Csikkgyűjtő lett az egész város

2012-ben tiltották be Magyarországon rengeteg helyen a dohányzást. A nemdohányzók védelméről szóló törvény értelmében tilos minden közforgalmú helyen, illetve azok 5 méteres körzetében dohányozni, mint például iskolák, közintézmények, vasútállomások, buszmegállók, vendéglátóhelyek, stb… Dohányozni csak és kizárólag ezeken a helyeken kívül, illetve dohányzásra kijelölt helyen lehet. Ezzel azt remélte annak idején a kormány, hogy csökken majd a dohányosok száma az országban, és ez részben be is jött, azonban továbbra is rengeteg problémát okoznak a füstölgők. Egyrészt azért, mert sokan nem tartják be a tilalmat, de persze nem is lehet mindenhol mindenkivel betiltatni.

Még ezen törvény életbe lépése előtt jártam én középiskolába, és ott már akkor sem lehetett, vagyis lehetett volna, de mivel ugye a diákok többsége 18 év alatti volt, nem tudtak kijelölni dohányzót, mert lehetetlenség lett volna ellenőrizni, hogy oda 18 év alattiak be ne menjenek. Az viszont egyszerűen képtelenség, hogy sok középiskolás ne dohányozzon, ezért volt egy WC, ami gyakorlatilag dohányzóként funkcionált, persze néha ott is szankcionáltak, de azért annak nem volt túl nagy visszatartó ereje.

Az csak az egyik probléma, hogy nem tartják be sokan a dohányzás tiltását szolgáló törvényt, sokkal fontosabb kérdés, hogy egyáltalán miért dohányoznak. Persze mondhatjuk, hogy van ennek is egy ‘fílingje’, igen, vizipipázni, esetleg társaságban kicsit menőzni füstölgéssel lehet, de hogy napi szinten valaki több ezer forintot kiadjon arra, hogy direkt füstöt juttasson a tüdejébe, az számomra egyszerűen megmagyarázhatatlan. Pozitív élettani hatása sincs a nikotinnak, legfeljebb akkor, ha már rászokott az ember, de akkor sem igazi pozitív hatás az, csak simán elhiteti magával a szervezet, hogy neki ez kell, mert ugye már sikerült rászokni. Az alkoholnak MÉRTÉKLETES formában vannak pozitív hatásai is, de nem akarok senkit arra buzdítani, hogy igyon, meg lehet lenni alkohol nélkül is, semmit nem veszít az ember.

Visszatérve a dohányzást tiltó törvényre: sikerült elérni azt, hogy akik korábban például egy kocsmában, vendéglőben, buszmegállóban cigarettáztak, most attól 5 méterrel odébb költöztek, koncentráltan. Ez azt is jelenti, hogy ilyen helyek mellett egy szűk területen biztosan rengeteg eldobált cigarettacsikket talál az ember, többnyire a földön, mert nincs az a csikktartó mennyiség, ami elbírná ezt az áradatot. A Várkerületen eleve csak kijelölt kukáknál illetve teraszokon szabadna dohányozni, ennek ellenére a klinkertéglák hézagai is cigarettacsikkekkel vannak kitöltve, a Várfalsétányon a lépcső repedéseiben is cigarettacsikkek vannak, a buszmegállók mellett bármilyen zöldterületen, járdán is mindenhol csikkek vannak, de még a Bécsi domb Amfiteátrumának tetején is mindenhol csikkekkel találkozhat az ember.

Kérdem én, mire jó ez? Miért jó teljesen felesleges, ráadásul egészségkárosító dolgokra SOK pénzt kiadni, és ezzel még szétszemetelni is a várost? Ezzel ráadásul más, jóérzésű embereket is megzavarva. Ráadásul egy doboz cigaretta most már több, mint 1000Ft -ba kerül, erre bezzeg van pénz…

MIÉRT? MI A ROSSEBÉRT KELL CIGARETTÁZNI?

Vermes Miklós Nemzetközi Fizikaverseny Sopronban

Megkezdődött a 34. Vermes Miklós Nemzetközi Fizikaverseny a Vas- és Villamosipari Szakképző Iskola és Gimnáziumban. A megmérettetésre nemcsak hazánkból, hanem a Kárpát-medence több magyar tannyelvű középiskolájából utaztak Sopronba diákok. A szervezők nem titkolt célja, hogy erősítsék a diákok és pedagógusok határokon átívelő kapcsolatát, valamint az, hogy erősítsék a tanulókban a magyarságtudatot.

tovább:
Vermes Miklós Nemzetközi Fizikaverseny Sopronban

Boros Alíz országos első helyezett!

Boros Alíz a múlt héten az Országos Általános Iskolások (OATV) Horvát Népismereti versenyén első helyezésért ért el. Először érte el ezt az eredményt egy olyan iskolás, aki nem otthonról hozta a horvát tudás alapjait, hanem teljesen az alapoktól kezdte a Nakovich Mihály Általános Iskola és Óvoda az Oktatási Hivatal Bázisintézményében Kópházán.

tovább:
Boros Alíz országos első helyezett!

