Közvetlen vonattal Sopronból a Fertő-tájra

2024. április 13-tól augusztus 25-ig minden hétvégén Fertő-táj vonatokat közlekedtet a GYSEV Zrt. Sopron és az ausztriai Neusiedl am See (Nezsider) között. A vasúttársaság elsősorban turisztikai céllal indított járatainak célja, hogy környezetbarát vasúti közlekedéssel minél többen felkeressék az UNESCO világörökség részévé nyilvánított Fertő-táj magyar, vagy osztrák oldalának településeit, látnivalóit.

Felfedezni a Fertő tó körül pedig mindig van mit. Nagyon sok soproni lakos vesztette el a Fertő tavi vízpart jelentette élményt az ötödik éve zárva tartó fertőrákosi strand és vízitelep hiánya nyomán. Bár nyakunkon a soron következő önkormányzati választás, a politika egyelőre megjósolni se próbálja, hogy mikor mehetünk le egyet csobbani a Fertő egyetlen magyar oldali strandjára. Kimondatlanul is, de ezt az űrt is hivatott betölteni a GYSEV Zrt. által most elindított turisztikai vonatjárat, amelyet az Európai Unió a SUSTANCE projekt keretében kiemelten támogat. A modern Ventus motorvonatokkal közlekedő vonatok szombati és vasárnapi napokon Sopronból 9.08-kor és 15.08-kor, míg Neusiedl am See-ből 11.33-kor és 17.33-kor indulnak. Az új járatok Fertőszentmiklóstól a Fertő keleti partján haladva az összes állomáson és megállóhelyen megállnak. A vonatok kerékpárszállításra is alkalmasak, így a vasúttársaság egyik kiemelt célja, hogy még inkább fellendüljön a tó magyar és osztrák oldalán futó kerékpárutak forgalma.

Kerékpárszállításra kijelölt szakasz a motorvonaton.

A nyári időszakban -az esetlegesen kerékpár nélkül- útnak induló utasoknak vonzó célpont lehet Weiden am See (Védény) és Bad Neusiedl am See (Nezsider-fürdő), hiszen mindkettő állomástól gyalogosan is könnyedén elérhető a két fenti település strandja. Így tehát idén nyáron nem maradhat el annak se a fertő parti strandélmény, aki esetleg korábban Sopronból közösségi közlekedéssel, busszal közelítette meg a fertőrákosi vízitelepet. Csupán a fülledt, műbőrüléses Ikarus busz helyett a GYSEV klimatizált motorvonatait és a jól kiépített osztrák oldali strandfürdőket kell választania. Hideg Soproni sört pedig az otthonról hozott hűtőláda tud szolgáltatni…

Az új járathoz új, rendkívül kedvező díjszabási terméket is kínál a vasúttársaság: a Fertő-táj felfedező jegy egy útra 3 euróba, a 24 órás napijegy felnőtteknek 6 euróba, míg a gyermekek esetében (6-15 év) 3 euróba kerül. A fenti jegyek megváltásával a kerékpárszállítás ingyenes.
A Fertő-táj vonatokról további információk, részletes menetrend az alábbi linken érhető el: https://www2.gysev.hu/utazasi-ajanlatok/belfoldi-utazasok

Nezsider, végállomás. A fedélzeti és osztrák oldali állomási utastájékoztató rendszerek még nem mindenhol üzemeltetek tökéletesen az első napon, de a GYSEV Zrt. munkatársaitól ígéret érkezett a hibák mihamarabbi orvoslása érdekében.

The post Közvetlen vonattal Sopronból a Fertő-tájra appeared first on Ikvahír.

eredeti link

Megújul a Fertővidéki Helyiérdekű Vasút

A GYSEV Zrt. megkezdte a Fertőszentmiklós-Fertőújlak-országhatár közötti vasútvonal teljes modernizációját. A 10,2 kilométer hosszú vonalszakasz átépítése miatt április 9-e és június 2-a között nem közlekednek vonatok az érintett szakaszon. A felújítási munkálatokkal a tervek szerint augusztus második felére végeznek, áll a vasúttársaság által kiadott sajtóközleményben.

Ilyen modern motorvonatok is közlekednek a FHÉV-en (Fotó: Ikvahír archívum)

A 9-es számú vasútvonal Fertőszentmiklós és az országhatár közötti nyíltvonali, egyvágányú, villamosított szakaszán április elején indult meg a felújítás kivitelezése. A munkálatok során új, rezgéscsillapító tulajdonsággal is rendelkező, LM-S jelű vasbeton keresztaljakat és szintén új, ún. UIC54 rendszerű síneket építenek a vasúti pályába a szakemberek. A munkálatoknak köszönhetően a pályasebesség 100 km/órára emelkedik az érintett szakaszon, az eddigi 60km/óra helyett.

