Lehullt a lepel a Hátsókapu utcai házról

Nagyon ideiglenes megoldásnak tűnik, de biztos, hogy már most előbbre vagyunk, mint eddig, mármint a Hátsókapu 1-3 alatti ház kapcsán. Nemrég írtuk, hogy leverték a vakolatot az épületről, aztán még kevésbé rég, tehát pár hete pedig le is szedték az állványzatot, illetve a hálót, így most látszik, hogy újra lett vakolva az épület. De komolyan, biztos vagyok benne, hogy ez véglegesen nem marad így, főleg, mert több díszítőelem is hiányzik, azonban a semminél mindenképpen jobb, legalább most már nem életveszélyes az épület közelében járni.

A Soproni Újság felirat helye

eredeti link

Van egy jó, és egy rossz hírünk

Kezdem a jó hírrel. Több hónapnyi szünet után ismét dolgozni kezdtek a Hátsókapu 1-3. épületen. Ez az a ház, ami évtizedek óta Sopron történelmi belvárosának szellemépülete, adott otthont macskának, meg sok bosszúságnak az erre járók, valamint a szomszédos üzlethelyiségek tulajdonosai részéről. Tavaly tavasszal kezdték el a munkálatokat, de idén hónapokra leálltak, pedig a ház oldalán az azóta már nem látható tábla szerint idén augusztusban kellett volna befejezni a munkát. Mondjuk ha azt nézzük, hogy 2107-ben indult a felújítás, bármi lehetséges. Ami biztos, az az, hogy most újra dolgoznak, az épületet felállványozták, a vakolatot leverték, zajlik a munka.

Az épület homlokzata 2018 júliusában

És ehhez kapcsolódik a címben említett rossz hír is, mégpedig az, hogy a vakolat leverésével eltűnt az 1940-es évekből fent maradt, és nemrég ismét előbukkant SOPRONI ÚJSÁG felirat is, mely most Facebookon borítóképként is láthattok nálunk.

Az épület homlokzata 2018 novemberében

IkvaHír: IMG 20181121 151948 - indafoto.hu

A felirat helye

TELJES KÉPGALÉRIÁT ITT LEHET ELÉRNI!

eredeti link

A jövőből jöttek a Hátsókapu 1-3. felújítói

Több évtized után végre megkezdődött Sopronban a Hátsókapu 1-3. alatti ház felújítása, és ennek már látványos jelei is vannak. A Kisalföld írta júliusban , hogy megkezdik az épület felújítását, ami több tulajdonosváltás, bírságok, végrehajtások, büntetések után végre egy olyan konzorcium kezébe került, akik kezdenek is valamit az épülettel. A tervek szerint 20 lakást alakítanak ki benne. Reméljük, a “házhoz nőtt” macskának is lesz helye az új épületben. Ami a cikk címét illeti, azt pedig a kihelyezett tábla indokolja: eszerint 2107 márciusában kezdik, és 2018 augusztusában fejezik be a rekonstrukciót.

tovább:
A jövőből jöttek a Hátsókapu 1-3. felújítói

Plakát-vélemény-politika háború Sopronban

A 168 óra online változatán jelent meg egy fotó egy sopronban elhelyezett “Üzenjünk Brüsszelnek, hogy ők is megértsék” propagandaplakát kiegészítéséről. Íme: (forrás: 168ora.hu) Természetesen a kiegészítés azóta lekerült, ÁLLÍTÓLAG az alpolgármester személyes jelenléte mellett. De a plakátot nem cserélték újra, nem mosták le, nem szedték le a halálba, hanem: LEFESTETTÉK! Nyilván a mellette levő, hónapok óta szakadt, undorító, rozsdás reklámplakáthely senkit nem zavart… Ahogy a másik, az Anger-réti sporttelep kerítésére rögzített reklámtáblán találhatót is… Azt azért tegyük hozzá, a reklámplakát módosítása rongálásnak minősül. De vajon a reklámplakátra való festés?

tovább:
Plakát-vélemény-politika háború Sopronban

Tisztítják a Szent Mihály temető kerítését

Nem túl gyakran látni ilyesmit, sűrített levegővel tisztítják az Új Szent Mihály temető kő-téglakerítését. A Storno Ferenc úti oldalról van szó, és a különbség elég látványos. Ilyen egy még meg nem tisztított szakasz: És ilyen, amit már megtisztítottak: Ez pedig maga a tisztítási folyamat, interresant:

tovább:
Tisztítják a Szent Mihály temető kerítését

Üzenet a kerítésen Nyárligetnél

Érdekes üzenet jelent meg Nyárligeten, az egyik gazdaság kerítésén. A felirat szerint László ellopta a földeket, és fenyegeti a vadászokat. A felirat felfújója szerint László a vadászok szégyene, és adósnak nevezi, akinek fizetnie kell. Személyiségi jogok miatt a vezetéknevet, és az utcanevet kitakartuk, mert hogy ez is fel lett fújva arra a kerítésre, aminek egyébként semmi köze az esethez, csak egész egyszerűen itt volt szabad falfelület. A feliratot élőben a 8531-es úton Fertőd és Nyárliget között, Nyárliget közvetlen közelében lehet megcsodálni.

tovább:
Üzenet a kerítésen Nyárligetnél