A soproni ingatlanpiacot egyedi tényezők formálják, melynek köszönhetően az árak is kiugróak az ország többi részéhez viszonyítva. A nyár hozott egy kis mérséklődést, de augusztusban ismét felemelkedtek az árak. A különcség oka A piaci árakat alapvetően a kereslet és kínálat bősége vagy épp szűkössége szabja meg, melyeket nagyban befolyásol az adott régió illetve település gazdasági helyzete: a jövedelmek nagysága, a foglalkoztatottság mértéke, a kamatkörnyezet, beruházási és építkezési kedv, de még maga az építőipar is. Emellett számottevő árbefolyásoló hatása van a felsőfokú oktatási intézményeknek is, melyek az adott településre csábíthatják a fiatal korosztályt. Nagyvonalakban ezek a gazdasági tényezők alakítják az ingatlanpiaci árakat, melyeket elsősorban országos viszonylatban szokás vizsgálni. Ezek alapján nem lepődünk meg, ha Győrben magasabb árakkal találkozunk, mint például Salgótarjánban. Ugyanakkor Sopron ingatlanpiacára már más tényező is hatással van: Ausztria. A gazdaságilag erősebb észak-nyugati szomszédunk határán fekvő város próbál igazodni az osztrák viszonyokhoz, amely a kínált ingatlanok árain is tükröződik. Azonban mielőtt a konkrét árakra kitérnénk, nézzünk meg pár további érdekes számadatot. Budapesten átlagosan 2-3 hónap alatt lehet értékesíteni egy használt lakást, míg az alacsonyabb népességű települések felé haladva ez az idő a 6-8 hónapot is eléri. Győr-Moson-Sopron megyében az idei év első hat hónapjában több mint kétszer annyi lakás épült , mint a 2016-os év ugyanezen időszakában. Az idei és az elkövetkezendő évben még sok lakásépítésre lehet számítani, ugyanis a még 2018 végéig fennálló 5 %-os áfakulcs miatt a beruházó cégek próbálják ezen időszakban átadni, és értékesíteni készülő lakásaikat. Az Ingatlannet.hu hirdetőportál adatai alapján, 2017 augusztusában az eladásra kínált családi házak átlagosan 188 m 2 alapterületűek, a panellakások 54 m 2 , míg a téglából készült lakások esetén 63 m 2 az átlagos érték. Osztrák (ár)megszállás A megye gazdasági helyzete és adottságai egyaránt ösztönzőleg hat a soproni piaci növekedésre, de legfőképp az osztrák közelség az, ami országos szinten is kiemelkedővé teszi a hűség városát. A családi házak…
Archives: Régió
Defibrillátor a Várkeren: Szívből Sopronnak
Múlt hét végén példátlan összefogás keretein belül egy új defibrillátort adtak át Sopronban. A defibrillátor a Várkerületen, azon belül is az OTP-ház előtti turisztikai irodában kapott helyet. A pénteki átadón a majdnem négyszázezer forint értékű készüléket a Szeretet Háza, a Búgócsiga Akusztik Garden, a Civitas Pinceszínház valamint soproni zenészek és slampoetry-művészek közösen adták át. A készülék helyszíne egyébként nem véletlen, a város frekventált pontján, turisták és a lakosság által is gyakran használt területen helyezték el. A Sopron Régió turisztikai irodája egyébként 10:00-18:00-ig, nyári szezonban pedig 10:00-20:00-ig tart nyitva. Az átadón beszédet mondott Barcza Attila, az Ifjúsági, Turisztikai és Sportbizottság elnöke, aki a város nevében köszönte meg a felajánlást. A közönséggel megosztotta gondolatait még Dr. Kosztyi Gergely, a város egyik sürgősségi orvosa is. A készülék súlyos, élettel összeegyeztethetetlen szívritmuszavar elhárítására alkalmas – mondta Kosztyi.
