Lehullt a lepel a Hátsókapu utcai házról

Nagyon ideiglenes megoldásnak tűnik, de biztos, hogy már most előbbre vagyunk, mint eddig, mármint a Hátsókapu 1-3 alatti ház kapcsán. Nemrég írtuk, hogy leverték a vakolatot az épületről, aztán még kevésbé rég, tehát pár hete pedig le is szedték az állványzatot, illetve a hálót, így most látszik, hogy újra lett vakolva az épület. De komolyan, biztos vagyok benne, hogy ez véglegesen nem marad így, főleg, mert több díszítőelem is hiányzik, azonban a semminél mindenképpen jobb, legalább most már nem életveszélyes az épület közelében járni.

A Soproni Újság felirat helye

eredeti link

Van egy jó, és egy rossz hírünk

Kezdem a jó hírrel. Több hónapnyi szünet után ismét dolgozni kezdtek a Hátsókapu 1-3. épületen. Ez az a ház, ami évtizedek óta Sopron történelmi belvárosának szellemépülete, adott otthont macskának, meg sok bosszúságnak az erre járók, valamint a szomszédos üzlethelyiségek tulajdonosai részéről. Tavaly tavasszal kezdték el a munkálatokat, de idén hónapokra leálltak, pedig a ház oldalán az azóta már nem látható tábla szerint idén augusztusban kellett volna befejezni a munkát. Mondjuk ha azt nézzük, hogy 2107-ben indult a felújítás, bármi lehetséges. Ami biztos, az az, hogy most újra dolgoznak, az épületet felállványozták, a vakolatot leverték, zajlik a munka.

Az épület homlokzata 2018 júliusában

És ehhez kapcsolódik a címben említett rossz hír is, mégpedig az, hogy a vakolat leverésével eltűnt az 1940-es évekből fent maradt, és nemrég ismét előbukkant SOPRONI ÚJSÁG felirat is, mely most Facebookon borítóképként is láthattok nálunk.

Az épület homlokzata 2018 novemberében

IkvaHír: IMG 20181121 151948 - indafoto.hu

A felirat helye

TELJES KÉPGALÉRIÁT ITT LEHET ELÉRNI!

eredeti link

Megújult belváros várja a vásárlókat

Bécsújhelyen a hónap elején adták át ünnepélyes keretek között az új belvárost. “Új” alatt most értelemszerűen nem az épületeket értem, hanem a környezetet, a történelmi belváros többszáz éves házai között ugyanis a kor követelményeinek megfelelő burkolat, utcabútorok találhatóak, meg persze rengeteg vásárlócsalogató üzlet, vendéglátóhely és szolgáltató portál.

A Fő tér már évekkel ezelőtt rendbe lett téve, mostanra viszont itt egy kisebb bazársort is kialakítottak, valahogy a Naschmarkthoz tudnám hasonlítani talán, zöldség, gyümölcs, étel, ital, illetve gasztronómiai különlegességek találhatóak itt egy helyen. A mintegy 3,2 millió eurós beruházás főként a Herzog Leopold-Straße és a Wiener Straße -t, illetve környéküket érintette. Itt elvégezték a közművek esedékes cseréjét, majd vadonatúj, sima díszburkolattal látták el az utcákat.

Az új díszburkolaton kívül vakvezető sávokat is kialakítottak az utcákban, illetve új, modern, mégis környezetbe illeszkedő padokat, kerékpártámaszokat is elhelyeztek. Ezek mellett van több turisztikai kioszk is, melyek a város látványosságairól, rendezvényekről tájékoztatják az érdeklődőket. Újak még a modern LED-es közvilágítási lámpák is.

A Fő téren az egyik kerékpártároló mellett egy köztéri pumpa is található, illetve a közelben megmaradt a NEXTBIKE közösségi bérbringa rendszer dokkolóállomása is. Bár sétálóutcákról van szó, több helyen, ha bizonyos időszakokra korlátozva is, de engedélyezett a kerékpározás, de csak schritttempoban, azaz lépésben. A felújított utcákban egyébként fák is vannak, ahogy az a fotókon is látható. A belváros több pontján lehet továbbra is hozzájutni ingyenesen OE24 illetve Heute napilapokhoz, de meglepetésként még IKEA katalógust is lehetett vinni kihelyezett tartóból.

