Liszt Fesztivál 2024: Nemzetközi komolyzenei sztárok, magas színvonalú koncertszezon, az intendánsok jubileuma és a felújítási projekt Doborjánban

Hans Peter Doskozil burgenlandi tartományfőnök és kulturális ügyekért felelős vezető, valamint Eduard és Johannes Kutrowatz, a Liszt Fesztivál művészeti vezetői mutatták be a 2024-es koncertidényt a Raidingi Liszt Központban. 2024-ben Liszt Ferenc szülőhelye a magas színvonalú, nemzetközi koncertestek központjának ígérkezik. A Liszt Fesztivál Raiding idén ismét a klasszikus zenei élet neves sztárjait hozza el Európa egyik legmodernebb koncerttermének színpadára. A Kutrowatz testvérek június 8-án gálakoncerttel ünneplik zongoraduójuk 40 éves fennállását. A délelőtt témája volt a már megkezdett építészeti bővítés is. Heinrich Dorner tartományi tanácsos és Gerald Goger, a LIB ügyvezető igazgatója mutatta be az új bővítést, amely további kiállítóteret és egy multifunkcionális rendezvénytermet kínál. Az építési területet kerítés választja el, amelyre a raidingi általános iskola tanulóinak rajzaiból készült molinó került. Andrea Götsch klarinétművésznő a „Divinerinnen” együttesből egy kis zenei ízelítőt adott a jelenlévőknek a június 16-i koncertjéből.

Magas színvonalú koncertélmények a szupersztár Liszt Ferenc szellemében

„A művészeti vezetők idén is változatos és rendkívüli programot állítottak össze nagy szenvedéllyel. A raidingi Liszt Központ 2024-ben ismét a magas színvonalú zenekultúra fellegvára lesz – Liszt Ferenc szellemében. Büszkeséggel tölt el, hogy Burgenland egy ilyen egyedülálló és nemzetközileg elismert fesztiválhelyszínnek ad otthont. Alig várom, hogy 2024-ben önök is láthassák ezt a kimagasló kulturális élményt. A jelenlegi felújítással és szerkezeti bővítéssel most kezdődik a Liszt-központ jövője és a Liszt Fesztivál új korszaka is“ – mondta Hans Peter Doskozil tartományfőnök úr és kulturális ügyekért felelős vezető.

Johannes és Eduard Kutrowatz művészeti vezetők hangsúlyozzák Raiding mint fontos kulturális helyszín jelentőségét: „A művészet az emberi lét alapvető része. A művészet célja, hogy szórakoztasson, építsen, felrázzon, elgondolkodtasson, megnevettessen, megríkasson és csodálatra késztessen – egyszóval: érzelmileg gazdagítson. Ennek a törekvésnek igyekszünk megfelelni a Raidingi Liszt Központ minden rendezvényén”.

Fesztiválprogram 2024

A márciusi Barokk Jazz Napok március 15-17. között ügyesen ötvözik a régi és az új zenét. A BARUCCO ORIGINALORCHESTER a „Vízizenét” kelti életre teljes barokk pompájában. A RADIO.STRING.QUARTET kiegészülve KIRILL KOBANTSCHENKO mesterhegedűssel J.S. Bach g-moll hegedűszonátájának szenteli az estét, és ezt a remekművet saját hangzásvilágába, formanyelvébe és ötleteibe olvasztja. Az AUSTRIA STRING TRIO három nemzetközileg sikeres, kivételes zenészt egyesít. A barokk, a pop és a jazz keverékével minden tekintetben izgalmas, új utakon járnak.

Az idei Rézfúvós Fesztivál április 26. és 28. között ismét fúvós zenét kínál a maga színességében. A raidingi koncertszínpadon fellép a THE PHILHARMONIC BRASS, a világ legjobb rézfúvós zenekara. A JOSEPH HAYDN BRASS és a WIEDER, GANSCH & PAUL három zenésze a zenei univerzum minden részéből származó kompozíciókkal egy izgalmas potpourrit kínál Joseph Haydntól Lisztig, lélegzetelállító virtuozitással, ötletes hangszerelésekkel és határtalan zenei örömmel. A Sopron Város Fúvószenekara a Liszt Ferenc Zenei Egyesülettel közösen ismét zenei hangfelhőbe borítja a település főterét, az ORIGINÁLIS WOODSTOCK MUSIKANTEN pedig elfeledett fúvószenekari csemegékkel zárja a hétvégét.

A június 13. és 23. között zajló, már jól bevált Liszt Fesztivál-ciklus is számos programpontot kínál. KATERYNA TITOVA és CLAIRE HUANGCI nagyszerű zongoraestjei mellett a DIVINERINNEN további virtuóz zenészhölgyei állnak a raidingi koncertház színpadára. Az ENSEMBLE MINUI eleganciával és kifinomultsággal bizonyítja, hogy az opera éneklés nélkül is előadható, az ACADEMIA ALLEGRO VIVO pedig a nagy, innovatív romantikus zeneszerzőnek, Anton Brucknernek szenteli koncertjét 200. születésnapja alkalmából. A koncertek további fénypontjai között olyan állandó vendégek szerepelnek, mint a JANOSKA ENSEMBLE és az ORCHESTER WIENER AKADEMIE MARTIN HASELBÖCK vezetésével.