Fotó: Ikvahír archívum

A rekonstrukciós munkálatoknak köszönhetően biztonságosabb lesz a vonalszakasz: kilenc helyszínen átépítik a vonalat keresztező vasúti útátjárókat, és két átjáróban megtörténik a biztosítóberendezések kiépítése, illetve átalakítása. Jelentősen emelkedik az utaskomfort Fertőszéplak-Fertőd vasúti megállóhelyen: 55 centiméteres magasperon épül, amelynek akadálymentes lesz a megközelíthetősége. A megállóhelyen esőbeálló készül, kiépítik a térvilágítást, és a vizuális utastájékoztató rendszert. A megálló mellett az autóval érkezőket P+R parkoló várja, a kerékpárosok pedig fedett B+R kerékpártárolóban hagyhatják biciklijüket.

A vonalszakasz rekonstrukciója miatt április 9-étől és június 2-áig teljes kizárásos vágányzár lép életbe. Ez azt jelenti, hogy nem lesz vonatközlekedés az érintett szakaszon, az utasokat vonatpótló autóbuszok szállítják.

A Fertővidéki Helyiérdekű Vasút Zrt. (FHÉV Zrt.) Fertőszentmiklós és Nezsider (Neusidl am See) települések között biztosítja a vasúti közlekedést, a közszolgáltatási személyszállítást a teljes vonalon a GYSEV Zrt. végzi. A GYSEV Zrt. 2015-ben jelentette be, hogy osztrák NSB GmbH gazdasági társaságtól megvásárolta az FHÉV magyarországi, 10,2 kilométeres szakaszát. A vasúttársaság ennek a szakasznak a teljes felújítását végzi el idén április és augusztus között.

A vasútvonal osztrák szakaszán, Pomogy (Pamhagen) és Nezsider között már évek óta 120 km/órás sebességű pályán közlekednek a modern motorvonatok és mozdonyos vonatok, nagyjából az összes állomás és megállóhely megújult, az átadón még 2015-ben jártunk. Arról sajnos nem szólnak a hírek, hogy Sarródon új megálló létesülne, pedig a sínek a falu házainak közvetlen közelében haladnak el, egykor pedig volt is ott megállóhely. A szintén megszűnt, de fizikailag még létező Fertőújlak állomás sem jön létre újra, ugyanakkor az ottani egykori felvételi épület kiadó, a GYSEV jelképes összegért adná bérbe az ingatlant.

The post Megújul a Fertővidéki Helyiérdekű Vasút appeared first on Ikvahír.

Látott már ilyet? Non-stop önkiszolgáló zöldséges nyílt

Az év minden napján, a nap 24 órájában tart nyitva az a zöldséges, mely nemrég nyílt Kismartonban, az EZE melletti egykori benzinkút helyén. A Hansag Food KG által üzemeltetett egységek különlegessége, hogy az Ausztriában bevett nyitvatartási időkre fittyet hány, és önkiszolgáló üzletként bármikor látogatható, akár hajnali 3-kor ünnepnapon is. Két másik ilyen non-stop zöldségbolt is van még Burgenlandban, méghozzá Mosontétényben (Tadten) és Nezsiderben (Neusiedl am See). A megvásárolható termények és termékek mindegyike helyi és környékbeli termelőktől származik (főleg a Fertőzugból), legyen szó spárgáról, paprikáról, tejtermékekről, vagy akár frissen préselt gyümölcsléről. Ráadásul rengeteg bio cucc is van, igaz, ezeknek azért van egy elég jelentős felára.

A címek:

  • 7000 Eisenstadt, im EZE, Ruster Straße 82
  • 7162 Tadten, Violenweg 12
  • 7100 Neusiedl am See, Wiener Straße 68

eredeti link

Rekordszámú résztvevő az extrém túrán

Ma hajnali fél 5-kor elrajtolt a 24 Stunden Burgenland extrém túra a Fertő tó körül. Soha ennyien nem vágtak még neki a mintegy 120 kilométeres Fertő körnek, 5100-an álltak a startvonalnál Okán. A klasszikus táv megtétele mellett idén lehetőség volt Hegykőről, Mosonbánfalváról és Nezsiderből is, rövidebb távon indulni. A teljesítménytúrára már nem csak Ausztriából, Magyarországról, és Szlovákiából érkeznek résztvevők, hanem Európa minden tájáról. A szervezők gondoltak a gyerekekre, és az idősebbekre is, így nekik rövid túratávokat is létrehoztak. A teljesítménytúrát egyébként december óta hivatalos túraútvonalként tartják számon, mely ki is lett táblázva a Fertő tó partján, az év minden szakában jelölt utakon feszegethetjük szervezetünk teljesítőképességének határait.

