Ilyen apró lépésektől lesz közlekedhető egy város

Nem kellenek csilliókból kialakított presztízskerékpárutak, gyalogkerékpárutak, egy kiegészítőtábla gyakran többet ér mindezeknél és semmibe sem kerül. Múltkor írtunk arról, hogy leaszfaltozták a Dorfmeister utcát Sopronban, és hüledeztünk, hogy minek, ha oda senki nem hajthat be, kerékpárosok sem. A döntéshozók olvashatták a cikket, vagy láthatták, hogy a tiltás ellenére használják a kerékpárosok az utcát, ugyanis cselekedtek: a “mindkét irányból behajtani tilos” tábla alá került egy “kivéve 🚲” kiegészítés. Máris jobb, köszönjük. Azért a kerékpárosoknak is üzenném, hogy óvatosan😊.

És akkor itt meg is ragadnám az alkalmat, hogy bedobjak egy javaslatot a következő lépésre: esetleg lehetne kétirányúsítani a Szent Mihály utca macskaköves szakaszát is kerékpárosok számára.

 

eredeti link

A zsirai fejlesztéssel megint a gépjárművek nyertek

Megújult a zsirai főutca, erről írtunk már itt az IkvaHíren. A fejlesztéssel kapcsolatban azonban nem csak előnyök, de hátrányok is előjöttek, mégpedig azért, mert ugye Zsirán nem csak autóval/teherautóval/busszal közlekednek az emberek. De először kezdjük mégis a gépjárművekkel: bár az útburkolat megújult, új parkolóhelyeket sehol sem alakítottak ki, így marad az eddig is jól megszokott vadparkolás.

Egy 2005-ös EU-s projekt keretén belül a falun végig kerékpárutat is kialakítottak, amit a mostani fejlesztéssel viszont gyakorlatilag tönkre is ment. Eddig sem volt túl jó állapotú a kerékpáros infrastruktúra, most viszont a közút és a kerékpárút közötti területet több helyen is zúzottkővel töltötték fel, ami nyilván el is helyezkedett a kerékpárút aszfaltján. Apropó aszfalt, mivel a megújult közút egy kicsivel feljebb került az eddigiekhez képest, jó ötletnek tűnt, hogy néhány ház kapubejáróját is kicsit elegyengetik. Ezzel persze megint azt is sikerült elérni, hogy a kerékpárútba hupni került, mondjuk nem olyan szinten, mint Körmenden, de azért ezzel sem a kerékpározás előnyeit sikerült gyarapítani.

De hogy ne csak a kerékpárútról essen szó, természetesen a fejlesztés során a járdához sem nyúltak, így a falu bizonyos részein továbbra is hatalmas kráterek tarkítják azt.

És a végére hagytunk még egy érdekes megoldást: a közúton zebra, a kerékpárúton pedig kerékpárút vége? Nem kellett volna inkább oda is zebrát festeni?

eredeti link

Megújult Zsira főutcája

INTERREG projekt keretén belül az Innovációs és Technológiai Minisztérium megbízásából a NIF beruházásában újult meg a Zsirát Locsmánddal összekötő út magyar szakasza. A 8626 számú út Zsira belterületén haladó szakasza új kopóréteget kapott mintegy 2 kiolométer hosszan, emellett elvégezték az út melletti csapadékvíz-elvezető rendszer tisztítását, valamint kialakítottak egy gyalogátkelőhelyet is a polgármesteri hivatal előtt.

Az osztrák oldalon a locsmándi termálfürdőt elkerülő út tavaly került átadásra, mely csatlakozik a néhány évvel korábban kialakított zsirai elkerülőhöz. A csatlakozási pontnál szükség volt egy 40 méteres szakasz korrekciójára, most ezt is elvégezték.

A projekt célja a környező osztrák és magyar települések egymás közötti elérhetőségének javítása volt, a NIF szerint az új útburkolattal biztonságosabbá vált a közlekedés a térségben.  A kivitelezés nettó értéke mintegy 165.977.104 forint volt.

