diákbérlet is vásárolható, több kemping lesz, amelyek részeként a VOLT VILLAGE fullos szolgáltatásokat ígér, az early bird jegyakcióban pedig minden megvásrolt bérlet után egy fát ültet a VOLT. Aki pedig az idei emlékeket akarja felidézni, az aftermovie-t nézve itt megteheti: https://youtu.be/KjOh-eEv-h0

Világsztárok a VOLTon

A Telekom VOLT fesztivál idén is hozza a jól bevált receptet, mely szerint a műfajok széles, világsztárokkal dúsított tárházát vonultatja fel Sopronban, idén július 1-4 között. Az első bejelentés majd’ tucatnyi nevet számlál, benne az amerikai poprock-szupersztár, az elmúlt három évtized egyik legsikeresebb előadója, Lenny Kravitz, a legnagyobb közösségi oldalon 2 milliós táborral bíró, és a legnagyobb videomegosztó site-on 300 milliós nézettséget súroló pillecukorfejű zseni, Marshmello vagy a brit indie-folk énekes-dalszerző csodagyerek, Passenger. Megbízhatóan hozza a klasszikus rockot – Taylor Momsent ex-színésznővel az élen – a The Pretty Reckless, érkezik a fiatalság szószólója, egy igazi extravagáns színpadi jelenség, Yungblud, szintén a Telekom VOLT vendége lesz a brit vloggerből lett rapper, Scarlxrd. Fellép Sopronban a dance, elektro-, és progresszív house-ban utazó zenei társulás, a Nervo, itt lesz a Faithless Dj Set valamint LTJ Bukem & Roni Size. Élő produkcióval érkezik a walesi Dj/producer, High Contrast, jön a dubstep, drum and bass és drumstep tempót hozó Dirtyphonics és a legfrissebb bejelentést zárja a dubstep és drum and bass producer/DJ, Funtcase.

Diákbérlet és early bird akció

December 5-én indul a VOLT 48 órás „early bird” jegyelővételi időszaka, amikor a legkedvezőbb áron lehet hozzájutni bérletekhez és napijegyekhez. Idén először kedvezményes diákbérlet is vásárolható, amelyből az első 2020 db 24.990 Ft-os áron érhető el.

10.000 fát ültet a Telekom VOLT Fesztivál

„Kiemelt feladatnak tartjuk, hogy a Telekom VOLT Fesztivál minden évben fontos kérdésekre irányítsa a közönség figyelmét. 2019-ben az autizmus ügye és a tanárok nagyobb megbecsülése volt a fő téma, 2020-ban a környezetvédelem és a fenntarthatóság kerül fókuszba. Ennek jegyében a nemzetközileg ismert és aktív Plant for the Planet mozgalomhoz kapcsolódva az early bird akcióban megvásárolt bérletek után 1-1 fát ültetünk Magyarországon a szervezettel és gyerekekkel közösen. A VOLT idején is folytatódik majd a projekt: a tervünk az, hogy hazai és vlágsztárok bevonásával összesen 10.000 fát ültessünk” – mondta el Lobenwein Norbert, a VOLT alapítója.
A Plant for the Planetet 2007-ben alapította az akkor 9 éves Felix Finkbeiner, aki egy iskolai feladat kapcsán találkozott a Nobel békedíjas Wangari Maathai történetével, aki 30 év alatt több mint 30 millió fát ültetett. Felix ennek hatására egy olyan jövőt képzelt el, ahol a gyerekek minden országban 1-1 millió fát ültetnek el. Ehhez csatlakozik idén a VOLT.

VOLT VILLAGE és új kempingek

Több évtized után tavaly a VOLT új helyszínre, a korábbi terület közvetlen szomszédságába költözött. Az idei évben a szervezők a kemping jelentős fejlesztését tűzék ki célul, 2020-ban két kemping várja a VOLTosokat. A tavaly kialakított Rét Kemping részeként épül fel a VOLT VILLAGE, amely elsősorban a kempingezők kényelmét szolgálja. Tiszta tusolók és mellékhelyiségek mellett kávézó, reggeliző, sport- és bulihelyszín, kertmozi és medence várja a fesztiválozókat. A VOLT túloldalán, az Erdő Kemping egy új helyszín lesz, ahol nyugalom és árnyék lesz a fő hívószó.