Szent György nap a Hunyadiban – Vásári forgatag, gulyás, előadások és sportprogramok is várták a látogatókat

A Hunyadi János Evangélikus Általános Iskola családi napja immár 15. alkalommal került megrendezésre. A nagy sikerű programon több százan vettek részt.

tovább:
Szent György nap a Hunyadiban – Vásári forgatag, gulyás, előadások és sportprogramok is várták a látogatókat

Forgalomkorlátozás hétfőn Sopronban

A Hunyadi János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola a Reformáció 500 emlékév kapcsán futóversenyt szervez 2017. május 29-én 9.00 és 11.00 óra között, amely során a Deák téren forgalomkorlátozásra kell számítani. Az önkormányzat kéri autósokat és kerékpárosokat, hogy közlekedjenek körültekintően!

tovább:
Forgalomkorlátozás hétfőn Sopronban

Olimpiai bajnok köszöntötte a fertőrákosi diákokat – fotók

A Fertőrákosi Általános és Alapfokú Művészeti Iskola a Soproni Növényi Sportakadémián rendezte meg a művészeti képzésben részt vevő tanulóinak idei legsikeresebb alkotásaiból álló kiállítását. Negyvenöt tanuló 50 alkotását láthatja a közönség a Soproni Növényi Sportakadémián (Sopron,Pozsonyi út 60.)

tovább:
Olimpiai bajnok köszöntötte a fertőrákosi diákokat – fotók

Botond utca: a probléma megoldódni látszik

Kicsivel kevesebb, mint egy hónapja írtunk a soproni Botond utca burkolatának, környezetének állapotáról. Most úgy tűnik, előrelépés kezdődött a témával kapcsolatban: a széttöredezett burkolatot ugyanis felmarták, és vad aszfaltozásba kezdtek, ami már most is egy határozottan pozitív képet ad, pedig még el sem készült teljesen. Minden esetre örülünk az előrelépésnek, így tovább!

tovább:
Botond utca: a probléma megoldódni látszik

Soproni és mihályi diákok tudtak a legtöbbet a hungarikumokról és a megyerikumokról

A Mihályi Általános Iskola csapata és a Soproni SZC Idegenforgalmi, Kereskedelmi, Vendéglátó Szakképző Iskolája fiataljai bizonyultak a legjobbnak.

tovább:
Soproni és mihályi diákok tudtak a legtöbbet a hungarikumokról és a megyerikumokról

Érdekes térkép

A Béke utcai buszváró külső oldalán, hisz aki tájékozódni akar had ázzon-fázzon, van egy várostérkép.  Ami nem is lenne gond, csak hát elég furcsa egy darab. Sehogyan se stimmel. Az intézményadatok többsége meglehetősen elavult, elég sok épület is hiányzik róla. Pedig alig pár éves a beálló. Az a legkevesebb, hogy össze van graffitizve Elhelyezése sem a legtökéletesebb, bár ebbe a citylight méretbe csak ez fér bele, így az Ipar körút és környékéről le kell mondanunk . No de nézzük meg közelebbről. Soproni Határőrkiképző és Továbbképző Intézet? És hol a Flandorffer Ignác utca? Most mondhatná a kedves Olvasó, hogy biztosan csak egy régi térképet nyomtatott ki az Önkormányzat. De ez nem állja meg a helyét: Épülő lakópark. Érdekes. Bár nem éppen úgy ábrázolja, ahogyan valójában lesz, és felette sem az egykori Postáséttermet, sem az új társasházat nem ábrázolja. Lokomotív Hotel bezzeg van. Totál káosz. Továbbiak: Kölcsey Ferenc Általános Iskola? Liszt Ferenc Múzeum? A Kőműves közben volt valaha is Öregek Otthona ? Ruhagyár, egyetemi szálló… Egykori zsidó imaház , inkább zsinagóga. Szent István Római Katolikus Általános Iskola . És az Interspar t és a körforgalmakat is feleslegesen keressük.

