Tovább folytatódhat a politikai adok-kapok az M85 pihenőhelye körül

Hosszú évekre visszanyúló pártpolitikai vita az M85-ös gyorsforgalmi út és az Arcus étterem kapcsolata, amely kapcsán olykor egészen mélyremenő összefüggéseket véltek egyesek vizionálni.

Pont ezért is meglepőek a mai napon kikerült útbaigazító táblák az északnyugati elkerülő út déli, ágfalvi úti végcsomópontjánál. Ezek tanúsága szerint mégis pihenőhelyként fog funkcionálni Sopron MJV alpolgármesterének tulajdonában lévő étterem, ráadásul magáról az étteremről nevezték el azt. Ami szintén meglepő, hogy az ágfalvi úti csomópont kilométerekre van a fent nevezett pihenőhelytől, mégis helyet kaphatott az útügyi műszaki előírások által meghatározott szabvány táblán. Ezzel szemben az egyszeri utazó arról már nem kap tájékoztatást, hogy ebben az irányban van Bécs, Győr is… Úgy látszik a fontossági sorrendbe egy világváros hátrébb helyezkedik el, mint egy pihenőhely.

The post Tovább folytatódhat a politikai adok-kapok az M85 pihenőhelye körül appeared first on Ikvahír.

eredeti link

Most akkor mi lesz a gyorsforgalminkkal?

Hetek, hónapok, évek óta téma Sopron gyorsforgalmi úthálózatba való bekapcsolása. Bár a környéken több autópálya és gyorsforgalmi út is van, konkrétan a várost eddig nem érte el egyik sem. Márpedig ez éppen megvalósítás alatt van, ha több éves késéssel is, jövő évre elkészül az M85 Csorna-Sopron szakasza. De mi lesz a folytatással?

Az M85 Sopron környékén nagyon látványosan készül. A környéken autózók időszakos forgalomkorlátozásokkal, sárral, indokolatlan sebességkorlátozó táblákkal kell, hogy számoljanak a környéken élők számára pedig mindennapos lett a por, a nagy teherforgalom és a munkagépek keltette zaj. A térség gazdasági fejlődéséhez ugyanakkor két dologra szükség van: jó vasútra és jó közutakra. Ez utóbbi érdekében is épül most a gyorsforgalmi, meg persze azért is, hogy levegye a terhet a 85-ös útról, illetve a 84-es út egy szakaszáról. Tapasztalatból mondom, ahol már elkészült a gyorsforgalmi a sima főúttal párhuzamosan, ott a “régi” főút teljesen kiürült, nézzük csak meg a 85-ös Csorna és Győr közötti szakaszát, de vethetünk pillantást a 86-osra is Csorna és Szombathely között. Kellemesen, értelmes tempóban lehet közlekedni, a buszok és kerékpárosok is nyugodtabban vehetik igénybe az utat.

Fotó: K.M.

Ami az út folytatását illeti, legutóbbi céldátum a “Fertőrákos forgalmi csomópont” és az országhatár közötti szakaszra 2024 volt. Ezene a szakaszon egyébként még konkrét munka nem is folyik, a régészeti feltárásokat viszont megkezdték. A burgenlandi úthálózathoz való csatlakozással lehetnek még problémák, ugyanis újra feléledt az a kezdeményezés, mely szerint a környező települések, így Vulkapordány, Cinfalva, Kelénpatak nem szeretnék, hogy egy, az A4-eshez hasonló tranzitútvonal jöjjön létre. Pont az elmúlt hetekben tiltották ki az áthaladó nagy tehergépjárműveket a környékről, igazából egy ilyen tiltásnak nem lenne semmi akadálya egy újonnan létesült gyorsforgalmi úton sem.

A települések azonban azt akarják elérni, hogy az A3-as autópálya meghosszabbítása Sopron felé véglegesen kerüljön le a napirendről. A burgenlandi tartományi kormány pedig kikötötte, ha az összes érintett település nem egyezik bele, akkor nem is lesz megépítve az autópálya folytatása. A probléma egyébként elég sokrétű. Fent említettem már, milyen pozitív hozománya lehet egy ilyen gyorsforgalmi útnak, ugyanakkor nem beszéltünk a negatívumokról. Először is, megépítése rendkívül nagy környezeti károkozással jár. Erdőket, legelőket semmisítenek meg, a soproni választási kampányban pedig az egyik ellenzéki csoportosulás részéről szóba került az is, hogy ha megépül az alagút a Bécsi-domb alatt, az mindkét felén úgy fog füstölni, mint egy “gyárkémény”. Mindezt Natura 2000-es övezetben, bár tény, hogy eleve azért lesz alagút, hogy a dombot ne kelljen teljesen letarolni.

