Végleg elúszott a Sopron-Kőszeg vasútvonal?

A Sopron-Kőszeg vasútvonalat, azaz a Sopron-Kőszegi HÉV-et 1908 november 5-én adták át a forgalomnak. Ahogy sok más vasútvonalra, így erre is a Trianoni békeszerződés mérte az első csapást, az összefüggő vasútvonal koporsójába viszont a vasfüggöny leereszkedése verte be az utolsó szöget. Először a személyforgalom szűnt meg Kőszeg és Rőtfalva (Rattersdorf) között, majd később a teherforgalom is, végül Kőszeg és Felsőlászló (Oberloisdorf) között a vasúti pályát is felszedték, beleértve a Répce-folyó hídját is. A két zsákvonalon Szombathely és Kőszeg között van rendszeres forgalom ütemes menetrenddel, az osztrák oldalon már csak Sopronkeresztúrig közlekednek a vonatok, eddig egyébként villamosítva is lett a vonalszakasz. Sopronnyék-Harácsony és Felsőpulya között hajtánytúrákon lehet részt venni, a vasútvonal többi, még létező szakasza 2013  óta pusztul.

A kitisztított vasúti pálya a kőszegi határátkelő közelében

Ahogy arról mi is beszámoltunk, Kőszeg mellett épül a 87-es út új nyomvonala, mely egy körforgalmon keresztül a B61a jelzésű autóúthoz csatlakozik majd, közvetlen kapcsolatot biztosítva az S31-es gyorsforgalmi úthoz, ezzel pedig az osztrák autópálya-hálózathoz is. Az osztrák oldalon már kész az útpálya egészen a határig, magyar oldalon zajlanak a munkálatok. Az új nyomvonal pedig egy részen az egykori vasúti töltésen halad, melyet ki is tisztítottak egyébként. Bár betonaljak illetve talpfák már nincsenek, a helyszínen jól megfigyelhető a nyomvonal, a betonaljaknak egykor ágyazatot biztosító bazaltkövek mind máig a helyükön vannak, legalábbis a határ magyar oldalán.

Az egykori vasúti pálya helyén halad majd a főút

Bár voltak tervek arra, hogy valamilyen módon ismét visszaépítsék a hiányzó 11km-es vasúti vonalszakaszt Kőszeg és Felsőlászló között, a történteket figyelembe véve erre sajnos egyre kisebb az esély. Pedig igény lenne a vasútvonalra, egyrészt mert így közvetlen kapcsolatot lehetne biztosítani Sopron és Kőszeg között kötött pályán is, másrészt azért, mert jelentős az ingázóforgalom a közutakon, a határon átjáró buszjárat pedig egyáltalán nincs, így Kőszegről például Felsőpulyára tömegközlekedéssel csak úgy lehet eljutni, hogy az ember felutazik Sopronba, ott átszáll a Sopronkeresztúrra közlekedő másik vonatra, ott pedig átszáll egy buszra, amiből egyébként elég kevés van naponta.

Tehát a vasútvonal jelenlegi állapota:

  • Sopron – Sopronkeresztúr: van forgalom ütemes menetrenddel, óránként akár több vonattal is + teherforgalom
  • Sopron – Sopronnyék-Harácsony: nincs forgalom
  • Sopronnyék-Harácsony – Felsőpulya: hajtánytúrák
  • Felsőpulya – Felsőlászló: nincs forgalom
  • Felsőlászló – Kőszeg: pálya felszedve
  • Kőszeg – Szombathely: van forgalom ütemes menetrenddel, a vonalszakaszt hamarosan felújítják

The post Végleg elúszott a Sopron-Kőszeg vasútvonal? appeared first on Ikvahír.

eredeti link

Alsópéterfa vasút nélkül

Kicsivel kevesebb, mint 4 évvel a Sopronkeresztúr-Sopronnyék/Harácsony (Deutschkreutz-Neckenmarkt/Horitschon) vasútvonal személy- és teherforgalmának leállítása után így néz ki Alsópéterfa megállóhely. A vasútvonalat a Sonnenland Draisinentour Gmbh. vásárolta meg, a hajtányozás azonban csak Sopronnyék/Harácsony és Felsőpulya állomások között folyik, ahogy folyt korábban is. A vasútvonal többi része jelenleg az enyészeté. Pedig milyen szép is lenne, ha az egyébként hamarosan korszerűsítendő Szombathely-Kőszeg vonal vissza lenne építve Felsőlászló (Oberloisdorf) felé, és közvetlen összeköttetést biztosíthatna Kőszeg és Sopron között…

tovább:
Alsópéterfa vasút nélkül