Elbontják a határátkelőket

Magyarország Kormánya még tavaly döntött arról, hogy a schengeni közúti határátkelőket akadálymentesítik. Az ország már több, mint 12 éve csatlakozott a schengeni övezethez, melynek köszönhetőn többek között a magyar-osztrák határon is megszűnt az állandó határőrizet.

A régi bódék már évek óta félre lettek állítva Kópházánál

Az osztrák oldalon a régi határőrségi épületeket már rég elbontották, a magyar oldalon azonban a legtöbb helyen még ma is állnak, leginkább romokban. Az idei költségvetésben majdnem 600 millió forint, azaz mintegy 1,8 millió euró áll rendelkezésre, hogy az egykori határátkelőket rendbe tegyék. A cél az, hogy a Magyarországra érkezőket ne fogadja már a határon is csúf látvány. Emellett a folyamatos közlekedés elősegítése is a szempontok között van. A Sopron-Klingenbach határátkelőhelyen egyébként a NIF, a Kópháza-Deutschkreutz határátkelőn pedig a Magyar Közút az illetékes. Előbbi helyen az M85 projekttel együtt végzik majd a bontást és a rekultiválást, utóbbi helyszínen viszont az épületek egy részét bérbe adták, motel, étterem, trafik működik itt, ezek sorsa egyelőre nyitott kérdés.

A kőszegi határátkelő sincs túl jó állapotban (Fotó: IkvaHír archívum)

eredeti link

Szabad az út, újra járható a 84-es

Szerdán még kisebb forgalomkorlátozásokkal, most viszont már teljes mértékben járható a 84-es számú főút Sopron belterületi szakasza. A Szent Mihály körforgalom és a Balfi úti körforgalom valamivel több, mint 2 hétig volt részlegesen lezárva a forgalom elől, ez idő alatt jelentős torlódás alakult ki a Híd utcában illetve a Balfi utcán is, a környező kisebb utcákról pedig megnövekedett forgalomról számoltak be olvasóink. Ennek most már vége, az út szabad, visszatérhetnek a “normális” dugók a környékre… Fotóink még szerdán készültek.

eredeti link

Az egész várost érdemes autóval elkerülni (irónia)

A 84-es főút soproni belterületi szakaszának egy részét épp aszfaltozzák. Egészen konkrétan a Szent Mihály-körforgalomtól a Balfi úti körforgalomig félpályán haladhat a forgalom, a Győr/Balaton felé közlekedőket a Híd utca-Balfi út útirányra terelik péntek óta. Emellett persze a Kelénpatak felé jelenleg még bonyolódó forgalom is belassul, hiszen itt egy bukkanó, ott egy aszfaltozás, amott egy kilógó csatornafedél, forgalomirányítás, miegymás. Épp ezért az egész északnyugati városrész dugóban áll, kerülőút pedig aligha akad, hiszen legfeljebb a belváros felé lehetne terelni a forgalmat, az viszont csúcsidő(k)ben amúgy is túlzsúfolt. A főút aszfaltozás egyébként két-három hétig tart, ezzel kapcsolatban ellentmondásos információkat kaptunk, minden esetre legalább végre megújul ez a szakasz is, most már csak a Balfi úti körforgalom és a Győri úti körforgalom közti szakaszt kellene rendbe tenni (és akár plusz kerékpárutat is létesíteni)…

eredeti link

Leromlott a Fertő-parti kerékpárút jópár szakasza, de nem marad így

A Fertő-parti kerékpárút (B10) magyar oldalon a közelmúltban került vállalható állapotba. Az elmúlt néhány év során új útvonalakat is kialakítottak, illetve a meglévő kerékpáros infrastruktúrát is korszerűsítették több helyen. Így például Balf és Fertőd között is. A külterületi kerékpárút szakaszokat 2018 tavaszától a Magyar Közút üzemelteti. Sokaknak feltűnhetett, annak ellenére, hogy néhány éve rakták itt le az új aszfaltot, azóta bizony adódtak problémák.