A start Okán (Oggau). Fotó: 24 Stunden Burgenland Facebook

eredeti link

Már éles az új vasúti menetrend

Vasárnap, december 9-én életbe lépett az új vasúti menetrend Magyarországon és Ausztriában is, ez érinti Sopront, illetve több környező települést is is. Vázoljuk, mi az, ami változott.

A kora reggel Budapestre induló utasok Szombathelyről 15, Sopronból pedig 12 perccel rövidebb idő alatt érkezhetnek meg a fővárosba. Az eddigi gyakorlattól eltérően megszűnik a Savaria és a Scarbantia InterCity-k összekapcsolása Csornán.

Sopron-Győr(-Budapest):

  • A Soprontól Budapest – Keleti pályaudvarig közlekedő Scarbantia InterCity vonat menetideje 12 perccel csökken, mivel Csornán már nem kapcsolják össze a Szombathely felől érkező InterCityvel. A vonat Sopronból a jelenlegihez képest 17 perccel később, 6:25-kor indul és 8:54-kor érkezik meg a Keletibe.
  • A Budapestről 19.10-kor induló InterCity-vonat Csornától közvetlen eljutást biztosít Sopron és Szombathely irányába is. A Sopronba közlekedő kocsik a vonat elején, a szombathelyiek pedig a vonat végén lesznek majd.
  • Az InterCity-közlekedés mellett a regionális forgalomban több módosítás szerepel a december 9-től érvényes menetrendben. A reggeli időszakban több Soprontól Győrig, illetve Győrtől Sopronig közlekedő személyvonat menetrendje módosul.
  • Az eddig Sopronból 4:46-kor induló Győr állomásig közlekedő személyvonat Sopronból 9 perccel később, 4:55-kor indul és Győrbe 6:01 helyett 16 perccel később, 6:17-kor érkezik.
  • Az eddig Sopronból 5:48-kor induló Győr állomásig közlekedő személyvonat Sopronból 12 perccel később, 6:00-kor indul és Győrbe 7:08 helyett 9 perccel később, 7:17-kor érkezik.
  • Az eddig Sopronból 6:17-kor induló Győr állomásig közlekedő személyvonat Sopronból 28 perccel később, 6:45-kor indul, és Győrbe 7:33 helyett 33 perccel később, 8:06-kor érkezik. A vonat új eljutási lehetőséget teremt ebben az idősávban.

Sopron-Szombathely(-Pécs):

A Sopron – Szombathely – Pécs között közlekedő személyvonat a menetrendváltást követően megáll Salköveskút–Vassurány megállóhelyen is, illetve egyes Szombathely – Pécs között közlekedő vonatok esetén többlet megállási helyek kerülnek a menetrendbe.

Sopron-Nagymarton-Bécsújhely(-Bécs), Sopron-Ebenfurt-Bécs(-Pozsonyligetfalu), Kismarton-Nezsider(-Bécs), Fertőszentmiklós-Pomogy-Nezsider(-Bécs):

Lényegében nem változott a menetrend, 1-2 perces módosulások lehetnek csak bizonyos állomásokon. A VOR néhány buszjárat változását viszont közölte, ezek a következő:

A 277-es járat (Mannersdorf am Leithagebirge-Kismarton) reggel Oberbergig közlekedik, hogy a diákok időben beérjenek az iskolára (Érkezés 7:45)

Nezsider-Mosontarcsa (290-es járat)
A nyári hónapokban hétvégén is óránként közlekedik, a nagy leterheltség miatt.

Laxenburgban pedig a 200-as (Bécs-Münchendorf-Kismarton) és a 215-ös (Mödling-Achau-Maria Lanzendorf) járatokhoz könnyű átszállási lehetőség jön létre, félórás rendben.

