Használhatatlan az összes turisztikai kioszk, halott az app

2015 tavaszán több turisztikai kioszkot, avagy digitális tájékoztató oszlopot telepítettek Sopronban illetve Hegykőn. Ha számszerűsíteni akarom a dolgot, akkor öt darab került Sopronba, méghozzá a GYSEV vasútállomáshoz, az ÉNYKK buszállomáshoz, az Előkapuhoz, a Liszt-központhoz valamint a Soproni Gyógyközpont Rehabilitációs Intézetéhez. Hegykőn a parkban került elhelyezésre a kioszk. Ezek legfőképpen arra szolgálnak (szolgáltak?), hogy könnyen és egyszerűen juttassák információhoz a turistákat a városi eseményekről, vendéglátóhelyekről, szálláslehetőségről, környékbeli látványosságokról, ésatöbbi… Persze a helyi lakosság is profitált ebből, hiszen a rendezvények őket is érdeklik.

Mostanra viszont teljes bizonyossággal mondhatom, hogy az összes kioszk üzemképtelenné vált. Valamelyik be van kapcsolva, és egy oldalra forgatott Windows hibaüzenet látható rajta, valamelyik egy ‘kiosk’ nevű alkalmazás hibaüzenetét produkálja, valamelyik simán fekete képet ad, valamelyik pedig egész konkrétan ki van kapcsolva.

Kérdeztük a Sopron Régió Turisztikai Központ Nonprofit Kft. -t az egyetlen publikusan fellelhető e-mail címen, hogy tudnak-e a tájékoztató oszlopok üzemképtelenségéről, mi kellene ahhoz, hogy azok újra működjenek, és tervezik-e a javíttatásukat, vagy esetleg teljesen megszűnnek-e létezni, de választ nem kaptunk.

Apropó, a projekthez tartozott egy mobilos applikáció is, amiről viszont már 2016-ban írtuk, hogy problémák vannak vele, nem frissül, hibás információkat is tartalmaz. A helyzet azóta annyiban változott, hogy a Google Play áruházból el is tűnt az alkalmazás, azt letölteni már nem lehet. Az iOS Store -ból még letölthető a program, azonban akár le is tud fagyni tőle egy iPhone, illetve 2015-ös az utolsó frissítés az eseményeknél, tehát tekinthetjük ezt is úgy, mintha nem is létezne.

Bringát a korláthoz ne!

Azt hiszem, elég egyértelmű az a tábla, melyet a GYSEV pályaudvar mozgáskorlátozott feljáróján olvashat az arra járó tisztelt közlekedő. Eszerint kerékpárt a korláthoz támasztani tilos, ami logikus is, hiszen egyrészt pont előtte van az eredeti, fedetlen kerékpártároló, sok-sok kerékpártámasszal, másrészt hátrébb, a P+R parkoló mellett pedig egy fedett, kivilágított, bekamerázott kerékpártárolója is van a vasútállomásnak. Ennek fényében érdekes, hogy valakik mégis a korláthoz zárják bringájukat, de ők megszívták, ezeket a bringákat ugyanis kvázi büntetésként egy hosszú vaslánccal zárták össze, feltételezhetően a vasúttársaság alkalmazottjai. Azért egyébként érdekes a fotókon látható, FOCUS márkájú kerékpár is, vagyis már csak váz, ugyanis a kerekei valamilyen általam ismeretlen oknál fogva eltűntek, ráadásul úgy, hogy pont a kerékpártároló fölött van egy térfigyelő kamera is, nahát.

Nyugalom, az órák rendben vannak

Az elmúlt hónapok egyik legfelkapottabb témája Magyarországon a budapesti Moszkva (Széll Kálmán) téri óra kálváriája volt. Az új óra ugyanis a tér felújítását követően be lett üzemelve, de sosem járt jól. Ez annak is volt köszönhető, hogy vezérlő egységét az óra “totemébe” zsúfolták be, a helye viszont nem ott lett volna. A hideg tél, a nedvesség pedig nem tett jót a szerkezetnek… A Villanyóra Na de mi a helyzet a soproni órákkal? Mert itt is van ám jó néhány analóg, digitális, toronyóra, köztéri óra, miegymás. Manapság, mikor mindenkinél van okostelefon, okosóra, karóra, okoskarkötő, feleslegesnek tűnhetnek ezek az eszközök, de úgy gondolom, hozzá tartoznak a városképhez, a városi léthez, ráadásul megspórolnak nekünk egy-két mozdulatot, míg elővennénk eszközünket. Alapvetően két típusra lehetne ezeket osztani, az egyik azok a klasszikus köztéri órák csoportja, a másik ilyen csoport pedig a közösségi közlekedés utastájékoztatásához tartozó totemoszlopok, melyek non-stop mutatják az időt. Nem sokkal a nyári időszámítás kezdete előtt végigjártam gyakorlatilag az egész várost, és a következő tapasztalatokkal gyarapodtam köztéri órák tekintetében: A klasszikus mutatós órák általában jól járnak, azért 1-2 perc késés valamilyen általam nem ismert okból kifolyólag előfordult. Az elmúlt évek tapasztalata alapján azonban azt hiszem, jót tett, hogy többjüket már a Schneider Óra-Ékszer tartja karban (a logó alapján legalábbis), régebben ezek nem voltak túl megbízhatóak, gyakran nem működtek, most viszont mind rendben van (nagyjából). Ilyen órákat a Várkerületen, a Széchenyi téren, a Füredi sétányon, vagy például a Teleki Pál utcában, illetve a Kossuth utcában lehet találni. Hasonlóan jól jár az az óra is, ami a “ Soproni ikertornyok ” néven elhíresült toronypáros tetején helyezkedik el, a GYSEV vasútállomásnál, valamint rendben van az a “matávcom” feliratú, kissé retró kinézetű és állapotú mutatós óra is, ami a Várkerületen, a Ikvahíd sarkán látható a sarokház falán. Régen bal oldalon is volt…

tovább:
Nyugalom, az órák rendben vannak

InterCity? Itt a RaaberCity!

