Több tűzeset is volt a héten a térségben

Az elmúlt hét a tűzesetekről szólt a térségben, volt itt égő aljnövényzet, kigyulladt ház, és lángoló autó is. Szerda kora délután Pátfalu (Podersdorf) közelében csaptak fel a lángok a Fertőzugban. Egyelőre ismeretlen okból az aljnövényzet kapott lángra, végül mintegy 6 hektárnyi nád és fű semmisült meg a nemzeti parkban, illetve leégett 16 szalmabála is. Az oltásban a pátfalui és a gálosi tűzoltók vettek részt.

Fotó: Freiwillige Feuerwehr Podersdorf am See

Pénteken Lajtaljfalun (Neufeld an der Leitha) csaptak fel a lángok egy családi házban. A helyi tűzoltókat 9:17 perckor értesítették, kiérkezésükkor pedig már a lakóház tetőszerkezete lángokban állt. Mint kiderült, a házban egy házaspár két tagja, egy 78 éves nő, és egy 82 éves férfi lakott, őket sajnos már nem lehetett megmenteni, mivel a hálószobában tartózkodtak, ami feltehetőleg a tűz kipattanásának helyszíne is volt. A tűzoltók munkáját ráadásul nehezítette, hogy a ház tele volt mindenféle lomokkal. Hogy mi okozta a tüzet, egyelőre nem tudni, szakértők vizsgálják az esetet.

Fotó: Stadtfeuerwehr Neufeld an der Leitha

Szombaton a déli órákban pedig Nagylózson, a Zsigmond utca végén gyulladt ki egy személygépjármű, konkrétabban egy mikrobusz. A helyszínre a nagylózsi és a hegykői önkéntes tűzoltók érkeztek, akik három vízsugárral fékezték meg a lángokat. A soproni hivatásos tűzoltóknak már csak az utómunkálatokat kellett elvégezniük. A tűz oka ez esetben is ismeretlen, személyi sérülésről pedig nincs információ.

Fotó: Cyberpress/Facebook

Csapadék kéne a Fertő tó környékén

Bár a tél folyamán Nyugat-Ausztriában rengeteg csapadék hullott főleg hó formájában, térségünkben ez nem volt jellemző. Épp ezért a Fertő tó, illetve a környező kisebb tavak is vizet igényelnének, lehetőleg a következő hetekben. Sopron környékén egész februárban alig 10mm csapadék hullott, ami kevés. Különösen a Fertőzug szikes tavai (Zicksee, Lange Lacke…) azok, ahol jól jönne az eső, bár az elmúlt 60-70 év átlagához képest azért a vízállás még nem olyan vészes. Az előrejelzések szerint Sopronban kevés csapadékra vasárnap, illetve a jövő héten lehet számítani.

Közben Magyarországon országszerte, így Győr-Moson-Sopron megyében is tűzgyújtási tilalom lépett életbe. Ennek értelmében az erdőkben és fásításokban, valamint azok kétszáz méteres körzetében 2019. március 6-tól tilos tüzet gyújtani a kijelölt tűzrakó helyeken, az erdők és fásítások határától számított kétszáz méteres körzetben lévő külterületi ingatlanokon, a közút és vasút menti fásításokban. Továbbá tilos a parlag- és gazégetés is. Ausztriában csak Karintia bizonyos járásaiban rendeltek el egyelőre tűzgyújtási tilalmat.

A Fertőnél izzadnak a legtöbbet

Nem véletlenül nevezik a térség (egy részét) Napországnak, egy évben itt elég sokat süt a Nap, persze ebből automatikusan nem következne a hőség is, de idén ez is bekövetkezett. Most, az idei negyedik hőhullám idején érdekes adatokat tettek közzé. A ZAMG (Zentralanstalt für Meteorologie und Geodynamik) információi szerint a Fertő tó keleti partján, a Fertőzugban, Mosontarcsán (Andau) volt idén Ausztriában a legtöbb hőségnap. És ebben még nincs benne az eheti hőhullám! A településen a 2017-es nyár eddig eltelt 2 hónapjában 30 hőségnapot mértek. Hőségnap alatt egyébként azokat a napokat értjük, amikor a maximum hőmérséklet eléri a 30 Celsius-fokot. Alig van lemaradva mögötte Burgenland tartomány székhelye, Kismarton, ahol már 29 hőségnap volt idén, de ebben sem szerepel még az eheti hőhullám. A térségben átlagosan 20 hőségnappal szoktak számolni egy évben. Hogy 2017 egy abszolút rekordot is hoz-e, azt még nehéz megsaccolni. 2003-ban ugyanis szintén Mosontarcsán 52 hőségnap volt, amitől azért még messze állunk.

tovább:
A Fertőnél izzadnak a legtöbbet

Fertőzug, HÉV, kampány

Tegnap, azaz május 10-én, Anyák napján (A Világon a legtöbb országban május 2. vasárnapján tartják anyák napját) tartották a Fertőzugban a FHÉV/Neusiedlerseebahn nyílt napját. Ez az esemény egyben Hans Niessl tartományi kormányzó kampányútja is volt, hiszen nyakunkon a választás. A vonatok egész nap ingyenesen használhatóak voltak (Fertőszentmiklós-)Pomogy-Nezsider között, amire, megmondom őszintén, talán nem a vasárnap volt a legalkalmasabb, hiszen ilyenkor ritkábbak a vonatok, mint hétköznap. Volt viszont nosztalgiavonat gőzmozdonnyal, melyet szintén ingyen lehetett igénybe venni. A vonal két osztrák végpontja (Neusiedl am See és Pamhagen) között mindenhol megállt a vonat, és hozzávetőlegesen fél-1 órát tartózkodott, amíg a Raaberbahn és a NSB vezetői, valamint Hans Niessl tartományfőnök beszédei tartottak. Niessl egyébként elmondta, a korszerűsítéseknek köszönhetően megsokszorozódott az utasok száma a vasútvonal osztrák szakaszán, ennek nagy lökést adott a villamosítás, és a pálya 120km/órás sebességűvé emelése. A vasútvonal több megállóhelyén és állomásán is új, NSB feliratos esőbeállókat adtak át. A vasútvonalról egyébként hamarosan búcsúznak (vagy legalábbis ritkulnak) az ÖBB szerelvények, hiszen lassacskán érkeznek majd a GYSEV vadonatúj többáramnemű Desiro motorvonatai . A vasútvonal egyébként a NSB GmbH tulajdonában van, és az 1800-as évek óta a GYSEV üzemelteti, többségében azonban ÖBB szerelvények közlekednek rajta (személyforgalomban) Kevésbé rózsás a helyzet a vasútvonal magyar oldalán, ahol a nem hegesztett sínek miatt a vonat zakatol, és a maximálisan megengedett sebesség 60km/óra. Korábbi sajtóhírek szerint a szakasz a GYSEV tulajdonába fog kerülni hamarosan. Minden esetre Fertőszéplak-Fertőd megállóhely nagyon lehangoló állapotban van például Vallához (Wallern im Burgenland) képest is, ide se magasperon, se utastájékoztató kijelző, se esőbeálló, de szabvány NSB táblázás sem jutott, mondjuk ez utóbbi valószínűleg már nem is fog. Pozitív előrelépés, hogy néhány év után március óta ismételten az ÖBB korszerű gépparkja szolgáltatja már erre is a személyszállítást, bár a menetrend erre már igencsak ritkásnak mondható. Információink szerint a tulajdonosváltás elképzelhetőek…

tovább:
Fertőzug, HÉV, kampány