eredeti link

Felemás a korcsolyázási lehetőség a Fertő tavon

Több helyen lehet korcsolyázni a Fertő tó jegén, a hideg nappaloknak és éjszakáknak köszönhetően sok helyen kellően vastag már a jégréteg a biztonságos sportoláshoz. Azt hozzá kell tenni, hogy a Fertő tó nem csak a fertőrákosi vízitelepből áll , hanem korcsolyázási lehetőség van még Fertőszéleskúton (Breitenbrunn), Illmicen (Illmitz), Fertőmeggyesen (Mörbisch), Nezsiderben (Neusiedl am See), Pátfaluban (Podersdorf), Ruszton (Rust), és Védenyen (Weiden) is. Korcsolyázók a Fertő tó egyetlen magyarországi strandján (Hétfőn) A magyar, és az osztrák oldalon egy dolog mindenképpen megegyezik: a jégre mindenütt csak saját felelősségre lehet menni. A különbség viszont az, hogy az osztrák oldalon kijelölt korcsolyázóhely van, ahol a havat is eltakarítják, büfé működik, mentőszolgálat van, míg a magyar oldalon van a jég, van a Fertő Tavi Speciális Kutató és Mentő Vízipolgárőrség, aztán ennyi. Pedig mekkora idegenforgalmi felkészültség van nyáron, télre ez valamiért sosem jellemző, és nem is volt. Nyílt víz a part közvetlen közelében, Illmicen (háttérben a Dalos-hegyi TV torony) A Fertő tavi vízitelep kivételével a többi felsorolt strandon “Jégtelefon” azaz Eistelefon működik, amit felhívva pontos információt tudnak nyújtani arról, biztonságos-e az adott strandon a jégre menni, avagy sem. A Fertő tó hivatalos osztrák weboldalán ( www.neusiedlersee.com ) pedig rendszeresen frissítik az adatokat. Jelenleg, a tegnapi állás szerint korlátozottan használható korcsolyázásra a tó, néhol vannak nyílt vízfelületek, illetve valahol a hó takarja a jeget. Korcsolyázó tömegek Nezsiderben Múlt héten bebizonyosodott, hogy igen különböző a jég a különböző strandokon: míg Nezsiderben vastag jégréteg, és többszáz korcsolyázó hódolt kedvenc téli sportjának és szórakozásának, addig Illmicen konkrétan csillogott a víz pár méterre a parttól. Fertőrákoson a jég rendben volt. Egy biztos, aki bármelyik helyen rámerészkedik a jégre, legyen elővigyázatos , nemrég Fertőrákosnál és Fertőmeggyesnél , korábban meg Rusztnál is beszakadt valakik alatt a jég, illetve volt fejsérüléses baleset is. A Burgenland Heute -ban pedig múlt héten nyilatkozta…

tovább:
Felemás a korcsolyázási lehetőség a Fertő tavon

17 Zielpunkt üzlet zár be Burgenlandban

A Zielpunkt kiskereskedelmi üzletlánc nagyjából 1 hónappal ezelőtt jelentette be , fizetésképtelenné vált. A weblapjukon található gyakran ismételt kérdésekben egyvalamire biztosan kitértek: A Zielpunkt, mint márkanév el fog tűnni Ausztria kiskereskedelmi láncainak piacáról. Az üzletlánc néhány évvel ezelőtt került osztrák tulajdonba, a jelenlegi tulajdonos pedig a csődöt az előző tulajdonos által felhalmozott adósságnak tekinti betudhatónak. A lényeg a lényeg, Ausztiraszerte 229 üzlettel volt jelen a Zielpunkt (Plus), melyből 112-re nem találtak új tulajdonost, ebből pedig 17 van Burgenlandban. A mi térségünkben a következő üzletek zárnak be január 2-án, szombaton:  Sopronkeresztúr (Deutschkreutz), Veperd (Weppersdorf), Kismarton (Eisenstadt), Szarvkő (Hornstein), Répcekőhalom-Dérföld (Steinberg-Dörfl), Savanyúkút (Bad Sauerbrunn) , Gálos (Gols), Nezsider (Neusiedl am See).

tovább:
17 Zielpunkt üzlet zár be Burgenlandban

Felszállási szándékát kérjük, jelezze

Vulkapordány (Wulkaprodersdorf) településen elágazik a vasút, az egyik irány Nezsider (Neusiedl am See) felé, a másik pedig Sopronkeresztúr (Deutschkreutz), illetve Ebenfurt (Ebenfurth) felé vezet. A főpályaudvar mellett van itt egy kisebb megálló, Wulkaprodersdorf Hst. (Vulkapordány megálló) néven. Ez Bedarfshalt, azaz csak akkor áll meg a vonat, ha van fel és/vagy leszálló utas. A vonaton leszállási szándék jelzése egyszerű, ám a vasúti megállóhelyen várakozókat észrevenni már komolyabb kihívást jelent a mozdonyvezetőnek. Erre találtak ki egy megoldást, mely Ausztriában egyébként már működik jópár helyen, a megállóban is lehet jelezni , és akkor egy erős fényű lámpa gyullad fel, ami magasra van emelve, így a mozdonyvezető már távolról láthatja, meg kell-e állnia, vagy sem. Az eszközt az ÖBB szakemberei már hónapokkal ezelőtt felszerelték, egyelőre azonban nem működik. Hogy mikor kerül sor a beüzemelésére, arról nincs információnk.

tovább:
Felszállási szándékát kérjük, jelezze

Rövid hírek| 2014. 9. hét

Pár apró hír, esemény a 2014-es év februárjának utolsó hetéről: Érdekesség a Erdburger dűlőről: Egy forrás tör felszínre, és csurog le a kocsiúton. Érdemes a felvételt HD-re, és teljes kijelzőre állítani. 1912-ben egy német  forráskutató több földalatti forrást is talált a Virágvölgyben.  Amiből, úgy látszik egy-egy a földfelszínre is eljut. Folyik a lejtőn lefele…