Lenny Kravitz – https://www.youtube.com/watch?v=BilaShsQphM
Marshmello – https://www.youtube.com/watch?v=v4-KVCT97wU
Passenger – https://www.youtube.com/watch?v=RBumgq5yVrA
The Pretty Reckless – https://www.youtube.com/watch?v=BQpZv2r8fb4
Yungblud – https://www.youtube.com/watch?v=oOWBsmgjmPo
Scarlxrd – https://www.youtube.com/watch?v=I9BYHivMVHQ
Nervo – https://www.youtube.com/watch?v=SM1aQslO8EI
Faithless dj set – https://www.youtube.com/watch?v=P8JEm4d6Wu4
High Contrast Live – https://www.youtube.com/watch?v=E8iPcpnHJJg
LTJ Bukem & Roni Size – https://www.youtube.com/watch?v=cwI0gbGEyuI
Dirtyphonics DJ set – https://www.youtube.com/watch?v=duEdMPOYfh4
Funtcase – https://www.youtube.com/watch?v=bi-yrg6IPJk

eredeti link

Az új helyszínen is hatalmas siker volt az idei Telekom VOLT Fesztivál

Vasárnap hajnalban ért véget a 27. Telekom VOLT Fesztivál. Magyarország egyik legnagyobb múltú turisztikai eseményére idén 143.000-en látogattak el Sopronba.

A közönség és a fellépőink visszajelzése alapján úgy látjuk: sikerrel debütált az új helyszín. A nyitónapi nézőcsúcs megmutatta, hogy 40.000 vendéget is kényelmesen képes fogadni és ellátni a terület. A VOLT után az idei tapasztalatok alapján természetesen szükséges további fejlesztés a helyszínen, azonban nagy öröm számunkra, hogy elsőre jól vizsgázott a VOLT új területe, amely nagyobb, komfortosabb és jóval biztonságosabb a korábbinál. Az új helyszín arra vontakozóan is biztosítékot jelent, hogy legalább 10 évre előre tervezni lehessen Sopronban az eseménnyel

– mondta el Lobenwein Norbert, a Telekom VOLT Fesztivál alapítója.

A legnagyobb érdeklődés az első napon fellépő rock bandákat kísérte. A headlinerek mindegyike, a Slipknot, Slash, a Black Eyed Peas és Parov Stelar is nagy sikernek bizonyult, de ugyancsak tízezrek voltak kíváncsiak a Halott Pénz 15 éves, jubileumi showjára, amelyből az év végére film is készül.

Újabb szobor-székekkel gyarapodott a „Sopron – a Csillagok Városa” projekt. Idén Németh Annától, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgató helyettesétől a Slipknot és a Halott Pénz kapott ajándékba egy-egy műalkotást, amelyek a következő hónapokban Sopron belvárosában lesznek felállítva.

Négy napra teljesen megtelt Sopron és környéke. Az utcákon, tereken, éttermekben, kávézókban a megszokottnál jóval többen fordultak meg, a szálláshelyek pedig többszörös áron keltek el. A VOLT turisztikai jelentőségét mutatja, hogy szabad szobát Sopron környékén se lehetett már találni.

A VOLT minden évben fontosnak tartja, hogy a vendégei figyelmét egy-egy kiválasztott ügyre irányítsa. Tavaly az autizmus volt a fő téma, idén pedig a Média Unió kampányához kapcsolódva a tanárok megbecsülése, illetve a 30 éve Sopronpusztán megrendezett Páneurópai Piknik. A VOLT egyik jelképének számít Ef Zámbó István Trabantja, amelyet a rendszerváltás huszadik évfordulóján a VOLTon készített a művész. Idén, a harmincadik évfordulón egy újabb Trabant alakult át Ef Zámbó keze alatt, amely a nyáron több fesztiválon bemutatkozik majd.

Büszkék vagyunk arra, hogy a VOLT egyre inkább családi eseménynek számít. Sopronból ezernél is többen érkeztek hozzánk biciklivel és feltűnően sokan hozták magukkal a gyerekeiket is. A gyerekeknek a belépőért egy olyan rajzzal kellett fizetniük, amelyet a VOLT inspirált. Négy nap alatt közel 500 rajzot kaptunk, ezek jó része a VOLT oldalán is megnézhető

– mondta el Fülöp Zoltán, a Telekom VOLT Fesztivál másik főszervezője.

