Így lehet zebrákkal flexelni

Mintegy tízmillió forintból (!) újult meg két darab zebra Sopronban, a Ferenczy János utca, Mező utcák Y elágazásában. A beruházás során a gyalogátkelőhelyeket megemelték, újrafestették, a “zebracsíkok” pedig piros alapra kerültek, ezzel még inkább felhívva a figyelmet az autósok számára, hogy itt bizony számítaniuk kell gyalogos forgalomra. Emellett még az eddiginél is jobb megvilágítást kaptak a gyalogátkelőhelyek, így már aztán tényleg semmire nem lehet panasz.

A Sopronmédia egy egész hosszú cikket közöl erről a kettő darab korszerűsített zebráról, mintha valami hatalmas fejlesztés történt volna, pedig van már a városban piros alapú zebra, illetve megemelt szintű zebra is. A cikkbe ráadásul a Sopron TV riportjából kivágott screenshotokat is beszúrtak, ahol egyébként több környékbelit és erre közlekedőt is megszólaltattak, akik bizony mind azt mondták, hogy milyen jó, milyen pozitív a beruházás, végre lelassítanak az autósok, satöbbi…

Tegyük hozzá, hogy a Ferenczy János utca ezen szakasza, illetve a Mező utca is 30-as sebességkorlátozással van ellátva, bár tény, hogy sokan elég nagy ívben sz_rják ezt le. Mégis, úgy gondolom, ekkora csinnadrattát csapni két zebrának, kicsit mintha túlzás lenne. A gyalogátkelőhelyek pont ott vannak ahol eddig, pont annyira beláthatóak a sarokháztól, amennyire eddig, és pont annyira abszurd a fordított közlekedés az Y kereszteződésben, amennyire eddig is volt…

ITT LEHET MÉG TÖBB FOTÓT NÉZEGETNI KÉT DARAB FELÚJÍTOTT ZEBRÁRÓL

Biztonságosabb gyalogátkelők a városban

A Harkára vezető út és a Gidapatak utca kereszteződésénél jártunk, ahol megvalósult beruházásokról számolt be az önkormányzat. A soproniak biztonsága érdekében, összesen kilenc gyalogátkelő helyen, korszerű és energiatakarékos LED-es fényforrású világítótesteket helyezett el a város önkormányzata. Az erősebb, irányított fénynek köszönhetően sötétedéskor, éjszaka vagy rossz látási viszonyok között nagyobb biztonságban lesznek így a gyerekek és a felnőttek egyaránt. – mondta Dr. Fodor Tamás polgármester a mai sajtótájékoztatón. A következő gyalogátkelő helyek újultak még meg: Ady Endre – Ibolya utca, Ferenczy – Vitnyédi utca, Lackner – Höflányi utca Csatkai utca – Deák tér, Lackner – Damjanich utca, Kossuth – Fasor utca Csengery – Frankenburg út, Erzsébet – Rákóczi utca Osváth András a Gida patak utcai lakópark önkormányzati képviselője elmondta továbbá, hogy a lakóparkban élők részére 180 méter hosszan 7 db LED-es lámpatestet is elhelyeztek, ami a helyiek kérése volt. A helyszínen is látható sárga villogóval ellátott gyalogátkelőhelynél az autóbuszmegállóhoz a járdacsatlakozások is elkészültek. A Gida patak utcai fejlesztés összesen 11.5 millió forint volt, amit az önkormányzat saját erőből finanszírozott. L.L.ZS.

tovább:
Biztonságosabb gyalogátkelők a városban

Szinte kész a „Huppanós-zebra” projekt a Patak utcában

Már figyelem egy ideje, hogy vajon mi készül a Patak utca közepén, és lassan kirajzolódott a valóság. Gyalogátkelőhely kialakítása van folyamatban, bár a felfestés még hiányzik, de a táblák már jelzik az autósoknak, hogy kiemelt figyelemmel közlekedjenek az útszakaszon. Mondjuk, ha rutinból vezet az ember és nincs gyalogos sem az úttesten, bizony könnyen meglepődik a nem várt lengéscsillapító teszten. Nem éppen „autóbarát” megoldás, de tény, hogy hiánypótló volt egy gyalogátkelőhely kialakítása itt, hiszen nem volt egyszerű átjutni a túloldalra. Amolyan „ csigaeffektus” volt érvényben, így az átjutást a túloldalra, az „oda születni kell” gondolat jellemezte. Nos, nagyobb figyelemmel és csak óvatosan a Patak utcában! Csak egy javaslat illetve észrevétel az illetékeseknek! Az elmúlt időszakban több baleset is történt a Pozsonyi úton, többek közt sajnos halálos kimenetelű is. Esetleg, ha van rá lehetőség, bizony oda is lehetne telepíteni egy gyalogátkelőhelyet! L.L.ZS.

tovább:
Szinte kész a „Huppanós-zebra” projekt a Patak utcában