A SopronFesten indul az I. FesztiválExpó!

A Hajógyár, a Magyar Turisztikai Program Alapítvány (MTPA) és a VOLT Produkció hagyományteremtő szándékkal április 27-30. között a SopronFesten rendezi meg az I. FesztiválExpót. A program célja, hogy évente egyszer, a fesztiválszezon kezdetén találkozzanak a hazai fesztiválok szervezői és mutassák meg egymásnak, a közönségnek és a sajtó munkatársainak, mire számíthatunk a következő hónapokban az ország számos pontján zajló jobbnál-jobb fesztiválokon.

„Úgy tartják, Magyarország fesztivál-nagyhatalom. Ilyen mezőny és kategória ugyan nem létezik, de hízelgő, ha így gondol ránk a közönség, ha így gondolunk magunkra. Főképp akkor, ha nem csak a fesztiválok számát, hanem azok minőségét, sokszínűségét is nézzük. A nyári hónapokban valóban egymást érik a jobbnál-jobb fesztiválok szerte az országban, a Balatontól-Debrecenig, Veszprémtől-Szegedig, Velencei-tótól-Budapestig. A FesztiválExpó célja, hogy minden évben a szezon kezdetén találkozzanak egymással a hazai fesztiválok szervezői és mutassák be, mit várhatunk tőlük abban az évben – kik a legfontosabb hazai- és nemzetközi sztárok, milyen programmal, újításokkal készülnek, milyen nehézségeik, ötleteik, terveik vannak azoknak, akik tavasztól őszig sok százezer vendéget töltenek fel élményekkel. Hiszen tudjuk, hogy a fesztiválozás ma már korosztálytól függetlenül a nyaralás szerepét tölti be és a turisztikai jelentősége is igen nagy. Majdnem ennyire fontos az is, hogy a szakma képviselői egy fesztiválon találkozzanak akkor, amikor még lehetőségük és idejük is van beszélgetni egymással. A SopronFest, mint az év egyik első fesztiválja remélem, hogy erre jó lehetőséget jelent.” – mondta el Lobenwein Norbert, a FesztivélExpó alapítója.

A FesztiválExpó programja nyilvános, minden nap déltől 14 óráig a Liszt Központban zajlik, ahol 10-10 percekben prezentálják a résztvevő fesztiválszervezők az idei terveiket. Vagyis nemcsak az újságírók és a szakmabeliek, de az érdeklődő közönség is részese lehet ennek a programnak. Újdonságok, megoldandó feladatok, fellépők, jegyárak és sok-sok érdekesség – erre lehet számítani április 27-30-án Sopronban. Az Index, a radiocafé és a Recorder pedig vállalta, hogy a FesztiválExpón elhangzottakat eljuttatja azokhoz, akik kíváncsiak a 2023-as kínálatra és akik egész évben várják a kapunyitás pillanatait.

„Fontosnak tartom, hogy létrejön ez a diskurzus a fesztiválszervezők között, mert összefogva jelentősen erősíthetjük a hazai zeneipart. Egyenként gyorsan célt érhetünk, de együtt messzebbre jutunk. A Hajógyár szerepe mindig is, mint ahogy ez esetben – egy hídnak lenni, amelyen eljutnak egymáshoz szakma szereplői, és a közönség egyaránt.” – mondta el Dénes Adél, a Hajógyár főszerkesztője, a FesztiválExpó társszervezője.

„A Magyar Turisztikai Program Alapítvány legfőbb célja, hogy összehozza a rendezvényipart, ezért is mondtunk szinte gondolkodás nélkül igent a SopronFest megkeresésére a FesztiválExpó kapcsán. A nyári szezon előtt ez egy hiánypótló lehetőség a fesztiválszervezők számára, ahol kötetlen keretek között mutathatják meg, mivel készülnek az idei évre, megoszthatják egymással az aktuális kihívásokat és sikereket, egyeztethetnek közös céljaikról. – nyilatkozta Botond Szabolcs, a Magyar Turisztikai Program Alapítvány társelnöke.

Akik már biztosan érkeznek a FesztiválExpóra:  Balaton Sound, Bánkitó Fesztivál, Bartók Tavasz és a Liszt Ünnep, Bátorkeszi Borfesztivál, Budapest Ritmo, Campus Fesztivál, Doublerise, Fekete Zaj Fesztivál, FEZEN, Fishing on Orfű, Gombaszögi Nyári Tábor, Gourmet fesztivál, Gyerek Sziget, Inota Festival, Kolorádó Fesztivál, La Boum, Made in Debrecen, MCC Fesztivál, Művészetek Völgye, Paloznaki JazzPiknik, Plázs Siófok, RockBalaton Fesztivál, STRAND Fesztivál, Sziget Fesztivál, SZIN, VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó, VeszprémFest, Veszprémi Utcazene Fesztivál, ZamJam

The post A SopronFesten indul az I. FesztiválExpó! appeared first on Ikvahír.