A művészeti vezetők évfordulója és különleges események 2024-ben

Az egyedülálló koncertesemények mellett a fesztivál vendégei az évadban más különleges eseményekre is számíthatnak. Március 2-án a tehetséges szoprán, Elisabeth Kulman mutatja be „La femme c’est moi – A szerelmi vallomás” című filmjét. Nikolas Lappas filmrendező meghatóan érzelmes zenei-művészeti filmet készített, és egyúttal bepillantást enged Elisabeth Kulman egyedülálló nemzetközi karrierjének kulisszái mögé. „CONNECTING GENERATIONS” címmel május 14-én kerül sor először iskolai koncertre a Liszt Ferenc hangversenyteremben. Marialena Fernandez fiatal feltörekvő zenészekre szabott programot dolgozott ki. Mindössze a zongora 88 billentyűjével és 2 zenésszel a poggyászában kezdeményez párbeszédet fiatal közönségével, és meghívja őket a zene világába.

Johannes és Eduard Kutrowatz zongorista duóként intézménynek számítanak, és 40 éve gyönyörködtetik érzelmes zongorajátékukkal a közönséget világszerte. Eduard és Johannes Kutrowatz több mint 30 országban, jóval több mint 1000 koncerten több mint 300 művet adtak elő, és ezek többségét lemezfelvételen dokumentálták. A két zongorista és a Raidingi Liszt Fesztivál vezetői június 8-án nagyszabású jubileumi gálával szeretnének zenei köszönetet mondani hűséges és lelkes közönségüknek.

2024 őszétől az eseménynaptár átalakul. A koncertek már nem a naptári évvel, hanem a tanévvel párhuzamosan kerülnek megrendezésre. Az új, 2024/25-ös évadot ezért április végén mutatják be, kezdve az október 10-20. közötti Liszt Fesztivállal és a december 7-i Családi koncertekkel.

Fotó: Andreas Hafenscher

Szerkezeti bővítés több múzeumi és multifunkcionális térrel

Már 2022-ben bejelentették, hogy a raidingi Liszt központ nemcsak programját tekintve, hanem építészetileg is tovább fejlődik. A Landesimmobilien Burgenland (LIB) 2023 novemberében megkezdte az építkezés munkálatait. A koncertsorozat az építkezés ideje alatt a megszokott módon folytatódik. Az építkezési területet kerítés választja el, amelyere a raidingi általános iskola tanulóinak rajzaiból készült molinó került.Az osztályban Liszt Ferencről tanultak, és az alkotásokat a Liszt központban tett látogatás során mutathatták be.

Az új, összesen 720 m²-es épület két szinten további kiállítóteret, valamint programkísérő előadások vagy műhelymunkák számára teremkapacitást és raktárhelyiségeket kínál és összhangba kerül a történeti Liszt szülőház múzeummal is. Emellett egy konyhai kiszolgáló egységet, egy tágas zenekari öltözőt, egy irodahelyiséget és több szaniterhelyiséget is kialakítanak. A szerkezeti bővítés a meglévő koncertépület mögötti szabad téren valósul meg.

Heinrich Dorner tartományi tanácsos a bővítésről: „Raiding és a régió nemcsak kulturális élményt, hanem a legmagasabb életminőséget is kínálja. A régió további fejlődése szempontjából ezért különösen fontos az együttműködés a településekkel és Burgenland tartománnyal. A Liszt központ bővítése mind gazdaságilag, mind a turizmus szempontjából az egész régió számára előnyös lesz”.

Gerald Goger, a LIB ügyvezető igazgatója a Burgenland számára jelentkező hozzáadott értéket hangsúlyozza: „Partnereinkkel együtt munkatársaink a társadalom és a kultúra új találkozóhelyét hozzák létre. Az kibővített épület megfelel a professzionális nemzetközi szakmai elevárásoknak és a jövő számára épül.

Felújítás és történelmi lelet

A bővítés mellett a koncertterem és a múzeumnak jelenleg otthont adó történeti Liszt szülőház múzeum is felújításra kerül. A felújítási koncepcióhoz szükséges felmérés során az egyik kiállítóteremben felfedezték a ház eredeti falfestményeit. Ezt most a Szövetségi Műemlékvédelmi Hivatallal együttműködve rekonstruálják és gondosan restaurálják. Az ásatásokat egy régészcsoport is segíti.

A bővítés befejezését a 2025-ös koncertszezon kezdetére, márciusra tervezik.

Liszt Fesztivál bor az EICHENWALD birtokról

*klänge von liebe & wein a neve az EICHENWALD Hortischon pincészet kékfrankos borának, amelyet a fesztivál vendégei 2024-ben hivatalos fesztiválborként kóstolhatnak majd. A pincészet az év eleje óta a Liszt Fesztivál új partnere, és ezzel a finom borral járul hozzá a teljes kulturális élményhez.

Jegyek és információk a www.lisztfestival.at oldalon.

The post Liszt Fesztivál 2024: Nemzetközi komolyzenei sztárok, magas színvonalú koncertszezon, az intendánsok jubileuma és a felújítási projekt Doborjánban appeared first on Ikvahír.

eredeti link