Megújul a Fertővidéki Helyiérdekű Vasút

A GYSEV Zrt. megkezdte a Fertőszentmiklós-Fertőújlak-országhatár közötti vasútvonal teljes modernizációját. A 10,2 kilométer hosszú vonalszakasz átépítése miatt április 9-e és június 2-a között nem közlekednek vonatok az érintett szakaszon. A felújítási munkálatokkal a tervek szerint augusztus második felére végeznek, áll a vasúttársaság által kiadott sajtóközleményben.

Ilyen modern motorvonatok is közlekednek a FHÉV-en (Fotó: Ikvahír archívum)

A 9-es számú vasútvonal Fertőszentmiklós és az országhatár közötti nyíltvonali, egyvágányú, villamosított szakaszán április elején indult meg a felújítás kivitelezése. A munkálatok során új, rezgéscsillapító tulajdonsággal is rendelkező, LM-S jelű vasbeton keresztaljakat és szintén új, ún. UIC54 rendszerű síneket építenek a vasúti pályába a szakemberek. A munkálatoknak köszönhetően a pályasebesség 100 km/órára emelkedik az érintett szakaszon, az eddigi 60km/óra helyett.

Fotó: Ikvahír archívum

A rekonstrukciós munkálatoknak köszönhetően biztonságosabb lesz a vonalszakasz: kilenc helyszínen átépítik a vonalat keresztező vasúti útátjárókat, és két átjáróban megtörténik a biztosítóberendezések kiépítése, illetve átalakítása. Jelentősen emelkedik az utaskomfort Fertőszéplak-Fertőd vasúti megállóhelyen: 55 centiméteres magasperon épül, amelynek akadálymentes lesz a megközelíthetősége. A megállóhelyen esőbeálló készül, kiépítik a térvilágítást, és a vizuális utastájékoztató rendszert. A megálló mellett az autóval érkezőket P+R parkoló várja, a kerékpárosok pedig fedett B+R kerékpártárolóban hagyhatják biciklijüket.

A vonalszakasz rekonstrukciója miatt április 9-étől és június 2-áig teljes kizárásos vágányzár lép életbe. Ez azt jelenti, hogy nem lesz vonatközlekedés az érintett szakaszon, az utasokat vonatpótló autóbuszok szállítják.

A Fertővidéki Helyiérdekű Vasút Zrt. (FHÉV Zrt.) Fertőszentmiklós és Nezsider (Neusidl am See) települések között biztosítja a vasúti közlekedést, a közszolgáltatási személyszállítást a teljes vonalon a GYSEV Zrt. végzi. A GYSEV Zrt. 2015-ben jelentette be, hogy osztrák NSB GmbH gazdasági társaságtól megvásárolta az FHÉV magyarországi, 10,2 kilométeres szakaszát. A vasúttársaság ennek a szakasznak a teljes felújítását végzi el idén április és augusztus között.

A vasútvonal osztrák szakaszán, Pomogy (Pamhagen) és Nezsider között már évek óta 120 km/órás sebességű pályán közlekednek a modern motorvonatok és mozdonyos vonatok, nagyjából az összes állomás és megállóhely megújult, az átadón még 2015-ben jártunk. Arról sajnos nem szólnak a hírek, hogy Sarródon új megálló létesülne, pedig a sínek a falu házainak közvetlen közelében haladnak el, egykor pedig volt is ott megállóhely. A szintén megszűnt, de fizikailag még létező Fertőújlak állomás sem jön létre újra, ugyanakkor az ottani egykori felvételi épület kiadó, a GYSEV jelképes összegért adná bérbe az ingatlant.

The post Megújul a Fertővidéki Helyiérdekű Vasút appeared first on Ikvahír.

eredeti link

JELENTŐSEN VÁLTOZIK TÉRSÉGÜNK VONATKÖZLEKEDÉSE! Mutatjuk a részleteket

December 15-én Európaszerte menetrendváltásra kerül sor mind a buszos, mind a vasúti közösségi közlekedésben. Térségünkben jelentősen bővül a kínálat Sopronkeresztúr, Bécs, Bécsújhely és Kismarton irányába is!