A Telekom VOLT Fesztivál a kezdetek óta törekszik arra, hogy ne lehessen besorolni a hagyományos zenei fesztiválok közé. Ezt a célt szolgálta idén a számtalan művészeti alkotás, amelyekkel a helyszínen lehetett találkozni. Jelen volt a Láthatatlan Kiállítás, ahol egy sötét konténerben vakok segítségével lehetett tájékozódni. Krasznai János fotóművész mozgó műtermében fekete-fehérben örökítette meg az ezerarcú fesztiválozókat.

Nagy büszkeség a szervezők számára, hogy a helyszíni véradó állomáson minden eddiginél többen adtak vért és ismét országos rekord született. A VOLT vendégei egy magyar nagyváros vérellátásnak megfelelő mennyiségben adtak vért.

A 2020-as Telekom VOLT Fesztivál időpontja: július 1-2-3-4.

A HARMADIK ÉS NEGYEDIK NAP GALÉRIA IDE KATTINTVA ÉRHETŐ EL!

eredeti link

Nem VOLT hideg a VOLT 1-2. napján

Pont az egyik legnagyobb hőhullám ideje alatt rendezik a Telekom VOLT Fesztivált. Szerencsére tegnap, azaz csütörtök este egy kisebb hidegfront érte el térségünket, ami záport, és gyenge lehűlést is hozott magával. Pénteken és szombaton is 30°C-os maximummal számolhatunk, ami azt hiszem, az évnek ezen időszakában abszolút optimális. Aki egy kis lehűlésre vágyik, fogyaszthat hideg italokat, egy sima csapolt Soproni 640Ft-ért megy, egy akármilyen Óvatos Duhaj 720Ft-ért találhat gazdára. Ez soknak tűnhet, de ha összehasonlítjuk például egy akármilyen osztrák étterem kínálatával, már nem is annyira vészes. Azt viszont már én sem tudom megbocsájtani, hogy egy félliteres ásványvíz 450Ft-ba kerül, a vizet szerintem kb ingyen kellene osztani… Kajákból az égvilágon minden megtalálható, a zsíros kenyértől a ZING burgeren át az indokolatlan gyros -okig.

AZ 1-2. NAP GALÉRIÁJA IDE KATTINTVA TEKINTHETŐ MEG!

eredeti link

Végre van éjszakai buszjárata Sopronnak!

Igaz, csak a VOLT Fesztivál idejére, de ez is valami. Június 25. és június 30. között éjszaka is közlekedik a 12V jelzésű buszjárat a GYSEV pályaudvar és Lövér Kemping (VOLT Fesztivál) megállóhelyek között. A GYSEV pályaudvartól éjjel is 23:00, 23:30, 0:00, 0:30, 1:00, 1:30, 2:00, 2:30, 3:00, 4:00, 4:30 órakor, a Lövér kemping (VOLT Fesztivál) megállóhelyről pedig 23:15, 23:45, 0:15, 0:45, 1:15, 1:45, 2:15, 2:45, 3:15, 4:15, 4:45-kor indul a 12V.

eredeti link

Elindult a VOLT, ott VOLTunk a sajtóbejáráson és a 0. napon

27. alkalommal dübörög a VOLT Sopronban. A Lövérekbe idén is tízezreket várnak, akik számtalan könnyűzenei koncerten, színi előadáson, beszélgetésen, vagy akár gyermekprogramokon vehetnek részt, de persze a fesztivál nem csak ebből áll. Az egyik attrakció idén a Páneurópai Piknik 30. évfordulója alkalmából összeállított rész, félbevágott (és egész) Trabantokkal, fotókiállítással. Több újdonság is van az idei fesztiválon, az egyik az a helyszín. Idén maga a Lövér Kemping területe már nem szolgálja ki a fesztiválozókat, ott többnyire csak a háttérmunka folyik. A fesztiválkemping is máshova költözött, az egész fesztivál egy kicsit közelebb került a Gida-patak utcai lakóparkhoz. A területen az elmúlt hónapokban kormányzati támogatásból fejlesztették az infrastruktúrát, így az a VOLT-on kívül más rendezvények lebonyolítására is alkalmas lett.

