Nem csak a soproniak autóznak túl sokat

A Verkshrsclub Österreich (VCÖ) azaz az Osztrák Közlekedési Klub statisztikai adatai szerint Ausztria minden tartományában nagyjából 3000 kilométert tesznek meg az emberek környezetbarát módszerekkel, azaz kerékpárral, gyalog vagy tömegközlekedéssel. Azonban ennek négyszeresét, évente mintegy 12.000 kilométert továbbra is gépjárművel közlekednek az ország tartományának lakosai – írja az ORF Burgenland . A klub ezért egy új stratégiát dolgozott ki, amely nélkülözi a kőolaj alapú közlekedési módszereket. Többek között Burgenlandban is nagyon nagy a motorizált közlekedés aránya, még az osztrák átlaghoz képest is. Ebből nem csak a magas széndioxid-kibocsájtás következik, hanem sok helyet is igényel: fejenként 529nm területet igényel a közlekedés az Őrvidéken, egyetlen más tartományban sem ilyen nagy ez az érték. Kedvező hatású lenne, ha a településszerkezet mindenhol úgy fejlődne, hogy ne kelljen sokat autózni, a kiskereskedelmet illetve a szolgáltatásokat pedig meg kell erősíteni a település központjában is. A települések terjeszkedése negatív hatásokat is magával hordoz: 1990 óta több út is hosszabbá vált, köszönhetően például annak, hogy bevásárlóközpontok a települések külső részein jöttek létre. Jelentősen nőtt az elmúlt 27 évben a gépjárművek száma is: 2,99 millió autó volt 1990-ben, míg a legutóbbi mérések már 4,84 millió autót mutattak. Mivel az autók nehezebbek lettek, motorjaik pedig erősebbek, 2000 óta alig változott az üzemanyag-felhasználás. A VCÖ szerint sürgős a vasútvonalak további villamosítása is. Ezen kívül EU szinten kell csökkenteni a CO2 kibocsájtást a közeljövőben, 2025 é 2030 közötti időszaktól pedig folyamatosan egyre kevesebb dízel- és benzinüzemű autót kellene eladni, végül pedig ezzel teljesen felhagyni -áll a Verkehrsclub Österreich javaslatában. (ORF Burgenland nyomán)

tovább:
Nem csak a soproniak autóznak túl sokat

Online szentmise Darázsfaluból

Željko Odobašić, Darázsfalu lelkésze új utakat keres az egyház számára. Azt az ötletet találta ki, hogy a szentmisék legyenek az interneten élőben közvetítve, mind hangban, mind képben. “Egyre kevesebb fiatal, de egyaránt egyre kevesebb idősebb látogatja a templomot. Az emberek nem ateisták, kényelmi okokból nem jönnek” -mondta Odobašić a Bezirksblatt kismartoni kiadásának . Két helyről is lesz online közvetítés, Darázsfalu mellett Oszlopról is, ugyanis a lelkész ott is tart szertartásokat. A karácsonyi szentmisét világszerte online szeretné közvetíteni, ám ennek anyagi vonzata is van, egy ilyen közvetítés körülbelül 2000€-ba kerül. Az első két közvetítés még ingyenes volt, de így egy évben 2-3 mise közvetítésére van lehetőség Darázsfaluban. A lelkész nagy álma, hogy a burgenlandi katolikus egyháznak legyen saját filmes csapata. “172 településünk van, bárhonnan közvetíthetnénk Istentiszteletet! Horvátországban működik a koncepció, pedig ott is kevés erőforrásra van lehetőség”. A zágrábi püspök is látta a darázsfalvi mise közvetítését. “Kellemes meglepetés volt, és egy új utat mutatott nekünk” -mondta a püspök. Odobašić egyébként a közvetítés után kapott visszajelzést Németországból, Olaszországból és Argentínából is. A lelkész ezen kívül is próbálja a hitet az emberekhez vinni. Oliver Dragojevic is először itt énekelt templomban, 1300 néző előtt, és Obadasic szeretné, ha további, vallással összefüggő koncertek is helyet kapnának. Bezirksblatt nyomán

tovább:
Online szentmise Darázsfaluból