A magyarországi menetrendváltásról egyelőre nem állnak rendelkezésre konkrétumok, de mivel Sopronból az összesen 5 irányból 3 Ausztria felé vezet, ezért az osztrák menetrendváltás jelentősen is érinti térségünket. A változások mind Sopronkeresztúr (Deutschkreutz), mind Bécs (Wien), Bécsújhely (Wiener Neustadt) felé jelentősek. Menjünk szépen sorban végig a részleteken.

Mattersburger Bahn (Sopron-Bécsújhely[-Bécs]):

Újdonságként Bécsújhelyről az utolsó vonat 23:37-kor indul, az eddigi 22:37 helyett.
Ezentúl Bécsújhelyről Sopronba 10:37-kor és 20:37-kor is naponta indulnak vonatok, eddig ezek csak munkanapokon közlekedtek.
Ezentúl Sopronból Bécsújhelyre 10:44-kor és 20:44-kor is naponta indulnak vonatok, eddig ezek csak munkanapokon közlekedtek.
Így a hét minden napján minimum órás ütemes menetrend lép életbe Sopron és Bécsújhely között, köztes lyukak nélkül.

GYSEV-Raaberbahn (Sopronkeresztúr-Sopron-Ebenfurt-Bécs[-Pozsonyligetfalu]):

Sopronból Ebenfurton át Bécsbe (és Pozsonyligetfaluba) az utolsó járat 20:23-kor indul az eddigi 19:23 helyett.
Bécsből a napi legutolsó vonatok Sopronon át Sopronkeresztúrra 21:23-kor és 22:23-kor indulnak, az eddigi 20:23 helyett.
Ezzel két vadonatúj késői vonatpár jön létre Pozsonyligetfalu, Bécs, Sopron és Sopronkeresztúr között.
Hétköznap délutánonként csúcsidőben Bécsből Sopronon át Sopronkeresztúrra félóránként járnak majd a vonatok.
Vasárnap esténként az eddigi kétórás ütem helyett Sopronkeresztúrról Sopronon át Bécsbe óránként járnak majd vonatok.
A kínálat tehát mind Bécs, mind Pozsonyligetfalu felé jelentősen bővül, érdemes azonban a menetrendet is átnézni, mikor közlekednek a vonatok Bécsig, és mikor Pozsonyig.

FHÉV-Neusiedler Seebahn (Fertőszentmiklós-Pomogy-Nezsider-Bécs):

Fertőszentmiklós és Bécs között megszűnik a pomogyi átszállás.
Közvetlen vonatok Fertőszentmiklósról Bécsbe hétköznapokon: 05:32, 06:52, 12:02, 15:02, 19:02.
Bécsből Fertőszentmiklósra hétköznapokon: 13:15, 15:48, 17:15, 18:15.
Hétvégente már kevésbé rózsás a helyzet:
Közvetlen vonatok Fertőszentmiklósról Bécsbe hétvégén: 07:02, 13:02, 15:02.
Bécsből Fertőszentmiklósra hétvégén: 11:15, 13:15, 15:15.
-Pomogy és Bécs között csúcsidőben sűrítik a kínálatot, félóránként indulnak majd vonatok reggel oda, délután/este vissza.

Pannoniabahn (Vulkapordány-Kismarton-Nezsider-Bécs)

– A vonalon a legelső vonatok már egy órával korábban, a legutolsó vonatok pedig egy órával később is közlekednek. Emellett javítják az átszállási lehetőségeket Vulkapordányban és Nezsiderben is Sopronkeresztúr és Bécs felé egyaránt.

Heinrich Dorner, infrastruktúráért felelős tartományi tanácsos és Peter Zinggl közlekedési koordinátor. Fotó: Bgld. Landesmedienservice

eredeti link

Vasárnap ingyen vonatozhat a Fertő-parton!

Az osztrák Anyák napja alkalmából május 10-én minden érdeklődőt szeretettel hív a Fertővidéki HÉV és Hans Niessl burgenlandi tartományfőnök egy nosztalgikus gőzmozdonyos utazásra a Fertő-partján. A Nezsidertől (Bhf. Bad Neusiedl am See) az osztrák-magyar határállomásig, Pomogyig (Pamhagen) tartó vonatút során számos kulináris élvezettel várják a vendégeket. Ráadásul egész nap ingyenesen igénybe vehetőek az FHÉV (Neusiedl am See – Fertőszentmiklós) vonatai.

tovább: