Nyugodt a helyzet a soproni élelmiszerüzletekben

Kifosztott polcok, többórás sorbanállás, élet-halál harc a WC papírért, védőfelszerelés gyanánt csomagoló fóliába öltözött vásárlók… Ezek a képek járták be az elmúlt napokban a világsajtót, de ne is menjünk annyira messze, Bécsből és Budapestről is érkeztek hasonló fotók.

Sopronban szerencsére nem ilyen a helyzet (egyelőre), az emberek nyugodtan vásárolnak, de szemlátomást kevesebben vannak a boltokban mint általában, bent pedig mindenki távolságtartó. Fontos is, hogy csak azok menjenek vásárolni, akiknek tényleg szükségük van valamire a mindennapi élethez, vagy azok, akik másoknak segítenek beszerezni az élelmet. Jellemző, hogy bizonyos termékekből készlethiány mutatkozik, ezt a TESCO-ban és az Euro Family-ben is tapasztalta szerkesztőnk, ugyanakkor a boltok jobbára jól fel vannak szerelve. Érdemes ilyenkor az önkiszolgáló kasszát használni, a bevásárlókocsi vagy kosár használata után pedig vagy jó alaposan kezet mosni, vagy kézfertőtlenítővel lefertőtleníteni. Ami a készlethiányt illeti, leginkább tésztafélékből, gyorsan elkészíthető instant ételekből és szappanból van hiány, de a WC papírból sem érdemes az olcsóbbat keresni, azt már rég elkapkodták.

The post Nyugodt a helyzet a soproni élelmiszerüzletekben appeared first on Ikvahír.

eredeti link

Sopronba jöhet a Media Markt

Végre Sopronba érkezhet a Media Markt, de nem úgy, ahogy az ember elsőre gondolná. A Media Markt Retail Cooperation Kereskedelmi Kft. ugyanis Magyarországon kilenc TESCO hipermarketben üzemeltethet eladótéren belüli, szakosított, műszaki fogyasztási cikkeket árusító üzletet. Eközött a 9 áruház között pedig Budapest, Veszprém, Baja, Esztergom, Szekszárd, Dunaújváros, Kaposvár, Tatabánya mellett ott van Sopron is.

A Gazdasági Versenyhivatal már meg is állapította, hogy nem jár káros versenyhatásokkal a Media Markt irányításszerzése egyes Tesco áruházak elektronikai üzletága felett.

A GVH az MTI-vel azt is közölte, hogy országosan, illetve településeken is vizsgálta az összefonódás lehetséges versenyhatását a műszaki fogyasztási cikkek kiskereskedelmi értékesítésének piacán, megkerestek számos, a magyar piacon jelen lévő versenytársat is. Az elemzés során arra a következtetésre jutottak, hogy az összefonódás miatt a piaci koncentráció csekély, a versenyt nem veszélyeztető mértékben változik országosan és lokálisan egyaránt. Döntésében a GVH mérlegelte a tranzakció várható előnyeit is, különös tekintettel a fogyasztókat érintő kedvező hatásokra.

A TESCO hipermarket műszaki osztálya manapság

A soproni TESCO hipermarket műszaki osztálya egyébként már egy jó ideje elég üres, talán már készülnek a Media Markt érkezésére, ami eddig Sopronhoz legközelebb Bécsújhelyen és Szombathelyen volt fellelhető.

eredeti link

A TESCO is felkészült a fesztiválra

A  VOLT Fesztivál ideje alatt attrakciók és akciók nem csak a fesztivál területén, de az egész városban találhatóak. Ilyenkor a fesztiválbelépővel bizonyos helyeken akár jelentős kedvezményekkel is lehet vásárolni. Hogy idén is van-e közvetlen ingyenes TESCO buszjárat, arról semmi információt nem találtam, az viszont biztos, hogy az áruházban felkészültek a rohamra, legalábbis a kaja és pia tornyok, meg a fesztiválozókat üdvözlő köszöntések erről árulkodnak.

eredeti link

A TESCO is felkészült a fesztiválra

A  VOLT Fesztivál ideje alatt attrakciók és akciók nem csak a fesztivál területén, de az egész városban találhatóak. Ilyenkor a fesztiválbelépővel bizonyos helyeken akár jelentős kedvezményekkel is lehet vásárolni. Hogy idén is van-e közvetlen ingyenes TESCO buszjárat, arról semmi információt nem találtam, az viszont biztos, hogy az áruházban felkészültek a rohamra, legalábbis a kaja és pia tornyok, meg a fesztiválozókat üdvözlő köszöntések erről árulkodnak.