Tehát a helyszín új, viszont nagyon közel van az eddigihez. A fesztivált viszont jelentősen átrendezték, a nulladik napon még kóvályogtak az emberek, azért is, mert egy nagy rész le is volt még zárva. Ez feltehetőleg ma már nem jelent majd problémát, ugyanakkor azoknak, akik az elmúlt években is rendszeres látogatói voltak a VOLT-nak, szerezniük kell egy térképet, mivel nagyjából semmi nem ott van, ahol az elmúlt években. Ami viszont egy fix támpont lehet, az talán maga a Telekom Nagyszínpad, ami a Gida-patak utcai lakóparknak pont háttal áll, illetve az óriáskerék is elég látványos, valamint az NKM-Petőfi Rádió Színpadot is meg lehet azért találni (ez utóbbiak egyébként már Alsópéterfa [Unterpetersdorf] határából is látszódnak).

Apropó térkép, abból készült egy interaktív verzió is, ami IDE kattintva tekinthető meg. A hagyományos PDF formátumút pedig ITT tudjátok letölteni.

Lobenwein Norbert, a fesztivál egyik főszervezője a sajtóbejáráson elmondta, túl sok árnyék sajnos nincs a fesztivál területén, de mától érkeznek olyan sátrak, melyek megfelelő árnyékot és vízpárát is biztosítanak. Apropó árnyék: a legtöbb fa a Sopron Színpad előtt, a Poncichter Borfesztiválon található. Nem véletlenül a soproniak kedvenc helye ez, hiszen itt kaptak helyet a soproni pincészetek is, egyfajta meeting pointnak is tekinthető ez a környék.

Izgalommal várjuk a mai napot is, a headlinerek között ma az Amaranthe, a Slipknot, a Cypress Hill és a Papa Roach is fellép, de lesz például Wellhello, Bagossy Brothers Company, Ivan and the Parazol, Cloud9+, Andro is. Találkozunk fent!

A SAJTÓBEJÁRÁS ÉS A NULLADIK NAP GALÉRIÁJA IDE KATTINTVA TEKINTHETŐ MEG!

eredeti link

Gyerekkel is buli a Telekom VOLT

A VOLT idén egy sereg izgalmas programmal várja a gyerekeket is: lesz fesztivál túra, pompom party, mesejátékok, különféle kézműves műhelyek, sőt, gyerek tehetségkutató is. 12 éven aluliak számára ráadásul a belépő csupán egy, a fesztiválról szóló rajz. Minden lurkót lufival és vattacukorral várnak június 26. és 29. között, Sopronban.

Ha anya-apa bulizni megy, az mostantól a gyerekek számára is lehet szórakozás. A Telekom VOLT Fesztiválon ugyanis együtt kapcsolódhat ki az egész család. A Lővérekben megbújó fesztiválon egy tucat programmal készülnek, kizárólag a kicsik örömére. Már a belépés is olyan, mint egy kaland kezdete: egy, a VOLT-ról szóló rajz vagy festmény jelenti a belépőt, amit a közönségszolgálatnál tudnak karszalagra váltani a 12 év alattiak, akiket welcome lufival és vattacukorral üdvözölnek.

A VOLT programtengerében elmerülve pedig kezdődhet az igazi kaland! Szombaton például egy fesztivál túrán mutatják meg a szervezők, milyen is a VOLT beülről: lehull a lepel arról, mi van a sztárok uralta nagyszínpadon és mögötte, milyen járgányokkal építik fel ezt a csodavilágot, és hogyan kommunikálnak egymással a szervezők ekkora területen. Aki szeretne mindennek a tudásnak a birtokában lenni, az ezen a linken regisztrálhat a Fesztivál túrára.

Az igazi buli élménybe is belekóstolhatnak a kicsik, szombaton, amikor egy fergeteges családi Pompom partyba csöppenhetnek bele, a Telekom VOLT legnagyobb diszkójába, ahol anyu, apu és a gyerekek együtt rophatják.

De ezentúl is érdemes felfedezni az egész fesztivált. A Kezes-lábas játszóházban például eszement eszközökkel, kézzel-lábbal készülnek a legkülönfélébb művek, a Kockavadászoknál Lego kiállítás, rajz-és építő verseny várja a lurkókat, a HangolÓranál pedig mindenféle hangszert ki lehet próbálni.

Fotó: Bodorkós Máté

Külön a gyerekekhez szólnak az Aranyszamár Bábszínház látványos, a humort egyáltalán nem nélkülöző, tanulságos előadásai is, ahogy a Világjáró marionettek c. sokszorosan díjnyertes, világjáró, egyszemélyes produkció és a Trillmanók is, akik közös játékra és zenélésre invitálnak mindenkit a Ligetben.

