Így nyílt meg a Soproni Advent

December 1-jén, szombaton hivatalosan is megnyitott a Soproni Advent 2018 rendezvénysorozat és vásár. Idén a Várkerületen egészen a Bástyagödörtől a Hűségkútig tartanak a bódék, ahol kulináris élvezetek, ajándékötletek, forralt bor és puncs várja mindazokat, akik át akarják érezni a Karácsony per Advent hangulatát. A megnyitón Dr. Fodor Tamás, Sopron polgármestere köszöntötte a város polgárait és a városba látogatókat, beszédében kitért arra, a város minden évben megrendezi az adventi vásárt, és ez  a vásár mindenki igényét kielégíti. Nem csak a felnőttekét, hanem a gyerekekét is, hiszen a Karácsony és az Advent a gyermekekről is szól.

Vasárnap pedig már meg is gyújtották az első gyertyát az adventi koszorún. A Fő téri eseményen Dr. Simon István alpolgármester mellett Kovács Gergő egyetemi lelkész, püspöki biztos osztotta meg gondolatait az összesereglett közönséggel. Az első gyertyát egyébként Vágány Luca Sára, a Szent Orsolya iskola 6. évfolyamos tanulója gyújthatta meg.

IkvaHír: DSC 3216 (Egyedi) - indafoto.hu

IkvaHír: DSC 3225 (Egyedi) - indafoto.hu

IkvaHír: DSC 3236 (Egyedi) - indafoto.hu

IkvaHír: DSC 3242 (Egyedi) - indafoto.hu

IkvaHír: DSC 3251 (Egyedi) - indafoto.hu

IkvaHír: DSC 3258 (Egyedi) - indafoto.hu

IkvaHír: DSC 3257 (Egyedi) - indafoto.hu

TELJES KÉPGALÉRIA ITT TALÁLHATÓ!

Kevés az esély nálunk a fehér Karácsonyra

Íme az Időkép számításai Sopron környékére egy héttel az ünnep előtt. Hideg kedd áll előttünk, napközben is fagypont körül marad a hőmérséklet az Időkép előrejelzése szerint. A Napot is láthatjuk majd, éjjel pedig -2 fok körül alakul a levegő hőmérséklete. A szerda minimális enyhülést hozhat, de hózápor is előfordulhat aznap, ami a fagy miatt meg […]

tovább:
Kevés az esély nálunk a fehér Karácsonyra

Karácsony előtti programajánlatunk

Sokszínű hét áll előttünk, érdemes átböngészni ajánlatunkat! Három előadásos táncfórum indul a Petőfi Színházban. Első alkalommal hétfőn, 18 órakor a Fordulj Kispej Lovam Néptáncegyüttes előadását láthatjuk, melyen közreműködik a Zagyva Banda. Az evangélikus templomban ezzel egy időben Big John and The Soul of Gospel és a Sopron Gospel koncertezik. Este fél 8-tól karácsonyi kvízjátékkal jelentkezik […]

tovább:
Karácsony előtti programajánlatunk

Napi abszurd: Jézus eltűnt!

Petőházán évről évre betlehemet állítanak fel a falubeliek. Amire azonban senki nem számíthat az az, hogy ellopják a kis Jézuska szobrát. Most viszont ez történt, a Facebookon tették közre a felhívást, melyben szerepel, hogy néhány petőházi vállalkozó szeretne 50.000 forintot adni annak, aki az elkövetőt megnevezi, merthogy valószínűsíthető, hogy önként nem fogja feladni magát. “ Ez a tett beárnyékolja sok ember készülődését az ünnepre. Ez egy próbálkozás hátha megszólal az a bizonyos lelkiismeret. ” írta Kóbor Csaba a közösségi oldalon.

tovább:
Napi abszurd: Jézus eltűnt!

A város karácsonyfája idén kissé különös

Akárhogy is nézem, mintha valami probléma lenne ezzel a fenyőfával, amit egyébként sajtóinformációk szerint a TAEG szolgáltatott Sopron Fő terére. Vagy az előző években is volt ilyen hézag a fa ágai között? Mintha beleharaptak volna…

tovább:
A város karácsonyfája idén kissé különös

Amikor Karácsony már a végét járja

…akkor ellepik a várost a kidobált karácsonyfák :) Ezt most nem negatív kritikaként írom, csak tényként közlöm, tehát semmi bajom nincs ezzel. Mindenesetre elvileg már csak néhány napig kell az embereknek a Várkerületi villanypóznáknál, itt-ott elhelyezett ex karácsonyfákat, ugyanis “elvileg” összeszedik majd őket, és ha jól tudom, nagy részét jótékony célra ajánlják fel (gondolom tüzelő) Íme néhány kép

tovább:
Amikor Karácsony már a végét járja