tovább:
A TESCO is felkészült a fesztiválra

Rövidebb nyitvatartással a soproni kisTESCO üzletek

Május 2-ától rövidebb lett a soproni S-Market és TESCO Express üzletek nyitvatartása.  Ez az alábbiak szerint alakul: S-Market József Attila utca 1.: Hétfő-Szombat 06:00-21:00 Vasárnap 08:00-16:00 S-Market Király Jenő utca 3.: Hétfő-Szombat 06:00-21:00 Vasárnap 08:00-16:00 Expressz Hátsókapu utca 8.: Hétfő-Szombat 06:00-21:00 Vasárnap 08:00-16:00 S-Market Végfordulat utca: Hétfő-Szombat 07:00-21:00 Vasárnap zárva S-Market Lackner Kristóf utca 11.: Hétfő-Szombat 06:00-21:00 Vasárnap zárva S-Market IV. László király utca 39.: Hétfő-Szombat 06:00-21:00 Vasárnap 08:00-16:00

tovább:
Rövidebb nyitvatartással a soproni kisTESCO üzletek

Elkezdődött a soproni KFC építése

Felvonultak a munkagépek, elkezdődött a soproni KFC gyorsétterem építése! Ahogy arról korábban beszámoltunk , az amerikai étteremlánc végre Sopronban nyit egységet, de nem bevásárlóközpontban, hanem saját épületben. Ez pedig a TESCO és a Shell kút melletti területen lesz, ott, ahol régebben a cirkuszi sátrakat szokták felhúzni. Közben a Facebookon folyamatosan toborozzák a munkaerőt az új étterembe, azt viszont ott nem árulják még el, hol lesz az étterem, mi eláruljuk, itt

tovább:
Elkezdődött a soproni KFC építése

125 magyar előadó a VOLT Fesztiválon!

Nemrég  5 színpad részletes programjával, 125 magyar fellépővel bővült a Telekom VOLT Fesztivál  programja.  És ez még nem minden:  további 8 helyszín programja  hamarosan érkezik .     A VOLT évek óta az a fesztivál, ahol  a legtöbb magyar  fellépővel találkozhat a közönség, s a jelenleg legsikeresebb hazai sztárok kivétel nélkül fellépnek a VOLTon. Itt lesz például – többek között – a Brains, a Punnany Mssif, a Wellhello, a Kiscsillag, a Road és a Quimby.   A VOLTon ünnepli 50. születésnapját Ákos és a Tankcsapda frontember e , Lukács Laci is . A Tankcsapda az Iron Maiden előtt és a Skillet után lép a Telekom Nagyszínpadra.   A Depeche Mode előzenekaraként a Belga  kapot meghívást a VOLTra,  utánuk a Vad Fruttik  következik.   A soproni borászokat és boraikat bemutató Poncichter Bornegyedben igazán színes kínálat várja a VOLT vendégeit. Itt lesz a Budapest Bar, Bérczesi Robi, Járai Márk, az Európa Kiadó, a Pál utcai fiúk, a Blahalouisiana, a Honeybeast, de a TNT is.   A Nagy-Szín-Pad! tehetségmutató verseny idei nyolc résztvevője most is vendég  a VOLTon, a győztes a Telekom Nagyszínpadon lép fel.   A legnépszerűbb hazai bulik közül a  NECC Party  idén az OTP Bank-Petőfi Rádió Nagyszínpadon várja rajongóit, de  a legtöbben talán most is a VOLT rezidensét,    DJ Jokót várják , aki rekorderként öt estén át zenél a Sopron Színpadon.   A VOLT részletes programja már olvasható a  www.volt.hu  oldalon! A VOLT magyar fellépőinek teljes listája: 30y, Akkezdetphiai, Ákos 50!, Anna & the Barbies, Audioshake, Aurevoir, AWS, AŽUR, Bagossy Brothers Company, Barabás Lőrinc Quartet, Bëlga, Bérczesi Róbert, Blahalouisiana, Brains, Budapest Bar, Caramel, Cimbaliband, Cloud 9+, Csaknekedkislány, DeepGlaze, Deniz, DJ Jokó, Dj Radnai, Dope Calypso, Elefánt, Esti Kornél, Európa Kiadó, Fish!, Fran Palermo, Ganxsta Zolee és a Kartell, Gönczi Gábor és a Smile Rock Circus, Gustave Tiger, Hahó Együttes, Hangácsi Márton, HayDmStree, Hiperkarma, Honeybeast, Hősök, IAN Autorun, Intim Torna Illegál, Irie Maffia, Ivan & the Parazol, Járai Márk, Jónás Vera Experiment, Junkies, Kéknyúl, Kelemen Kabátban, Kiscsillag, Koalabell, Konyha, Kowalsky meg a Vega, Leander Kills, Lóci Játszik, Lord, Magashegyi Underground, Majka & Curtis live, ManGoRise, Margaret Island, Mary Popkids, Metzker Viki, Midlife Crisis, Mistery Gang, Moby Dick, Mörk, Müller Péter Sziámi AndFriends, NECC Party, New Level Empire, Ocho Macho, Paddy & the Rats, Pál Utcai Fiúk, Pair O‘ Dice, Parno Graszt, Péterfy Bori & Love Band, Punnany Massif, Quimby, Random Trip, Road, Romugro Gipsy Band, Run Over Dogs, Sativus, Szalonna és Bandája, Sopron zenél, Soul Club Budapest, Supernem, Szabó Balázs Bandája, Szabó Benedek és a Galaxisok, Szeder, Takáts Tamás Blues Band, Tankcsapda – Lukács 50!, Tátrai Tibor és a Jazztelen, Tesco Disco, The Biebers, The Bluebay Foxes, The Palace, The Picard, The Qualitons, TNT, Too Late, Useme, Vad Fruttik, Wellhello, Zanzaj   Költözik a Petőfi Zenei Díj nagyszabású showja : két év VOLT után idén a STRAND Fesztiválon adják át a rangos díjakat, augusztus végén.  