Határon átnyúló infrastruktúrafejlesztés kezdődhet
Határon átnyúló osztrák-magyar infrastruktúrafejlesztésről szóló koncepciót mutatottak be a burgenlandi Pándorfaluban (Parndorf) szerdán. A CrossBorder Rail projekt 12,7 millió eurós beruházásból valósul meg. Ennek köszönhetően rövidülnek majd a menetidők, javul a közlekedés biztonsága és szépülnek a megállóhelyek a Nezsider (Neusiedl am See), Pomogy (Pamhagen) és Fertőszentmiklós közötti, határon átnyúló vasútvonalon. Hat új közúti kapcsolat is épül az osztrák-magyar határ mentén. Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a Nezsider és Fertőszentmiklós közötti vasúti útvonalon hamarosan konkrét munkálatokról is beszámolhatnak, valamint előkészítési fázisban van a Felsőőr (Oberwart) és Szombathely, valamint a Gyanafalva (Jennersdorf) és Szentgotthárd közötti vasúti kapcsolat. Két, legkésőbb 2022-ig megvalósuló autópálya összeköttetésen is dolgoznak, egyrészt a Sopron felől Ausztriába tartó autópálya szakaszon, másrészt a leendő M8-as autópálya Rábafüzesi határcsatlakozásának kiépítésén. Hans Niessl, Burgenlandi tartományfőnök, Magyar Levente álalmtitkár, Dr. Gerhard Gürtlich, a NSB igazgatója, Kövesdi Szilárd, a GYSEV/FHÉV vezérigazgatója. Forrás: Bgld. Landesmedienservice “Közvetlenül a határ menti falvakban élők számára pedig talán a legfontosabb, hogy hamarosan megkezdődhet hat kisléptékű közúti kapcsolat kivitelezése” – emelte ki. A fejlesztési projekt ismertető anyagából kiderül, hogy a Szentpéterfa és Nagysároslak (Moschendorf), Kőszeg és Rőtfalva (Rattersdorf), Zsíra és Locsmánd (Lutzmannsburg), Fertőrákos, Sopronpuszta és Szentmargitbánya (Sankt Margarethen), Várbalog, Albertkázmérpuszta és Féltorony (Halbturn), valamint Rajka és Németjárfalu (Deutsch Jahrndorf) települések közötti utak felújításával segítik a határ menti települések jobb összekapcsolását. Magyar Levente a fejlesztés bemutatását követően a burgenlandi-magyar együttműködés gördülékenységéről és magas színvonaláról beszélt, egyúttal kiemelte, hogy Hans Niessl, Burgenland tartományfőnöke soha nem hagyta, hogy a kétoldalú kapcsolatokban felmerülő nehézségek rányomják bélyegüket a közös munkára. Az államtitkár az MTI-nek adott interjújában kiemelte: a korábbi vitákat el tudták választani az együttműködés egyéb területeiről, így a közlekedésfejlesztésben töretlenül folyt a közös munka. Hans Niessl Európában egyedülállóan sikeres régiós kezdeményezésnek nevezte az együttműködést, egyúttal megköszönte a magyar kormány…
Sopron nagyipara lehetne a turizmus
Sopron neve még mindig jól cseng a turizmuspiacon, de ez önmagában már kevés. Ahhoz, hogy újra növelni lehessen a vendégéjszakák számát, tudatos és profi marketingre lenne szükség. Pénz már van, hiszen a kormány a kiemelt régiók közé emelte a várost, de összefogás és attrakciók is kellenének. Ez utóbbi fogalmat viszont már nem egyformán értelmezik a szereplők…
Együtt, közösen nem megy?
Trianon, Vasfüggöny. Két tényező, ami szétszakított egy térséget, pedig ami a földrajzi viszonyokat illeti, egy egységet képez. A Vasfüggönynek vége, a határoknak is (kvázi) vége, mégis, mintha nem is tudnánk a másikról. Jó, persze, a nyelv, meg a gazdaság, meg a többi tényező… De akkor is… Ausztria második legkedveltebb kerékpáros célpontja Burgenland. Ezt egy friss felmérés bizonyítja. Emellett persze rengeteg minden van az Őrvidéken, ami mágnesként vonzza a turizmust, termálfürdők, bor, Fertő tó, szép tájak, kulturális események, múzeum, szórakozás… És mi van a magyar oldalon? Ugyan ez, csak más néven. A Soproni járás négy burgenlandi járással is határos, a felsőpulyaival, a nagymartonival, a kismartonival, és a nezsiderivel is. Az Őrvidéket három részre szokás tagolni: Dél-Burgenland, Közép-Burgenland, Észak-Burgenland (Fertő régió). A Soproni járás ebből kettővel is határos. Földrajzilag pedig nem is határos, hanem egy egységet is képez. Gondoljunk csak arra, honnan ered az Ikva, mekkora a Soproni-hegység, honnan hová tart Fertőmelléki-dombság, milyen településeket fog közre a Fertő tó, vagy hol vannak a borvidékek… Mégis, a közös turisztikai népszerűsítés, a közös “jó hír öregbítés” valahogy hiányzik (kivétel erősíti a szabályt). A Ferienmesse Wien -en például külön standon, de még csak nem is egy csarnokban képviseltette magát az Őrvidék és a Sopron Régió. Pedig gondoljunk bele, ha valaki kerékpáros turistaként a Fertő tó térségébe érkezik, az biztos, hogy átnéz Sopronba is, hiszen mégiscsak a térség legnagyobb városa. Ha pedig valaki Sopronba vagy Hegykőre jön, biztos, hogy meg szeretné tekinteni Kismartont, vagy a Fertő tó mindkét oldalát. Sopronkeresztúrról pedig már csak egy kőhajítás Balf, ahol gyógyfürdő van. Érdekes, nem? Két ország, két közigazgatási egység, két nyelv, egy térség. De ha nem is a turizmusról beszélünk, beszélhetünk a helyi lakosok dolgairól is. Egy nagyszabású rétfalui (Wiesen) reggae fesztiválról miért nem lehet szinte semmilyen információhoz jutni a határ másik…
tovább:
Együtt, közösen nem megy?