Lehullt a lepel a Hátsókapu utcai házról

Nagyon ideiglenes megoldásnak tűnik, de biztos, hogy már most előbbre vagyunk, mint eddig, mármint a Hátsókapu 1-3 alatti ház kapcsán. Nemrég írtuk, hogy leverték a vakolatot az épületről, aztán még kevésbé rég, tehát pár hete pedig le is szedték az állványzatot, illetve a hálót, így most látszik, hogy újra lett vakolva az épület. De komolyan, biztos vagyok benne, hogy ez véglegesen nem marad így, főleg, mert több díszítőelem is hiányzik, azonban a semminél mindenképpen jobb, legalább most már nem életveszélyes az épület közelében járni.

A Soproni Újság felirat helye

HÁROMMILLIÁRD forintból újul meg a Szent Mihály templom és környezete

Mintegy hárommilliárd forint összköltségből újul meg a Szent Mihály templom és közvetlen környezete. A város legnagyobb középkori temploma megújult berendezéseket, karzatot, díszítőfestéseket kap, de restaurálják a falképeket, helyreállítják a a kőpadlót, a fém, illetve fa berendezési tárgyak egy részét is.

A felújítás érinti még az orgonát, valamint új, színes ólmozott üvegablakokat is kap a templom, illetve kiállítótereket is létrehoznak a templomtorony egyes szintjein. A Magyar Kurír szerint további cél a templomkert megújítása, a kerítés felújítása, növénytelepítés, valamint burkolati és kertépítési munkák is lesznek, illetve a kőelemeket is restaurálják.

Cél a templom, illetve a hozzá kapcsolódó sekrestyésház épített örökségnek fejlesztése, a hitélet megismertetése a templom értékeinek, középkori falfestményeinek, szobrainak újszerű bemutatásával. A sekrestyésházban a kiállítóterek mellett a látogatók fogadására alkalmas kávézót, ajándékboltot, valamint egy kisebb rendezvénytermet alakítanak ki. A kiállítóterekben az élményelemeket jelentő technikai fejlesztések, interaktív bemutatási formák kerülnek előtérbe. (Magyar Kurír)

A munkálatok már zajlanak, a templom egyik oldala felállványozásra került, a környező sekrestyésház is munkaterületté vált már. A projekt várhatóan 2020-ban fejeződik be, addigra a soproniak egy teljesen megújult templomot kapnak.

Van egy jó, és egy rossz hírünk

Kezdem a jó hírrel. Több hónapnyi szünet után ismét dolgozni kezdtek a Hátsókapu 1-3. épületen. Ez az a ház, ami évtizedek óta Sopron történelmi belvárosának szellemépülete, adott otthont macskának, meg sok bosszúságnak az erre járók, valamint a szomszédos üzlethelyiségek tulajdonosai részéről. Tavaly tavasszal kezdték el a munkálatokat, de idén hónapokra leálltak, pedig a ház oldalán az azóta már nem látható tábla szerint idén augusztusban kellett volna befejezni a munkát. Mondjuk ha azt nézzük, hogy 2107-ben indult a felújítás, bármi lehetséges. Ami biztos, az az, hogy most újra dolgoznak, az épületet felállványozták, a vakolatot leverték, zajlik a munka.

Az épület homlokzata 2018 júliusában

És ehhez kapcsolódik a címben említett rossz hír is, mégpedig az, hogy a vakolat leverésével eltűnt az 1940-es évekből fent maradt, és nemrég ismét előbukkant SOPRONI ÚJSÁG felirat is, mely most Facebookon borítóképként is láthattok nálunk.

Az épület homlokzata 2018 novemberében

IkvaHír: IMG 20181121 151948 - indafoto.hu

A felirat helye

TELJES KÉPGALÉRIÁT ITT LEHET ELÉRNI!

