Rongálásból nincs hiány a Bécsi-dombon sem

Feltehetőleg a közelmúltban találhatták meg vandálok az egykori Dunántúli Turista Egyesület emlékoszlopát a Bécsi-dombon. A néhány éve újrafestett felépítményre zöld festékszóróval fújtak neveket, illetve egyéb azonosítható és azonosíthatatlan motívumokat. Emellett a környéken, így a Reisch György Emlékhelynél is sok a szemét, például egy szétszakadt hulladékos zsák is rontja az összképet…

tovább:
Rongálásból nincs hiány a Bécsi-dombon sem

Felújították, majd körbekarózták az Amfiteátrumot

Felújították az Amfiteátrum részeit Sopronban, a Koronázódomb tövében, a köznyelvben csak Bécsi-dombként szereplő helyen. Információs táblák kerültek ki, melyek az egykori római életet próbálják megismertetni az érdeklődőkkel, megújították az egykori Nemesis-szentély falmaradványait, valamint kikerült egy római kori szobor másolata is, melynek eredetije a Soproni Múzeumban található. Régen is volt itt egy szobor, ám azt ellopták -írja a Sopronmédia . Ám van itt azért valami, ami szerintem nem csak nekem szúrt szemet. Az egész környéket ugyanis körbekarózták, vagy ha úgy tetszik, körbecölöpozték, ami meglehetősen furcsán néz ki. Egyrészt ezzel megszüntették azt, hogy egyesek felhajtsanak a domb tetejére kocsival, másrészt megszüntették a még megmaradt parkolási lehetőséget is, viszont karók olyan helyre is kerültek, ahova kizárt, hogy valaha is parkolt volna, parkolna valaki, viszont mostantól a város panorámáján kívül, a fák mellett a facölöpok látványát is csodálhatja a tisztelt látogató közönség. Meg persze van még egy dolog, telente itt azért szoktak gyerekek csúszkálni bobokkal, szánkókkal, miegymással, valahol olyan helyre is tettek ilyen karókat, hogy a dombról lecsúszva egyenesen neki is csapódhat valaki. A parkolási problémákra szerény vígaszt nyújt, hogy a Virágvölgyi útról induló szervízút mentén néhány szerény parkolóhelyet azért kialakítottak. JA, és került ide komoly mennyiségű EGY DARAB szemétedény is. A kutyasz_r viszont biztos marad a “helyén” : a dombon. Hogy ide vajon hogy parkolnának, az rejtély… TELJES KÉPGALÉRIA ITT!

tovább:
Felújították, majd körbekarózták az Amfiteátrumot

Szemétben úszik a Bécsi-domb

Közkedvelt park a Bécsi-domb Sopronban. Nem a földrajzilag dombról van szó, hanem arról a kisebb részről, ami a Koronázódomb aljában található, az amfiteátrum mellett. A köznyelvben ez maradt meg Bécsi-dombként, és én is most így fogom nevezni. A két dombos rész közti sík placc régen ugyebár a majálisoknak is helyet adott, manapság inkább “rekreációs” célokat szolgál. Az emberek a dombon üldögélnek, nézik a várost, figyelik a Schneeberget, szemmel tartják az egyre szaporodó szomszédos szélerőműveket, pihennek, beszélgetnek, cigarettáznak, chilleznek, amire ez a környék tökéletesen alkalmas. Sokan a kutyájukat is itt futtatják. De azért van egy hátulütője is a dolognak. A környéken ugyanis nincs, és talán soha nem is volt egyetlen szemétedény sem. Ez azt eredményezi, hogy rendszerint úszik a szemétben a terület, cigarettacsikkek mindenhol, és például én is léptem már bele kutyaszarba. Mondhatnánk, hogy “akkor vigyék magukkal a szemetüket”, de persze ez nem olyan egyszerű, mint amilyennek hangzik. Sokan viszont gépjárművel közelítik meg a területet, amivel aztán viszont tényleg el lehetne vinni a szemetet. Mégis, a legjobb megoldás az lenne, ha végre KIHELYEZNÉNEK KUKÁKAT. Télen havas időben is megtelik a környék, akkor főleg csúszkáló gyerekekkel, családokkal, ezért is lenne fontos, ha a lenne itt szemételhelyezési lehetőség. Parkolás tekintetében sincs a környék a helyzet magaslatán. Az egyik rész, ahol korábban parkoló volt, most kis elkerített parkként funkcionál, az út túloldalán lehet gépjárművel megállni, mondjuk abban néha nincs sok köszönet, én is ragadtam már bele úgy, hogy egy ismerősömnek kellett kihúznia a kocsit. A nem messze levő ősgyepből kikanyarított részen alakítottak ki új parkolót, ez azonban még nem nyitott meg, így marad a “vadparkolás”.

tovább:
Szemétben úszik a Bécsi-domb

Na igen, ez már naplemente

Indokolatlan naplemente kép: Ma így festett az Amfiteátrumtól a lemenő nap utolsó sugarai által megvilágított horizont, kiegészítve a Rax -szal és a Schneeberggel, meg némi oda nem illő közvilágítási lámpával, egy nem túl jó minőségű kamerával fotózval… Azért remélem, a fíling átjön így is

tovább:
Na igen, ez már naplemente