Kiállítás és kerekasztal a Páneurópai Piknik 30. évfordulójára

Csütörtökön Sopronban, a Bástyagödörben nyitották meg azt a szabadtéri kiállítást, mely a Páneurópai Piknik 30. évfordulójára emlékezik. A helyszínen olyan eszközöket állítottak ki, amelyek a vasfüggönyt és annak leomlását idézik, legyen szó Trabantokról, őrtoronyról vagy a vasfüggöny egy-egy darabjáról. Osváth Ádám, a Soproni Múzeum történésze elmondta: szeptember végéig látható az installáció, ami elsősorban a szervezők bátorságának állít emléket és arra is kísérletet tesz, hogy érzékeltesse, hogyan is élték át a kritikus napokat az NDK-s menekültek. A kiállítás másik, nem szabadtéri része a Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központban került kiállításra.

Az eseményhez kapcsolódóan utóbbi helyszínen tegnap egy kerekasztal beszélgetést is rendeztek, melyen részt vett Filep Mária, a Páneurópai Piknik debreceni főszervezője, Magas László soproni főszervező, a Páneurópai Piknik néhai fővédnökének, Pozsgay Imre államminiszternek titkára, Vass László és Dr. Tóth Imre történész, múzeumigazgató. A beszélgetés során felidézték, hogyan került megszervezésre a páneurópai piknik, milyen volt a helyzet akkoriban Magyarország keleti határán, és milyen körülmények között juthattak át Burgenlandba a Sopronban összegyűlt keletnémetek.

FIGYELEM! Lakossági fórum Sopronban!

Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata LAKOSSÁGI FÓRUMOT tart az alábbi témákban: Árpád utcában (volt mentőállomás területén) parkolóház építésének tervezői, szakmai ismertetése Paprét revitalizációjának tervezői, szakmai ismertetése Széchenyi tér revitalizációjának tervezői, szakmai ismertetése Balfi utcában új óvoda építésének tervezői, szakmai ismertetése Helyszín: Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központ, Széchenyi-terem (Liszt Ferenc u. 1.) Időpont: 2017. március 6., hétfő 17.00 óra

tovább:
FIGYELEM! Lakossági fórum Sopronban!

Lakosság fórum volt a Széchenyi tér felújításával kapcsolatban

Csütörtökön mutatták be a Liszt-központban a belváros megújítását célzó tervek hiányázó elemeit. A szóban forgó és a m édiában is nagyobb érdeklődést kiváltó Széchenyi tér mellett a Kis-Várkerület látványtervei is előkerültek. A fórumon megjelentek száma az interneten zúduló, az átlagosnál jóval több interakciót kiváltó viták, érvek és több újságban is meghirdetésre kerülése ellenére nem volt sok, a konferencia-központ termében a létszám a száz főt közelíthette meg, sok volt az üres szék is. Dr. Fodor Tamás polgármester pár perces késéssel kezdődő nyitóbeszédében először megdicsérte a jelenlévőket, hogy örül annak, hogy ilyen érdeklődés van a téma iránt, szeretnék az emberek véleményt meghallgatni, már azokét, akik eljöttek. Kiemelte, hogy a levetíteni kívánt tervek és az facebookos felületükön megjelent látványterv, nem holmi párnapos agyszülemény, hosszan előkészített, egyéves munka eredménye az a bizonyos kiforrott tanulmány, amit a lakosság is véleményezhetett. Jó nekünk, hiszen ki akarna egy egész éven át tervek felett virrasztani. A polgármesteri beszédben elhangozott az is, hogy a projektet a el kell használnunk az EU-pénzeket, mert 2020 után lezárul a felzárkóztatási ciklus. Lépni kell, különben semmink sem lesz. A viszonylag hosszú, negyedórás beköszönő beszédben arról sem hallgatott, hogy b izonyos sajtóorgánumban félrevezető, megtévesztő, pontatlan adatok jelentek meg. A valóságot nem fedő információkat helyre kell tenni. Az autók száma egyre több Sopronban, ezen a polgármester úr elmondása szerint nem tudunk mit változtatni, a belvárost nem lehet növelni, a szülők az iskola kapujáig viszik a gyerekeket, és elhangzott, hogy ebbe bele kell törődni. Ezt követően Szabó Levente, a Hetedik Műterem építésze diavetítés kíséretében beszélt a projektről. Közlekedésmérnök kollégái nem tudtak részt venni, így őket is megpróbálta képviselni. A Kis-várkerületről is esett szó, de a hangsúly a Széchenyi téren volt. Talán érthetőbb is, a terveket megfigyelve, a Kis-Várkerület szinte egy az egyben a megújult Várkerület folytatása lesz. Pozitívumként megemlítésre került, hogy lehet majd…

tovább:
Lakosság fórum volt a Széchenyi tér felújításával kapcsolatban