Megújul a Fertővidéki Helyiérdekű Vasút

A GYSEV Zrt. megkezdte a Fertőszentmiklós-Fertőújlak-országhatár közötti vasútvonal teljes modernizációját. A 10,2 kilométer hosszú vonalszakasz átépítése miatt április 9-e és június 2-a között nem közlekednek vonatok az érintett szakaszon. A felújítási munkálatokkal a tervek szerint augusztus második felére végeznek, áll a vasúttársaság által kiadott sajtóközleményben.

Ilyen modern motorvonatok is közlekednek a FHÉV-en (Fotó: Ikvahír archívum)

A 9-es számú vasútvonal Fertőszentmiklós és az országhatár közötti nyíltvonali, egyvágányú, villamosított szakaszán április elején indult meg a felújítás kivitelezése. A munkálatok során új, rezgéscsillapító tulajdonsággal is rendelkező, LM-S jelű vasbeton keresztaljakat és szintén új, ún. UIC54 rendszerű síneket építenek a vasúti pályába a szakemberek. A munkálatoknak köszönhetően a pályasebesség 100 km/órára emelkedik az érintett szakaszon, az eddigi 60km/óra helyett.

Fotó: Ikvahír archívum

A rekonstrukciós munkálatoknak köszönhetően biztonságosabb lesz a vonalszakasz: kilenc helyszínen átépítik a vonalat keresztező vasúti útátjárókat, és két átjáróban megtörténik a biztosítóberendezések kiépítése, illetve átalakítása. Jelentősen emelkedik az utaskomfort Fertőszéplak-Fertőd vasúti megállóhelyen: 55 centiméteres magasperon épül, amelynek akadálymentes lesz a megközelíthetősége. A megállóhelyen esőbeálló készül, kiépítik a térvilágítást, és a vizuális utastájékoztató rendszert. A megálló mellett az autóval érkezőket P+R parkoló várja, a kerékpárosok pedig fedett B+R kerékpártárolóban hagyhatják biciklijüket.

A vonalszakasz rekonstrukciója miatt április 9-étől és június 2-áig teljes kizárásos vágányzár lép életbe. Ez azt jelenti, hogy nem lesz vonatközlekedés az érintett szakaszon, az utasokat vonatpótló autóbuszok szállítják.

A Fertővidéki Helyiérdekű Vasút Zrt. (FHÉV Zrt.) Fertőszentmiklós és Nezsider (Neusidl am See) települések között biztosítja a vasúti közlekedést, a közszolgáltatási személyszállítást a teljes vonalon a GYSEV Zrt. végzi. A GYSEV Zrt. 2015-ben jelentette be, hogy osztrák NSB GmbH gazdasági társaságtól megvásárolta az FHÉV magyarországi, 10,2 kilométeres szakaszát. A vasúttársaság ennek a szakasznak a teljes felújítását végzi el idén április és augusztus között.

A vasútvonal osztrák szakaszán, Pomogy (Pamhagen) és Nezsider között már évek óta 120 km/órás sebességű pályán közlekednek a modern motorvonatok és mozdonyos vonatok, nagyjából az összes állomás és megállóhely megújult, az átadón még 2015-ben jártunk. Arról sajnos nem szólnak a hírek, hogy Sarródon új megálló létesülne, pedig a sínek a falu házainak közvetlen közelében haladnak el, egykor pedig volt is ott megállóhely. A szintén megszűnt, de fizikailag még létező Fertőújlak állomás sem jön létre újra, ugyanakkor az ottani egykori felvételi épület kiadó, a GYSEV jelképes összegért adná bérbe az ingatlant.

The post Megújul a Fertővidéki Helyiérdekű Vasút appeared first on Ikvahír.

eredeti link

Megérkezett az első gólya Rusztra

Ruszt számít térségünkben az egyik legnagyobb gólyapopulációval rendelkező településének. Ha szerencsénk van, a Fertő-parti városban akár 15-20 gólyapárt is megfigyelhetünk. Na persze nem most, hanem majd akkor, ha megérkezik mindegyikük. Az első gólya szinte óraműpontossággal, szombaton érkezett meg Rusztra és el is kezdte keresni fészkét. A helyi Gólyaegyesület (mert hogy ilyen is van) tagjai egyébként a tél folyamán 26 új fészket készítettek a városban, ezzel ösztönözve, hogy a település jelképének számító gólyák továbbra is itt költsenek.

