Ismét Sopronban az Euroliga 4-es döntője, azaz a Final Four

A Sopron Basket női kosárlabdacsapat megnyerte a magyar kupát, 2019-ben pedig ismételten az Euroliga TOP4 csapata között is szerepel. A négyes döntőt, azaz a Final Fourt pedig ismét Sopronban rendezik meg, hangzott el egy mai sajtótájékoztatón Sopronban.

Sopron sportváros, Magyarország Kormányának, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének valamint Sopron MJV Önkormányzatának köszönhetően pedig ismét a városban rendezik meg a Final Fourt. A sikeres megrendezéshez a város önkormányzata nyújt támogatást, de természetesen az esemény nem jöhetett volna létre a csapat, a Sopron  Basket nélkül, akik évek óta méltó módon módon öregbítik a város és Magyarország hírnevét.

A négyes döntőre 2019. április 12. és 14. között kerül sor, ahol az elődöntőben a hazai csapat a címvédő Jekatyerinburggal játszik majd, míg a másik elődöntőben a Prága csap össze a Kurszk együttesével.

eredeti link

Megalakult a Sopron Basket Szurkolói Zóna

Kedves Soproniak és Sopront szeretők,Kedves Sportbarátok!

Gondolom sokan tudjátok,hogy van Sopronnak, a Leghűségesebb Városnak egy remek női kosárlabda csapata, a Sopron Basket, aki az elmúlt több évtizedben rengetegszer örvendeztette meg a csapatot szerető embereket, szebbnél szebb és komolyabb eredménnyel. Így páran úgy gondoltuk, hogy létrehozunk egy Új és Aktív csoportot, ahova olyan emberek jelentkezését várjuk, akik szeretik a csapatunkat és szeretnek egy közösségbe is tartozni, ahol napi szinten tudunk a csapatról és egyéb hozzájuk köthető dolgokról beszélni amellett, hogy néha más kosárlabdához kapcsolódó dolgokról is beszélünk.

Így került sor 2019.február 07.-én arra, hogy megalakítottuk ezen a néven a Sopron Basket Szurkolói Zónát.

Elkezdődött a csoport élet, és hála, pár nap alatt már elértük a 122 főt. Nem kimondottan a minél több ember felvétele a célunk, hanem annál inkább az, hogy ismét összehozzuk az embereket egy olyan eseményre, ahova tényleg öröm járni, mert ez a CSAPAT, igen, csupa nagybetűvel, tényleg megérdemli azt, hogy minél többen tudjanak róla és minél többen jöjjenek ki mérkőzéseikre biztatni Őket. Olyan szinten játszik az Euróligában a Sopron Basket 💚💛🏀csapata, amit Európában a Real Madridhoz labdarúgásban, Győri Audi ETO női kézilabdában, Veszprém férfi kézilabdában, vagy akár az FC Barcelona férfi kosárlabdában képvisel.
Ez a csapatsportok elitje, ennél nincs feljebb.
Ha egyszer kilátogatsz családoddal, elképzelhető, hogy egy életre rabja maradsz a varázsának. Talán hasznosabb program, mint egész nap a számítógép előtt ülni. Na ehhez keresünk mi olyan csoporttagokat, akik ezt a nemes ügyet és célt nálunk a csoporton belül támogatnák és közösen a helyszínen tudnánk biztatni a Sopron Basket csapatát.

Aki ezt jó kezdeményezésnek tartja annak megköszönnénk ha saját oldalukon legyen az Facebook, Twitter vagy akár Instagram, vagy akár egyéb oldal, azokon is megosztanák.

Aki meg jelentkezne a csoportunkba, annak jelentkezését itt várjuk az alábbi linken, vagy bármelyik alapító személyes facebook oldalán üzenetben.

SOPRON BASKET SZURKOLÓI ZÓNA

Gyertek közénk és legyünk közösen részesei a Sopron Basket mérkőzéseinek!

Várunk Benneteket nagy szeretettel.

Kovács Gábor, Kóbor Tamás és Horváth Tamás alapítók

Ui: köszönjük a lehetőséget az oldalt üzemeltetőknek,hogy ezt részünkre megengedték itt oldalukon🙏

eredeti link

Karácsony előtti programajánlatunk

Sokszínű hét áll előttünk, érdemes átböngészni ajánlatunkat! Három előadásos táncfórum indul a Petőfi Színházban. Első alkalommal hétfőn, 18 órakor a Fordulj Kispej Lovam Néptáncegyüttes előadását láthatjuk, melyen közreműködik a Zagyva Banda. Az evangélikus templomban ezzel egy időben Big John and The Soul of Gospel és a Sopron Gospel koncertezik. Este fél 8-tól karácsonyi kvízjátékkal jelentkezik […]

tovább:
Karácsony előtti programajánlatunk

Kosárlabda: a lányok igazi parádét mutattak be, a fiúk újabb vereségbe futottak

Dupla meccset játszottak a Novomatic Arénában, a lányok nagy verést mértek a Vasasra, a fiúk sokáig tartották magukat a ZTE ellen. Szombaton délután a Sopron Basket idei utolsó előtti mérkőzését játszotta, melyen a Vasas Akadémia volt az ellenfél. A hétközi Euroliga győzelem után nem volt sok ideje pihenni a csapatnak, bár erre a várhatóan könnyebb összecsapásra […]

tovább:
Kosárlabda: a lányok igazi parádét mutattak be, a fiúk újabb vereségbe futottak

Kosárlabda NBI.: Sopronban nyert a Paks

A címvédő Atomerőmű a 26 pontos Horváth Ákos vezérletével nyert Sopronban a férfi kosárlabda NB I szombati játéknapján. Soproni KC-Atomerőmű SE 79-83 (20-22, 19-17, 12-22, 28-22) sportgeza.hu 103 / 26 látogató

tovább:
Kosárlabda NBI.: Sopronban nyert a Paks

Sopron városa ünnepi játékokat rendezett kétszázötven műkedvelő részvételével

Sopron városa ünnepi játékokat rendezett kétszázötven műkedvelő részvételével 1932. szeptember, MVH 448/2 109 / 27 látogató

tovább:
Sopron városa ünnepi játékokat rendezett kétszázötven műkedvelő részvételével

Nem tudtak csodát tenni a soproni női kosarasok

A nőikosárlabda-Euroliga 2008-2009-es kiírásának második elődöntőjében az MKB-Euroleasing Sopron 85-78-as vereséget szenvedett a házigazda Halcón Avenida Salamanca együttesétől, így vasárnap a bronzéremért mérkőzhet az orosz Jekatyerinburggal.

további részletek:
Nem tudtak csodát tenni a soproni női kosarasok