Használhatatlan az összes turisztikai kioszk, halott az app

2015 tavaszán több turisztikai kioszkot, avagy digitális tájékoztató oszlopot telepítettek Sopronban illetve Hegykőn. Ha számszerűsíteni akarom a dolgot, akkor öt darab került Sopronba, méghozzá a GYSEV vasútállomáshoz, az ÉNYKK buszállomáshoz, az Előkapuhoz, a Liszt-központhoz valamint a Soproni Gyógyközpont Rehabilitációs Intézetéhez. Hegykőn a parkban került elhelyezésre a kioszk. Ezek legfőképpen arra szolgálnak (szolgáltak?), hogy könnyen és egyszerűen juttassák információhoz a turistákat a városi eseményekről, vendéglátóhelyekről, szálláslehetőségről, környékbeli látványosságokról, ésatöbbi… Persze a helyi lakosság is profitált ebből, hiszen a rendezvények őket is érdeklik.

Mostanra viszont teljes bizonyossággal mondhatom, hogy az összes kioszk üzemképtelenné vált. Valamelyik be van kapcsolva, és egy oldalra forgatott Windows hibaüzenet látható rajta, valamelyik egy ‘kiosk’ nevű alkalmazás hibaüzenetét produkálja, valamelyik simán fekete képet ad, valamelyik pedig egész konkrétan ki van kapcsolva.

Kérdeztük a Sopron Régió Turisztikai Központ Nonprofit Kft. -t az egyetlen publikusan fellelhető e-mail címen, hogy tudnak-e a tájékoztató oszlopok üzemképtelenségéről, mi kellene ahhoz, hogy azok újra működjenek, és tervezik-e a javíttatásukat, vagy esetleg teljesen megszűnnek-e létezni, de választ nem kaptunk.

Apropó, a projekthez tartozott egy mobilos applikáció is, amiről viszont már 2016-ban írtuk, hogy problémák vannak vele, nem frissül, hibás információkat is tartalmaz. A helyzet azóta annyiban változott, hogy a Google Play áruházból el is tűnt az alkalmazás, azt letölteni már nem lehet. Az iOS Store -ból még letölthető a program, azonban akár le is tud fagyni tőle egy iPhone, illetve 2015-ös az utolsó frissítés az eseményeknél, tehát tekinthetjük ezt is úgy, mintha nem is létezne.

eredeti link

IkvaHír ne-ess-el közlekedésbiztonsági program

Kerékpározol éjjel, sötét van. Tegyük fel, hogy lámpád azért van, mert az kvázi kötelező. Egyszer csak egy belógó kerítésoszlop, egy gépjárműforgalmat akadályozó oszlop az út közepén, egy hanyagul ferdén növekedésben hagyott fa, egy észrevehetetlen fekvő sorompó, egy indokolatlan helyre rakott korlát, és BANG, beakadt a kormányod, bekakadt a kerékpáros táskád, jobb esetben csak meginogsz, rosszabb esetben azonban el is esel. Na pont ilyen helyzetek elkerülésére szántam el magam, és rendeltem a legnépszerűbb aukciós és kiskereskedelmi oldalról több méter sárga színű fényvisszaverő szalagot. Azt tudni kell, hogy ez pontosan ugyan az a sárga szín, amit körforgalmak előtt, a terelőbója alján láthatunk vagy nem láthatunk már . Ezekkel pedig az általam említett veszélyforrást jelentő helyeket tekertem be szalaggal, vagy csak egy kisebb részt ragasztottam rá. Ezzel talán mérsékelten biztonságosabbá tehető a kerékpáros közlekedés, legalábbis addig, amíg a ragasztószalagokat nem rongálják meg, nem teszi tönkre az időjárás, stb. Az mondjuk már feltűnt, hogy néhol megfakult, az viszont biztos, hogy a fényvisszaverő képességét megtartotta. Sajnos olyat is tapasztaltam, hogy már megrongálták a szalagot, egy helyen pedig egész egyszerűen eltűnt. Ilyen fényvisszaverős szalagot néhány esetben olyan helyre is tettem/teszek, ahol nem a kerékpáros közlekedés miatt, hanem például egy járda közepén rozsdálló oszlop észrevehetetlensége miatt tartottam fontosnak. Egy ilyen eset is történt, az Aranyhegy határában egy rozsdás oszlop tetejére ragasztottam egy ilyen csíkot, az oszlopot pedig valaki pár nap múlva lefújta arany színűre, kissé beleszínezve a fényvisszaverős szalagba is. Na de annyi baj legyen, most legalább már nem rozsdaszínű, hanem arany. Ha jól rémlik, a Wilfing Áron Egyesület csinált ilyen akciót régebben (legalábbis az ő logójuk van rajta), akkor kék-fehér illetve piros-fehér matricák kerültek táblatartó oszlopokra, kerékpárostörő oszlopokra, ezek mind a mai napig láthatóak sok helyen Sopronban. A város környékén pedig néhány helyen találkoztam már Magyar Kerékpárosklub logós fényvisszaverő matricákkal is, közlekedés szempontjából úgymond…

tovább:
IkvaHír ne-ess-el közlekedésbiztonsági program

Online szentmise Darázsfaluból

Željko Odobašić, Darázsfalu lelkésze új utakat keres az egyház számára. Azt az ötletet találta ki, hogy a szentmisék legyenek az interneten élőben közvetítve, mind hangban, mind képben. “Egyre kevesebb fiatal, de egyaránt egyre kevesebb idősebb látogatja a templomot. Az emberek nem ateisták, kényelmi okokból nem jönnek” -mondta Odobašić a Bezirksblatt kismartoni kiadásának . Két helyről is lesz online közvetítés, Darázsfalu mellett Oszlopról is, ugyanis a lelkész ott is tart szertartásokat. A karácsonyi szentmisét világszerte online szeretné közvetíteni, ám ennek anyagi vonzata is van, egy ilyen közvetítés körülbelül 2000€-ba kerül. Az első két közvetítés még ingyenes volt, de így egy évben 2-3 mise közvetítésére van lehetőség Darázsfaluban. A lelkész nagy álma, hogy a burgenlandi katolikus egyháznak legyen saját filmes csapata. “172 településünk van, bárhonnan közvetíthetnénk Istentiszteletet! Horvátországban működik a koncepció, pedig ott is kevés erőforrásra van lehetőség”. A zágrábi püspök is látta a darázsfalvi mise közvetítését. “Kellemes meglepetés volt, és egy új utat mutatott nekünk” -mondta a püspök. Odobašić egyébként a közvetítés után kapott visszajelzést Németországból, Olaszországból és Argentínából is. A lelkész ezen kívül is próbálja a hitet az emberekhez vinni. Oliver Dragojevic is először itt énekelt templomban, 1300 néző előtt, és Obadasic szeretné, ha további, vallással összefüggő koncertek is helyet kapnának. Bezirksblatt nyomán

tovább:
Online szentmise Darázsfaluból