Ha valaki nemcsak szemlélné, de szívesen fel is lépne a világot jelentő deszkákra, az most megmutathatja tehetségét a VOLT tehetségkutatóján. A Liget színpadon szombat délután mindenki bemutathatja, milyen ügyesen táncol, énekel, zenél vagy éppen milyen tehetséges szavaló. A produkciókat szakmai zsűri is pontozza.

Csak a fantázia szabhat határt, hogy éppen kivé válunk a fesztiválon: a társasjátékok garmadájával érkező Játszóház Projektnél a gyerkőcök kipróbálhatják milyen mamutra vadászni, lehetnek seriffek a vadnyugaton, megmenthetik a világot a pusztulástól vagy óriás szörnyek bőrébe bújhatnak. Az alkotókedvűek a KACS Műhelyben készíthetik el saját akváriumukat csodálatos vízi lényekkel, majd a textil bábokat életre is kelthetik saját meséjükben. A Játszóház Projekt és a KACS Műhely egész héten tárt kapukkal várja a gyerekeket, ahogy a fesztivál is. A gyerekprogramokról további infó ezen a linken érhető el.

Fotó: Bodorkós Máté

eredeti link

Íme egy kis VOLT-os zenei ajánló

A Telekom VOLT Fesztiválra mindig is jellemző volt, hogy nem csak egy zenei stílust vonultattak fel. Idén is az eklektika jellemzi a nemzetközi kínálatot, az elektronikus zenétől a metálig minden lesz itt. Íme egy kis zenei ajánló, csak azoktól az előadóktól, akik a VOLT.hu főoldalán kint vannak, hiszen mindenkinek egy videóját ebbe a cikkbe belesűríteni szinte lehetetlenség lenne…

 












eredeti link

Széket kapott a Depeche Mode Sopronban

A VOLT fesztivál szervezői 2011-ben hozták létre a Csillagok Városa projektet azzal a szándékkal, hogy a városlakók és a városba látogatók számára ne csak a fesztivál idején, hanem egész évben megmutathassák, milyen különleges város is Sopron. A főszervezők ef Zámbó István szobrászművésszel közreműködve minden évben egy különleges széket ajándékoznak az aktuális headlinereknek, melyet ők dedikálnak. A zenészek pedig nem szokták magukkal vinni az ülőalkalmatosságot, hanem a városban hagyják, a lakók nagy örömére. Egy ilyen széket adtak át tegnap is Sopronban, az Erzsébet utca-Széchenyi tér sarkán. A háromszemélyes alkotás mellett további 40 széken foglalhatunk helyet a város különböző pontjain, amelyeket többek között a Linkin Park, a Prodigy, a 30 Seconds to Mars, David Guetta, Fatboy Slim, az Iron Maiden, illetve például Slash dedikáltak. (Radio OP)

eredeti link

Színházzal, slammel, inspiráló beszélgetésekkel erősít a Telekom VOLT

A Telekom VOLT Fesztivál idén igen erős lineuppal készül, hiszen kiemelt fesztivál koncertet ad a Black Eyed Peas, fellép a Cypress Hill, a Papa Roach, a Slipknot, visszatér Slash és a Parov Stelar, de itt ünnepli 30. születésnapját a Tankcsapda és jubileumi, 15 éves show-val készül a Halott Pénz is. Ám nem csak a zene miatt érdemes elindulni a VOLT-ra, hiszen az esti koncertek mellett napközben is izgalmas előadások tucatja várja a fesztiválozókat: újszerű színházi darabok, érdekes emberek, inspiráló témák és ezekhez kapcsolódó hírességek társaságában.

A buliból felébredve déltől Detox Jógával frissítik a fesztiválozókat: a dinamikus detox jóga mozdulatai hatékonyan segítik elő testünk természetes tisztító folyamatait, visszarepítve mindenkit régi önmagához, legyűrve az előző este fáradalmait. Ha pedig már mindenki friss és energikus, jöhetnek a lélekfeltáró, szakmai és inspiráló beszélgetések. Ahogy az előző években megszokhattuk, a Majdnem Híres Rocksuli idén is zeneipari beszélgetésekkel készül, ismert zenészek, zeneipari szereplők társaságában, de a vállalkozószelleműek a FesztiQuizen is megmérettethetik magukat.

