Elkezdték építeni a bécsújhelyi keleti elkerülőutat

A heves tiltakozások ellenére szeptember végén megkezdődtek a munkálatok, elkezdték építeni a bécsújhelyi (Wiener Neustadt) keleti elkerülőt. Az új útszakasz az S4-es gyorsforgalmi út bécsújhely-keleti lehajtóját, illetve a B53-as főutat köti majd össze a B21b, B60-as utak csomópontjával, a várost kelet-északkeleti irányból elkerülve. „Ringschlussként”, azaz körgyűrű zárásként is emlegetik ezt a fejlesztést, melytől azt várják, hogy jelentős forgalmat vesz majd le a belváros útjairól. Az új elkerülőút 2027-re készülhet el.

Fotó: Stadt Wiener Neustadt/Weller

„A mai nap egy nagyon szép nap Bécsújhely városának, de mindenekelőtt a Nestroystraße és a Grazer Straße lakói, valamint a többi utca számára, amelyek a körgyűrű lezárásának élvezhetik annak előnyeit. A körgyűrű lezárásának építési munkálatainak megkezdésével végre véget vetünk minden olyan találgatásnak és vitának, hogy ez a projekt, amelyre a zaj és a forgalom által sújtott emberek évtizedek óta várnak, sosem valósul meg. Most az a feladat, hogy az építkezést gyorsan és megfelelően, minden környezetvédelmi követelménynek megfelelően lefolytassuk. Ezzel egyidejűleg mi Bécsújhely városában is elvégezzük a „házi feladatunkat”, új és forgalomcsillapított módon tervezzük meg a Nestroy és a Grazer Straße-t, és a tartománnyal közösen megvalósítjuk a Bécsújhely és Lichtenwörth közötti új kerékpárút-összeköttetéseket is.”

-mondták el a város vezetői a WN24.at beszámolója szerint.

A beruházást már a tervezés során is sok kritika érte, főleg környezetvédelmi és mezőgazdasági aggályok miatt. A kritikusok szerint a projekt jelentősen hozzájárul termékeny mezőgazdasági területek megsemmisítéséhez, valamint a Fischa-patak menti ártéri erdő, illetve a patakhoz köthető vizes élőhelyek pusztításához is, amely komoly veszélyt jelent a helyi ökoszisztémára. Az ellenzők szerint a projekt a talaj további leburkolásával súlyosbítja a klímaváltozás hatásait, például a helyi hűvös légáramlások akadályozásával, ami a nyári hőhullámokat még elviselhetetlenebbé teheti​. A Vernunft statt „Ostumfahrung” Platform szerint ráadásul az új útnak köszönhetően nem hogy csökkenne, de még nőni is fog is a gépjárműforgalom a belvárosban.

The post Elkezdték építeni a bécsújhelyi keleti elkerülőutat appeared first on Ikvahír.

Ingyenes buszjáratokkal a temetőhöz – Bécsújhelyen

Szinte minden városrészből el lehet jutni a központi temetőhöz Bécsújhelyen, Mindenszentek napján ráadásul ingyen. A város tanácsa ezzel főleg az idősebb korosztályt támogatja, de minden temetőlátogató profitál abból, ha nem kell kocsiba ülni és a dugóban araszolni ezen az ünnepnapon. A WN24 információi szerint az 1A járattal a déli és az északkeleti városrészekből, a 2-es járattal az északnyugati városrészből, a 3-as járattal a délnyugati és az északi városrészekből, a 4 és 5A járatokkal pedig a déli városrészből ingyenesen lehet eljutni a temetőbe nagyjából 11 óra és 19 óra között.

The post Ingyenes buszjáratokkal a temetőhöz – Bécsújhelyen appeared first on Ikvahír.

Megújult belváros várja a vásárlókat

Bécsújhelyen a hónap elején adták át ünnepélyes keretek között az új belvárost. “Új” alatt most értelemszerűen nem az épületeket értem, hanem a környezetet, a történelmi belváros többszáz éves házai között ugyanis a kor követelményeinek megfelelő burkolat, utcabútorok találhatóak, meg persze rengeteg vásárlócsalogató üzlet, vendéglátóhely és szolgáltató portál.

A Fő tér már évekkel ezelőtt rendbe lett téve, mostanra viszont itt egy kisebb bazársort is kialakítottak, valahogy a Naschmarkthoz tudnám hasonlítani talán, zöldség, gyümölcs, étel, ital, illetve gasztronómiai különlegességek találhatóak itt egy helyen. A mintegy 3,2 millió eurós beruházás főként a Herzog Leopold-Straße és a Wiener Straße -t, illetve környéküket érintette. Itt elvégezték a közművek esedékes cseréjét, majd vadonatúj, sima díszburkolattal látták el az utcákat.

Az új díszburkolaton kívül vakvezető sávokat is kialakítottak az utcákban, illetve új, modern, mégis környezetbe illeszkedő padokat, kerékpártámaszokat is elhelyeztek. Ezek mellett van több turisztikai kioszk is, melyek a város látványosságairól, rendezvényekről tájékoztatják az érdeklődőket. Újak még a modern LED-es közvilágítási lámpák is.

A Fő téren az egyik kerékpártároló mellett egy köztéri pumpa is található, illetve a közelben megmaradt a NEXTBIKE közösségi bérbringa rendszer dokkolóállomása is. Bár sétálóutcákról van szó, több helyen, ha bizonyos időszakokra korlátozva is, de engedélyezett a kerékpározás, de csak schritttempoban, azaz lépésben. A felújított utcákban egyébként fák is vannak, ahogy az a fotókon is látható. A belváros több pontján lehet továbbra is hozzájutni ingyenesen OE24 illetve Heute napilapokhoz, de meglepetésként még IKEA katalógust is lehetett vinni kihelyezett tartóból.