Tovább szépül a soproni várfal, rá is fér

A soproni városfal több ponton a “Nemzeti Várprogram” keretein belül újul meg, melynek már látható elemei is vannak. A program hivatalos weboldala szerint a projekt célja:

“A Fabricius-ház, a Tábornokház valamint a Storno-ház épületeinek összekapcsolása, egy múzeumi egység létrehozása. Függőkert rehabilitálása és megnyitása, a kerten keresztül az összeköttetés megteremtése a három ház, valamint a Tűztorony között. Főbejárat kialakítása a Tábornokházon keresztül. A Tábornokház udvarának lefedése, továbbá központi fogadótér. A Tábornokház udvarában akadálymentes lift építése, mindhárom épület akadálymentesítése. A látogatói kiszolgáló funkciók, valamint a látogatói útvonalak infokommunikációs eszközökkel történő kijelölése. A Tábornokház belső udvarának, kert felőli szárnyának, valamint csigalépcsőjének és lakótornyának, valamint a Fabricius-ház lovagtermének kortárs módon történő megújítása. A meglévő kiállítóterek felújítása, új kiállítóterek létrehozása. Az épületek egyes termeiben funkcióváltás megvalósítása, új funkciók kialakítása. A Várfalsétány, valamint a Romkert turisztikai fejlesztése, továbbá a Romkert melletti várfalszakasz felújítása.”

GePaRdLaCeE: DSC 2281 (Egyedi) - indafoto.hu

A munkások eddig a régi “nagyABC”, mostani dm mögötti területen dolgoztak. Jó sokáig, a télen elkezdett munkafolyamat ugyanis úgy tűnik, még mindig nem zárult le, bár az állványzatot már lebontották, azok továbbra is ott  vannak a macskaköves területen. Ráfér egyébként a várfalra a felújítás, a római kori feltárás környékén, a városháza mellett leomlott részt például cikkünk 2016-os megjelenése óta sem csinálták meg, na majd talán most. Képgalériánkban fentről (is) tekinthető meg, hogy milyen lett a felújítás után a várfal a már említett “nagyABC” mögött.

GePaRdLaCeE: DSC 2258 (Egyedi) - indafoto.hu

GePaRdLaCeE: DSC 2259 (Egyedi) - indafoto.hu

GePaRdLaCeE: DSC 2263 (Egyedi) - indafoto.hu

GePaRdLaCeE: DSC 2267 (Egyedi) - indafoto.hu

GePaRdLaCeE: DSC 2271 (Egyedi) - indafoto.hu

GePaRdLaCeE: DSC 2270 (Egyedi) - indafoto.hu

GePaRdLaCeE: DSC 2274 (Egyedi) - indafoto.hu

GePaRdLaCeE: DSC 2278 (Egyedi) - indafoto.hu

TELJES KÉPGALÉRIA ITT!

Indul a Szent György utca felújítása Sopronban

Felvonultak a munkagépek, feltörték az aszfaltot, megkezdődött a belvárosi utcák felújításának utolsó üteme, azaz a Szent György utca rekonstrukciója Sopronban. Az azóta már eltűnt információs tábla adatai alapján a Szent György utca két szakaszban újul meg, az egyik, északi rész befejezési határideje 2018.06.01. a másik, déli szakasz szeptember 14-éig kell, hogy elkészüljön. Mivel a munkálatok alatt a kapualjakból illetve a Vasalóház alatti mélygarázsból a ki-behajtás nem lesz megoldott, az érintettek parkolási lehetőséget a Petőfi téri mélygarázsban kaptak. Ezzel kapcsolatban volt is egy kis bonyodalom ehét elején, de szerencsére mostanra ez megoldódott. Érdekesség, hogy a régi infók szerint a Hátsókapunak már tavaly május 17-én el kellett volna készülnie, én valószínűsíthetőnek tartom, hogy a társasház rekonstrukciós munkálatai miatt csúszik az útépítés is, bár a közműveket már kicserélték és betonalap is van, gyakorlatilag csak a közvetlen útburkolat hiányzik.