Fotó: K.M.

Egy másik negatív hozománya lehet az új gyorsforgalmi összeköttetésnek az, hogy még többen érkeznek a térségbe. Sokakat ugyanis jelenleg az tart vissza az ingázástól, vagy egyáltalán a Sopronba vagy Burgenlandba költözéstől, hogy nem közelíthető meg kényelmesen és gyorsan, idióta autósok miatti gyomorgörcs nélkül.

A közösségi médiában egyébként felmerült, hogy esetleg az M85 nem az A3-hoz kellene, hogy csatlakozzon, hanem inkább az S31-eshez Kismartonnál, vagy az S4-eshez Borbolyánál. Hogy ezek valós alternatívaként is léteznek-e, egyelőre nem tudni.

eredeti link

Így épül az M85 a Soproni járásban

Néhány -nem túl jó minőségű- fotó arról, hogyan haladnak az M85-ös gyorsforgalmi út építési munkálatai a Soproni járásban. A Farádtól a Pozsonyi útig tartó 57,5 kilométer hosszú, 2×2 sávos útszakasz befejezése 2020 végére várható.

IkvaHír: IMG 20190521 161547 - indafoto.hu

IkvaHír: IMG 20190525 110409 - indafoto.hu

IkvaHír: DSC 5229 (Egyedi) - indafoto.hu

IkvaHír: IMG 20190525 111536 - indafoto.hu

IkvaHír: IMG 20190525 110419 - indafoto.hu

IkvaHír: IMG 20190525 111541 - indafoto.hu

IkvaHír: IMG 20190521 161551 - indafoto.hu

eredeti link

Erről még itt nálunk nem volt szó: elkészült az új fertődi elkerülőút

Még februárban adták át az új, Esterházy-kastélyt elkerülő utat Fertődön. A közel 700 méter hosszúságú útszakaszon 70km/órás sebessérkorlátozás van érvényben, két végén pedig körforgalmú csompóontokat alakítottak ki. Az északi körforgalom környezetében zajvédő fal is létesült, ezen kívül a déli körforgalomnál módosítani kellett a kerékpárút nyomvonalát, illetve építettek 26 méter járdát is.

A Joseph Haydn út/Pomogyi út kereszteződését is módosították annak érdekében, hogy a forgalom számára ne a kastély előtti útszakasz legyen a preferált útvonal. A beruházás összértéke mintegy 850 millió forint volt. A kastély előtti buszmegállók egyébként megszűntek, a buszok már a “Fertőd, Gránátosház” megállóhelyen állnak meg mindkét irányban.

eredeti link

Így épül az M85 Sopron mellett

Két remek drónfelvétel került fel a YouTube-ra, amin nagyszerűen látszik, hogy haladnak az M85-ös gyorsforgalmi út építési munkálatai Sopron környékén. A már készülő nyomvonalon kívül azt is ki lehet venni, hol zajlanak egyelőre a régészeti feltáró munkák, illetve hol termeltek ki jelentős mennyiségű faanyagot. Sylvester csatornája


eredeti link

2024-ig kell várni a teljes M85-re

Jövőre, azaz 2020-ig elkészül az M85-ös gyorsforgalmi út Csorna-Nyugat és Sopron, fertőrákosi csomópont közti szakasza. Az elmúlt napokban azonban egy nem sajtónyilvános lakossági tájékoztatón kiderült, a fertőrákosi csomóponttól az országhatárig tartó szakasz csak 4 évvel később, 2024-ig készülhet el, és még az is kérdéses, hogy az A3-as autópályát meghosszabbítják-e Vulkapordánytól idáig, ugyanis burgenlandi oldalon nincs még egyetértés az autópályakezelő ASFINAG, a tartomány és az érintett települések között. Ezzel együtt egyébként a soproni északnyugati elkerülő is várhatóan csak 2024-ben kerül átadásra. Addig marad a jelentős teherforgalom a felsőpulyai járáson át a B62-es úton, hiszen Kelénpatak felé súlykorlátozás van. A burgenlandi tartományi kormány azonban a közeljövőben az autópályákra akarja terelni a teherforgalmat, ami így csak kevés határátkelőre korlátozódna, ha pedig Sopron környékén sehol nem lesz a teherforgalomnak közlekedési lehetőség, az jelentős kerülőre kényszeríti majd a fuvarozókat.

