170 éves Magyarország második vasútvonala

Idén augusztusban 170 éve, hogy megindult a vonatforgalom a Sopron – Bécsújhely (Wiener Neustadt) vasútvonalon, azaz a Mattersburger Bahnon. A jubileum alkalmából közös ünnepséget szervezett a soproni vasútállomáson a GYSEV Zrt., Sopron Megyei Jogú Város önkormányzata, a Soproni Városszépítő Egyesület, a Soproni Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a Corvinus Magyar-Osztrák Baráti Kör. Az osztrák fél üzemeltetője, azaz az ÖBB valamint Bécsújhely város képviselője valamilyen általam nem ismert okokból kifolyólag nem volt jelen az ünnepségen. Az biztos, hogy a vasútvonal megépítésére létrehozott Oedenburg–Wiener Neustädter Eisenbahn Gesellschaft, azaz Sopron–Bécsújhelyi Vasúttársaság 1845 márciusában tartotta meg alakuló közgyűlését. A Sopronban rendezett ülésen a társaság elnökévé Széchenyi Istvánt választották. Kövesdi Szilárd, a GYSEV Zrt. vezérigazgatója Nagymarton (Mattersburg) és Sopron között 1845 tavaszán, a Nagymarton – Savanyúkút (Sauerbrunn) közti szakaszon pedig 1845 júliusában kezdődött meg az építési munka. A korabeli források szerint több ezren kaptak munkalehetőséget a vasútvonal építésekor. 1846 végére három műtárgy kivételével csaknem az egész alépítmény elkészült. A vonal vasútépítési szempontból legjelentősebb, máig is látványos műtárgya a nagymartoni 20 nyílású viadukt. Az impozáns létesítmény 250 m hosszú, 8,85 m széles és 18 méter magas. Szerkezeti anyaga tégla, és terméskő, két éve pedig mi is beszámoltunk róla, hogy teljes egészében felújították . Dr. Fodor Tamás, Sopron polgármestere A vasútvonal átadását anno azért kellett augusztusra halasztani, mert a viadukt előtt kialakított rézsű egy nagyobb eső után leszakadt, és a már elkészült pályatestet is maga alá temette. A soproniak 1847. augusztus 2-án láthattak először mozdonyt az új vasúti pályán. Az első próbamenetkor egy Weilburg mozdony három kocsival közlekedett. A 31,8 kilométer hosszúságú vasútvonalon 1847. augusztus 20-án indult meg a vonatközlekedés. A vasútvonal kiépítéséhez szükséges földterületeket többnyire megváltották. Sopron városa 22 hold földet bocsátott a vasúttársaság rendelkezésére. Ezzel a hozzájárulással a város hathatósan támogatta a vasút ügyét, amiből világosan kitűnik, hogy a város lakosai és vezetősége tudatában voltak azoknak a jelentős gazdasági előnyöknek, amelyeket az új közlekedési eszköztől várni lehetett. A vasútvonal…

tovább:
170 éves Magyarország második vasútvonala

Kis sörfőzde a hegység tövében

Magyarország, és Ausztria is bővelkedik kis sörfőzdékben, ám környékünkön a Soproni Sörgyár szinte mindent letarol. Ennek ellenére működik egy kis sörfőzde a Soproni-hegység lábánál, Kaboldon (Kobersdorf), a településen, mely váráról, és ásványvizéről is híres. A Kobersdorfer Schlossbräu márkanevet 2005-ben védették le, a sörfőzde jelenlegi helyén azonban 2009-ben kezdett el üzemelni. A tulajdonos, Peter Döllinger korábban már dolgozott a sörüzletágban, azonban néhány éve úgy döntött, saját sörfőzdét alapít. A Kobersdorfer Schlossbräu szlogenje 4 nyelven is elérhető: Dein Bier aus der Heimat – A hazai sör – Tvoje pivo iz domovine – Tro schejro andar tro vilago, ezzel nem az országra fókuszálnak, hanem az alapanyagok származására, ugyanis a 100% bio termékekből előállított sör minden alapanyaga a térségből kerül szállításra. Ez egyrészt a környékbeli mezőgazdászoknak előny, másrészt a sörgyártáshoz is könnyebbség, hiszen a közelség miatt kisebb a szállítási költség. Forrás: probier.wordpress.com A sörfőzde nem nagy, évente mintegy 700 hektoliter sör készül itt, összehasonlításképpen például az Ottakringer sörgyár “egyhuzamra” 450 hektolitert állít elő. A főzdében többféle sör is készül: Kobersdorfer Märzen, Kobersdorfer Pils, Kobersdorfer Honigbier, egy különleges, parafadugós palackban tartott Fior Kurnin nevű, szűretlen sör, különböző fesztiválsörök, illetve itt készül Bécsújhely város hivatalos söre, a Wiener Neustädter is. Amikor Döllinger urat arról kérdeztem, miért nem kapható például Sopron kocsmáiban a söre, kicsit elkomorodott, elmondása szerint a magyar adórendszer nagyon kedvezőtlen, elsőre egy nagyjából 100.000€-s, elvileg visszatérítendő összeget kellene befizetni, aztán lehet rendszeresen adózni, azonban úgy látja, az elsőre befizetendő összeget a jelenlegi politikai helyzetben nem biztos, hogy visszakapná. Így maradnak, az ausztriai beszerzési módok: a sör Közép-Burgenland, és a szomszéd járások vendéglátóipari egységeiben, a környék rendezvényein, illetve közvetlenül a sörfőzdéből szerezhető be, praktikus, 0,33 literes csatos üvegben. Tehát aki hozzá szeretne jutni, ehhez a 100% helyi alapanyagokból készült BIO sörhöz, keresse fel a sörfőzdét: A-7332 Kobersdorf (Kabold), Hauptstraße 43. Nyitva-tartás: Hétfőtől …

tovább:
Kis sörfőzde a hegység tövében