A bécsújhelyi belvárosban mintegy 300 vállalkozás telepedett meg, amivel a régió egyik legnagyobb, egybefüggő “bevásárlóközpontjának” tekinthető, azonban ahogy máshol, így itt is vannak problémák, ugyanis több üres üzlethelyiség is akad az utcákban. Ezen a szituáción talán javíthat a mostani felújítás, de a nagy a verseny a város nagy bevásárlóközpontjaival, mint a Fischapark vagy a Merkur City.

Külön bónusz egyébként még a városi múzeum felújítása, ami nemsokára szintén befejeződik, meg kiemelném még az új szökőkutakat, illetve azt a napelemes fedett buszvárót is, ami a Johannes Nepomuk-Platzon található. Az autóval érkezőknek több parkolóház is rendelkezésükre áll, de fizetős, ahogy a felszíni parkolás is, VISZONT a városmarketing a csütörtök délutánt bevásárlónapnak nevezte el, így ekkor nem kell fizetni az utcákban a parkolásért!

TELJES KÉPGALÉRIA A MEGÚJULT BELVÁROSRÓL IDE KATTINTVA!

eredeti link

Fehérbe borult Sopron belvárosa

A soproni belvárost is elérte a korszerűsítési hullám, itt is elkezdték kicserélgetni az eddigi narancssárga fényű izzókat energiatakarékos LED fényforrásokra. Dr. Fodor Tamás, Sopron Megyei Jogú Város polgármestere már korábban említette, hogy folytatódik a LED-esítés, de azt én sem gondoltam volna, hogy pont a belvárosban. Ha pedig egyik nap nem jártam volna arra sötétedés után, nekem se tűnt volna fel, hogy ezek a lámpatestek már nem azok, amiket eddig megszokhattunk. Külső kinézetre ugyanis az új kandeláberek szinte hajszálpontosan azonosak a régiekkel, a lényegi különbség belül van.

IkvaHír: DSC 0865 (Egyedi) - indafoto.hu

Egy új lámpatest. Felismerhető?

IkvaHír: DSC 0869 (Egyedi) - indafoto.hu

Régi lámpatest az Evangélikus templom mellett

Ezáltal egyébként “más megvilágításba kerülnek” az utcák, már nem narancssárga fényben úsznak a házfalak. Sokan egyébként még mindig kritizálják az új technológiát, de valljuk be, természetesebb a fénye, és persze az sem negatívum, hogy jóval kevesebb energiát fogyasztanak, és kevésbé is szórják mindenfelé a fényt, így szépen lassan eltűnik az a narancssárga felhő a város felett, amit az éjszakai órában tapasztalhat az ember.

IkvaHír: DSC 0931 (Egyedi) - indafoto.hu

Színház utca még hagyományos közvilágítással

IkvaHír: DSC 0934 (Egyedi) - indafoto.hu

Templom utca LED közvilágítással

IkvaHír: DSC 0962 (Egyedi) - indafoto.hu

Új és régi egymás mellett

IkvaHír: DSC 0936 (Egyedi) - indafoto.hu

IkvaHír: DSC 0954 (Egyedi) - indafoto.hu

IkvaHír: DSC 0945 (Egyedi) - indafoto.hu

IkvaHír: DSC 0863 (Egyedi) - indafoto.hu

MÉG TÖBB FOTÓ RÉGI ÉS ÚJ LÁMPÁKRÓL GALÉRIÁNKBAN!

