Fiatal tűzoltók állnak szolgálatba megyénkben

A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság és a Katasztrófavédelmi Oktatási Központ február 16-án százhuszonhárom, frissen végzett tűzoltót bocsátott ki. A pénteki rendezvényen a tűzoltók ünnepélyes keretek között tettek esküt, ők az ország különböző hivatásos tűzoltó-parancsnokságain állnak szolgálatba a napokban.

tovább:
Fiatal tűzoltók állnak szolgálatba megyénkben

Defibrillátor Sopronban: a várkerületi Infopontban lesz elérhető

Egy több százezer forint értékű defibrillátort adományoz a Szeretet Háza a városnak. A berendezést a várkerületi Infopontban ünnepélyes keretek között helyezik el pénteken délután 5 órakor. Bárki használni tudja, ha szükség lesz rá.

tovább:
Defibrillátor Sopronban: a várkerületi Infopontban lesz elérhető

Elkészült a nagymartoni vasútállomás felújítása

Teljes mértékben elkészült a nagymartoni (Mattersburg) vasútállomás felújítása. A munkálatok nagyjából 10 hónapig tartottak, melynek során az állomást utasbarátabbá formálták, és akadálymentesítették. A költségek mintegy 15 millió eurót tettek ki. Március 11-én ünnepélyes keretek között adták át a forgalomnak az állomást, melyen többek között részt  vett Hans Niessl, Burgenland tartományfőnöke, Gerald Klug szövetségi miniszter, Christian Kern, az ÖBB vezérigazgatója, valamint Christian Illedits Landtag-elnök. “Célunk az, hogy a vasúti közlekedés a jövőben még nagyobb jelentőséggel bírjon, legyen “cool” vasúton utazni” -mondta egybehangzóan Gerald Klug, és Christian Kern. A vasútállomás új vágányzatot, és egy új, részben fedett peront kapott vadonatúj hangosítással, térvilágítással. A peront aluljárón keresztül lépcsőn, és lifttel lehet megközelíteni. Újdonság, hogy a Bauwelt utca mellett új P+R parkolót alakítottak ki 123 férőhellyel, mely szintén megközelíthető az aluljárón át. Az aluljáróban egyébként információs táblák, reklámok, illetve jegykiadó automaták is helyet kaptak. A peronon az osztrák állomásokra jellemző zárt üvegfalú várót is kialakítottak, ahol szeles időjárás esetén meg lehet húzódni. Az állomásépület előtt is lett egy fedett rész, de az eredeti Déli vasút stílusú épület továbbra is áll, méghozzá felújítva. Itt található a személypénztár, váróterem, vizesblokk, illetve egy egyelőre üres üzlethelyiség. Az állomás teljes területén vakvezető sávok segítik a közlekedést. A vasútvonal legnagyobb műtárgya, az 1847-ben épült téglaviadukt is teljes körű felújítást kapott. TELJES KÉPGALÉRIA ITT! Előzmény pedig itt!

tovább:
Elkészült a nagymartoni vasútállomás felújítása

Szabó József kapta az idei Cziráky-díjat

A Bagatell Alapítvány ebben az évben is megemlékezett Cziráky Margitról. A „kapitányasszony” nevét viselő életműdíjat ünnepélyes keretek között Fertődön az Esterházy-kastélyban adták át Szabó József nyugalmazott kanonok-plébános úrnak.

tovább:
Szabó József kapta az idei Cziráky-díjat

Új tudásközpont épül az egyetemen – Képgalériával

Sopronban 6400 négyzetméteren a legkorszerűbb eszközökkel ellátott központi kutatólaboratórium és a tudomány népszerűsítését felvállaló tudományos bemutatóközpont épül 2.6 milliárd forint összértékben. A beruházás alapkövét ünnepélyes keretek között ma helyezték el.

tovább:
Új tudásközpont épül az egyetemen – Képgalériával

Logisztikai fejlesztéssel gyarapodott Sopron és a térség – Képgalériával

A Huncargo Holding Zrt új logisztikai csarnokának átadását tartották ma. A korszerű logisztikai fejleszté avatásán a város részéről dr. Simon István alpolgármester köszöntötte a résztvevőket és méltatta a fejlesztés jelentőségét.

tovább:
Logisztikai fejlesztéssel gyarapodott Sopron és a térség – Képgalériával

InnoLignum – Bemutatják a szektor innovatív újdonságait

Már az első nap élénk érdeklődést vonzott az ünnepélyes keretek között megnyitott Erdészeti és Faipari Szakvásár és Rendezvénysorozat csütörtökön az MKB-arénában és környékén. Az innoLignum szombatig várja az érdeklődőket.

tovább:
InnoLignum – Bemutatják a szektor innovatív újdonságait

Városközpont értékmegőrző megújítása

Ma délután 14 órakor, ünnepélyes keretek között, a kánikulai Fő téren került aláírásra a Sopron belvárosának, városközpontjának értékmegőrző megújítását célzó  projekt, mely az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásában valósul meg.

tovább:
Városközpont értékmegőrző megújítása

Az első szabadegyetemtől az on-line képzésig…- 2009-ben 55 éves a soproni TIT

Ez alkalomból Sopronban tartották a TIT Szövetség rendes évi közgyűlését, és ünnepélyes keretek között aláírták a TIT és és a MTESZ közötti országos érvényű együttműködési megállapodást. A soproni TIT történetét bemutató ,,retro” kiállítás nyílt a Széchenyi palota második emeletén és megtartották a helyi TIT nagyelőadó-termének névadó ünnepségét is.Képgaléria

tovább:
Az első szabadegyetemtől az on-line képzésig…- 2009-ben 55 éves a soproni TIT

“Mindenütt jó, de legjobb Sopron!” – hangzik jónéhány éve a VOLT Fesztivál meglehetősen találó szlogenje.

A VOLT ma már Sopron város egyik legfontosabb jelképévé vált, a felmérések szerint a helyiek körében 90% fölötti az elfogadottsága, a lakosok majdnem annyira büszkék rá, mint a Tűztoronyra – hangzott el a mai budapesti sajtótájékoztatón, amelyen részt vett Dr. Fodor Tamás Sopron polgármestere is.

tovább:
“Mindenütt jó, de legjobb Sopron!” – hangzik jónéhány éve a VOLT Fesztivál meglehetősen találó szlogenje.

Félpályás útlezárás lesz a Virágvölgyi körforgalomnál

2009. június 20-21-én (szombaton és vasárnap) aszfaltozza a kivitelező az épülő Virágvölgyi körforgalom útfelületét, azért az érintett területen félpályás útlezárás mellett közlekedhetnek csak a gépjárművek.

tovább:
Félpályás útlezárás lesz a Virágvölgyi körforgalomnál