tovább:
Indul a Szent György utca felújítása Sopronban

A jövőből jöttek a Hátsókapu 1-3. felújítói

Több évtized után végre megkezdődött Sopronban a Hátsókapu 1-3. alatti ház felújítása, és ennek már látványos jelei is vannak. A Kisalföld írta júliusban , hogy megkezdik az épület felújítását, ami több tulajdonosváltás, bírságok, végrehajtások, büntetések után végre egy olyan konzorcium kezébe került, akik kezdenek is valamit az épülettel. A tervek szerint 20 lakást alakítanak ki benne. Reméljük, a “házhoz nőtt” macskának is lesz helye az új épületben. Ami a cikk címét illeti, azt pedig a kihelyezett tábla indokolja: eszerint 2107 márciusában kezdik, és 2018 augusztusában fejezik be a rekonstrukciót.

tovább:
A jövőből jöttek a Hátsókapu 1-3. felújítói

Megérte megírni a cikket

Szeretem, amikor van hatása egy-egy cikkemnek. Múltkor ugyebár megfogalmaztam pár problémát a soproni Deák térrel kapcsolatban. És láss csodát, az összes pad le lett festve a parkban. Köszönöm már most a munkát, és várom, hogy a többi általam leírt probléma (üvegpótlás, kis lámpák, kerékpárút felfestések…) is mind megoldódjon

tovább:
Megérte megírni a cikket

NO-GO zóna lett a soproni belvárosból (ideiglenesen)

Idén nyáron nem fogják a turisták elönteni a sopron belvárost. Vagy mondjuk inkább úgy, megpróbálhatják, kérdés, mennyire sikerül majd. A belváros több utcájában ugyanis jelenleg felújítási, rekonstrukciós munkálatok folynak , így a Kolostor utcában, a Templom utca Fő tér és Bünker János Rajnárd köz közötti szakaszán, az Orsolya téren, a Megyeháza átjáróban, a Szent György utca Orsolya tér és Hátsókapu közti szakaszán… És ez csak a jelenlegi állapot, a munkálatok ugyanis a teljes belvárost érintik, a Fő tér, a Városház utca, az Előkapu és Új utca kivételével, ami ugyebár rendbe lett már téve. Egyébként a többi utcát is annak a mintájára, olyan elrendezésben újítják fel. Szívhatjuk most a fogunkat, hogy nem lesznek turisták, meg zajos az építkezés, meg nem lehet kerékpárral se közlekedni, de várjuk ki a végét: a munkafolyamat befejeztével egy, a 21. századnak megfelelő infrastruktúrájú, mégis a környezetbe totálisan beleillő összképet kapunk majd, ami nem csak a városlakóknak, de az ide látogató turistahadnak is jó. Viszont hogy a kivitelezési munkálatok mettől meddig tartanak az egyes szakaszokon, nem tudtam meg: a Sopronmedia oldalán található térkép jelöl dátumokat, de ezek közül több már le is telt, mondjuk a kezdési dátumhoz képest is itt-ott később kezdtek bele a munkába… Az biztos, hogy a teljes felújítás befejezési dátuma: 2018. október 10. Szerintem ezt véssük az eszünkbe. TELJES KÉPGALÉRIA ITT!

tovább:
NO-GO zóna lett a soproni belvárosból (ideiglenesen)

Megnyitották a Felsőbüki Nagy Pál utcát

Azt nem mondom, hogy teljes egészében befejezték a munkálatokat, azonban egy biztos, ismét járható Sopronban a Felsőbüki Nagy Pál utca. Eddig ugyebár a József Attila utca, és a Vas Gereben utca közti szakasz volt lezárva, méghozzá közműépítési munkálatok miatt. Az ivóvíz-, csapadék- és szennyvízcsatorna építési munkálatokra a volt Matáv-Postás-pálya helyén épülő háztömbök miatt volt szükség (nevezzük Alsólövér Lakóparknak). Egyedül a Kaboldi utca kereszteződésénél kell még némi lassítást bevetni járművünk irányítása közben, ugyanis itt még egy helyen nem aszfalt, hanem beton van útfelület gyanánt, ami nem éppen egyenletes.

tovább:
Megnyitották a Felsőbüki Nagy Pál utcát