Elbontják a határátkelőket

Magyarország Kormánya még tavaly döntött arról, hogy a schengeni közúti határátkelőket akadálymentesítik. Az ország már több, mint 12 éve csatlakozott a schengeni övezethez, melynek köszönhetőn többek között a magyar-osztrák határon is megszűnt az állandó határőrizet.

A régi bódék már évek óta félre lettek állítva Kópházánál

Az osztrák oldalon a régi határőrségi épületeket már rég elbontották, a magyar oldalon azonban a legtöbb helyen még ma is állnak, leginkább romokban. Az idei költségvetésben majdnem 600 millió forint, azaz mintegy 1,8 millió euró áll rendelkezésre, hogy az egykori határátkelőket rendbe tegyék. A cél az, hogy a Magyarországra érkezőket ne fogadja már a határon is csúf látvány. Emellett a folyamatos közlekedés elősegítése is a szempontok között van. A Sopron-Klingenbach határátkelőhelyen egyébként a NIF, a Kópháza-Deutschkreutz határátkelőn pedig a Magyar Közút az illetékes. Előbbi helyen az M85 projekttel együtt végzik majd a bontást és a rekultiválást, utóbbi helyszínen viszont az épületek egy részét bérbe adták, motel, étterem, trafik működik itt, ezek sorsa egyelőre nyitott kérdés.

A kőszegi határátkelő sincs túl jó állapotban (Fotó: IkvaHír archívum)

eredeti link

A zsirai fejlesztéssel megint a gépjárművek nyertek

Megújult a zsirai főutca, erről írtunk már itt az IkvaHíren. A fejlesztéssel kapcsolatban azonban nem csak előnyök, de hátrányok is előjöttek, mégpedig azért, mert ugye Zsirán nem csak autóval/teherautóval/busszal közlekednek az emberek. De először kezdjük mégis a gépjárművekkel: bár az útburkolat megújult, új parkolóhelyeket sehol sem alakítottak ki, így marad az eddig is jól megszokott vadparkolás.

Egy 2005-ös EU-s projekt keretén belül a falun végig kerékpárutat is kialakítottak, amit a mostani fejlesztéssel viszont gyakorlatilag tönkre is ment. Eddig sem volt túl jó állapotú a kerékpáros infrastruktúra, most viszont a közút és a kerékpárút közötti területet több helyen is zúzottkővel töltötték fel, ami nyilván el is helyezkedett a kerékpárút aszfaltján. Apropó aszfalt, mivel a megújult közút egy kicsivel feljebb került az eddigiekhez képest, jó ötletnek tűnt, hogy néhány ház kapubejáróját is kicsit elegyengetik. Ezzel persze megint azt is sikerült elérni, hogy a kerékpárútba hupni került, mondjuk nem olyan szinten, mint Körmenden, de azért ezzel sem a kerékpározás előnyeit sikerült gyarapítani.

De hogy ne csak a kerékpárútról essen szó, természetesen a fejlesztés során a járdához sem nyúltak, így a falu bizonyos részein továbbra is hatalmas kráterek tarkítják azt.

És a végére hagytunk még egy érdekes megoldást: a közúton zebra, a kerékpárúton pedig kerékpárút vége? Nem kellett volna inkább oda is zebrát festeni?

eredeti link

Megújult Zsira főutcája

INTERREG projekt keretén belül az Innovációs és Technológiai Minisztérium megbízásából a NIF beruházásában újult meg a Zsirát Locsmánddal összekötő út magyar szakasza. A 8626 számú út Zsira belterületén haladó szakasza új kopóréteget kapott mintegy 2 kiolométer hosszan, emellett elvégezték az út melletti csapadékvíz-elvezető rendszer tisztítását, valamint kialakítottak egy gyalogátkelőhelyet is a polgármesteri hivatal előtt.

Az osztrák oldalon a locsmándi termálfürdőt elkerülő út tavaly került átadásra, mely csatlakozik a néhány évvel korábban kialakított zsirai elkerülőhöz. A csatlakozási pontnál szükség volt egy 40 méteres szakasz korrekciójára, most ezt is elvégezték.

A projekt célja a környező osztrák és magyar települések egymás közötti elérhetőségének javítása volt, a NIF szerint az új útburkolattal biztonságosabbá vált a közlekedés a térségben.  A kivitelezés nettó értéke mintegy 165.977.104 forint volt.