A bécsújhelyi belvárosban mintegy 300 vállalkozás telepedett meg, amivel a régió egyik legnagyobb, egybefüggő “bevásárlóközpontjának” tekinthető, azonban ahogy máshol, így itt is vannak problémák, ugyanis több üres üzlethelyiség is akad az utcákban. Ezen a szituáción talán javíthat a mostani felújítás, de a nagy a verseny a város nagy bevásárlóközpontjaival, mint a Fischapark vagy a Merkur City.

Külön bónusz egyébként még a városi múzeum felújítása, ami nemsokára szintén befejeződik, meg kiemelném még az új szökőkutakat, illetve azt a napelemes fedett buszvárót is, ami a Johannes Nepomuk-Platzon található. Az autóval érkezőknek több parkolóház is rendelkezésükre áll, de fizetős, ahogy a felszíni parkolás is, VISZONT a városmarketing a csütörtök délutánt bevásárlónapnak nevezte el, így ekkor nem kell fizetni az utcákban a parkolásért!

TELJES KÉPGALÉRIA A MEGÚJULT BELVÁROSRÓL IDE KATTINTVA!

170 éves Magyarország második vasútvonala

Idén augusztusban 170 éve, hogy megindult a vonatforgalom a Sopron – Bécsújhely (Wiener Neustadt) vasútvonalon, azaz a Mattersburger Bahnon. A jubileum alkalmából közös ünnepséget szervezett a soproni vasútállomáson a GYSEV Zrt., Sopron Megyei Jogú Város önkormányzata, a Soproni Városszépítő Egyesület, a Soproni Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a Corvinus Magyar-Osztrák Baráti Kör. Az osztrák fél üzemeltetője, azaz az ÖBB valamint Bécsújhely város képviselője valamilyen általam nem ismert okokból kifolyólag nem volt jelen az ünnepségen. Az biztos, hogy a vasútvonal megépítésére létrehozott Oedenburg–Wiener Neustädter Eisenbahn Gesellschaft, azaz Sopron–Bécsújhelyi Vasúttársaság 1845 márciusában tartotta meg alakuló közgyűlését. A Sopronban rendezett ülésen a társaság elnökévé Széchenyi Istvánt választották. Kövesdi Szilárd, a GYSEV Zrt. vezérigazgatója Nagymarton (Mattersburg) és Sopron között 1845 tavaszán, a Nagymarton – Savanyúkút (Sauerbrunn) közti szakaszon pedig 1845 júliusában kezdődött meg az építési munka. A korabeli források szerint több ezren kaptak munkalehetőséget a vasútvonal építésekor. 1846 végére három műtárgy kivételével csaknem az egész alépítmény elkészült. A vonal vasútépítési szempontból legjelentősebb, máig is látványos műtárgya a nagymartoni 20 nyílású viadukt. Az impozáns létesítmény 250 m hosszú, 8,85 m széles és 18 méter magas. Szerkezeti anyaga tégla, és terméskő, két éve pedig mi is beszámoltunk róla, hogy teljes egészében felújították . Dr. Fodor Tamás, Sopron polgármestere A vasútvonal átadását anno azért kellett augusztusra halasztani, mert a viadukt előtt kialakított rézsű egy nagyobb eső után leszakadt, és a már elkészült pályatestet is maga alá temette. A soproniak 1847. augusztus 2-án láthattak először mozdonyt az új vasúti pályán. Az első próbamenetkor egy Weilburg mozdony három kocsival közlekedett. A 31,8 kilométer hosszúságú vasútvonalon 1847. augusztus 20-án indult meg a vonatközlekedés. A vasútvonal kiépítéséhez szükséges földterületeket többnyire megváltották. Sopron városa 22 hold földet bocsátott a vasúttársaság rendelkezésére. Ezzel a hozzájárulással a város hathatósan támogatta a vasút ügyét, amiből világosan kitűnik, hogy a város lakosai és vezetősége tudatában voltak azoknak a jelentős gazdasági előnyöknek, amelyeket az új közlekedési eszköztől várni lehetett. A vasútvonal…

tovább:
170 éves Magyarország második vasútvonala

Ingyen meki a parkolócéduláért

Érdekes kezdeményezést vezettek be nemrég Bécsújhelyen (Wiener Neustadt) számol be a WN24 . Bécsújhely városa és a McDonald’s megállapodást kötöttek, amivel az autósok járnak jól. De mi van a gyalogosokkal és a kerékpárosokkal? A McDonald’s franchise bécsújhelyi képviselője, Peter Stief a WN24-nek elmondta, megpróbálja olyan különlegessé tenni az éttermeibe való látogatást, amennyire csak lehet, ezzel pedig a városi mobilitást igyekszik összekötni a gasztronómiával. A kezdeményezésben pedig partnerre is talált, Bécsújhely város polgármestere, Klaus Schneeberger személyében. Akik a városban fizető parkolóban parkolnak, őrizzék meg parkolójegyüket, azt ugyanis 24 órán belül be lehet váltani a város McDonald’s üzleteiben (ebből egyébként az alig ötvenezres városban 3 is van), méghozzá ingyen sajtburgerre, egy kis hideg üdítőre, vagy egy kis sültkrumplira. “ A McDonald’s éttermek nem csak fontos találkozási pontok, hanem a városnak gazdaságilag is nagy jelentőséggel bírnak, például azért, mert munkahelyeket teremtenek. Örülök, hogy egy ilyen nem minennapi együttműködés születhetett, melynek keretein belül Bécsújhely belvárosát és a külvárosban található éttermeket össze tudjuk kötni ” mondta Klaus Schneeberger.

tovább:
Ingyen meki a parkolócéduláért