Fotó: Josef Karassowitsch / APA

The post Megérkezett az első gólya Rusztra appeared first on Ikvahír.

eredeti link

Életet mentettek a Fertő tavon

Vasárnap délután a Fertő tavon, Feketeváros (Purbach) térségében kellett megmenteni egy bajbajutott nő életét. A kikötőtől mintegy 700 méterre tartózkodó hölgy feltehetőleg szívrohamot kapott. A feketevárosi önkéntes tűzoltók egy mentős kolléga közreműködésével csónakkal indultak segítséget nyújtani. Elsősegélynyújtás után a nőt a kikötőbe vitték, majd mentőhelikopterrel szállították kórházba.

eredeti link

Meghökkentő! Bor került a Fertő tóba

A Fertő tóról sokaknak a borvidék és maga a bor juthat az eszébe. Na de persze a bor normális esetben nem a tó vizében van, hanem inkább a körülötte megtelepedett pincészetek hordóiban. Most azonban a tóban is van párszáz liter a nemes nedűből… A Fertő tó keleti partján, Pátfalunál (Podersdorf) kezdett egy érdekes kísérletbe A Sloboda Borászat (Weingut Sloboda) valamint a Borászatért Felelős Osztrák Szövetségi Hivatal. Megalkottak egy bóját, mely mostantól egészen 2018 húsvétjáig a tó vizében lesz. Fotó: ORF Burgenland A bója pedig összesen 600 liter vörösbort tartalmaz. A kísérlet célja az, hogy kiderítsék, ilyen körülmények között milyen minőségű, milyen állagú lesz a bor, mely hánykolódik majd, ki lesz téve hidegnek, melegnek egyaránt. A bója egy része a vízfelszín felett látható, a konkrét helyszín pedig pár méterre van a Burgenland valamint a Fertő tó jelképéül szolgáló világítótoronytól.  

tovább:
Meghökkentő! Bor került a Fertő tóba

A Fertő tóba esett egy jégvitorlázó

Tegnap, azaz 2016 január 7-én dél körül a Fertő tó jeges vizébe esett egy jégvitorlázó a ruszti öbölben – tudósít a burgenland.ORF.at A 75 éves, Neunkircheni járási férfi alatt vitorlázás közben beszakadt a jégréteg. Harald Freiler, a Ruszti Városi Tűzoltóság parancsnoka elmondta, a férfi egyedül jégvitorlázott a ruszti öbölben, amikor megtörtént a baleset. A riasztott tűzoltóság rövid időn belül kimentette a bajba jutott férfit, aki sérülések nélkül megúszta az esetet. A mentésben járókelők is segítettek, akik sálakat kötöttek össze, azzal próbálták kihúzni a bajba jutott hobbisportolót. A jégréteg csütörtökön is túl vékony volt a rámerészkedésre, valamint hóréteg is borította azt, most, hogy jóval melegebb van az elmúlt napok időjárásához képest, kimondottan TILOS a Fertő tó jegére lépni!

tovább:
A Fertő tóba esett egy jégvitorlázó

Fertőzug, HÉV, kampány

Tegnap, azaz május 10-én, Anyák napján (A Világon a legtöbb országban május 2. vasárnapján tartják anyák napját) tartották a Fertőzugban a FHÉV/Neusiedlerseebahn nyílt napját. Ez az esemény egyben Hans Niessl tartományi kormányzó kampányútja is volt, hiszen nyakunkon a választás. A vonatok egész nap ingyenesen használhatóak voltak (Fertőszentmiklós-)Pomogy-Nezsider között, amire, megmondom őszintén, talán nem a vasárnap volt a legalkalmasabb, hiszen ilyenkor ritkábbak a vonatok, mint hétköznap. Volt viszont nosztalgiavonat gőzmozdonnyal, melyet szintén ingyen lehetett igénybe venni. A vonal két osztrák végpontja (Neusiedl am See és Pamhagen) között mindenhol megállt a vonat, és hozzávetőlegesen fél-1 órát tartózkodott, amíg a Raaberbahn és a NSB vezetői, valamint Hans Niessl tartományfőnök beszédei tartottak. Niessl egyébként elmondta, a korszerűsítéseknek köszönhetően megsokszorozódott az utasok száma a vasútvonal osztrák szakaszán, ennek nagy lökést adott a villamosítás, és a pálya 120km/órás sebességűvé emelése. A vasútvonal több megállóhelyén és állomásán is új, NSB feliratos esőbeállókat adtak át. A vasútvonalról egyébként hamarosan búcsúznak (vagy legalábbis ritkulnak) az ÖBB szerelvények, hiszen lassacskán érkeznek majd a GYSEV vadonatúj többáramnemű Desiro motorvonatai . A vasútvonal egyébként a NSB GmbH tulajdonában van, és az 1800-as évek óta a GYSEV üzemelteti, többségében azonban ÖBB szerelvények közlekednek rajta (személyforgalomban) Kevésbé rózsás a helyzet a vasútvonal magyar oldalán, ahol a nem hegesztett sínek miatt a vonat zakatol, és a maximálisan megengedett sebesség 60km/óra. Korábbi sajtóhírek szerint a szakasz a GYSEV tulajdonába fog kerülni hamarosan. Minden esetre Fertőszéplak-Fertőd megállóhely nagyon lehangoló állapotban van például Vallához (Wallern im Burgenland) képest is, ide se magasperon, se utastájékoztató kijelző, se esőbeálló, de szabvány NSB táblázás sem jutott, mondjuk ez utóbbi valószínűleg már nem is fog. Pozitív előrelépés, hogy néhány év után március óta ismételten az ÖBB korszerű gépparkja szolgáltatja már erre is a személyszállítást, bár a menetrend erre már igencsak ritkásnak mondható. Információink szerint a tulajdonosváltás elképzelhetőek…

tovább:
Fertőzug, HÉV, kampány