Most akkor mi lesz a gyorsforgalminkkal?

Hetek, hónapok, évek óta téma Sopron gyorsforgalmi úthálózatba való bekapcsolása. Bár a környéken több autópálya és gyorsforgalmi út is van, konkrétan a várost eddig nem érte el egyik sem. Márpedig ez éppen megvalósítás alatt van, ha több éves késéssel is, jövő évre elkészül az M85 Csorna-Sopron szakasza. De mi lesz a folytatással?

Az M85 Sopron környékén nagyon látványosan készül. A környéken autózók időszakos forgalomkorlátozásokkal, sárral, indokolatlan sebességkorlátozó táblákkal kell, hogy számoljanak a környéken élők számára pedig mindennapos lett a por, a nagy teherforgalom és a munkagépek keltette zaj. A térség gazdasági fejlődéséhez ugyanakkor két dologra szükség van: jó vasútra és jó közutakra. Ez utóbbi érdekében is épül most a gyorsforgalmi, meg persze azért is, hogy levegye a terhet a 85-ös útról, illetve a 84-es út egy szakaszáról. Tapasztalatból mondom, ahol már elkészült a gyorsforgalmi a sima főúttal párhuzamosan, ott a “régi” főút teljesen kiürült, nézzük csak meg a 85-ös Csorna és Győr közötti szakaszát, de vethetünk pillantást a 86-osra is Csorna és Szombathely között. Kellemesen, értelmes tempóban lehet közlekedni, a buszok és kerékpárosok is nyugodtabban vehetik igénybe az utat.

Fotó: K.M.

Ami az út folytatását illeti, legutóbbi céldátum a “Fertőrákos forgalmi csomópont” és az országhatár közötti szakaszra 2024 volt. Ezene a szakaszon egyébként még konkrét munka nem is folyik, a régészeti feltárásokat viszont megkezdték. A burgenlandi úthálózathoz való csatlakozással lehetnek még problémák, ugyanis újra feléledt az a kezdeményezés, mely szerint a környező települések, így Vulkapordány, Cinfalva, Kelénpatak nem szeretnék, hogy egy, az A4-eshez hasonló tranzitútvonal jöjjön létre. Pont az elmúlt hetekben tiltották ki az áthaladó nagy tehergépjárműveket a környékről, igazából egy ilyen tiltásnak nem lenne semmi akadálya egy újonnan létesült gyorsforgalmi úton sem.

A települések azonban azt akarják elérni, hogy az A3-as autópálya meghosszabbítása Sopron felé véglegesen kerüljön le a napirendről. A burgenlandi tartományi kormány pedig kikötötte, ha az összes érintett település nem egyezik bele, akkor nem is lesz megépítve az autópálya folytatása. A probléma egyébként elég sokrétű. Fent említettem már, milyen pozitív hozománya lehet egy ilyen gyorsforgalmi útnak, ugyanakkor nem beszéltünk a negatívumokról. Először is, megépítése rendkívül nagy környezeti károkozással jár. Erdőket, legelőket semmisítenek meg, a soproni választási kampányban pedig az egyik ellenzéki csoportosulás részéről szóba került az is, hogy ha megépül az alagút a Bécsi-domb alatt, az mindkét felén úgy fog füstölni, mint egy “gyárkémény”. Mindezt Natura 2000-es övezetben, bár tény, hogy eleve azért lesz alagút, hogy a dombot ne kelljen teljesen letarolni.

Fotó: K.M.

Egy másik negatív hozománya lehet az új gyorsforgalmi összeköttetésnek az, hogy még többen érkeznek a térségbe. Sokakat ugyanis jelenleg az tart vissza az ingázástól, vagy egyáltalán a Sopronba vagy Burgenlandba költözéstől, hogy nem közelíthető meg kényelmesen és gyorsan, idióta autósok miatti gyomorgörcs nélkül.

