A Soproni Advent elfáradt

Mint minden nagyobb településen, így Sopronban is van évről-évre karácsonyi vásár, vagy ahogy nálunk hívják Soproni Advent. A Várkerület felújítása után ennek legnagyobb része már nem is a Fő téren van, nem úgy, mint régen, amikor körberakták bódékkal a Szentháromság-szobrot.

A Mária-szobor előtti tér, valamint a Várkerület szervízútja kiválóan alkalmas vásárok tartására, és ezt lehetőség szerint ki is használják. A Soproni Advent nyilván nem csak ennyiből áll, van színpad is, ahol naponta programokat tartanak, legyen szó iskolai csoportok fellépéséről, mini musical előadásról vagy akár könnyűzenei koncertről. Csakhogy ennyi már nem elég…

A közösségi médiában az idei (meg a tavalyi, meg a tavalyelőtti…) programmal foglalkozó posztok alatt rendre elégedetlen kommentek tűnnek fel, meg a “vicces” reakciók is elszaporodnak, nem véletlenül. Félreértés ne essék, nekem nincs semmi bajom a soproni diákok előadásaival, már csak azért sem, mert nekem is van hozzátartozóm, aki örömmel táncol a nagyközönség előtt. Örömteli és kifejezetten pozitív, hogy emellett kisebb helyi előadóknak is biztosítanak lehetőséget évről-évre a szervezők, azonban a városlakók és a városba látogatók ma már ennél többre vágynak. Idén valahogy a sztárfellépők is elmaradoztak, csak Balázs Fecót és Keresztes Ildikót találtam a programban, ráadásul az eredetileg kiadott flyerhez képest változott is a műsor.

A faházikók, a színpad, a város adventi koszorúja, minden pontosan ugyan ott van, ahol az elmúlt években is volt, egyszerűen megfásult kicsit a téma. Azért sem mentem ki a város karácsonyfájának érkezésére, mert a tavalyi livestreamhez képest nem tudtam volna sok újdonságot mutatni, maximum annyiban különbözött a mutatvány idén, hogy sikerült a kanyart elsőre bevenni. Pedig az emberek ingerküszöbe egyre emelkedik, az ünnepvárás is örömtelibb, ha maradandó emlékeket tartogat mindenkinek.

Vegyük például Szombathelyet. Az ottani vásárban vannak bizony attrakciók, felállítottak például egy óriáskereket a Szent Márton utcában, mely nem csak rohadt jól néz ki, de felszállva rá belátni róla az egész környéket. Gondoljunk csak arra, milyen a VOLT-os óriáskerék, na ez pont ugyan az, csak a város közepén. Egy másik érdekes attrakció Szombathelyen a gömbsátor, melyben különféle kulturális programokat rendeznek, de van korcsolyapálya is a Fő téren. Ha egy másik város vásárával szeretnénk példálózni, akkor itt van Bécsújhely, ahol az adventi vásárban krampuszjárást, Kismartonban pedig mesefelvonulás is tartanak.

Hasonlóan színvonalas a soproni Szilveszter műsora is, amit pont most tettek közzé. A Cyberpress megosztása alatt nézegetem a kommenteket, és egyértelmű, a többség szerint ez is kevés, ezért inkább máshova mennek szilveszterezni, vagy csak simán otthon maradnak Netflixezni. Csak hogy pár hozzószálást idézzek:

“Ezért járunk el karácsonyi vásárkor is más városba… Sopron egyre gázabb :(“

“Görgettem lefelé, hátha lesz még valami, de semmi!!! SEMMI! 0!!! Nulla! :D”

“Én nem értem,hogy Sopronban miért nincsen egy kicsit színvonalasabb műsor? Hát ez vicc!!!”

“Életem szilveszteri bulija lesz!!!44!4! 😀 Elvitte a lóvét az aranyhegyi Hooligans buli? 😀

Mi legyen a konklúzió? Talán annyit írhatnék, egy ilyen rendezvény megszervezése előtt érdemes figyelembe venni a környező nagyobb városok kínálatát, programjait, kicsit körülnézni a Világban a mai trendeket illetően,  valamint elengedhetetlen felmérni az emberek igényét.

eredeti link