eredeti link

Indul a Szent György utca felújítása Sopronban

Felvonultak a munkagépek, feltörték az aszfaltot, megkezdődött a belvárosi utcák felújításának utolsó üteme, azaz a Szent György utca rekonstrukciója Sopronban. Az azóta már eltűnt információs tábla adatai alapján a Szent György utca két szakaszban újul meg, az egyik, északi rész befejezési határideje 2018.06.01. a másik, déli szakasz szeptember 14-éig kell, hogy elkészüljön. Mivel a munkálatok alatt a kapualjakból illetve a Vasalóház alatti mélygarázsból a ki-behajtás nem lesz megoldott, az érintettek parkolási lehetőséget a Petőfi téri mélygarázsban kaptak. Ezzel kapcsolatban volt is egy kis bonyodalom ehét elején, de szerencsére mostanra ez megoldódott. Érdekesség, hogy a régi infók szerint a Hátsókapunak már tavaly május 17-én el kellett volna készülnie, én valószínűsíthetőnek tartom, hogy a társasház rekonstrukciós munkálatai miatt csúszik az útépítés is, bár a közműveket már kicserélték és betonalap is van, gyakorlatilag csak a közvetlen útburkolat hiányzik.

tovább:
Indul a Szent György utca felújítása Sopronban

NO-GO zóna lett a soproni belvárosból (ideiglenesen)

Idén nyáron nem fogják a turisták elönteni a sopron belvárost. Vagy mondjuk inkább úgy, megpróbálhatják, kérdés, mennyire sikerül majd. A belváros több utcájában ugyanis jelenleg felújítási, rekonstrukciós munkálatok folynak , így a Kolostor utcában, a Templom utca Fő tér és Bünker János Rajnárd köz közötti szakaszán, az Orsolya téren, a Megyeháza átjáróban, a Szent György utca Orsolya tér és Hátsókapu közti szakaszán… És ez csak a jelenlegi állapot, a munkálatok ugyanis a teljes belvárost érintik, a Fő tér, a Városház utca, az Előkapu és Új utca kivételével, ami ugyebár rendbe lett már téve. Egyébként a többi utcát is annak a mintájára, olyan elrendezésben újítják fel. Szívhatjuk most a fogunkat, hogy nem lesznek turisták, meg zajos az építkezés, meg nem lehet kerékpárral se közlekedni, de várjuk ki a végét: a munkafolyamat befejeztével egy, a 21. századnak megfelelő infrastruktúrájú, mégis a környezetbe totálisan beleillő összképet kapunk majd, ami nem csak a városlakóknak, de az ide látogató turistahadnak is jó. Viszont hogy a kivitelezési munkálatok mettől meddig tartanak az egyes szakaszokon, nem tudtam meg: a Sopronmedia oldalán található térkép jelöl dátumokat, de ezek közül több már le is telt, mondjuk a kezdési dátumhoz képest is itt-ott később kezdtek bele a munkába… Az biztos, hogy a teljes felújítás befejezési dátuma: 2018. október 10. Szerintem ezt véssük az eszünkbe. TELJES KÉPGALÉRIA ITT!

tovább:
NO-GO zóna lett a soproni belvárosból (ideiglenesen)

Változások a Hátsókapu utca 1. környékén

Eltűnt a háló, eltűnt a kordon a Hátsókapu utca 1. szám alatt található romos ingatlan környékén. Ránézésre > szerintem< leverték az életveszélyesnek tűnő vakolati elemeket, majd ez után távolították el a védőhálót, és azt a furnér kerítést, ami időnként ki-be dőlt. A belvárosra jellemző díszes közvilágítási lámpa is eltűnt egyébként. A Kisalföld 2015 májusában cikkezett utoljára a hányattatott sorsú ingatlanról, akkor több egészségüggyel foglalkozó cég neve volt a postaládára kiírva. Mostanra ezek a feliratok eltűntek, ahogy a postaláda is, egyetlen egy cégnév szerepel egy táblán: ADDAMS BUILDING KFT. Céginformációk szerint a vállalkozást 2010-ben alapították, fő tevékenységük pedig többek között saját tulajdonú ingatlan adásvétele, építményüzemeltetés, ingatlankezelés, épületépítési projektek szervezése, stb…. Hogy a kifejezetten hányattatott sorsú, és frekventált helyen található épülettömbből mikor lesz végre valami, szerintem még a tulajdonosok sem tudják. Reméljük, a nemrég még itt lakó macska jól van. Ilyen projektterveket minden esetre találtunk: PROJEKTTERV 1 , PROJEKTTERV 2

tovább:
Változások a Hátsókapu utca 1. környékén