A pillanat, amire sokan vártak. Földmunkák kezdődtek Sopron mellett, illetve a Soproni járás több részén is az M85-ös gyorsforgalmi út építésével kapcsolatban. Sosem álltunk még ennyire közel ahhoz, hogy tényleg szélsebesen haladhassunk Győr vagy Bécs felé… Mondjuk még nem az építési munkálatok kezdődtek, csak a terep előkészítése a régészeti feltárás megkezdéséhez. Egyébként a tervezett beruházás előzetes régészeti dokumentációjához kapcsolódó terepbejárást 2016. szeptember 22-én és szeptember 23-án végezték el a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ munkatársai, legalábbis az ERD (előzetes régészeti dokumentáció) leírása szerint. Persze láttunk már olyat, hogy a régészeti feltárás munkagödrei évekig díszítették a szántóföldeket, érdemi munka azonban nem folyt (Amikor az enesei elkerülőn kívül még semmi sem volt az M85-ből), de reméljük, sőt, bízzunk benne, hogy itt ilyen nem fog előfordulni. A Cyberpress most sorozatba kezdett , ahol sorra veszik az M85 környékbeli szakaszait, ott milyen megoldásokkal teremtik meg a kapcsolatot a környező utakkal, milyen környezetbeli változásokra lehet számítani, satöbbi… Viszont arról még nem esett szó, hogy az osztrák oldalon hogy kapcsolódik majd az A3-hoz az új M85-ös. Sajnos erről túl sok információ nem is áll rendelkezésre, de tervek készültek. Ezek szerint Vulkapordánytól egészen a cukorgyárig párhuzamosan futna a főúttal, ott a cukorgyár erejéig rátérne a jelenlegi 16-os útra (de hogy?), majd kelénpatak felé ismét önálló terepen, a jelenlegi elkerülő túloldalán haladna a határ felé. Sajnos itt vége szakad az elérhető térképnek.