Forgalomba álltak a GYSEV Zrt. első felújított InterCity-kocsijai. Az átalakított és a vasúttársaság színeire festett járművek különlegessége, hogy a vasúti kocsi összes fülkéjét fedélzeti utastájékoztató monitorral szerelték fel. Az első felújított IC-kocsik a Sopron-Budapest viszonylatban közlekednek, az ősz folyamán azonban több átalakított jármű is forgalomba áll, így a Szombathely-Budapest InterCity-közlekedésben is használhatja őket a vasúttársaság. A GYSEV Zrt. év elején jelentette be, hogy 26 használt, de jó műszaki állapotú InterCity-kocsit vásárolt az Osztrák Szövetségi Vasúttársaságtól (ÖBB). A Dunakeszi Járműjavító Kft., további külsős vállalkozók, valamint a vasúttársaság saját szakemberei már tavasszal megkezdték a kocsik teljes átalakítását. A 21-90, ill. 31-90-es sorozatszámú kocsikat a GYSEV Zrt. zöld-sárga színvilágát tükröző külső festéssel látták el. A 11 fülkével és 66 ülőhellyel rendelkező, klímával és zárt rendszerű wc-kel felszerelt kocsikban az összes ülést újrakárpitozták, az utasok kényelméről mozgatható fejtámla és beépített olvasólámpa gondoskodik. Az ünnepélyes átadáson bemutatták az első, ún. A-B kocsit is: ezekben a járművekben a 6 másodosztályú mellett 5 első osztályú fülkét alakítottak ki. Az első osztályú fülkékben bőrborítást és fejpárnát kaptak az ülések, a csomagtartókat üvegpolcokra cserélték, a fülkéket szőnyeggel és függönnyel szerelték fel. A felújított InterCity-kocsik mindegyike biztosít ingyenes wifi-szolgáltatást, a fülkékben pedig mobiltelefonok és laptopok töltésére alkalmas konnektorok várják az utasokat. A kocsik különlegessége, hogy az összes fülkébe szerelt a vasúttársaság fedélzeti utastájékoztató monitorokat. Ezeken valós idejű, azonnali utazási információkat láthat az utazóközönség: a vonat sebességét, térképet, érkezési időket és csatlakozásokat. A kocsikat saját fejlesztésű, elektronikus pontkijelzős iránytáblákkal szerelte fel a vasúttársaság. A kijelzőkön az adott InterCity vonatszáma, a kocsiszám, a célállomás és a megállási helyek jelennek meg. „Az InterCity-vel történő utazás feltételeinek javítása egyik legfontosabb célkitűzésünk volt az elmúlt években. Nagy öröm számomra, hogy a 26 IC-kocsi közül az első három már szolgálhatja az utasokat, az pedig külön büszkeséggel tölt el, hogy a…

tovább:
InterCity? Itt a RaaberCity!

Elkészült a nagymartoni vasútállomás felújítása

Teljes mértékben elkészült a nagymartoni (Mattersburg) vasútállomás felújítása. A munkálatok nagyjából 10 hónapig tartottak, melynek során az állomást utasbarátabbá formálták, és akadálymentesítették. A költségek mintegy 15 millió eurót tettek ki. Március 11-én ünnepélyes keretek között adták át a forgalomnak az állomást, melyen többek között részt  vett Hans Niessl, Burgenland tartományfőnöke, Gerald Klug szövetségi miniszter, Christian Kern, az ÖBB vezérigazgatója, valamint Christian Illedits Landtag-elnök. “Célunk az, hogy a vasúti közlekedés a jövőben még nagyobb jelentőséggel bírjon, legyen “cool” vasúton utazni” -mondta egybehangzóan Gerald Klug, és Christian Kern. A vasútállomás új vágányzatot, és egy új, részben fedett peront kapott vadonatúj hangosítással, térvilágítással. A peront aluljárón keresztül lépcsőn, és lifttel lehet megközelíteni. Újdonság, hogy a Bauwelt utca mellett új P+R parkolót alakítottak ki 123 férőhellyel, mely szintén megközelíthető az aluljárón át. Az aluljáróban egyébként információs táblák, reklámok, illetve jegykiadó automaták is helyet kaptak. A peronon az osztrák állomásokra jellemző zárt üvegfalú várót is kialakítottak, ahol szeles időjárás esetén meg lehet húzódni. Az állomásépület előtt is lett egy fedett rész, de az eredeti Déli vasút stílusú épület továbbra is áll, méghozzá felújítva. Itt található a személypénztár, váróterem, vizesblokk, illetve egy egyelőre üres üzlethelyiség. Az állomás teljes területén vakvezető sávok segítik a közlekedést. A vasútvonal legnagyobb műtárgya, az 1847-ben épült téglaviadukt is teljes körű felújítást kapott. TELJES KÉPGALÉRIA ITT! Előzmény pedig itt!

tovább:
Elkészült a nagymartoni vasútállomás felújítása