Átadták a Fertő menti kerékpárút hiányzó szakaszát

Bár még teljesen nem készült el, ma délelőtt átadták a Fertő menti kerékpárút (EV13, B10) eddig hiányzó szakaszát Fertőrákos és Sopron-Balf között. Kerékpározni eddig is lehetett, csak lent a 8526-os számú úton, most azonban egy “Güterweg” jellegű új szakaszt adtak át, melyről egyébként mi is cikkeztünk korábban. Balfról érkezve az új út a Fertő utcán leágazik, majd a kertek alatt, a régi savanyúkút mellett tér vissza a közúthoz, ahol aztán független kerékpárútként egy darabig azzal párhuzamosan, majd felkanyarodva vegyesen mezőgazdasági útként folytatódik tovább. Az új nyomvonal keresztezi a Fehér utat, egy darabig pedig a Nemeskúti út szakaszán halad. Az új útvonal végig aszfaltos, leszámítva egy kisebb szakaszt Fertőrákos közelében, a Szárhalmi-erdő alatt, mely zúzottköves lett. Az átadón részt vett Fazekas Sándor, Magyarország földművelésügyi minisztere, aki elmondta, a Fertő tó mentén 1,3 milliárdos fejlesztés valósult meg, amelynek révén megismerhető a borvidék, bejárhatók a történelmi falvak és városok. Első körben 450 millió, a második körben uniós pályázatból 805 millió forint állt rendelkezésre, ebből készült el az új szakasz is. Elsősorban turisztikai szempontok fogalmazódtak meg a kerékpárút átadásakor, hogy ez hivatásforgalomra mennyire használható, arról szó nem esett, minden esetre kerékpárral munkába járóknak nem feltétlenül a legoptimálisabb a fel-le emelkedés-ereszekedés, főleg ha egy nemzetközi kerékpárútról beszélünk (Eurovelo 13). Ezenkívül a fejlesztésbe bekerült néhány vitatott dolog is, például az az össze-vissza kanyargó aszfaltos rész, mely a balfi régi savanyúkúthoz vezető fűzfasor fái(nak maradványai) közt kanyarog. Itt véleményem szerint pont érdemesebb lett volna makadám/zúzottköves megoldást alkalmazni, de persze lett itt jópár derékszögű kanyar, és felesleges akadály is. Kollégáink vasárnap, még az átadás, kitáblázás előtt végigjárták a szakaszt, melyről videó is készült.

tovább:
Átadták a Fertő menti kerékpárút hiányzó szakaszát

Így fest most a Fertő menti kerékpárút

Úgy tűnik, a szezonon kívüli kerékpáros turizmusra, vagy esetleg a kerékpárút hivatásforgalmú használatára már nem adnak a Fertő menti kerékpárutat (Eurovelo 13, B10) karban tartó önkormányzatok (legalábbis a magyarországi szakaszon). Ma Soprontól egészen Fertőszéplakig kerekeztem, és amit tapasztaltam, az eléggé kiábrándított. A kerékpárút, leginkább a települések közötti szakaszokon egyáltalán nincs takarítva, a rengeteg lehullott lomb pedig vizenyős, nedves, csúszásveszélyes. Emellett kerékpárutat félig elfoglaló autóval, településen belül pedig gyalogkerékpárutat félig elfoglaló turistabuszokkal, illetve teljesen elfoglaló traktorral is találkoztam, ez utóbbi utánfutójára épp fát rakodtak, azt valószínűleg máshogy nem is tudták volna megoldani. Kerékpárosokkal is alig találkoztam, Soprontól indulva az első delikvensek Hegykőn jelentek meg. Kérdem én, a kerékpárutakat tényleg csak arra a pár későtavaszi, nyári, koraőszi hónapra építjük, karbantartásuk, takarításuk a szezonon kívül már nem lényeges? Balf és Fertőboz között természetesen még mindig ott figyel az a letört faág, ami már tavasszal is zavarta a közlekedést, és a nyárfák által felnyomott aszfaltot sem javították ki… A képek a kerékpárút különböző szakaszain készültek, Fertőboz és Fertőszéplak között.

tovább:
Így fest most a Fertő menti kerékpárút