Összeomlott Sopron közlekedése az első tanítási napon

Kilométeres sorok, késő és kimaradó buszok, félórás várakozás a határátkelőnél, ezt hozta szeptember második napja a soproniak számára. Minderre rátett egy lapáttal az a tény, hogy a reggeli órákban is esett még csapadék, az éjszakai lecsapó villámok miatti virrasztás pedig ideges autósokat eredményezett, így összeállt a tökéletes káosz. Most még a kerékpár sem bizonyult értékelhető alternatívának, mert nem is csak esett, hanem egyenesen szakadt a záporeső, plusz vizes-sáros volt minden.

Forrás: Facebook

A Szent Mihály utcai körforgalomtól egészen a régi vízműtelepig ért a sor a Pozsonyi úton, a Lövér körúton az Erzsébet kerttől az épülő Csik Ferenc uszodáig ért a sor, akik pedig Kelénpatak felé akarták elhagyni a várost reggel, csalódniuk kellett, a határátlépési ponttól ugyanis a visszafogott rendőri ellenőrzés ellenére a Teleki Pál út/Lackner Kristóf utca körforgalmáig ért a sor legalább.

A legsúlyosabb helyzetben azok voltak, akik Fertőrákos, Sopronkőhida, Sopron-Tómalom felől akartak bejutni a városba, a személygépjárművek mellett a buszok is bent álltak a sorban. Ehhez képest 7 óra körül Sopronból Kópháza irányába gond nélkül lehetett haladni, persze befelé ilyen időtájt mindig áll a sor. A sopronkeresztúri határátkelőnél sem volt semmi probléma, arra valahogy mindig kényelmesen lehet közlekedni.

Forrás: Facebook

A Facebookos kommenteket böngészve többen panaszkodtak a buszokra, valaki egy órás késéssel tudott eljutni csak a munkahelyére úgy, hogy városon belül használta csak a közösségi közlekedést. Valaki azt írja, a Tómalomtól a Gárdonyi iskoláig egy óra alatt sikerült eljutni, normálisan ez negyed órát venne nagyjából igénybe. Vicces, hogy az Indexen pont ma jelent meg egy cikk, melyben arról számolnak be, hogy Szegeden a Fidelitas a városvezetést hibáztatja azért, mert a városban egyre nagyobbak a dugók. Vajon a soproni Fidelitas mikor fogja a soproni városvezetést hibáztatni?

INDUL A TÖBB HÓNAPOS KÁOSZ! Lezárják a Margitbánya felé vezető utat

Készülhetnek a legrosszabbra a Kelénpatak (Klingenbach) felé gépjárművel közlekedők, ugyanis több hónapra lezárják a Fertőrákos/Sopronkőhida-Szentmargitbánya összekötő út magyar szakaszát. Ezáltal az ottani forgalom nagy része is a 84-es/16-os útra terhelődik majd.

Szerdától egészen októberig teljes szélességében lezárják a Sopronkőhidát illetve Fertőrákost a Páneurópai Piknik Emlékhellyel összekötő utat, a munkálatok azonban még december végéig forgalomkorlátozás mellett zajlanak tovább. Egyedül a Páneurópai Piknik 30. évfordulója alkalmából rendezett programok idejére nyitják meg ideiglenesen az utat augusztus 19-21. között. A megelőző régészeti feltárások és a fakivágási munkák már befejeződtek, az útépítési munkák határidőre történő befejezése, valamint az útépítés műszaki tartalma azonban szükségessé teszi a 8532 számú út teljes lezárását. Érdekes módon az osztrák oldalon szakaszosan újítják fel az útburkolatot (L210-es út), és eddig mindig sikerült úgy dolgozni, hogy ne kelljen hosszabb időre teljesen lezárni az utat…

A projekt keretén belül amúgy az eddig 5 méter széles utat 6 méter burkolatszélességgel és 9 méter koronaszélességgel építik újjá, emellett Sopronkőhida határában 550m hosszan új nyomvonalat is kialakítanak, így létrejön egy új csomópont is.A régi nyomvonal itt majd a környék ingatlanjaiba való bejutást biztosítja szervizút gyanánt. Ami a fakivágásokat illeti, tavasszal már sikerült is rengeteg fenyőt kitermelni, de az útépítésnek áldozatul esett több, a határ felé vezető utak mentén jellemző szederfa (eperfa) is.

Közel százéves szederfa volt (Fotó 2019 március)

Az út osztrák oldala felújítás után