Lehullt a lepel a Hátsókapu utcai házról

Nagyon ideiglenes megoldásnak tűnik, de biztos, hogy már most előbbre vagyunk, mint eddig, mármint a Hátsókapu 1-3 alatti ház kapcsán. Nemrég írtuk, hogy leverték a vakolatot az épületről, aztán még kevésbé rég, tehát pár hete pedig le is szedték az állványzatot, illetve a hálót, így most látszik, hogy újra lett vakolva az épület. De komolyan, biztos vagyok benne, hogy ez véglegesen nem marad így, főleg, mert több díszítőelem is hiányzik, azonban a semminél mindenképpen jobb, legalább most már nem életveszélyes az épület közelében járni.

A Soproni Újság felirat helye

Van egy jó, és egy rossz hírünk

Kezdem a jó hírrel. Több hónapnyi szünet után ismét dolgozni kezdtek a Hátsókapu 1-3. épületen. Ez az a ház, ami évtizedek óta Sopron történelmi belvárosának szellemépülete, adott otthont macskának, meg sok bosszúságnak az erre járók, valamint a szomszédos üzlethelyiségek tulajdonosai részéről. Tavaly tavasszal kezdték el a munkálatokat, de idén hónapokra leálltak, pedig a ház oldalán az azóta már nem látható tábla szerint idén augusztusban kellett volna befejezni a munkát. Mondjuk ha azt nézzük, hogy 2107-ben indult a felújítás, bármi lehetséges. Ami biztos, az az, hogy most újra dolgoznak, az épületet felállványozták, a vakolatot leverték, zajlik a munka.

Az épület homlokzata 2018 júliusában

És ehhez kapcsolódik a címben említett rossz hír is, mégpedig az, hogy a vakolat leverésével eltűnt az 1940-es évekből fent maradt, és nemrég ismét előbukkant SOPRONI ÚJSÁG felirat is, mely most Facebookon borítóképként is láthattok nálunk.

Az épület homlokzata 2018 novemberében

IkvaHír: IMG 20181121 151948 - indafoto.hu

A felirat helye

TELJES KÉPGALÉRIÁT ITT LEHET ELÉRNI!

A jövőből jöttek a Hátsókapu 1-3. felújítói

Több évtized után végre megkezdődött Sopronban a Hátsókapu 1-3. alatti ház felújítása, és ennek már látványos jelei is vannak. A Kisalföld írta júliusban , hogy megkezdik az épület felújítását, ami több tulajdonosváltás, bírságok, végrehajtások, büntetések után végre egy olyan konzorcium kezébe került, akik kezdenek is valamit az épülettel. A tervek szerint 20 lakást alakítanak ki benne. Reméljük, a “házhoz nőtt” macskának is lesz helye az új épületben. Ami a cikk címét illeti, azt pedig a kihelyezett tábla indokolja: eszerint 2107 márciusában kezdik, és 2018 augusztusában fejezik be a rekonstrukciót.

tovább:
A jövőből jöttek a Hátsókapu 1-3. felújítói

Tessék lássék… hülye Pók. :)

… … Ma adtak egy üveg szuper vörösbort.  Kékekk*-*–>   Szijjasztok   sopron boy–>   sziasztok!  Pókasszony–>   egyébként nem priivzek  Laci19–>   … Kékekk  Zane az Aljas}–>   óóópppff őt nem bírom -.-”   sopron boy–>   énmeg beátát keresem:)  Zane az Aljas}–>   … …

tovább:
Tessék lássék… hülye Pók. :)