A felújított szakasz megfelelő minőségű összeköttetést biztosít a régió másod- és harmadrendű csomópontjai és a transzeurópai közlekedési hálózat (TEN-T) között, lehetőséget nyújt a határon átnyúló infrastruktúrában rejlő lehetőségek hatékonyabb kiaknázására. A projekt a 87. sz. főút Kőszeg (HU) – Rattersdorf (Rőtfalva AT) országhatár közötti szakasz kivitelezési munkáinak elvégzése beruházással közös Interreg V-A pályázat keretében nyert támogatást.

eredeti link

Ész megáll: leaszfaltoztak egy lezárt utcát

Sopronban maxon pörgetik az aszfaltozást. Legyen szó útburkolatról vagy járdáról, legyen szó nagy forgalmú útról vagy kis mellékutcáról, aszfalt, aszfalt, aszfalt, minden mennyiségben. Az orrba-szájba aszfaltozás sajnos a legtöbb helyen innovációval nem jár, azaz közlekedésfejlesztés nem történik, pont ugyan olyan lesz az utca, mint korábban, csak friss aszfalttal. Amit legutóbb láttunk, arra már tényleg nem tudok magyarázatot. A Dorfmeister (Dorffmaister) utcába évek óta tilos behajtani. Ez alól kivételezés nincs, se kerékpárral, se motorkerékpárral, se csőrös kamionnal nem lehet behajtani. Ehhez képest most az utca vadonatúj aszfaltburkolatot kapott, az úttesttel párhuzamosan futó járdával egyetemben. Kérdem én, miért nem lehetett akkor már megszüntetni a járdát, és egy szintbe hozni az úttesttel? Ha itt járműforgalom nem zajlik, minek egyáltalán járda? Vagy ha már felújították, miért nem lehet legalább a kerékpárosoknak engedélyezni a behajtást?

eredeti link

INDUL A TÖBB HÓNAPOS KÁOSZ! Lezárják a Margitbánya felé vezető utat

Készülhetnek a legrosszabbra a Kelénpatak (Klingenbach) felé gépjárművel közlekedők, ugyanis több hónapra lezárják a Fertőrákos/Sopronkőhida-Szentmargitbánya összekötő út magyar szakaszát. Ezáltal az ottani forgalom nagy része is a 84-es/16-os útra terhelődik majd.

Szerdától egészen októberig teljes szélességében lezárják a Sopronkőhidát illetve Fertőrákost a Páneurópai Piknik Emlékhellyel összekötő utat, a munkálatok azonban még december végéig forgalomkorlátozás mellett zajlanak tovább. Egyedül a Páneurópai Piknik 30. évfordulója alkalmából rendezett programok idejére nyitják meg ideiglenesen az utat augusztus 19-21. között. A megelőző régészeti feltárások és a fakivágási munkák már befejeződtek, az útépítési munkák határidőre történő befejezése, valamint az útépítés műszaki tartalma azonban szükségessé teszi a 8532 számú út teljes lezárását. Érdekes módon az osztrák oldalon szakaszosan újítják fel az útburkolatot (L210-es út), és eddig mindig sikerült úgy dolgozni, hogy ne kelljen hosszabb időre teljesen lezárni az utat…

A projekt keretén belül amúgy az eddig 5 méter széles utat 6 méter burkolatszélességgel és 9 méter koronaszélességgel építik újjá, emellett Sopronkőhida határában 550m hosszan új nyomvonalat is kialakítanak, így létrejön egy új csomópont is.A régi nyomvonal itt majd a környék ingatlanjaiba való bejutást biztosítja szervizút gyanánt. Ami a fakivágásokat illeti, tavasszal már sikerült is rengeteg fenyőt kitermelni, de az útépítésnek áldozatul esett több, a határ felé vezető utak mentén jellemző szederfa (eperfa) is.

Közel százéves szederfa volt (Fotó 2019 március)

Az út osztrák oldala felújítás után

eredeti link

Lezárult a Lőver Program útfelújítási része

A Modern Városok Program keretében összesen 4600 négyzetméter útburkolatot és járdát újítottak fel nemrégiben, 7300 méter hosszúságban.  Létrehozták a Lőver kerékpárutat, melynek teljes hossza 5571 méter, valamint új csomópontot alakítottak ki az Egeredi útnál, itt 460 négyzetméternyi útburkolatot építettek, illetve a közvilágítási hálózatot is felújították, gyalogátkelőhelyeket alakítottak ki, megoldották a vízelvezetést és a parkosítást. Ezen két projekt összköltsége 276 millió forint volt.

