Megnyílt az INTRO bevásárlóközpont Cinfalván

8000 négyzetméter vásárlóterület, 12 üzlet és vendéglátóegység, 400 parkoló, rengeteg kerékpártámasz, ez néhány adat a ma átadott INTRO Shopping Centerről. A Sopront Béccsel összekötő 16-os főút mellett húzták fel Cinfalva (Siegendorf) határában, nagyjából egy év alatt az új üzletközpontot, mely az üzemeltetők nem titkolt szándéka szerint a Sopronból ingázókat is megcélozza. Az ünnepélyes megnyitón részt vett többek között Hans Niessl tartományfőnök, valamint Rainer Porics, Cinfalva polgármestere is, akik kitértek arra, hogy az új létesítmény fontos szerepet játszik a térség, és persze Cinfalva ellátásában is, emellett mintegy 100 munkahelyet is teremtettek vele. Burgenland tartomány gazdasági növekedése a legnagyobb az ausztriai tartományok között, ezért is kezdenek sokan beruházásba a térségben. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével a gazdasági kamara, a dolgozói kamara, a SPAR Österreich, valamint a NKD képviselője, de jelen volt Zárány (Zagersdorf) polgármestere is. A beszédekben, bár sokszor elhangzott Magyarország és Sopron neve is, a város képviseletében nem érkezett senki. Pedig többször elhangzott, hogy “Unsere Freunde aus Ungarn”. Tavaly adták át az új turbókörforgalmat a B16-L212 utak csomópontjában, az infrastruktúrát pedig már akkor úgy alakították ki, hogy a most megnyitott bevásárlóközpontot is ki tudja szolgálni. A 16-os út ezen szakaszán a megnyitón elhangzottak szerint egyébként naponta 30.000 autós halad át. Érdekesség, hogy 212-es út túloldalán található üzletsor gyakorlatilag kiürült, már csak egy kávézó, illetve a Kauf & Spar tartja itt a frontot. Az INTRO bevásárlóközpontban mind a 12 üzlethelyiség bérlőre lelt, igaz, még nem nyitott ki mindenki. Az biztos, hogy a következő üzletek kaptak vagy kapnak helyet: Tom Tailor, Nara Bianca Beauty Salon, EUROSPAR, Hofer,  NKD, Takko Fashion, LIBRO, DM, Ernsting’s Family, KIK, Chen’s Cooking. (Ez persze nem feltétlenül jelent vigaszt azoknak, akik a faluközpontban hiányolják a nemrég megszűnt SPAR-t) JA és a magyarításba csúszott némi hiba is: INTRO Shopping Center a Foursquare -en INTRO Shopping Center a Facebookon KÉPGALÉRIA a megnyitóról és a bevásárlóközpontról…

tovább:
Megnyílt az INTRO bevásárlóközpont Cinfalván

Dorko üzlet nyílt Sopronban

A Dorko , vagy DRK egy magyar ruházati márka. A különlegességét az adja, hogy minden egyes terméküket egy magyar művész tervezi, akinek alkotásai mellett nem lehet elmenni szó nélkül. A Dorko-nál olyan művészeket kérünk fel a kreatív tervezésre, akik kitűnnek a tömegből, akik meg merik mutatni a gondolatvilágukat, véleményt alkotnak és formálnak. Tervezőinket összehozzuk azzal a közönséggel, akik a művészetükkel azonosulni tudnak, és ezt öltözködésükkel ki is merik fejezni. -írják weboldalukon a Rólunk rovatban. Sajátmárkás termékeik mellett olyan világmárkák is képviseltetik magukat a boltban, mint a Nike, az Adidas, vagy a Converse. Cipőktől pólókig, táskáktól snapback-ekig minden megtalálható az üzletben, ami ruházat, életstílus, lifestyle, menőség, stb… A soproni üzlet, mely tegnap este 6-kor nyílt, azért is különleges, mert ez az első, mely nem Budapesten található, és ez az első, mely franchise rendszerben nyílt meg. Cím: Sopron, Várkerület 10. Nyitva tartás: Hétfő-Péntek 10:00-18:00 Szombat: 09:00-14:00 Vasárnap: zárva Foursquare oldal Facebook oldal KÉPGALÉRIA A MEGNYITÓRÓL ITT!

tovább:
Dorko üzlet nyílt Sopronban