A felújított szakasz megfelelő minőségű összeköttetést biztosít a régió másod- és harmadrendű csomópontjai és a transzeurópai közlekedési hálózat (TEN-T) között, lehetőséget nyújt a határon átnyúló infrastruktúrában rejlő lehetőségek hatékonyabb kiaknázására. A projekt a 87. sz. főút Kőszeg (HU) – Rattersdorf (Rőtfalva AT) országhatár közötti szakasz kivitelezési munkáinak elvégzése beruházással közös Interreg V-A pályázat keretében nyert támogatást.

eredeti link

FIGYELEM! Ismét lakossági észrevételeket várnak az elkerülővel kapcsolatban

Január 19-ig még várják a lakosság észrevételeit a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Útügyi Osztályán, derült ki az M85 gyorsforgalmi út 2.2 szakaszának közmeghallgatásán, melyre 2017. január 11-én 10 órakor, a Megyeháza dísztermében került sor. A tervezőkön és az engedélyező hatóságon kívül Sopron polgármestere és főépítésze is jelen volt. A nagyterem zsúfolásig megtelt, a környezetvédelmi fórumhoz hasonlóan megint kb. 200 fő jött el a különös időpont ellenére. 10:05-kor Hujber Károly, a kormányhivatal ügyintézője nyitotta meg az eseményt. Először bemutatta a megjelent hivatali személyeket, majd felvázolta a napirendet: hivatalos ismertetések, tervbemutatás után a szakhatóságok, végül az érintettek szólhatnak hozzá, kérdezhetnek. A Nemzeti Közútfejlesztő Hivatal (ami megszűnt, és beolvadt a kormányhivatalba) a főpálya engedélyezője, a megyei kormányhivatal a keresztező és kisegítő mellékutak, átvezetések engedélyezője. A kisajátítást majd mások intézik. A mai rendezvényre 800 meghívót küldtek ki, sokan a lehetetlen időpont miatt nem jöttek el. Elmondásuk szerint február 8-ig kell lezárniuk ezt az eljárást, 8 napig — azaz, ha a hétvége is beleszámít, akkor január 19-ig — még lehet írásban hozzászólni a tervekhez a megyei kormányhivatalnál. Fellebbezni csak az 1.067.330,-Ft-os díj megfizetésével lehet, de ez nem halasztja a munkálatok megkezdését. Erre nagy felzúdulás kerekedett, mondván “hogy akkor minek vagyunk itt?”. A közmeghallgatásról hivatalosan csak egyszerűsített jegyzőkönyv készült. Ezt követően Sopron polgármestere, dr. Fodor Tamás folytatta a projekt bemutatását, mondván, országosan és Sopron számára is kiemelt projektről van szó, már 30 éve fontos és ismert, mely a tranzitforgalmat a városon kívül vezetné el, amitől a belső közlekedés is megjavulna. “Perspektívát jelent”, mivel autópálya hiányában a befektetők elkerülték városunkat, ám ezután ennek ellenkezőjére számíthatunk; polgármesterünk szerint „munkahelyeket hoznak” a gazdaságilag növekedő Sopronba. Tisztában vannak vele, hogy “ez kellemetlenséggel is jár”, ám kiemelte, hogy ők “messzemenően a lakosság mellett” állnak. Ígérete szerint közbenjár minden hozzá forduló Soproni ügyében. Nyulasi Erik, az UTIBER …

tovább:
FIGYELEM! Ismét lakossági észrevételeket várnak az elkerülővel kapcsolatban

Az önkormányzat támogatásával elkészült az új, Virágvölgyi körforgalom

Új körforgalommal gazdagodott Sopron, miután a Sopron Város Önkormányzata és a Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő Zrt. (NIF) közös finanszírozásában elkészült a Virágvölgyi-Bécsi utca- elkerülő úti csomópont biztonságosabb közlekedését célzó beruházás. Az állami úton, önkormányzati támogatással megépült körforgalmat ma avatta fel a városvezetés, a tervező, kivitelező, a munkálatokat végzők és helyi önkormányzati képviselők jelenlétében.

tovább:
Az önkormányzat támogatásával elkészült az új, Virágvölgyi körforgalom