Akadémiai évzáró

Elsőként az UNIQA EUROLEASING SOPRON ügyvezető-igazgatója, Török Zoltán köszöntötte a jelen lévőket. Beszédében kiemelte, hogy a magyar női élvonalba, az elmúlt 15 év során több mint 30, jelenleg is aktív játékost adó utánpótlás műhelyünk egy újabb szintre lépett az akadémiai minősítéssel, mely elismerése a klubnál másfél évtizede folyó, kiemelkedő szakmai munkának. Elsődleges célunk továbbra is a játékos központú nevelés, de külön öröm, ha mindez olyan szép eredményekkel is párosul, mint az idei évben. Mind az öt korosztályban ott voltunk az országos döntőkön, és négyben meg sem álltunk az ezüstéremig! Erre mindenki büszke lehet, a háttér stáb, az edzők, a játékosok, a szülők és nem utolsósorban támogatóink. “Ez mindannyiunk sikere!” – zárta gondolatait, a jelen lévők kitörő tapsa közepette, ügyvezetőnk.”Török Zoltántól a Soproni Darazsak elnöke, Czukorné Hollós Anna vette át a szót, aki megköszönte mindenkinek a lelkes munkát, és gratulált a csapatoknak az egész éves teljesítményért.”A beszédek után az országos döntőkön részt vett csapatok és edzőik jutalmazása következett. A kenguruk egy-egy párnát és pólót, míg az érmesek és edzőik pulóverrel gazdagodtak. A díjakat Török Zoltán, Czukorné Hollós Anna, Czérna Szabolcs, és újdonsült felnőtt válogatott játékosunk, Licskai Zsófia adták át. ”Zárásként a vándorserlegek átadása következett. Vezetőségünk egyhangú döntése értelmében a mögöttünk levő szezon Legjobb Darazsa, a felnőtt csapatban is egyre fontosabb szerepet betöltött Szabó Fanni lett, akit nagy taps fogadott. A Legszorgalmasabb Darázs, a kenguru csapat fiatalja, Schöll Petra lett. A Legjobb Darázs Edző elismerést ezúttal megosztva vehette át három edzőnk, az ezüstérmes csapatokat dirigáló Bencze Mária, Czirják Szilvia és Horváth József!”Ezúton is gratulálunk mindenkinek, és jó pihenést kívánunk a nyárra!”Képek

tovább:
Akadémiai évzáró

Székely Norbert – A második évtized kezdete!

“Székely Norbert vezetőedzőnk újabb egy évvel meghosszabbította szerződését, így ősztől a 11. szezonját kezdi meg klubunk kötelékei között – újságolta az örömteli hírt ügyvezetőnk. – Fontos megállapodás született köztünk, mely biztosítja a folytonosságot, a magas szintű szakmai munkát csapatunknál! Mindig is kényesen ügyeltünk arra, hogy klubunkat a megbízhatóság, és a pénzügyi stabilitás jellemezze. Külön öröm, hogy mindezek mellé olyan erényeket is fel tudunk mutatni, mint a szakmai állandóság. Úgy gondolom, hogy ez valamennyi csapatsportágat figyelembe véve egyre inkább kiveszőben van, ezért is örülök annak, hogy Székely Norbert irányítja a jövőben is csapatunkat!”Jelenlegi legfontosabb feladatunk azonban a hétfőn kezdődő bajnoki döntő, minden idegszálunkkal arra koncentrálunk. Maximálisan megbízunk a jelenlegi játékosállományban, és hiszünk benne, hogy Székely Norbert által vezetett csapatunk, folytatva imponáló sorozatát, megszerzi klubunk történetének nyolcadik bajnoki címét!”

Fiatal tehetségek vendégeskedtek klubunknál

Farkas Fanni, Horváth Bernadett és Gocsman Ágota három napot töltött csapatunknál, mely során egyéni képzéseken, állapot felmérőkön vettek részt, és belekóstolhattak a felnőtt együttesnél folyó szakmai munkába is. A fiatalok Kellerné Seres Éva, Horváth József, Krivacevic Dragoljub és Czukorné Hollós Anna edzők irányításával dolgoztak, sőt a záró napon Honti Kata – Seryvel közösen – tartott nekik egyéni képzést. Reméljük a sok élmény mellett olyan tapasztalatokat is gyűjtöttek, melyeket későbbi pályafutásuk során kamatoztatni tudnak. Sok sikert, és kitartást kívánunk!

tovább:
Fiatal tehetségek vendégeskedtek klubunknál