tovább:
125 magyar előadó a VOLT Fesztiválon!

Megvan, hol lesz a soproni KFC

Olvasónk, György találta meg az E-építési oldalon azt a helyszínrajzot, mely tartalmazza, hogy hova fogják megépíteni a(z első) soproni KFC gyorséttermet . Mert nem a Sopron Plaza, az AlphaPark, a Family Center, a Várkerület vagy a Fenyő Áruház valamelyik üres üzlethelyiségébe költözik, hanem önálló épülettel érkezik a KFC. A helyszín pedig nem más, mint a TESCO és a Shell benzinkút melletti terület , konkrétabban az, ahol a különböző vándorcirkuszok szokták felhúzni sátraikat. Persze ennek is van előnye, mégpedig az, hogy az éttermhez drive thru is fog tartozni. A parkolóba a TESCO és a benzinkúthoz vezető szervízútról lehet majd behajtani, de közvetlenül a szomszédos gyalogkerékpárút is be lesz kötve a parkolóba.  

tovább:
Megvan, hol lesz a soproni KFC

Körbe ér a körút

Múlt héten kezdődtek az útépítési munkálatok Sopronban, az Ipar körúton. Ennek során az AlphaPark csomópontjától a vámudvarig felmarták a régi aszfaltot, és újat fektetnek le. Jó hír, hogy az Ipar körút eddig még makadám/földút minőségű szakaszát is leaszfaltozzák, így végre tényleg körút lesz a körút. Ezzel némiképp csillapodhat a Győri út bizonyos szakaszainak forgalma is, hiszen elképzelhető, hogy aki a város felől tart a Tesco, Family Center felé, inkább a kevésbé forgalmas és lámpákkal nem taglalt Ipar körutat választja már az autómosónál. Következő lépésként végre végig aszfaltos lehetne a Lófuttató út is…

tovább:
Körbe ér a körút

Tesco ist sprechen gut Deutschland!

Nemigazán akarok összefüggéseket keresni, hogy a magyar és a német szövegben tartalmát tekintve miben azonos… De ahol az egyikben a üzemel és a másikban kaputt -elnézést, kaput- szó szerepel, az odavonzza a figyelmet. Tisztelt vásárlóink! A mérleg súlyellenőrzés céljából üzemel. …

tovább:
Tesco ist sprechen gut Deutschland!

Kihúzott méregfogak: a Tesco hosszabb távon is maradni szeretne?

… … 2010 márciusától tizenöt vállalkozás ötvenkét új terméke kapható Kelet-Magyarország Tesco hipermarket áruházaiban. A kezdeményezés második állomása Sopron volt. 2010. június 3-án a Tesco képviselői négy megye, Győr-Moson-Sopron, Zala, Vas és Veszprém … …

tovább:
Kihúzott méregfogak: a Tesco hosszabb távon is maradni szeretne?

Közösségi tömegközlekedés katasztrófális helyzete – kerekesszékesek kísérőjének szemszögéből

… … hajlandóak Kevés alacsonypadlós járat, adott útvonalon, rendszertelen követési távolság Kompromiszum készek, rugalmasak, segítőkészek, átszervezésre hajlandóak (Debrecen, Kecskemét, Sz.fehérvár, Szeged, Győr, Sopron …

tovább:
Közösségi tömegközlekedés katasztrófális helyzete – kerekesszékesek kísérőjének szemszögéből

Színek a palettán (15)

… … , 1978, 1984 • Marosvásárhely, 1988 • Iserlohn (NSZK), 1990 • Budapest • Pécs, 1995 • Kolozsvár • Sopron . Válogatott csoportos kiállítások, 1993 • Tizenhárom plusz egy marosvásárhelyi művész, Városi Hangverseny- és Kiállítóterem, Zalaegerszeg, 1995 • … …

tovább:
Színek a palettán (15)