eredeti link

Szabad az út, újra járható a 84-es

Szerdán még kisebb forgalomkorlátozásokkal, most viszont már teljes mértékben járható a 84-es számú főút Sopron belterületi szakasza. A Szent Mihály körforgalom és a Balfi úti körforgalom valamivel több, mint 2 hétig volt részlegesen lezárva a forgalom elől, ez idő alatt jelentős torlódás alakult ki a Híd utcában illetve a Balfi utcán is, a környező kisebb utcákról pedig megnövekedett forgalomról számoltak be olvasóink. Ennek most már vége, az út szabad, visszatérhetnek a “normális” dugók a környékre… Fotóink még szerdán készültek.

eredeti link

Ismét működik minden figyelemfelhívó lámpa

Ismét működik minden figyelemfelhívó villogó lámpa a 84-es főút Sopron belterületén haladó szakaszán. A lámpákról írtunk még valamikor, az IkvaHír hőskorában , akkor nem volt túl rózsás a helyzet, de aztán egy kicsivel később kijavították a dolgokat . Aztán az elmúlt 5 évben megint leamortizálódtak, eltűntek a mozgásérzékelők, kidőltek az oszlopok. Most ezek ismét korrekt állapotban vannak, új, időtállónak tűnő lámpák, kipótolt oszlopok…

tovább:
Ismét működik minden figyelemfelhívó lámpa

Csak lenyírják a sövényt…

…és ilyen dolgok kerülnek elő. Balfon, a Fürdő soron, a gyógyfürdő oldalában nyírták le nemrég a tujákból kialakított sövényt. Ekkor került elő a Panoráma Étteremnél egy kvázi antik  útjelző tábla, mely balra Sopront, jobbra pedig Fertődöt ajánlja. Feltételezem, ez még abból az időből származik, amikor a fenti elkerülő út nem is létezett. Így látszott a lenyírás előtt: és most így:

tovább:
Csak lenyírják a sövényt…

Dugóban áll a város

Várkerület-felújítás, autós ingázás, szűk közlekedési útvonalak, “wc-re is autóval járás”, inkorrekt közlekedésszervezés… Ezek együttesen okozzák azt a kellemetlen helyzetet, ami minden hétköznap (és már hétvégén is) délután tapasztalható Sopron tágabban vett belvárosában. Most, hogy némi csapadékhullás is tapasztalható, pedig hatványozottan érződik a város vérkeringésében az akadozás. Az újabban kialakult helyzetet mérsékelten orvosolni fogja, ha elkészül a Várkerület. Azonban mivel ennek is leszűkítették az áteresztőképességét, a probléma részben továbbra is fenn fog állni. A másik kritikus útszakasz a 84-es főút városon belüli szakasza, ezt már nem fogja megváltani a Várkerület SE. Forgalmi adatok hétköznap 17 óra környékén Mi lehetne tehát a megoldás? Erre nálam képzettebb emberkék is csak keresik a választ… Néhány javaslatom azért lenne: Az “egyedül egy autóban” jellegű ingázás HELYETT járjanak többen egy kocsival/telekocsival , vagy válasszák a vasutat (komolyan, Bécsbe, Bécsújhelyre, Sopronkeresztúrra, Szombathelyre, Győrbe óránként jár vonat, ez sem elég?) Városon belüli ügyek intézésére nem feltétlenül kell mindig autó . Járnak a buszok , amik akkor is járnak, ha nem ül rajtuk senki, a város domborzata kiválóan alkalmas kerékpáros közlekedésre , ahogy a gyalogos közlekedés sem jelenthet akadályt, hiszen “Sopronban nincsenek távolságok” A Csengery utca tehermentesítésében pedig nagy szerepet kaphatna a Béke út/Felsőbüki Nagy Pál tengely nagyobb kihasználása Ezzel nem csak jobban közlekedhető lenne a város, de környezetvédelmi szempontból is fontos lenne, hogy kevesebb robbanómotoros jármű járjon, magyarán szólva: nem lenne annyira környezetszennyező .

tovább:
Dugóban áll a város