A külterületi kerékpárút szakaszokon jellemző probléma a környező fák gyökerei átal felnyomott aszfalt, megrepedezett útburkolat, valahol pedig a két oldalról benövő fű illetve nád “ette meg” az aszfaltot, máshol a sár önti el rendszeresen az utat, illetve az útburkolati jelzések semmisültek meg. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a garancia idén év végén jár le, azaz jelenleg még érvényben van! Megkérdeztük a Magyar Közút Nonprofit Zrt. -t, tudnak-e a hibákról, szándékozzák-e érvényesíteni a garanciát. A rövid válasz az, hogy igen, igen. A hosszabb válasz pedig:

A Fertő-parti kerékpárút egyes szakaszait, így a Fertőboz, Fertőhomok, Fertőszéplak, Hegykő, Hidegség közigazgatási területére eső külterületi szakaszokat 2018 májusában és júliusában vettük át az önkormányzatoktól.

Ezen rövid időszak alatt a 2013-ban elkészült felújítást utáni években kialakult egyes hibákat egyelőre teljes körűen nem tudtuk elhárítani.

Amióta a kezelésünkbe tartoznak az érintett szakaszok, végeztünk már kaszálást, takarítottunk átereszeket a vízelvezetés érdekében, és eltakarítottuk

a Fertő-parti útra a szomszédos földút-csatlakozásokból esős időben érkező nagymennyiségű erodált földet is.

A 2018 őszén lejáró garanciális időszak előtt záró garanciális szemle összehívását kezdeményezünk a felújítási szerződésben megnevezett megrendelői konzorciumot vezető Fertő-Hanság Nemzeti Parknál, és a szerződés alapján kérjük a Vállalkozót az általa elvégzendő garanciális hibák javítására.

Magyar Közút Nonprofit Zrt.
Kommunikációs osztály

eredeti link

A lényeg, hogy az utak rendben vannak (nem)

Az S31-es gyorsforgalmi út egy része ugyebár autóút, egy része pedig autópálya. Az autóút abban különbözik, hogy a megengedett maximális sebesség ott 100km/óra, nincs leállósáv, illetve középen nincsen elválasztás, csak két felezővonal. Nemrég tűnt fel, hogy a két felezővonal között azt az üres részt bizonyos szakaszokon zöld színnel töltötték ki. Tehát a két záróvonal között zöld csík is van. Nagyjából így néz ki: Mérsékelten elkapott a röhögőgörcs, mert feltűnt valami. Valami, ami megint egy kicsit olyan magyar “országimázs” jellegű dolog… Mégpedig az, hogy a térségben, magyar oldalon se kétszer kétsávos autóút, se autópálya. Ez oké, hamarosan lesz (se). Viszont sávelválasztó zöld csík van, méghozzá BIO MEGOLDÁSSAL! Annyira szét van hasadva az aszfalt a 861-es út (Kópháza-országhatár) több szakaszán, hogy a két sáv két aszfaltrétege között kráter keletkezett, ahol már a növényzet is elkezdett megtelepedni. Vajon mikor nő majd itt ki egy fa? Egyébként a 861-es útra szerintem simán rámondhatjuk, hogy az ország szégyene. Itt van az a határátkelő, ahol talán a környéken leginkább lehet érezni a közutak állapotbeli különbségét Magyarországon és Ausztriában. Míg az Őrvidéken nagyjából évente festik újra az útburkolati jeleket, ahogy az történt az út folytatásaként a B62-es úton (értitek, a 861-es folytatása a B62), itt bizonyos utakon fel se lehet festeni, mert a kráter elnyelné a festéket. Ja, és azt szokták mondani, arra van mindenkinek pénze, amire akarja, hogy legyen. Hát akkor ezek szerint a Magyar Közút nem akarja, hogy az útjai rendben legyenek, a 861-es út különösen fekete báránynak tűnik. Pedig teherforgalom az van itt dögivel, ugyanis a kamionok erre közlekedhetnek a kelénpataki határátkelő helyett…

tovább:
A lényeg, hogy az utak rendben vannak (nem)