Elkészült a nagymartoni vasútállomás felújítása

Teljes mértékben elkészült a nagymartoni (Mattersburg) vasútállomás felújítása. A munkálatok nagyjából 10 hónapig tartottak, melynek során az állomást utasbarátabbá formálták, és akadálymentesítették. A költségek mintegy 15 millió eurót tettek ki. Március 11-én ünnepélyes keretek között adták át a forgalomnak az állomást, melyen többek között részt  vett Hans Niessl, Burgenland tartományfőnöke, Gerald Klug szövetségi miniszter, Christian Kern, az ÖBB vezérigazgatója, valamint Christian Illedits Landtag-elnök. “Célunk az, hogy a vasúti közlekedés a jövőben még nagyobb jelentőséggel bírjon, legyen “cool” vasúton utazni” -mondta egybehangzóan Gerald Klug, és Christian Kern. A vasútállomás új vágányzatot, és egy új, részben fedett peront kapott vadonatúj hangosítással, térvilágítással. A peront aluljárón keresztül lépcsőn, és lifttel lehet megközelíteni. Újdonság, hogy a Bauwelt utca mellett új P+R parkolót alakítottak ki 123 férőhellyel, mely szintén megközelíthető az aluljárón át. Az aluljáróban egyébként információs táblák, reklámok, illetve jegykiadó automaták is helyet kaptak. A peronon az osztrák állomásokra jellemző zárt üvegfalú várót is kialakítottak, ahol szeles időjárás esetén meg lehet húzódni. Az állomásépület előtt is lett egy fedett rész, de az eredeti Déli vasút stílusú épület továbbra is áll, méghozzá felújítva. Itt található a személypénztár, váróterem, vizesblokk, illetve egy egyelőre üres üzlethelyiség. Az állomás teljes területén vakvezető sávok segítik a közlekedést. A vasútvonal legnagyobb műtárgya, az 1847-ben épült téglaviadukt is teljes körű felújítást kapott. TELJES KÉPGALÉRIA ITT! Előzmény pedig itt!

tovább:
Elkészült a nagymartoni vasútállomás felújítása