Újabb nappali programhelyszínnel is bővül a fesztivál, ahol például Fábry Sándor 80 nap alatt a Föld körül című műsorával támadja meg a nevető izmokat, mely során Jules Verne hőseihez hasonlóan, a lehető legkalandosabb úton fedezi fel a világot: a szekrény tetején, a szennyesládán túl, autóstoppal, mentőautóval és Cadillac-kel, Sanyikaként, Sándorként, Söndörként végül pedig Satya báként járja az útját. Ezen a helyszínen hallhatjuk majd Csernus Imrét és egy éles műfaji váltással a kiváló Janklovics Péter is itt fog majd fellépni. Egy különös utazásra visz el a TÁP színház Virtuális valóság darabja, melyben a modern technika helyett a nézők a színészek irányításával a saját képzeletük ismeretlen vidékeire utaznak el, bolygókon, történelmi korokon és időn át. Egy biztos, az utazás végén egy egészen más világba érkezünk majd, mint ahonnan elindultunk… Az új helyszínen mutatkozik be a Szépírók Társasága is, ami a fesztivál új, irodalmi műsorsávja. Itt minden nap egy hívószó mentén kötnek össze egy írót és egy slammert.

Highlights of Hungary minden évben összegyűjti az adott év leginspirálóbb történeteit, példaértékű teljesítményeit. A délutáni beszélgetések során 2018 legmotiválóbb történeteit ismerhetjük meg. Itt lesz például a Talpalatnyi Történetek szerzője, a csomagolásmentes Ligeti Bolt vezetője, a Filmek múltja és jövője kapcsán a Ruben Brandt producere és Köbli Norbert, filmrendező kerülnek fókuszba, de lesz szó arról, miként lehet civil katalizátorként támogatni egy-egy jó ügyet és olyan értékteremtő közösségek sikersztoriját is megismerhetjük, mint a Poket vagy maga a Hightlights of Hungary.

A késő délutáni sávban a lélekhez, önismerethez, társadalmunk mindennapi problémáihoz kerülhetünk közelebb a beszélgetések során. Szó lesz Az önismeret és önbecsülés szerepéről párkapcsolatokban – ebben Kiss Nemes Veronikapszichológus lesz segítségünkre -, míg Hevesi Kriszta és Zacher Gábor kerekasztalbeszélgetésén a Digitális függőségeink és mindezek párkapcsolatokra gyakorolt hatása lesz a téma. Mindemellett a Funzine TALKS A szolgálólány meséjének aktualitását boncolgatja majd napjaikban, a Mindset beszélgetésén pedig A lehetőségek illúziójának korát járják körbe.

A Telekom VOLT nem zenei programjai folyamatosan bővülnek, éppen ezért érdemes követni a fesztivál honlapját a további izgalmas programokért.

eredeti link

Teljes a Telekom VOLT Fesztivál 2019-es nemzetközi programja

Teljessé vált a Telekom VOLT Fesztivál nemzetközi programja. Június 26-tól négy napon át várja Sopron a hazai és Európa számos pontjáról érkező vendégeket. Az új nevek között igazi legendák és a legaktuálisabb kedvencek is helyet kaptak: a Black Eyed Peas-től a Papa Roach-on át a Cypress Hill-ig, vagy éppen Martin Solveig-től a Jan Blomqvist & Band-ig.

A sok év után újra színpadra lépő Black Eyed Peas a VOLTot választotta az európai turné egyik kiemelt állomásaként. A mainstream hip-hop talán legmeghatározóbb legendája nemcsak új albumát, hanem a legnagyobb slágereit is magával hozza.

A VOLT nyitónapja egy igazi rockfesztivállá alakult, hiszen a már korábban bejelentett Slipknot elé igazolt a Cypress Hill, a Papa Roach és az Amaranthe, így a Tankcsapda a tervezettől eltérően egy nappal később, Slash előtt mutatja be 30 éves, jubileumi showját. Szintén csütörtökön, újdonságként lép színpadra a hard rock, funk, rap és thrash jellegzetességeit elegyítő Ugly Kid Joe.

Minden bizonnyal teltház várja majd Sopronban az elektro pop egyik legfontosabb és legaktuálisabb európai művelőjét, Jan Blomqvistot, aki teljes zenekarával érkezik a VOLTra. Az elektronikus zenei felhozatalt erősíti még Lost Frequencies és Martin Solveig is. A sok-sok születésnap és jubileum között – sokak örömére – az osztrák Kruder & Dorfmeister páros ugyancsak itt ünnepel, de fellép még a Kollektiv Turmstrasse duó is.