Az útfelújítási programban megújult a Lánzséri út egy szakasza, a Károlymagaslati út, a Villa sor, a Lövér körút nagy szakasza, a Városligeti út még eddig fel nem újított része, a Felsőbüki Nagy Pál utca járdája, a Panoráma út, a József Attila utca, a Vasvári Pál utca, a Tulipán köz, a Berzsenyi utca, valamint a Citadella utca parkolója és járdája. Csak az említett utak felújítására mintegy 500 millió forintot költöttek.

eredeti link

Szabad az út, újra járható a 84-es

Szerdán még kisebb forgalomkorlátozásokkal, most viszont már teljes mértékben járható a 84-es számú főút Sopron belterületi szakasza. A Szent Mihály körforgalom és a Balfi úti körforgalom valamivel több, mint 2 hétig volt részlegesen lezárva a forgalom elől, ez idő alatt jelentős torlódás alakult ki a Híd utcában illetve a Balfi utcán is, a környező kisebb utcákról pedig megnövekedett forgalomról számoltak be olvasóink. Ennek most már vége, az út szabad, visszatérhetnek a “normális” dugók a környékre… Fotóink még szerdán készültek.

eredeti link

Az egész várost érdemes autóval elkerülni (irónia)

A 84-es főút soproni belterületi szakaszának egy részét épp aszfaltozzák. Egészen konkrétan a Szent Mihály-körforgalomtól a Balfi úti körforgalomig félpályán haladhat a forgalom, a Győr/Balaton felé közlekedőket a Híd utca-Balfi út útirányra terelik péntek óta. Emellett persze a Kelénpatak felé jelenleg még bonyolódó forgalom is belassul, hiszen itt egy bukkanó, ott egy aszfaltozás, amott egy kilógó csatornafedél, forgalomirányítás, miegymás. Épp ezért az egész északnyugati városrész dugóban áll, kerülőút pedig aligha akad, hiszen legfeljebb a belváros felé lehetne terelni a forgalmat, az viszont csúcsidő(k)ben amúgy is túlzsúfolt. A főút aszfaltozás egyébként két-három hétig tart, ezzel kapcsolatban ellentmondásos információkat kaptunk, minden esetre legalább végre megújul ez a szakasz is, most már csak a Balfi úti körforgalom és a Győri úti körforgalom közti szakaszt kellene rendbe tenni (és akár plusz kerékpárutat is létesíteni)…

eredeti link

Láttuk már ezeket az utcákat autók nélkül?

Rengeteg utca aszfaltburkolata újult meg az elmúlt időszakban, illetve újul meg folyamatosan Sopronban. Erre több MILLIÁRD forint áll rendelkezésre, és olyan utcák sem maradnak ki, mint például a Rózsa utca vagy a Szélmalom utca. A munkafolyamat viszont relatíve lassan halad mindenhol, ezért volt lehetőségem megörökíteni ezeket az utcákat úgy, hogy épp le voltak zárva, és sehol egyetlen autó sem parkolt, és nem is közlekedett. Milyen meglepő, ugyanakkor mégis klassz látvány, kár, hogy az elkövetkezendő x évtizedben tutira nem látunk ilyet ismét… Már csak azért se, mert az aszfaltozás rég befejeződött, az autók pedig visszaköltöztek.

IkvaHír: IMG 20181016 173952 - indafoto.hu

IkvaHír: IMG 20181016 173931 - indafoto.hu

IkvaHír: IMG 20181016 173934 - indafoto.hu

IkvaHír: IMG 20181016 174014 - indafoto.hu

IkvaHír: IMG 20181016 174048 - indafoto.hu

IkvaHír: IMG 20181016 174112 - indafoto.hu

IkvaHír: IMG 20181016 174220 - indafoto.hu

IkvaHír: IMG 20181016 174329 - indafoto.hu

IkvaHír: IMG 20181016 174257 - indafoto.hu

IkvaHír: IMG 20181016 174436 HDR - indafoto.hu

FULLOS KÉPGALÉRIA IDE KATTINTVA ÉRHETŐ EL!