A közösségi médiában egyébként felmerült, hogy esetleg az M85 nem az A3-hoz kellene, hogy csatlakozzon, hanem inkább az S31-eshez Kismartonnál, vagy az S4-eshez Borbolyánál. Hogy ezek valós alternatívaként is léteznek-e, egyelőre nem tudni.

eredeti link

Így épül az M85 a Soproni járásban

Néhány -nem túl jó minőségű- fotó arról, hogyan haladnak az M85-ös gyorsforgalmi út építési munkálatai a Soproni járásban. A Farádtól a Pozsonyi útig tartó 57,5 kilométer hosszú, 2×2 sávos útszakasz befejezése 2020 végére várható.

IkvaHír: IMG 20190521 161547 - indafoto.hu

IkvaHír: IMG 20190525 110409 - indafoto.hu

IkvaHír: DSC 5229 (Egyedi) - indafoto.hu

IkvaHír: IMG 20190525 111536 - indafoto.hu

IkvaHír: IMG 20190525 110419 - indafoto.hu

IkvaHír: IMG 20190525 111541 - indafoto.hu

IkvaHír: IMG 20190521 161551 - indafoto.hu

eredeti link

Így épül az M85 Sopron mellett

Két remek drónfelvétel került fel a YouTube-ra, amin nagyszerűen látszik, hogy haladnak az M85-ös gyorsforgalmi út építési munkálatai Sopron környékén. A már készülő nyomvonalon kívül azt is ki lehet venni, hol zajlanak egyelőre a régészeti feltáró munkák, illetve hol termeltek ki jelentős mennyiségű faanyagot. Sylvester csatornája


eredeti link

VÉGRE! Megkezdődtek az M85 munkálatai Sopronnál!

A pillanat, amire sokan vártak. Földmunkák kezdődtek Sopron mellett, illetve a Soproni járás több részén is az M85-ös gyorsforgalmi út építésével kapcsolatban. Sosem álltunk még ennyire közel ahhoz, hogy tényleg szélsebesen haladhassunk Győr vagy Bécs felé… Mondjuk még nem az építési munkálatok kezdődtek, csak a terep előkészítése a régészeti feltárás megkezdéséhez. Egyébként  a tervezett beruházás előzetes régészeti dokumentációjához kapcsolódó terepbejárást 2016. szeptember 22-én és szeptember 23-án végezték el a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ munkatársai, legalábbis az ERD (előzetes régészeti dokumentáció) leírása szerint. Persze láttunk már olyat, hogy a régészeti feltárás munkagödrei évekig díszítették a szántóföldeket, érdemi munka azonban nem folyt (Amikor az enesei elkerülőn kívül még semmi sem volt az M85-ből), de reméljük, sőt, bízzunk benne, hogy itt ilyen nem fog előfordulni. A Cyberpress most sorozatba kezdett , ahol sorra veszik az M85 környékbeli szakaszait, ott milyen megoldásokkal teremtik meg a kapcsolatot a környező utakkal, milyen környezetbeli változásokra lehet számítani, satöbbi… Viszont arról még nem esett szó, hogy az osztrák oldalon hogy kapcsolódik majd az A3-hoz az új M85-ös. Sajnos erről túl sok információ nem is áll rendelkezésre, de tervek készültek. Ezek szerint Vulkapordánytól egészen a cukorgyárig párhuzamosan futna a főúttal, ott a cukorgyár erejéig rátérne a jelenlegi 16-os útra (de hogy?), majd kelénpatak felé ismét önálló terepen, a jelenlegi elkerülő túloldalán haladna a határ felé. Sajnos itt vége szakad az elérhető térképnek.

tovább:
VÉGRE! Megkezdődtek az M85 munkálatai Sopronnál!

M85: terveket is mutatott a Környezetvédelmi Főfelügyelőség

Ma délelőtt fél 12-kor tartotta az M85-ös út Pereszteg-Sopron-országhatár szakaszának környezetvédelmi engedélyezési eljárásával kapcsolatos közmeghallgatását az Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőség a soproni Megyeházán. Az esemény a Főfelügyelőség honlapján kívűl tudomásunk szerint nem lett más médiafelületen hirdetve, mindössze a múlt …

tovább:
M85: terveket is mutatott a Környezetvédelmi Főfelügyelőség