Kerékpárúti állapotjelentés

Ebben a postban a Tesco -tól Ágfalva közigazgatási határáig húzódó kerékpárutat szeretném jellemezni. Félreértések elkerülése végett sok pihenőhelyen van egy tábla üveggel vagy már kitörve, ennek a helyén egy térkép volt, a környék kerékpárútjaival, de ezeket mindenhol megrongálták, ezért tették ki az üveges táblákat, ami nem bizonyult egy jó megoldásnak, ráadásul mind üres. Ma ga a kerékpárút a Tesco mögött kezdődik, folytatása nincs (!). Ahogy haladunk, utunkat keresztezi az Ipar körút, itt lámpás csomópont van, a kerékpárosoknak direkt jelzett lámpával. A kereszteződés után van az első pihenő, itt még minden rendben van, a tábla ép, a kerékpártárolók megvannak, a padok is hibátlanok Ahogy tovább haladunk, a benzinkút előtt újra tábla figyelmeztet bennünket, hogy kerékpáros/gyalogos úton járunk, ami számomra új, régebben nem volt még. A következő pihenő az autómosónál van, ez elég gáz állapotban van, a kerékpártárolókon kívül egyetlen pad van (!!!) Tovább haladva az új áruház hídja állja utunkat, ami még nincs kész, ezért maszek átjárási lehetőséget csináltak, itt figyelni kell. A következő megállóhely a vasúti híd mellett van, ez elég korrekt állapotot mutat, a tábla üvege mondjuk ki van törve, de azon kívül elfogadható. utána viszont semmi sem emlékeztet arra, hogy ez kerékpár út lenne, se tábla, se aszfalt, többnapos esőzés után végig tócsákkal, sárral. A körforgalomnál aztán újra előkerül a kerékpárút jelölése, majd a következő pihenő a Deák sulinál van, az egyik pad egy az egyben hiányzik, valamit itt van egy ivókút, ami ugyan üzemképtelen, de ki fog derülni, hogy ez van a legjobb állapotban az összes kihelyezett közül. Innentől egészen a Frankenburg útig nincs pihenőhely, illetve semmi kifogásolhatót se láttam, kivéve, hogy sok gyalogos járdának használja a kerékpárutat, pedig 3 járólapos, és 2 kavicsos járóhely is áll rendelkezésükre. A Frankenburg úti pihenőhely viszont már kevésbé jó képet mutat, a tábla üvege kitörve, az ivókút hiányzik (!!!) (talán …

tovább:
Kerékpárúti állapotjelentés

Feltérképezik a térség öko és aktív turisztikai útvonalait

Konferenciát rendeznek csütörtökön Fertőszentmiklóson. A fórum célja a térség szűkebb és tágabb környezetének bekapcsolása a turizmus fellendítésébe, új útvonalak, turisztikai egy-vagy többnapos programcsomagok kialakítása.

tovább:
Feltérképezik a térség öko és aktív turisztikai útvonalait

Ajándék

Hallottam egy barátomtól, hogy Szombathelyre utazik, megvásárolni a karácsonyi ajándékokat mert a Sopronban levő boltok ne felelnek meg, vagy itt nincs olyan üzlet amire neki szűksége van. Másoktól meg azt hallom, hogy Budapestre vagy éppen Bécsbe utaznak, hogy megfelelő a ajándékot vásároljanak. Sokszor mi is autóba ülünk, hogy valamiért messzebbre utazzunk. Aztán eszembe jutottak gyermekkorom Szentestéi.

tovább:
Ajándék

Áruházak "deminek"

Tesco külső üzletsor Family Center üzletsor A minap jártam a várost. Elhaladtam a Tesco külső üzletsor és a Family Center mellett is, és rendkívül feltűnő hogy csomó üzlethelyiség üres. Pedig, ez a Tesco külső üzletsor állítólag kisebb mint máshol, (össz 7 helyiség) illetve a Family Center se üti pl a szombathelyi méretét. És akkor még nem beszéltünk az Alphaparkról, ahol szintén kb 5-6 üres üzlethelyiség van, kérdem én, MINEK ENNYI? Gondolták hogy majd a sok külföldi multi beteszi a lábát és majd szépen meggazdagodnak? Nem jött be. Magyar cégek (jó, így is van pár azért) meg gondolom azért nem veszik meg (vagy ki?) ezeket az ingatlanokat, mert tényleg a multik “tárcájához” igazították a bérleti díjat, árat stb. Egyébként Family Centerben próbálkoztak üzemeléssel páran, van ott ex Elektro Pont, ex Leonardo, ex Casino …

tovább:
Áruházak "deminek"