20. születésnapját ünnepli a drum and bass specialistáit tömörítő Bladerunnaz csapata, akik a kezdetek óta fontos szereplői a VOLT programjának. Az ünnepi eseményre DJ Friction és a The Prototypes érkezik Sopronba, miközben ugyanezen a napon a Next Level est keretében Habstrakt lép színpadra.

Végül, de nem utolsó sorban, a legfrissebb hírek szerint visszatér a VOLTra a hazai közönség két nagy kedvence, a Nouvelle Vague és a !DelaDap is.

eredeti link

Slash, a Slipknot és Robin Schulz is a VOLT-on 2019-ben!

Ma délelőtt bejelentették a 27. Telekom VOLT Fesztivál első fellépőit. A négynapos rendezvény 2019-ben június 26-tól 29-ig tart. A nyitónapon a nagyszínpad a rockereké: a fő műsorszám a kilenctagú amerikai metálegyüttes, az 1995 óta működő Slipknot koncertje, előtte a jövőre 30. születésnapját ünneplő Tankcsapda is zenél – közölték a szervezők csütörtökön az MTI-vel.

A legismertebb Guns N’ Roses-dalok is elhangzanak a fesztivál második napján, 2019. június 27-én, amikor a GN’R gitárosa lép fel saját zenekarával, a Slash ft. Myles Kennedy & The Conspiratorsszel. A csapat idén ősszel adta ki legújabb, Living the Dream című lemezét, de a koncerten minden  bizonnyal felhangzik a GN’R számos ismert száma, köztük a Paradise City, a Welcome to the Jungle vagy a You Could Be Mine.

A VOLT történetében többször adott már emlékezetes koncertet Parov Stelar csapata, amely jövőre visszatér. Az osztrák elektro-szving előadó (eredeti neve Marcus Fuereder) napjainkra a legnagyobb fesztiválokat is meghódította, legutóbb tavaly jelentetett meg lemezt The Burning Spider címmel.

Szintén eljön jövőre Sopronba a népszerű német dj-producer, Robin Schulz, akárcsak a három évvel ezelőtt Lost on You című slágerével ismertté vált amerikai dalszerző-előadó, LP (Laura Pergolizzi). A VOLT-szervezők a hazai színtér szereplői közül Rúzsa Magdi, Majka és a Ők, valamint a Punnany Massif 2019-es koncertjét is bejelentették.

„A következő hetekben a terveink szerint újabb hazai- és világsztárok leigazolásáról adhatunk majd hírt a VOLT rajongóinak. Az early bird-jegyelővétel azonban már december 5-én elindul, amikor 72 órán át kedvezményesen áron lehet hozzájutni a bérletekhez. Újdonság, hogy a napijegyek esetében a jegyárforduló nem dátumhoz, hanem mennyiséghez kötött, vagyis aki gyorsabb, olcsóbban juthat belépőhöz” – mondta el Lobenwein Norbert, a Telekom VOLT Fesztivál alapító-főszervezője. 

HIVATALOS FACEBOOK ESEMÉNY ITT!

eredeti link

Megérkezett a VOLT aftermovie

Az Iron Maiden, a Depeche Mode, a Limp Bizkit és további majd’ 500 program mintegy 152.000 látogatót vonzott Magyarország egyik legnagyobb turisztikai attrakciójára, a Telekom VOLT Fesztiválra 2018-ban. A most megjelent videó a fesztivált sűríti 4 percbe, amennyire ez egyáltalán lehetséges, és ha alaposan figyeljük, talán saját magunkat is felfedezhetjük a filmben. A szervezők már a jövő évi VOLTon dolgoznak, hamarosan érkezik az első csomag, benne külföldi headlinerekkel és az is kiderül nemsokára, milyen „fesztiválshow”-t tervez a Telekom VOLT fesztivál 2019-ben.

eredeti link

Megérkeztek a 2016-os VOLT első nevei

Bejelentették a 2016-os VOLT Fesztivál első két húzónevét. Az egyik az angol heavy metal együttes, az Iron Maiden , mely a világszerte több mint 100 millió eladott lemezével a műfaj egyik legsikeresebb képviselője. A másik fellépő nem más, mint Wiz Khalifa amerikai rapper, dalszövegíró, akinek például az idei év egyik legnagyobb slágerét, a See You Again -t is köszönhetjük. Ez pedig a hivatalos aftermovie

tovább:
Megérkeztek a 2016-os VOLT első nevei