Teleki Blanka a legjobb rajzos

A soproni képzőművészeti oktatás nagy sikere, hogy a XXI. országos rajzversenyen a Handler Nándor Szakképző Iskola első végzős évfolyamának tanulója, Teleki Blanka lett Magyarország legjobb középiskolai rajzosa 2012-ben.

tovább:
Teleki Blanka a legjobb rajzos

A Magyar Kultúra Napja – A Himnusz közös hitünk, akaratunk kifejezője

Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én fejezte be a Himnuszt. Ennek emlékére ünnepeljük 1989 óta a Magyar Kultúra Napját. A költő alakját és a kort, amelyben ,,jelszavaink valának: haza és haladás” a Deák Téri általános Iskola diákjainak tartalmas műsora idézte a Kölcsey-szobornál, ahol a szónok Fejér Zoltán, festőművész volt.

tovább:
A Magyar Kultúra Napja – A Himnusz közös hitünk, akaratunk kifejezője

Festészet ünnepe: 24 órás alkotónap a Handlerban

Szent Lukács – a festők patrónusa – neve napja a festészet ünnepe. A Handler Nándor Szakképző Iskola ebből az alkalomból – hagyományteremtő szándékkal – 24 órás alkotónapot rendez, melyre a festészet iránt érdeklődő diákok, pedagógusok jelentkezhettek.

tovább:
Festészet ünnepe: 24 órás alkotónap a Handlerban

Fennállásának 100 éves évfordulóját ünnepelte a Siketek és Nagyothallók Soproni Szövetsége

Megalakulásának 100. évfordulóját ünnepelte pénteken délelőtt a Siketek és Nagyothallók Soproni Szövetsége a Vas- és Villamosipari Szakképző Iskola és Gimnáziumban. Az eseményen bemutatták a Szakály Ernő által erre az alkalomra írt kiadványt is.

tovább:
Fennállásának 100 éves évfordulóját ünnepelte a Siketek és Nagyothallók Soproni Szövetsége

A városrész is gyarapodik a bíróság megépülésével

Az egykori Szent István Iskola épületében kap helyet a soproni városi bíróság és az ügyészség is. Az építkezést, amely állami forrásból valósul meg, és amely javában zajlik, ma tekintette meg Sopron város vezetése.

tovább:
A városrész is gyarapodik a bíróság megépülésével

Handler Divatgála: A fantázia nem ismer határokat

Pazar alkotások, profizmus a bemutatásban és a szervezésben, remek hangulat – így jellemezhető néhány szóban az idei Handler Divatgála. A soproni Handler Nándor Szakképző Iskola fodrász, kozmetikus, és divat, stílustervező tanulóinak bemutatkozása bebizonyította, hogy az esemény jelmondatának megfelelően ,,a fantázia nem ismer határokat” és, hogy szakmájukat alaposan ismerő, felkészült és színvonalas munkát végző diákokat képez az intézmény.

tovább:
Handler Divatgála: A fantázia nem ismer határokat

Handler Divatgála – A fantázia nem ismert határokat: Szörnyella De Frász is megjelent – fotók!

A soproni Handler Nándor Szakképző Iskola színvonalas divatgáláján bemutatkoztak a fodrász, a kozmetikus, a divat, stílustervező tanulók.

tovább:
Handler Divatgála – A fantázia nem ismert határokat: Szörnyella De Frász is megjelent – fotók!

Élményhordozó sportfotók kiállítása a Gárdonyi-iskolában

Tóth Zsombor fotósnak nyílt kiállítása a Gárdonyi Géza Általános Iskola aulájában. A sPortfólió című kiállítás anyagát már Szombathelyen bemutatták a Savaria Egyetemi Kar aulájában, ezúttal a soproni közönség láthatja a sport izgalmas, küzdelmes, vagy éppen örömteli pillnatait megörökítő képeket, február 4-ig.

tovább:
Élményhordozó sportfotók kiállítása a Gárdonyi-iskolában

Harmadik helyezés mellé különdíj a soproni diákoknak

Kiemelkedő szakmai sikert értek el a soproni Idegenforgalmi, Kereskedelmi, Vendéglátó Szakképző Iskola és Kollégium tanulói a Miskolcon megrendezett I. Schnitta Sámuel Vendéglátós Szakmai Tanuló Csapatversenyen.

tovább:
Harmadik helyezés mellé különdíj a soproni diákoknak

A régi diákok munkáival csábítják az újakat Sopronban

A diákok munkáiból nyílt kiállítás hétfőn a Handler Nándor Szakképző Iskola aulájában. A fás szakmák képviselőinek alkotásai éppúgy felfedezhetők a gyűjteményben, mint a divattervező vagy grafikus szakosoké.

tovább:
A régi diákok munkáival csábítják az újakat Sopronban

Iskolai tájékoztató nagycsoportosoknak

… … egy tájékoztató előadás – az intézményről és a következő nevelési év indításáról- azoknak a szülőknek, akiknek gyermeke 2011 szeptemberében kezdi az iskolát. Az előadók a Sopron úti általános iskola (Domokos Pál Péter Iskola) tanárai és az igazgatónő. …

tovább:
Iskolai tájékoztató nagycsoportosoknak

Ezüstérem a pedagógusnak

A Szent Gellért díj ezüst fokozatát vehette át nemrégiben Karakainé Kóbor Ágnes a soproni Szent Orsolya Római Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium pedagógusa, aki több mint két évtizede oktat az intézményben. A tanítónő a négy megyei díjazott egyike.

tovább:
Ezüstérem a pedagógusnak