eredeti link

Tükörsima aszfalt a Hidegvízvölgy úton

Vadonatúj aszfaltrétegen közlekedhetnek ezentúl a gépjárművezetők, kerékpárosok, gyalogos túrázók Görbehalom és a Fehér úti tó között, a Hidegvízvölgy úton. A beruházás támogatásáról a soproni közgyűlés május 26-i rendkívüli gyűlésén döntött, mivel az út népszerű, mégis régóta leromlott állapotú volt. A dolgot bonyolította, hogy az útszakasz egyik része Sopronhoz, a másik Ágfalvához tartozik, és a TAEG járművei elég gyakran használják. Nyíl egyenes, tükörsima aszfaltút: Épp ezért közösen sikerült forrásokat találni, a következő mértékben: Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata: bruttó 14.050.010Ft, Ágfalva Község Önkormányzata: bruttó 5.000.003Ft, Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt.: bruttó 18.637.054Ft. A kivitelezés teljes költsége mintegy 37.687.067Ft volt. A tegnapi sajtónyilvános átadáson Dr. Fodor Tamás, Sopron polgármestere, Dr. Simon István, Sopron alpolgármestere, Táp Lászlóné a körzet önkormányzati képviselője, Mágel Ágost a Városfejlesztési bizottság elnöke, Pék Zsuzsánna Ágfalva polgármestere valamint Dr. Jámbor László a TAEG Zrt. vezérigazgatója vett részt. A most leaszfaltozott útszakasz hossza egéybként 1140 méter, és gyakorlatilag egy körút része, mely Görbehalomtól indul, és Hermesen át Brennbergig tart. Ez azonban nem használható végig gépjárművel, kerékpárosok, gyalogos túrázók azonban gond nélkül közlekedhetnek rajta. Szó esett arról is, hogy a felújítás óta sokan nem megfelelő sebességgel közlekednek az útszakaszon. Tudni kell, hogy egész Görbehalmon, így az útnak ebben az irányában is 40-es sebességkorlátozás érvényes, mivel 40-es zóna van itt. TELJES KÉPGALÉRIA ITT!

tovább:
Tükörsima aszfalt a Hidegvízvölgy úton

Üzembe helyezték a fertőrákosi kikötő multimodális utastájékoztató rendszerét

Ugyan már októberben átadták azt az utastájékoztató rendszert amit a soproni helyközi autóbuszjáratokra építettek ki , de egyik fontos eleme – a menetrendi sajátosságok miatt -, csak májustól került üzembe. A Sopronban újonnan kihelyezett három darab utastájékoztató oszlopon túl, a negyedik a fertőrákosi hajállomás és a strand közötti felújított buszfordulóba került. A nyári szezon közeledtével újra elindultak hajójáratok a kikötőből és az ezekhez csatlakozó soproni buszjáratok, így most ( a januári ottjártunkkal ellentétben ) üzem közben is megtekinthettük a rendszert. Firtl Mátyás országgyűlési képviselő már a 2013 őszi projektindító során kihangsúlyozta, hogy “a Fertő tavi kikötőhöz közvetlenül csatlakozó buszvég kerül kialakításra, így a nemzetközi forgalomba bekapcsolva fejti ki idegenforgalmi élénkítő szerepét a megvalósítás”. Mint már akkor ígérték közös busz és hajós utastájékoztató rendszer fog létrejönni, így 1,5 év múlva már igazán kíváncsian vártuk ennek gyakorlati megvalósítását, hisz talán országos szinten is egyedülálló közlekedési alágazatok között ez a fajta integráció. Idézet A magyar helyesírás szabályai 183. pontjából: “Földrajzi nevekhez magyarázó céllal néha hozzákapcsolunk egy közszót, ez azonban nem válik a név részévé. Ezeket a nevet értelmező szavakat külön írjuk.” Így a megálló neve helyesen: Fertő tó, vitorlástelep A képre kattintva egy videó is megtekinthető! A berendezés amúgy teljesen ugyanolyan mint a városban megszokott “totemoszlopok”, a különlegesség csupán annyi, hogy a buszokon túl a hajójáratok indulását is megtalálhatjuk, vagy ahogy a kijelzőre kifért: “HAJ(” A rendszer egyébként egyaránt kiírja a Drescher Hajózási Kft. és a Fertő-tavi Hajózási Kft. hajójáratait is, hiszen Fertőrákosról két társaság is indít hajóutakat. Persze felvetődhet az emberben, hogy tényleg ez volt-e a legmegfelelőbb helyszín ennek a totemoszlopnak. A városban bizonyára számos megállóhelyet találhatnák melyek forgalma jóval többszöröse a Fertő tavinak buszostól, hajóstól… Annál is inkább hisz ősztől-tavaszig mondhatni a madár se jár erre, legalábbis buszok és hajók nem. A filozófálgatást félretéve a rendszer már üzemel és mint…

tovább:
Üzembe helyezték a fertőrákosi kikötő multimodális utastájékoztató rendszerét